- Amy – nyöszörögte Wendy, és engedett a vacogásnak. A lány még mindig nevetett rajta. A karját, a vállait, és még a kulcscsontját is vörös lakként csillogó tetoválás díszítette, egészen más ruhát viselt, de a színes hajától, babaarcáig, és égszeméig ugyanaz a lány volt.

- Ne nézz már úgy, mintha kísértet lennék! Wendyyy! - lökte meg a vámpírlány vállát nevetve.

- Éppenséggel teljes joggal nézhetek rád így! - sikkantott Wendy. - Azt hittem meghaltál!

- Ki? Én? - Amy hitetlenkedő nevetésben tört ki. - Életem legjobb két hetét töltöttem el!

Wendy szédült, és már nyögni se volt ereje. Nem értett semmit. Totálisan nem.

Amy, mintha megérezte volna a felé nyúló kezet, megfordult, és így Belial ujjai az arcához értek. Amy mosolya kicsit elhalványult, ahogy a farkas szemébe nézett. - Jaj, te öreg, nem haltam meg...

- Kicsim – suttogta Belial reszketegen, és sután magához ölelte Amy fejét, aztán a hajába fúrta az arcát. Amy torkából nem emberi hangokat csalogatott ki ezzel. Végre ő hozzá bújnak, végre nem neki kell odatörleszkedni, nem ő lesi sóváran a futó pillantásokat... Végre!

Wendy döbbenten kapott a saját szívéhez. Belial minden mágiát elengedett, Amy farkasával összedörgölőztek, az erejük puhán egymásba folyt, és Wendy Belialon keresztül a része lehetett. Azt hitte Belial kilöki majd a mágiából, de néma méltósággal tűrte, sőt, talán még az ő arcát is meglegyintette a farkas meleg bundája. Ettől a kevéskétől is tengernyi hullámban árasztotta el a nyugalom, reszketegen támaszkodott meg a kezén. Lenyugodott tőle, pedig Belial eddig nem tett mást, csak felpiszkálta az idegeit. Soha nem gondolta volna, hogy képes az ellenkezőjére is. Hálás volt neki, pont jókor hozakodott elő rejtett képességével. Valószínűleg kissé megzakkant volna a traumától: visszaráncigált valakit a Pokolból, de kérem...

Az ajtó nagy durral csapódott neki a falnak, ahogy Morty bevágtatott, mögötte Alvarezzel. A vámpír egy kékpöttyös pizsamaalsóban, és mamuszban klaffogott be, az elmaradhatatlan ballonkabátját viszont elfelejtette. Tehát tényleg sietett. A kabát nélkül egy lépést sem tett.

Szoborrá merevedett, ahogy meglátta Amyt, és Alvarez beleszaladt. Wendy sose látott a vámpír arcán ilyen gyors érzelmi megnyilatkozásokat.

- Akkor tényleg jól éreztem – nyögte Morty. - Hogy a kis farkasom ereje felzubogott... Azt hittem a Halál játszik velem...

- Te is azt hitted, hogy meghaltam? - kérdezte Amy szomorkásan, és elszakadt Belialtól. Két kézzel nyúlt Mortyért, a térdén botorkált felé. - Én azt hittem, hogy érzed, élek még...!

Morty, arcán az látszott, kivárja, amíg a lány odacsúszik elé, sőt, talán fejben el is döntötte, hogy ő áll, mint a cövek. Nem rohan elébe, nem esik térdre, nem öleli és nem csókolja úgy, mintha édes szerelmét kapta volna vissza.

Pedig ezt tette.

Belial sötéten átölelte magát, mintha fázna, és elnézett felettük. Wendy beleborzongott az irigykedésébe, még mindig tisztán érezte Belial érzéseit. De aztán felismerte, hogy Belial nem a csókra irigykedik, hanem arra a boldog, és egy összhangra, ami Amy és Morty körül dagadozott. Wendy szíve elfacsarodott a jól ismert érzésbe. Belial csupán magányos.

Mintha a farkas megérezte volna, hogy mire tapintott rá, lecsapta a mágikus kapcsolatot, és Wendy nem mert odamenni hozzá, hogy ugyanúgy összebújjon vele, mint Amy és Morty, pedig most elsőnek szívesen tette volna. Megijedt. Belial nem bírja őt elviselni, ellökné magától, és a visszautasításból, kösz, nem kért.

Kicsit bizakodóbb lett a közérzete, mikor Alvarez letérdelt hozzá, és átkarolta a vállát. Az ölében ott figyelt az a cica, akit a templomkertben talált egyik délelőtt. A nagy viharok verték el otthonról, és Alvarez szerint rettegett, majd' pacskert dobott, így nem hagyhatta őt magára. Belial ki akarta vágni, de Alvarez kész volt verekedni a csapzott kismacskáért. Wendy sikongatott, mikor meglátta, és azonnal a szerelmének mondta. Belial Mortyt állította döntéshelyzetbe, aki beleegyezett a macskába, amíg az nem alszik az ő ágyában.

De mivel a cica Alvarezt választotta új mamájának, állandóan vele volt, és Alvarez Mortyval aludt egy ágyban, a helyzet kétségbe ejtette. Wendy átvállalta a macskát, és hagyta, hogy vele aludjon. Belial ágyán. Így Belial fogcsikorgatva szervált egy franciaágyat, ahol kényelmesen elférhettek mind a hárman. (A kényelmen leginkább azt értette, hogy miként lehet minél távolabb Wendytől, de közben a saját szobájában és a saját ágyában. Beleunt abba, hogy a hűvös nappaliban vergődjön a kanapén Amy illatától fuldokolva.) Wendy volt a pótmama, Belial pedig következetesen az apuka. A macska imádta Belialt, és ha a fickó ki is ugrott tőle az ablakon, Wendy látta, hogy egyszer elfeledkezett magáról, és a macska kis fejét cirógatta az ujjaival.

A cica szőre vörös volt, benne szürke foltok tarkállottak, mindegyik lábán fehér zoknit viselt, és a pofája is fehér volt, mintha belegyalogolt volna egy fehér festékes tálba, és a képét is belenyomta volna. Wendy Tejfölnek hívta, Alvarez Mininának, Morty stílustalanul Cirminek, Belial pedig épp úgy, ahogy jól esett neki.

Alvarez odahajolt Wendy füléhez. - Nem tudtam, hogy Morty szerelmes Amybe.

Wendy jelentőségteljes kukaságba merült. Bakker, szidta magát. Én meg elűztem a szerelmét a Pokolba.

- Képzeld, Minina az alomba ajándékozott – suttogta Alvarez elfojtott örömmel. Wendy szeme felragyogott.

- Komolyan?! - kiáltott boldogan, és lágyan a kezébe kapta a kis állatkát. - Jaj, Tejföl, ügyes macsek vagy! Há, büszke vagyok rád!

Minden szem rá szegeződött, és Wendy büszkén újságolta a nagy hírt. Belial a szemét forgatta, gúnyosan tapsolt. - Végre nem a folyosóról kell eltakarítanom a kis szaros után.

- Örülj neki, hogy lány – fújta Alvarez. - A fiú lenne, mindent lepisilne, hogy megjelölje a területét.

Belial kipattintotta a karmait. - Kiherélném.

Amy gügyögve ölelte magához a kismacskát, piszézett vele, és halkan nevetgélt, mikor Tejföl az arcára pakolta a kis tappancsait. - Kis bogyó, kis bogyófejű...!

- Tessék, még egy név – Alvarez a szemét forgatta. Morty némán bámult maga elé, törökülésben ült a földön, Amy mellett, és pont úgy nézett ki, mintha zavarban lenne. Amy elszakadt Bogyótól, és körbenézett.

- Jaaaj, pont úgy néztek ki, mintha temetésen lennénk! Sose haltam meg! Sőt, életemben ennyire eleven nem sokszor voltam! Ébresztő, itt vagyoook! - kiáltott Morty arcába. - Élek! Smároltunk is!

- Ja...

Wendy anyáskodó mosollyal bámulta Tejföl kíváncsi ügetését a szobában, aztán feleszmélt. - A Pokolban?!

Amy zavartan fordult felé, és beleprüszkölt az elharapott nevetésébe. - Először én is azt hittem, hogy oda kerültem. Az első három napban biztosra is vettem – önkéntelenül is végigsimított tetovált karján, majd szélesen elvigyorodott. -, de aztán rájöttem, hogy ez nem lehet más, csak a Paradicsom. - Úgy kacsintott Wendyre, mint nő a nőre. - Isteni hely.

- Mi? - bámult bambán Wendy, és Amy kikacagta magát az arcán. Morty is felélénkült a zavarából, és a másik két alakváltó is érdeklődőn nézett rá.

- Lennél szíves elmondani, mi volt ott olyan isteni? - kérdezte Morty szkeptikus arccal.

- Ááá, minden! - nevetett Amy. - A pasik, a pasik voltak ott a legjobbak!

- Pasik? Vannak ott mások is?! - sikkantott Wendy. - Más élők is átkerültek a Pokolba?!

- Mit pánikolsz? - kérdezte Amy vidáman. - Az nem a Pokol. Ők használtak rá egy szót, amit nem értettem. Szerintem nem emberi nyelv volt. Nekem lefordították, Tűzföldnek. Tűzvilág, Parázsország, Katlan Birodalom, estébé, mindenki úgy nevezte, ahogy jött. De csak az én kedvemért!

Wendy észre se vette, de már itta Amy szavait. - Kik azok, az ők? - suttogta.

- Hát... megint azt a fura nyelvet használták, amikor magukat megnevezték. Azt mondták, hogy az én világomban démonnak mondanák őket, de ők nem azok a démonok. Ők tényleg nem azok. Igazságlátók, valólátok, lélekismerők. Igazából démonnak hívták magukat, és csak én mondom őket lélekismerőnek. Borzasztó, de annyira vonzó, hogy a zsigereidbe látnak, és tudják mit akarsz, és... és mindent megadnak.

- Mindent? - vonta fel a szemöldökét Wendy. Amy huncut mosollyal harapott az ajkába, és bólintott.

- Azt szeretik, ha megmondod nekik, mit akarsz. Az a két lélekismerő, akinél laktam... állandóan azzal piszkáltak, hogy ne csak akarjam, meg kívánjam, hanem mondjam is ki. Mintha... mintha... élvezték volna a verbális szexet – nevetett fel Amy, és a sok pasiról tudomást se véve, megragadta Wendy kezét, és az arcába hajolt. - De amit kimondtál, megtették. Ha azt mondtam volna, hogy kézen állva akarom, akkor kézen állva csináltuk volna. Persze ez fordítva is így működött, nem olyan szolgalelkűek, és nem igazán szemérmesek... - tette hozzá, de csak úgy ragyogott az arca. Megpofozgatta Wendy arcát. - Elvörösödtél!

- Pedig nem ettem ma még – nyögte a vámpír. - Amy, te tulajdonképpen az elmúlt két hétben... - Wendy várta, hogy a lány kisegítse, de ő csak sejtelmesen mosolygott. - Jó, akkor zárójel, három pont, új téma. Meséltek neked arról a világról?

- Ó, hát... - Amy zavartan támasztotta az állát. - Egy keveset...

- Keveset? - döbbent le Morty.

- Nem a világuk érdekelt – horkant Amy büszkén. - De azt elmondhatom, amennyit tudok. Képzeljetek el egy hét szintes épületet... Nem is! Egy hét emeletes esküvői tortát, aminek a teteje kilátszik egy láthatatlan erőtengerből, az a mi világunk. Közvetlen alattunk van Tűzföld. Aztán Jégsziget, Vízország, Szélliget, és Föld Hercegség. Az utolsó szinten pedig olyan dolog van, amit senki nem ismer. De az az alapkő, úgyhogy valami fontos lehet.

- Szóval – Morty a lehető legszkeptikusabban fűzte össze az ujjait -, azok a démonok azt állítják, hogy mind egy cukormázas süteményben vagyunk albérlők, ami egy tengerben úszik, és alattunk ott figyel a Teremtés. He?

- Nekem csak azért mondták így, hogy megértsem! - puffogott Amy sértődötten. - Elmondták, hogy minden egybe olvadt már, a hét szint az idők folyamán egymásra csúszott. Amikor végleg egymásba ért a hét szint, az eddigi világok sajátosságai átcsúsztak a mi világunkba. A mágia így lett. - Mosolygott Amy. - A tűz, víz, jég, föld, levegő ereje, nekromanták és a ragyogók, a „ritkák”, mind-mind ennek a végleges összecsúszásnak az eredményei!

Wendy a körmét rágta, Alvarez lágyan eltolta a szájától a kezét, hogy azért azt nem kéne... - Nem semmi...

- Nem – rázta a fejét Alvarez.

- Mégis, honnan tudják azok ott, Tűzföldön – pukkadozott Morty -, hogy ez így van?!

Amy keservesen fintorgott. - Nagyon beképzeltek. Csak azt mondták, tudják és kész.

Morty magában dohogott.

- De nagyon jó hely. A két pasas, akiknél laktam, egy ikerpár volt, grófok – mesélte Amy élénken. - Pont erre a városra esik az egyik lakuk, és néha kérdeztek rólad. Tökre érdekelte őket ez a világszakítós képesség, és megkérdezték, hogy a többi világba is át tudsz-e kukkantani.

Wendyre szegeződött minden szem, aki kukán pislogott. - Ne nézzetek így rám, eddig csak a tüzes kálváriát nyitottam meg.

- Lehet, hogy azért mert az régebb óta itt van már – tűnődött Alvarez. - Mármint, értitek, előbb csúszott a mi világunkba, mint a többi. Lehet, hogy van jelentősége, nem...?

Ráhagyták. Amy hevesen megragadta a vámpírlány kezét.

- Jajaj! Van egy odaadó híved Tűzföldön! Teljesen imád téged! Emberi alakjában nem mutatkozott sokat, de az ikrek mesélték, hogy folyamatosan felőled kérdezősködik, és rólad áradozik. Azzal dicsekszik a többi márkinak, hogy megfogtad az ujja hegyét!

Wendy bután köhintett. - Ehe... szóval ő meg egy márki.

- Ja, bizony! Köbö két államnyi terület az övé, de érted rajong, teljesen! - Amy gyermeki lelkesedéssel ugrált a sarkán. - Ésésés, odáig van, hogy integettél neki!

- Kezdek kicsit szédülni...

- Ott csak úgy osztogatják a rangokat? - szúrta közbe Morty epésen.

- Háát, egyszer elmondták az egész hierarchiájukat, a közembertől a császárig, de mivel négy császáruk van, és azt a négy császárt is kormányozza egy bizonyos főfő ember... Nem is emlékszem rá!

- És milyen a klíma? - kérdezte Alvarez. - Közlekedés, evészet, ivászat, tájak, kénbűz, tűz, szerintem érthető mire gondolok.

- Hát... - Amy megint zavarban volt. - A tűz mindenhol ott van, de nem árt. Aztán a kénszag csak akkor jön, mikor felszakadnak a világok határai. Azt csak te csinálod – bökött Wendyre vádlón. - Az ételek és innivalók élből másak. Mondok egy példát, figyi! Egy alma alakú, szilvakék színű, körte illatú gyümölcsnek az íze a szederére hasonlít, de később rájössz, hogy ribizli, karamellás utóízzel!

- Akkor most milyen gyümölcsről beszélünk? - nyögte Wendy.

- Vagy az innivaló! Pezsgőnek tűnik, az illata köptetőszerű, de az íze nem hasonlítható semmihez, mert olyan mint egy pocsék gyümölcslémix. Egy virág nektárja, ami úgy néz ki, mint a liliom, de égszínkék színű, nincs illata, és a fán nyílik, amit madár alakú, tűzpikkelyes lények szipolykáznak mindig, és akiknek a csiripelése hasonlít egy triangulum csengéséhez...

- Amy, értjük... - sóhajtott Morty.

- És vannak olyan démonok, akik nem ültek bele emberi alakba, azok olyan magasak, mint egy felhőkarcoló, hatalmasak, és mindenük csupa szén, kő, és tűz! Mint Naberus! - mutatott Amy Wendyre. - Tudod, a rajongód!

- Áh, hogy így hívják...

- De akik emberi alakban járnak-kelnek... Nők is, és férfiak is... Há, há... Kialél tőle a natúr ember! Gyönyörszépek, kéjszépek, halálszépek! Az ikrek, jaj, azok is... JAJ! - nyögte Amy élénken. - És az állatok, mert olyanok is vannak ott... A kedvencem lett az, amelyik úgy néz ki, mint egy farkas, de nagyobb, mint egy ló, és tűzből van a szárnya, a szőre pedig olyan vörös, mint a répa, és ültem is a hátán, és ledobott magáról, majdnem megölt, de olyan...

- És te csak úgy lébecoltál azoknál a gróféknál? - fakadt ki Morty. - Sétálgattál, vidámodtál, engem meg itt hagytál a depresszióban?!

- Jaj, ne szívd mellre... Különben is, az ikrek engedélye nélkül nem tehettem ki a lábam a kertből. Hála istennek, jó nagy kertjük volt! - nevetett Amy.

- Azt mondja, ne szívjam mellre – sápitozott Morty.

Amy Wendy combjára csapott, huncut vigyorral az alsó ajkát harapta. - Nem megyünk el szórakozni valahova? Hagyjuk már itt ezt a gyászos társaságot, mert meghalok a depijüktől. Kicsípjük magunkat, és irány a város, ha jól sejtem kilenc körül lehet! Mire beérünk, beindul az élet! Na, mit szólsz?

Wendy arcára átkúszott a vidámság, ahogy a lány babakék szemeibe bámult. - De akkor mindent el kell mondanod a pasikról...! - Amy sikkantott egyet örömében, és talpra ugrott, magával rántotta Wendyt is. A két lány elbeszélt egymás mellett. - Gyere, az én szekrényemből felöltözünk... - mert amíg te ott kéjutaztál, én szívtam, mint a torkosborz... - Háhá, mennyi ősz hajszálad lett azóta – a pasimmal két hete még csak nem is beszéltem, még egy kiadós telefonszex se jött össze, és igazából kezdek kiéhezni – Én is... - Mire, most jöttél egy orgiaparadicsomból! - Óó, de függő lettem... mit mondanak erre... - Nimfomán - Ja, az! - kacagott Amy, és a két lány után becsukódott az ajtó.

A három pasi némán ült tovább a földön. Egyedül Tejföl dorombolása törte meg a csendet. A cica Belial ölében törleszkedett, és dagasztotta a combját.

- Hát, Wendyt se láttam még ilyen élénknek... - mondta Morty. - Én azt hittem prűd, és azért nem dug valakivel, erre kiderül, hogy van pasija... sőt, kívánós is. Fiúk, miért nem kaptátok már el?

- Basszus, eléggé nagy szívás, hogy ezek barátnők lesznek... Ijesztő ez a női csacsogás... - rázta Alvarez a fejét hatalmas szemekkel.

- Kussoljatok.

Még a macska is abbahagyta a dorombolást.

Amy, miközben öltözött, csak úgy mellékesen megkérdezte, na, és mi történt itthon? Wendy épp belebújt volna abba a barackszínű ruhába, amit kapott, de megdermedt a mozdulat közben. Amy rémülten sietett oda hozzá, de addigra Wendyből kirobbantak a szavak. Az elmúlt két hét minden mérgét igyekezett felsorakoztatni. Amy egy ideig megértően simogatta a vállát, aztán segített neki felöltözni, és rájött, hogy mindenki Wendyt fogja bámulni, mert a barackszínű ruha márványossá teszi a bőrét, és a merész kivágásból ki akarnak buggyanni a mellei. Megfésülte, pozsgásra csipkedte az arcát, és már indultak is. Wendy még akkor is a magáét mondta, mikor Amy egy kiáltással elköszönt a fiúktól.

Alvarez kukucskált ki az ajtón, majd visszafordult a szobába. - Amy direkt úgy öltözött, hogy a tetkóival villantson.

- Sose voltam a testfestés híve – sóhajtott Morty színpadiasan.

- Én viszont egy bazinagy gótikus keresztet varrattam a hátamra – jegyezte meg Belial. Alvarez és a vámpír egy emberként bámultak rá, majd Morty vágott egy fintort.

- Neked nem áll jól a humor.

- Ja – kontrázott Alvarez. -, inkább ne beszélj.

- Csak ti nem értitek a viccet – hőbörgött Belial, mire Alvarez makacsul megrázta a fejét.

- Nem, éppenséggel te nem tudod, mi a vicc.

Belial egyből felpattant, csak úgy szikrázott körülötte a levegő. - Ha akkor születtél volna, mint én, értenéd a viccemet, kölyök!

- Ha akkor születtem volna, mostanra már csak a beöntésben lelném örömömet, papus.

- Csak azért pattogsz, mert nem vághatlak a földhöz!

- Azért pattogok, mert kettőnk közül, én vagyok a 24 éves, nem te. Héhahó, lemaradtál a kortól, valld csak be, nem szégyen az! Az öregek nem mindig bírják a tempót.

- A tempót? - Belial halántékán lüktetni kezdett egy ér, és Alvarez nagyot kajánkodott rajta. Így ment ez, amióta Alvarez is megtudta Belial valós életkorát. Egy pillanatra se állt le a cseszegetéssel, ha csak tudta a farkas orra alá dörgölte.

- Mindenesetre, hetven éves koromra én is ilyen fitt akarok maradni, de az ábrázatodból egy darabot se kérnék.

- Hatvanhat! De semmi nem fog belőled maradni, mert darabokra foglak cincálni!

Morty mintha álomból tért volna magához, szapora pislogásokba kezdett. - Alvarez, nem feledkeztél meg valamiről?

- Ja, de! - kiáltott az oroszlán. - Belial már a dugáshoz is öreg!

- Olyan vulgáris vagy – fanyalgott Morty, majd legyezni kezdte maga előtt a levegőt. - Igazából nem erre gondoltam, de ha már itt tartunk... Alvarez, fiam, könnyű úgy megalázni ezt a vadállatot, hogy mögötted ott áll egy törékeny kislány, aki megvéd tőle. De Belialt elnézve, te módszeres kínhalált halsz, ha Wendyt lekapcsolják a vadászok.

Alvarez arcán látszott, hogy fejjel menne a falnak. Ízes anyanyelvén hosszan, pattogósan káromkodott.

- Igen, bizonyára... - bólintott Morty. Belial arca egyszeriben elkomorodott.

- Nekem senki nem szólt semmilyen vadászokról.

- Hát, nekem is csak most jutott eszembe – vallotta be Morty. - Ők ketten azért jöttek el Charlie-tól, mert a vadászok kiszimatolták őket. Menedéket kértek.

- És az a bolond így megy ki az utcára?!

- Wendy nem tudja, hogy vadásznak ránk – sietett Alvarez a magyarázattal, de olyan akcentussal beszélt, hogy alig lehetett érteni. - Az ő érdekében hazudtam, így is minden taccsra vágja az idegeit!

- Ó, hogy sajnálom szegénykét! - kiáltott Belial dühösen. - Mivel érdemelte ki, hogy ennyire kell őt fűtől-fától óvni?!

- Attól kell óvni, hogy ne keltsen feltűnést! Raoul allergiás erre a lányra, és mind jobban járunk, ha nem jön ide! - sziszegte Alvarez. - Higgadj le, majd utánuk megyek!

- Nem mész sehova! - dörrent rá Belial, a másik kettő arcára kiült a botránkozás. - Egyikőtök se!

- Nem akarom, hogy Amy bármibe belekeveredjen, és nem hiszem, hogy az egészségedre válna Wendy halála – puffogott Morty.

- Kuss van! - rendelkezett Belial, és mindezt megerősítendőn odakint lecsapott egy villám, és fenyegető morgásba kezdett az ég. - Vissza fognak ők jönni maguktól, ha kitör a vihar.

Morty tűnődön hallgatta az égzengést. - Igaz, Amy utálja, ha vizes lesz a haja. Attól fél, hogy lekopik tőle a festék.

- Mi? - döbbent le a két vérállat.

- Hiába mondom neki, hogy ha egyszer beszínezte azokkal a vegyi trutymókkal, az életben meg nem szabadul tőlük, nem hisz nekem. Na, mindegy... Hiányzik a kabátom. Alvarez, vidd a nappaliba.

Belial döbbenten morrant, mikor Alvarez szó nélkül a kabát után járt. - Ezt a szolgalelkű barmot...

- Amíg én ki nem rángattam belőle az állatkáját, három éven át még elő se dugta a képét. Ennyi idő alatt bőven elsorvadhat mindenféle büszkeség, és csontból végrehajtja az utasításokat – mosolygott Morty dühödt gúnnyal.

- Három évig? Meg akarja ölni magát? Vagy ez a megtagadom-magam valami új divathullám?

Morty hátradobta a haját az arcából, szélesen Belialra vigyorgott. - Valld be, nem bírod a tempót.

- Te még nálam is öregebb vagy, ne pofázz! - ordított Belial magából kikelve, és Morty sziszegős röhögéssel kislattyogott a szobából, Belial dühösen trappolt utána. Minina vadcicás morranással elrugaszkodott a padlóról, körmeit kimeresztette, és jól megkapaszkodott Belial combjában, hogy megspórolja magának a tipegést.

Belial megpróbálta lerázni a lábáról a potyázót, de az csak még inkább ragaszkodott a nadrághoz és lassan a bőréhez is. Alvarez, vállán Morty kabátjával, kimeredt szemmel bámulta. Belial ijesztő vadsággal meredt rá. - Rühellem a macskákat!

Alvarez bólintott, és gyorsan besietett a nappaliba. Belial jól hallotta, hogy még az ajtócsukódás előtt kirobban belőle a röhögés. Arra is meg mert volna esküdni, hogy a dög is rajta röhög.

Mikor bement a nappaliba véletlenül olyan nagyot nyújtózott, hogy Alvarezt átlökte a kanapén. Morty pókerezni akart, de a két vérállat újjal mutogatott a másikra, hogy ilyen simlis kezű, rossz arcú, görény kártyással ő nem játszik. Erre jött a Ki nevet a végén. Alvarez rábólintott, Belial morcosan elfordult: - Nem szeretek nevetni.

- Szerintem nem is tudod, hogy kell...

- Ha a humorérzékéből indulunk ki – toldotta meg Morty is, és kedves mosollyal ölelte magára a kábátját. Onnan bányászott elő egy játéktáblát, a bábukat és a kockákat pedig megint másik zsebéből varázsolta.

- Nem csodálkoznék, ha egyszer egy hullát szednél elő – borzadt Alvarez.

- Ne is mondd inkább – vágta oda Belial. Alvarez lesápadt. - Miért, előfordult már?! - Belial a vállát rántotta – Egyikünk se tudott rájönni, hogy mi volt életében...

Az eső megállíthatatlanul ömlött a városra, és se a szél, se az égzengések nem akartak csillapulni. A Szívasszony dóm harangjai mélyen zúgtak, ablakok törtek ki, és cserepek hullottak mindenhol, a falak nyögtek a vihartól, a szél sikított az ajtóknál és ablakoknál. Belial a kanapén nyúlt el, mellkasán Tejföl pihent, a vámpír és az oroszlán a tévé előtt ültek a földön és játszottak.

Az idő telt, a lányok sehol, és a vihar csak tombolt.

- Csalás! - kiáltott fel Morty. - A piti földmágiáddal megrengetted a földet, hogy hatra ugorjon a kocka!

- Egyszerűen te vagy lúzer.

Belial megragadt Tejföl grabancát, leemelte magáról az alvó macskát, és minden szó nélkül kiment a nappaliból. Alvarez rosszallóan bámult utána, Morty közben a saját mágiájával azon mesterkedett, hogy a dobása kétszer hatos legyen. De kétszer egy sikeredett belőle, és Alvarez utána csuklóból kidobta a kétszer hatot. A vámpír a haját tépte.

- Jó, ezt kezdem unni – nyögte Alvarez. - Inkább elmegyek megkeresni Wendyéket.

- Belial már megelőzött.

- Honnan veszed? - mérgesedett el az oroszlán. Morty a tenyerébe támasztotta az állát, csak a szemét emelte rá.

- Hát, szerintem nem boltba ment.