|
2.rész
Reevee 2009.05.13. 15:01
2. fejezet
-Nos... Először csak a holttesteket találták meg. Általában tiniket. A furcsa az volt, hogy harapásnyom volt a nyakukon, mint a vámpíros filmekben. Minden áldozatnál egy fekete rózsát találtak. Ami pedig nem nő minden kertben. Később valami nyomra bukkantak, és Andora fogták a bűntetteket. Ő nem tagadott semmit, de nem is tett vallomást. A rendőrök bevitték, egy éjszakát a sitten töltött, majd minden nyom nélkül eltűnt. Azóta körözik. A gyilkosságok nem maradtak abba, de számuk megfogyatkozott. -mesélte Sekai, mint egy igazi horrorfilmben. Titokzatos volt a fiú, de az, hogy gyilkoljon... Egyszerűen képtelen voltam elhinni. Akkor most engem is meg fog ölni?
-Érdekes. -képtelen voltam mást kinyögni.
-Érdekes?! Csak ennyi?! A hős lovagodról kiderül, hogy egy gyilkos, és te csak ennyit mondasz?! -támadt nekem Sekai.
-Nem tudok rá mit mondani. Egyszerűen nem nézem ki belőle, hogy megölne bárkit is. -rántottam vállat.
-És ha téged is meg akar majd ölni? -kérdezte pár perc után a lány.
-Akkor mi van? Rosszul ítéltem meg. Mindenesetre még nem ölt meg. Remélem nem is fog.
-Én is remélem. -karolta át vállamat Sekai, majd az órájára nézett. -Jesszusom! Már ennyi az idő? Mennem kell! Vigyázz magadra, még egyben szeretnélek látni, és élve! Genki, Eriko! -azzal a lány már el is rohant, néha-néha visszaintve nekem. Integettem neki, majd nyújtóztam egyet. Az órámra néztem, lassan egy órája ültem a padon. Felkeltem, és elindultam a város felé. Még semmi kedvem nem volt hazamenni, úgyhogy sétálni indultam. Mikor egy virágárus előtt mentem el, megláttam pár szál fekete rózsát. "Minden áldozatnál egy fekete rózsát találtak." Rögtön beugrott, amit Sekai mondott.
-Elnézést... -szólítottam meg az eladót. -Ezeket a rózsákat... -mutattam rá a fekete növényre.
-Ó, ezek? Általában mesterségesen állítják elő, de ezeken semmi nyom, hogy mesterségesek lennének. -magyarázott a fiatal hölgy.
-Igaziak? -kérdzetem elképedve.
-Nem, semmiképp. Fekete rózsák nem nyílnak.
-Akkor hogy lehet, hogy nem látszik rajtuk semmi nyom? -kérdeztem vissza.
-Nem tudom. Talán csak nagyon jó minőség. -egy nő vásárolni akart, így az eladó innentől nem rám figyelt, hanem a vevőre. Még pár percig néztem a rózsákat, aztán elindultam. Elgondolkodtam, és pár perc múlva arra figyeltem fel, hogy fogalmam sincs, hol vagyok. Egy kis sikátorba értem, ami viszonylag sötét volt. Mivel nem ismertem ezt a sikátort, gyorsan megfordultam, hogy elinduljak vissza, mikor az orromat vér szaga csapta meg. Óvatosan megfordultam, s hogy jobban körülnéztem, észrevettem egy alakot a földön ülni, összegörnyedve a falnak támasztva hátát. Az alak alatt egy vértócsa volt, melynek a szaga megcsapta orrom. Közelebb léptem, mire az "idegen" felemelte fejét, és vörösen izzó szemeivel rám nézett. Eléggé meghökkentem, az illető ugyanis Ando-san volt. Nem tudom miért, de odasiettem, és leguggoltam mellé.
-Jól vagy, Ando-san? -csak ez az ostoba kérdés jött a számra, semmi más. Pedig eléggé látszott rajta, hogy egyáltalán nincs jól. -Hol sérültél meg? -kérdeztem végignézve a férfin. Ruhája több helyen szakadt volt, és véres. Ekkor láttam meg, hogy szája körül is van egy kis vér. "A furcsa az volt, hogy harapásnyom volt a nyakukon, mint a vámpíros filmekben." Kissé megráztam a fejem, hátha ezzel sikerül elfelejtenem, amit Sekai mondott. Észrevettem, hogy a férfi engem néz, szeme halványpiros volt. Tisztán emlékeztem, hogy legutóbb még tengerkék szemei voltak, így kissé meglepődtem a változáson. Előráncigáltam egy zsebkendőt zsebemből, és törölgetni kezdtem vele a karján lévő sebet, mire ő enyhén felszisszent. -Bocs. Hogy szerezted ezeket? -éjfekete szememmel ránéztem, szeme kezdte visszavenni eredeti, kék színét, de Ando-san nem válaszolt. Pár perc néma csönd után sóhajtottam egyet, majd meglepve vettem észre, hogy sebei nagyrészt eltűntek. Mikor azokba a nyugodt szemekbe néztem, képtelen voltam visszafogni magam, egyszerűen kibukott belőlem a kérdés. -Te ölted meg azokat az embereket? -még saját magam is meglepődtem, milyen nyugodtan, és érzelemmentesen tettem fel ezt a kérdést, de a kérdezettnek egy arcizma se rándult.
-Nem. -mondta határozottan, és nem tudom miért, de hittem neki.
-Akkor miért akarják rád fogni? -szinte kívülről hallottam a saját hangom. Egyáltalán nem akartam tovább kérdezősködni. A férfi rám nézett.
-Tudod mi vagy, Date-san? -meglepődtem a kérdésen. Hogy érti ezt? Egy tini csaj vagyok. Megráztam a fejem, mert nem értettem mire céloz. -Mikor láttad utoljára apádat? -jött a következő furcsa kérdés.
-Két éve. Mielőtt meghalt.
-Hogy halt meg?
-Baleset. Karambolózott, és meghalt. -úgy éreztem megbízom Ando-sanban, és elmondtam neki, amit tudtam.
-Tévedsz. Apádat egy vámípr-vadász ölte meg. Igen, apád vámpír volt. És te vagy az utóda, Date-san. Én apád tanítványa voltam, ő mesélt nekem rólad. Tudta, hogy a vadász meg fogja őt ölni, de nem volt ideje beavatni téged ezekbe a dolgokba, azért megkért, hogy mondjak el neked mindent. -szerintem elég nyilvánvaló volt, hogy teljesen leblokkoltam. Ezt ő is észrvehette, mert kisebb szünetet tartott, csak utána folytatta. -Egy vámpírnak ki kell jelölnie egy utódot, aki fenntartja a fajt. Mivel benned megvan a kellő erős és vér, apád téged jelölt ki utódaként. Eddig még nem ittál vért, de miután meglesz az első alkalom, a szemfogaid felveszik a kellő hosszúságot, és onnantól életelemed lesz a vér. A mesékkel ellentétben mi kimehetünk napfényben is az utcára, és nem félünk az ezüsttől, bár a gyengébb egyedek rosszul érzik magukat, ha ezüst van a közelükben. Ahogy észrvettem, rajtad ezüst-láncok vannak. Ezeket aligha hordhatod, ha túlestél az első vériváson.
-Várj! Azt mondod, apám vámpír volt? De én egyáltalán nem érzek vágyat, hogy vért igyak. Különben sem hiszek az ilyesmiben! -kezdtem, ám a férfi belém fojtotta a szót.
-Ó, valóban? Ezt nem hiszem. Nagyon is hiszel a vámpírokban, mindig is hittél bennük. Ne feledd! Apád rengeteget mesélt rólad!
-Eltelt pár év. Megváltoztam! -vágtam a szavába rögtön, mire ő elmosolyodott.
-Semmit nem változtál. Ugyanolyan hirtelenharagú és robanékony vagy, mint eddig. -elhallgattam. Tudtam, hogy igaza van, és ez idegesített a legjobban.
-Le tudok mondani erről az utód-dologról? -kérdeztem halkan.
-Nem. -válaszolta tömören. -Inkább örülnöd kéne, hogy kiválasztott vagy. Apád erős és híres vámpír volt, légy rá büszke. A gyilkosa viszont még mindig életben van, és az utódot is ki akarja végezni. Amíg nem uralkodik el rajtad a vámpír-vér, nem talál meg. Anélkül az éned nélkül viszont semmi esélyed a harcban.
-Ki ölte meg azokat az embereket? -tértem vissza a legelső témához.
-Ha a harapásnyomok miatt gyanakodtál rám, igazad lenne. Én haraptam meg őket, de csak utána haltak meg, és nem az én kezem által. Ez a vadász azt hitte én vagyok apád utóda, mert nem muszáj rokonnak lenni az utódnak. Rám terelte a gyanút, és el akart tenni láb alól. De most neked kell döntened: segítesz bosszút állni apád haláláért, vagy sem? -elakadt a lélegzetem. Nem jött ki hang a torkomon, így csak bólintottam egyet, mire Ando-san elégedetten nézett rám. -Helyes. Bairei-sama lányától nem is vártam mást. -először mondta ki apám nevét, majd felállt. Követtem szememmel a mozdulatsort, majd a férfi felém nyújtotta kezét. Én megfogtam, és felálltam. Csak most vettem észre, hogy jó egy fejjel magasabb nálam.
-Ando-san... -kezdtem, ám szavamba vágott.
-Ichisake. Tegezz nyugodtan! -éreztem, hogy halványan elpirulok, de bólintottam.
-Ichisake-kun, hogyan tudok neked segíteni, ha semmit nem tudok erről az egészről? -nyílt, és őszinte kérdés volt, talán ostobának is tűnhettem. Ő csak kivillantotta hófehér fogait.
-Nyugodj meg, Date-san... -most rajtam volt a sor, hogy félbeszakítsma.
-Eriko. Ha te Ichisake, én Eriko.
-Rendben. Tehát Eriko-san, ne aggódj, ha eljön az ideje mindent meg fogsz tudni. De erről nem beszélhetsz senkinek.
-Mintha bárki is elhinné...
-Sokan hisznek a vámpírokban, de félnek is tőlünk. Ezért vannak a vámpírvadászok, akik bármi áron megölik ezt a fajt. -lassan kiindultunk a sikátorból.
-Senki nem tudja, hogy én igazából mi vagyok? Csak te és én?
-Pontosan.
-Azt mondtad apám erős vámípr volt. Hogy lehet, hogy mégis megölték?
-Mint mondtam, híres is volt. Szinte az egész vadász-klán rá vadászott. Nem voltam vele, mikor megölték, így többet nem tudok mondani.
-Milyen erejük van a vámpíroknak?
-Mindegyikünk más képességekkel bír. Bairei-sama jól értett az alakváltáshoz, jól bánt a fegyverekkel, és a reflexei is messze híresek voltak. Sok mindenre megtanított engem is, de a te géneidben lakozik az ő ereje. Sőt, akár még több is.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
