|
6.rész
Sayara 2009.05.13. 15:22
Rhys nem várt tovább, a nő után ment, és újra megfordította volna, de az ellenállt.
- Ne nyúljon hozzám! – kiáltott fel kétségbeesetten Beth, és próbálta ellökni magától a férfi kezeit, de ő nem hagyta magát.
A falig hátrált, nem sok sikerrel.
Rhys szó nélkül, megelégelve ezt az értelmetlen hadakozást, megragadta a lányt a derekánál, majd az ágyra taszította. Beth rögtön felült volna, de a férfi, leszorította, majd a hasára fordította. Két kezét, az ágyhoz szegezte, majd ismét el kezdte kikötni a ruha hátulját.
Nem érdekelte, hogy könnyebbek lettek a levegővételei, csupán újra elöntötte a megszégyenülés ismerős érzése.
- Engedjen el… - suttogta a párnákba.
- Nem akarok hullát a hajómra, szóval nem fogom engedni, hogy itt fulladjon meg a kabinomban! Különben pedig, azt teszi, amit mondok, vagy rossz vége lesz!
Újra a hátára fordította, majd a csípőjéig lerántotta a ruhát. Beth már csak azt vette észre, hogy megint arccal lefelé van a takarók között. A férfi, elengedte a kezeit, és teljes figyelmét, az alsóruhára, és a fűzőre fordította.
Hatalmasakat lélegzett, amikor észre vette, hogy egyre jobban lazul a fűző. Egész testét remegés rázta, és az még csak tetézte borzongását, ahogy érezte a férfi kezeit a meztelen bőrén.
Rhys összeszorult torokkal figyelte a halványzöldes foltokat, és a már gyógyulóban lévő horzsolásokat a lány lapockáin, és gerincén. Mit tettek ezzel a nővel?
Kezeivel, gyengéden végigsimított a gerincén, majd megérintette a nyomokat a vállain is. Hallotta a lány elhaló sóhaját. Kezdett megnyugodni, pedig ő maga, egyre dühösebb lett.
Lassan visszafordította a lányt a hátára. Elizabeth zavartan húzta melleire a takarót.
- Köszönöm – suttogta, és a kalóz szemeibe nézett. Látta rajta, hogy összezavarodik, és ez elég volt neki, fizetségként, mindazért, amit vele tett.
Rhys nyelt egyet, az átható tekintettől. Teljesen bele volt zavarodva a töménytelen kékségbe, ami olyan volt, mintha belelátott volna a lelkébe. Fokozódó vággyal figyelte a maga alatt fekvő, kábult nőt. Kibontott haja szétterült az ágyon, körbeölelve vékony, kecses vállait. Félig lehunyt pillái alól nézett fel rá, ajkai szétnyíltak.
Egy ragadozó éhségével pillantott lentebb, ahol melleit csak az a vékony anyag takarta el, amit hirtelen rántott maga elé.
- Maga tényleg nem nemes! Egy jól nevelt nő, nem kap pánikrohamot, ha egész este rajta marad a fűzője – mondta rekedtes hangon, inkább magának, mint a nőnek.
- Muszáj mindig vérig sértenie és megaláznia, Uram? – kérdezte halkan Beth. – Mert mást sem tesz tegnap óta!
Rhys meglepődött a sértett hangnemen, és elnyomott egy kínos mosolyt.
- Akkor mondja el kérem, hogy ki maga, honnan jött, honnan van a ruha, és mit keresett ott hajnalok hajnalán egyedül!
- Így? – bukott ki Bethből a kérdés.
- Hogyan is? – váltott át újra gunyorossá.
Beth belepirult a helyzetbe, és inkább lesütötte szemeit, majd felsóhajtott. Muszáj válaszolgatnia a kérdésekre, mert máskülönben, úgy sem fog megszabadulni tőle.
- Nem mintha magára tartozna… Elizabeth Katherine Noell vagyok, a Harper családnál dolgoztam szobalányként, és a munkaadóm lánya küldött el maga helyett egy találkozóra, ahol az volt a dolgom, hogy lemondjam, és ott hagyjam az illetőt – hadarta el.
- Aki megütötte… És csak úgy belement? – kérdezte a férfi meghökkenve.
- Uram! Ennyire én sem vagyok bolond! – csattant fel Elizabeth.
- Akkor mivel fenyegette meg magát, hogy kénytelen volt belemennie, Beth?
- Honnan veszi, hogy megfenyegetett? – kérdezte a nő, és nyelt egyet.
Rhys elmosolyodott a maga ördögi módján, és élvezettel mustrálta a nő egyre sápadtabb arcát.
- Ön se nézzen bolondnak, Beth!
- Nem engedtem meg, hogy tegezzen! – nézett fel rá a lány, szúrósan.
- De Ön nincs abban a helyzetben, hogy parancsokat osztogasson, Beth!
- Szálljon le rólam! – kiáltott rá, és megpróbált felülni, de a férfi visszanyomta az ágyra.
- Még nem válaszolt, Hercegnő! Szóval? Mivel fenyegetőzött Miss Harper, hogy muszáj volt belemennie? – kérdezte Rhys.
Síri csend támadt a szobában. Rhys figyelte a nő arcát, de Elizabeth nem volt hajlandó ránézni. Oldalra fordította fejét, és teljes figyelmet fordított egy könyvgerincre, ami az asztalon feküdt, és aminek nem látta a címét ilyen messziről, de tetszett a díszítése. Tudta hogy ezzel csak húzza az időt, de akkor sem volt hajlandó elmondani ennek az alaknak az egész életét. Mégis mit képzel, ki ő?
- Ha lehetne…
- Ez nem tartozik magára! – emelte meg a lány, dühösen a hangját. – Mint ahogy, ahhoz sincs joga, hogy belenyúljon a magánéletembe, elrángasson magával, és úgy dobáljon, mint valami próbababát!
- Vigyázzon erre a hangnemre, Hercegnő! – morogta Rhys. Megszokta, hogy ő volt fölényben, mindenki felett. És nem igazán vette be a gyomra, ha egy nő akart rajta uralkodni.
- Maga pedig szálljon le rólam! – nézett rá villanó tekintettel.
- Szeretem a harcias nőket! – vigyorgott le rá, és közelebb hajolt.
- Óh, igazán? – sziszegte összeszorított fogai között, egyre idegesebben. Felsőtestéhez szorította a lepedőt, hátrébb kúszott. Csak úgy szabadulhatott meg a férfi fogságából, ha megszabadul a hatalmas ruhatömegtől, ami a lábait fogta le. Nagy nehézségek árán, és vöröslő arccal, lerúgta magáról a ruhát, ami halk suhogással a földre csúszott, majd remegő kezekkel hátrébb araszolt.
- Ennyire ijesztő lennék? – kérdezte a kalóz, mély, csábos hangon, és elnyúlt az ágyon, oldalára fordulva, fejét pedig egyik kezébe támasztotta, így figyelte az alsóruhájával küszködő lányt.
- Maga megtestesíti a legrosszabb rémálmomat! – morogta Beth az orra alatt.
Rhys ravaszan elmosolyodott, majd könyökeire ereszkedett.
- Ezt bóknak veszem magától, Hercegnő!
A megszólításra ismét csak morgás volt a válasz. Hátat fordított a kalóznak, miközben egyik kezével tartotta maga előtt a takarót, a másikkal pedig próbálta visszarángatni magára az alsóruhát.
- Ön tényleg nagyon vékony, Hercegnő!
Beth összeszorította fogait, és inkább nem szólt semmit. Ugyan minek? Ezzel az önelégült tuskóval, egyszerűen időpocsékolás a veszekedés. Amúgy sem nyerhetne vele szemben, hiszen a Ő a kapitány, Ő a főnök!
Majdnem leugrott az ágyról ijedtében, amikor megérezte a férfi kezeit a vállain, ahogy segít felhúzni a ruhát.
Hogyan csinálja? Úgy járkál és mozog, olyan hangtalanul mint egy szellem. Vagy egyszerű magyarázat erre is az, hogy kalóz…
Nem engedte el, miután megigazította rajta a ruhát, hanem félresöpörte a haját, és egyik ujját végighúzta a lány gerincén.
- Ki tette ezt magával? – kérdezte csendesen, és hangjából hiányzott minden gúny, felsőbbrendűség, de még az undor is, amire Beth a legjobban számított.
- Nem fontos… csak… elestem… - mondta alig hallhatóan, majd elhúzódott a férfi érintésétől. Felállt az ágyról, és az ablakhoz lépett, ami előtt, egy meghatározhatatlan színű függöny, be volt húzva. Kinézett a résen, és kicsit összeugrott a gyomra a látványtól.
A tenger fenséges hullámai, betöltötték az egész látóteret. Anglia, már csak egy szürkés, homályos kis folt volt a horizonton. Újabb látható bizonyíték arra, hogy az élete, örökre megváltozott, és már soha nem fog tudni visszatérni a régi kerékvágásba, bármennyire is küzdene érte, vagy akarná. Bár nem biztos hogy szeretné is…
- Csak annyit mondok, hogy sok mindent láttam már életemben… - szólalt meg Rhys, és kiült az ágy szélére, onnan figyelte a lány profilját, és a vékony fényben fürdő alakját. – felismerem az esés nyomait… - folytatta. – és azt is, ha férfi okozta… vagy kötél!
Beth gyomra bukfencet hányt, de nem fordult meg, mert attól félt, az arckifejezése talán elárulná.
- Az Ön fantáziája, kicsit túlságosan is nagy, Uram! – mondta határozott hangon, bár az elején kicsit megremegett.
- Magának meg a büszkesége Beth!
- Miért talán Önnek nem? Vagy a férfiak egészének? – fordult meg indulatosan. – Egy nőnek talán nem lehet nagyobb a büszkesége, mint egy férfié?
- Dehogynem! – válaszolt elgondolkodó félmosollyal. – Éppen ezt csodálom Önben…
Beth meglepődött a válaszon, és hirtelen azt is elfelejtette, hogy az előbb legszívesebben felpofozta volna a férfit.
- Fél kézzel lefoghatnám, és azt csinálhatnék magával amit csak akarok… - mondta tovább Rhys, és felállt, a lány mellé sétált, és ő is kinézett az ablakon. – mégis akkora bátorsága van, hogy néha vetekszik az embereimével…
Beth megilletődve nézte a kapitány arcát. Furcsállta a változást, amikor a férfi elmosolyogta magát.
- A makacsságáról ne is beszéljünk! – nézett rá kihívóan. Amikor találkozott a tekintetük, újra elkomorodott.
- Csak hallgasson rám, és nem esik bántódása… a fiúk majd megvédik magát… - mondta halkan.
- Magától is? – kérdezte Beth csendesen.
Rhys meglepődött a válaszon, de nem szólt. Belenyúlt a zsebébe, majd a lány kezéért nyúlt.
Beth figyelte az aranylánc csillogását, ahogy a fény játszott rajta, amikor a férfi a tenyerébe ejtette.
- Talán…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
