Louis már rosszul volt a haragtól és a tehetetlenségtől. Fel-alá járkált Charlie hodálynyi ágya előtt, a pisztolya szinte füstölt, annyira felmelegedett a szorításában, és tekintetét le nem vette az ágyon heverő Belialról és Wendyről.
- Francba, szar ez a...
Wendy leakaszkodott Belial nyakáról, a maradék vért lenyalta az ajkáról, de mielőtt még a párnákra zuhant volna, Belial a mellére vonta a fejét, a homlokánál ölelte magához, és köré gömbölyödött. Wendy belemarkolt Belial ruhájába.
- Féltem... - suttogta rekedten, sírástól vékony hangon. - Úgy féltem... Őrült volt a tekintete, eszelős, és egy pillanatig azt hittem mindkettőnket meg fog...
- Hülye – dörmögte Belial. - Ne hidd, hogy hagynám, hogy bárki megöljön.
- Te... te...! - háborgott Wendy sírósan. - Leütött, a szemöldöködet szétverte egyetlen ütésével, mikor a földre kerültél, eszméletlen voltál, láttam, és éreztem, és azt hittem...!
- Nem készültem fel a gyorsaságára. Ennyi.
- Persze!
- Ennyi, Wendy. De úgy se hagytam volna, hogy meghaljunk.
- Persze...
- Hidd csak el – suttogta Belial. - És aludj. Gyorsabban gyógyul az arcod – óvatosan megnyalta Wendy karmolásokktól barázdált arcát -, a nyakad – csak elhúzta a megtépett seb felett a kezét -, és elmúlik a félelmed is – elsöpörte Wendy haját a homlokából, csókot nyomott rá, majd farkasának mágiáját felébresztette, és maguk köré vonta.
Wendy reszkető sóhajt hallatott. - Holnap menjünk haza...


Alvareznek kellett kiebrugdalni Louist. Louis fegyverrel a kezében ordítozott Alvarezzel, és az oroszlán ezt hamar megunta, a falnak kente Louist, aki viszont pisztolycsövet nyomott a nyakának.
- Ez a „faszkalap vérkorcs” Wendy szolgája – hörgött Alvarez, fogai látványosan elállatiasodtak, és a háta mögött idegesen csapkodott egy farkinca. - Rohadtul nem a szeretője! Rohadtul hűséges volt, ő nem újított be Ricával, meg miegyébbel!
- Mi? Mi?! Ne egy magadfajta akarjon kioktatni!
- De igen, mert rohadtul nem érted! - vágott vissza Alvarez. - Ha egy vámpírnak szolgája lesz, kötelék alakul ki közöttük, egymástól függ mindenük. A másik erejéből kérnek és kapnak, ha szükségük van rá...
- Ismerem én ezt a köteléket, azt hiszed nem vágtam át eleget, ahhoz, hogy tudjam mi ez?! Asszed, nem tudom, hogy az ilyen vámpíros szarságok mivel járnak?! Hánynom kell a gondolattól, hogy Wendy...
- MIT?! - vágott közbe Alvarez tajtékozva. - Az a lány odabent, haldoklott és ez az első alkalom, hogy egyáltalán Belialhoz bújt! Hiába mondod, nem érted! Ez kell Wendynek, kell, hogy meggyógyuljon!
- Kell, persze, meg kell neki a farok...
Alvarez kiáltva vágta állon, és úgy döntött még egyszer megteszi. - Te szarházi ember – suttogta Louis képébe, aki válaszul vért köpött rá – Te Belialhoz képest hideg, és gyenge vagy. Értetlen, vak, ember. A beszűkült, gyilkos fejed nem képes felfogni a vámpírok és vérállatok létét, az ő szükségleteiket, és nem vagy képes megérteni, hogy nekünk természetes megtenni olyan dolgokat, amik másokból az undort és a megvetést hozzák elő. Nincs jogod így beszélni Wendyről!
- Hah! - röhögött Louis lenézően. - Wendy is ugyanúgy lát, mint én!
- Régen valszeg, igen. Wendy, ha nehezen, de mindent elfogad egyszer, aztán pedig nem foglalkozik vele. Egyszerűen megszokja, hogy ilyen az élete, vagy ilyen vagy te. Te is láttad, bent voltál, megharapta Belialt, hogy vért vegyen tőle, pedig mindig drámát rendezett a harapásból. Nincs mit tenni, Louis, Wendy bekerült a mi körünkbe.
- A ti körötöket ki kéne irtani! - sziszegte Louis. - Máris szebb lenne a világ!
- Olvass el egy bűnözési rátát – vetette oda Alvarez, és ellépet Louistól. - A gyilkosságokat mágusok követik el, és nem likantrópok, vagy vámpírok. Mi csak a halálozási statisztikákban szereplünk. Nem?
- Mit tudsz te erről? - köpte Louis.
- Semmit. Nekem elég, hogy bűzlesz a haláltól, a félelemtől, és messziről érződik, hogy fegyvert és ezüstöt viselsz. Nem tudom mit tettél, de a nyakamat rá, hogy a fajtánk halálától bűzlesz – Alvarez vicsora egészen elállatiasodott.
Louis hitetlenkedő röhögéssel emelte rá a fegyvert, homloka közepére célzott. - Pufff – a fegyver csövét felfelé rántotta, minta tényleg lőtt volna, és tovább nevetett, kényelmesen a falnak dőlt.
Alvarez szája megvonaglott. - Eddig gyűlöltelek, de már csak szánalmat érzek. Talán már meg kéne halnod.
- És mégis, akkor ki fog titeket ölni? - kérdezte Louis széles mosollyal. Alvarez elfordult tőle, rálegyintett a kezével, és felsétált a lépcsőn. Neki már mindegy, sóhajtott magában.
Louis fáradt nyögéssel rogyott a fal tövébe, nekitámaszotta a fejét, és hamar elaludt.
Charlie unatkozva hasalt a börtöneként szolgáló ezüstkoporsóban. Hale már kidühöngte magát, amiért képtelen szabadulni, és átengedte a helyet. Hadd játsszon a hülye.
Alvarez pár vendéget szolgált ki, közben elmélázva hallgatta az esőt. Csak esett, és esett, mintha soha nem akarna elállni. Ránevetett Kalystára, és Hannát ugratta. Ahogy régen. Persze akkor nem volt ilyen pocsék kedve.


Másnap délelőtt Libertét holtan találták a lakásán.
A zuhogó eső lassan olyan áradatot kavart az utcán, hogy majdnem elsodorta ez embert. Hanna Alvarez vállán zokogott, Louis pedig unottan bámult ki az ablakon. Víz, sár, és... egy lány?! Milyen haja van már?!
Élénken felpattant, a hívatlan vendég elé szaladt, de a lány már be is rontott a bárba. - Belial! Wendyyy! Alvarez! Tudom, hogy itt bujkáltok! Gyertek elő!
- Zárva vagyunk – közölte Louis zordan, és az ajtó felé penderítette a bizarr lányt, aki kitépte magát a kezei közül, egy asztal tetejére ugrott, és csípőre vágta a kezét.
- Ácsi, te nem tudod, hogy én ki vagyok! Az én nevem Amy, és a családomért jöttem! Beeeliaaal! - kiáltotta el magát Amy, majd vígan integetett Alvareznek. - Ha te itt vagy, akkor Wendyéknek is itt kell lenniük.
- Te... Te... Nézd meg az asztalt! - kapott az agyához Louis. Amy lenézett a sárosra taposott asztalra, majd végignézett magán, és élénken felnevetett.
- Szemét egy idő van, szinte úsznom kellett... BELIAL! Te öreg trotty, vonszold elő magad, itten Amy vár! Hú, ott van! - sikkantott, mikor Belial nyúzott arccal előkerült a függöny mögül. Amy leugrott az asztalról, félrelökte Louist az útjából, és Belial felé ugrott. Aki egyszerűen ellépet a röppályájáról, és a lány a földre bukfencezett, de nem adta fel, mert hátulról akarta becserkészni a farkast, de sehogy se sikerült neki. Végül sértett szuszogással felkapta az állát.
- Annyira romboló a hozzáállásod. Nnna, jöttem, mert...
- Morty tudja, hogy itt vagy? - vágott közbe Belial.
- Ja, hagytam neki egy cetlit a hűtőn.
- És te mikor láttad Mortyt a hűtő közelében?
- Ó. Mindegy! - kuncogott Amy.
Louis dühösen csörtetett oda hozzájuk. - Még egy állat? Nem vagyunk elegen már?!
Amy csúnyán összevonta a szemöldökét, és jelentőségteljesen végigmérte Louist. - Te vagy itt a Jani?
- Ő Louis – szólt közbe Alvarez lesújtóan. Amy szeme kiguvadtak, és újra megbámulta Louist.
- Wendy pasija?! Ő? - nyögte elképedten. - Nekem azt mondta egy kedves, penge srác, aki hihetetlenül elegáns és helyes. Na kérem, én még a sárm halvány gőzét se látom körülötted lengeni. Te nem vagy Wendy Louisa!
Belial megragadta a vállát, és elráncigálta őt Louis közeléből, de Amy nagy hangon nyafogott. - Most akkor Wendy túlzott, vagy mi? Mert oké, hogy a szerelem szépít, de nem ilyen mértékben, Belial...
Belial némán egy bárszékre lökte őt, maga felé fordította, és metszőn nézett a szemébe. - Te lány, miért nem vagy otthon, és miért nem alszol?
- Én... hát én akartam, csak titeket vártalak – motyogta Amy. - Hiszen Wendyvel mentetek el, és vissza kellett volna jönnötök napkelte előtt. De ti... nem jöttetek. Így elhatároztam, hogy megkereslek titeket! - villantotta meg mosolyát Amy, mire kapott egy taslit. Majd Belial végigsimított a vörös motivummal kitetovált karjain.
- Hogy nézel ki? Mi a frászért indultál el ilyen időben?
- A-aggódtam értetek. Rossz érzésem volt... - Amy Belial arca felé nyúlt, a lassan eltűnő szemöldöksebéhez, de Belial egy apró mozdulattal odébb rántotta a fejét, és Amy szomorúan ölelte át magát.
- Gyerünk – mondta Belial. - Fürdesz, és alszol...
- Veled? - csillant fel Amy szeme.
- Nem – hangzott az elutasító mordulás. - Alvarezzel. Alvareznek is aludnia kell, és jobb lenne, ha a lány hazamenne. Vagy Louis kísérje haza, mindegy, csak ne legyen láb alatt.
Alvarez tekintete gyilkolta őt. - Hannának szüksége van rám!
- De nekünk nincs őrá. Küld el moziba, csak ne legyen itt!
- Hé, mit képzelsz te?! - csattant fel Alvarez, és kicsit eltolta magától Hannát. - Mióta parancsolgatsz itt?
- Velem ne túráztasd magad – morogta Belial, és forró erejével a bárpultnak lökte Alvarezt. - Csak csináld. Neki sem kéne arra a helyre jönnie, ahova a barátnője emléke köti, attól senkinek sem lesz jobb! Menj el moziba, csinálj valamit, a semmittevés öl a gyász alatt. Menj – mondta Belial Hannának, és lezártnak tekintette a dolgot. Alvarezt és Amyt leterelte az alagsorba, Louist és a némán készülődő Hannát faképnél hagyta.

Louis mélabúsan hasalt a bárpulton, és azon morfondírozott, hogy ha neki is tudomása lett volna arról az ezüstkoporsóról, az első adandó alkalommal bezárta volna oda Charlie-t. Amy a hátán ugrált, az azért nyúzta, hogy változtassa jéggé az udvaron álló vizet, hogy korizhassanak.
- Wendy egy csomó dolgot mesélt rólad, tudom, hogy képes vagy rá, naaa! Korcsolyázni akarok!
- Nem mennél inkább haza?!
- Wendy és Belial nélkül egy tapodtat se! És Wendy még nem ébredt fel, és ki tudja mennyit akar itt időzni, bár szerintem semmennyit se, mert nincs miért itt maradnia.
- Takarodj le rólam! - csattant fel Louis. Amy rémülten sikoltott, ahogy Louis ledobta magáról, de a semmiből előtoppanó Morty a karjába kapta őt.
Alvarez kérdőn felvonta a szemöldökét. Vagy az óra hazudik, vagy Morty tényleg előbb kelt. amy vidáman összecsapta a kezét, és szájon puszilta a fapofával bámuló vámpírt, Louis pedig ledermedt a sokktól. Hogy a frászba kerül ez ide?
- Híí, szóval megtaláltad a cetlit a hűtőn? A hülye vénség meg mondta itt a magáét...
- Nekünk van hűtőnk? - döbbent le Morty. Amy pukkadozott a méregtől, és amellett, hogy kiugrott Morty karjából, még orrba is rúgta. Morty kábán rázta a fejét, Louis vállába kapaszkodott, hogy ne essen hanyatt, a férfi pedig rökönyödött képpel bámulta a papucsos, fekete ballonkabátban feszítő, rózsaszíncsíkos répanadrágban terpesztő, slampos fejű vámpírt.
- Honnan pottyantál ide? - kérdezte Alvarez morcosan. - Még nincs ébresztő.
- Te csak ne faggatózz itt! - gurult méregbe Morty, és jól megrázta Louis vállát. - Nincs jogod kérdezni, csak térden csúszni, és bocsánatot kérni, amiért elhurcoltad a vámpírom, a vámpírom szolgáját, magadat, jaja! És még, hogy távkényszerítetted azt a libacsot, hogy ő is jöjjön, és mindezek tetejébe, engem is iderángattál, hogy haza tudjalak titeket vinni! Idióta barom! Csússz a lábam előtt!
- Nem csúszok! Haza kellett jönnöm, amiatt a fazon miatt! - mutatott Alvarez Louisra. - Ha már úgy ott vagy, ki is tekerhetnéd a nyakát!
- Állj! Időt kérek! - hördült fel Louis dühösen, Morty pedig a férfi nyakát bámulta, és komoran rázta a fejét.
- A nyakánál fogva kínzás lenne megölni... Mi a bolhás halál művelte ezt? - hajolt közelebb Morty.
- A másik Charlie, de – kezdte Alvarez sietősen, ám Louis dühösen közbevágott.
- Hale, Charlie valódi alakja. Egy szörnyeteg. Aki bántotta Wendyt, bántotta a „szolgáját”, engem, és még Alvarezt is!
Morty Amyre nézett, aki mutatóba körbefordult, őt nem bántotta senki. - De tényleg bántotta őket, Belialnak még reggel is sebe volt tőle, meg Wendynak, holtában, a nyaka...
Morty idegesen felhördült. - Ha nem ivott vért, nem csoda...
- De, ivott! Belial mondta, hogy Wendy megharapta, és a vérét itta, de így is... Így is még megmaradt a nyoma.
A vámpírmester szemei nagyra tágultak, hosszan füttyentett. - Gratulálunk Wendynek. Végre, a nyafogós mindenit neki! Van még valami hősi tett a listán? Vagy rátérhetnék ennek a mitugrász Charlie-nak a viselt dolgaira?
Amy csendesen eloldalgott, alvarez pedig hevesen tiltakozott, miszerint Charlie-nak az ég világon semmi baja nem lesz, ha eltűnik a közeléből Louis.
- Ó, te vagy Wendy Louisa.
- Bameg, mindenki így ismer?! - dühöngött Louis, és kitépte magát Morty kezei közül.
- Figyel rám valaki?! - tajtékzott Alvarez.
- Kuss már – vetette oda Morty.
Ekkor lépett ki a függöny mögül Belial, szédelegve megtámaszkodott a pult szélében, és rövid időközönként megrázta a fejét, mintha fel akarna ébredni.
- Vele meg mi történt? - kérdezte Louis lesújtóan.
- Észrevenni ki fog? - pattogott Morty sértetten.
- Mi az, mi az? Juj, Belial! - szaladt vissza a csapathoz Amy. Belial farkasosan mordult egy nagyot, és olyan széles, elégedett mosollyal az arcán feküdt a bárpultra, amit emberemlékezet óta nem láttak az arcán.
- Beszívtál?
- Kinyírtad Wendyt? - tippelt Morty.
- Figyeld, mindjárt dorombol... - hüledezett Amy.
- Dorombolni csak a macskák tudnak! - vágta oda Alvarez mérgesen.
- De úgy néz ki, lassan már ő is tudja... Belial, tatus...!
Belial újra mordult egy nagyot, kába vidámsággal dörzsölte a nyakát. - Megharapott...
- Óóó! - Amy és Morty egy pillanatra összenéztek, majd mindkettőjükből kibuggyant a röhögés.
- Ez jobb, mint amire emlékszem – sóhajtozott Belial tovább. - Vagy tényleg jobb? Nem tudom, muszáj megint... hogy kiderítsem... - Belial ellökte magát a pulttól, de jobbra és balra is erősen kilengett, Morty nyúlt a karja alá, és egy székhez támogatta.
- Ahogy látom, túl sok vért zabált el tőled, az is meghülyíthetett. Mára ennyi. - Morty lenyomta Belial fejét az asztalra. - Szunyálj egy ideig, és mikor felébredsz, úgyis le fogod tagadni ezt a kielégült jelenetet.
- De én úgyis az orrod alá fogom dörgölni, bibííí! - nevetett Amy, és lehuppant Belial mellé
Louis közben feldúltan leviharzott az alagsorba, kezében szorongatta a telefonját, és fejből pötyögte be a nyilvántartás ügyeleti számát. Persze, még hogy Wendy hozzá se ért ahhoz a vérdöghöz! Persze, ő csak nyelje le, hogy a lány vámpír lett, ő csak viselje, hogy másokat harap, és vért iszik! Ő csak viselje, hogy szétmarják a torkát, az ő baja, ő a rossz, ő a hibás, őt kell leállítani! Persze, kapjátok be!
A hálóba vezető ajtó melletti falra ütött, vadul zihált. A telefon kicsöngött. Vedd fel, mielőtt még meggondolom, vedd fel, amíg mindent korcsot, legyen az élőhalott vagy vérállat, halva akarok látni, vedd fel, ha tönkre akarsz tenni...!
- Likantróp- és Vámpírnyilvántartási Főközpont, civil bejelentésfogadó ügyelet. Miben segíthetek?

Wendy épp a fürdőszobából jött ki, egy nem rá méretezett pólóban, és rövidnadrágban, mikor Louis belépett a hálóba. Louis zavartan bámult, szeme nagyra nyílt, Wendy pedig szigorúan összevonta a szemöldökét, és még a kezét is karba fonta a melle előtt.
Louis visszahátrált az ajtóhoz – Bocs – és, már nyomta le a kilincset. Wendy agyában dübörgött a vér, és egy lépéssel ott termett Louis mögött. Nem akart elcsodálkozni, hogyan csinálta, csak örült, hogy el tudta kapni Louis vállát.
- Nem bocsátok meg, amíg ki nem engesztelsz. Még csókot se kaptam.
Louis lenézett rá, és hagyta, hogy Wendy elhúzza az ajtótól. - Mégis mit akarsz?
- Csókot.
- Nem erre gondoltam! Mit akarsz? - mordult Louis ingerülten. - Vége, nem? Akkor miért nem hagysz békén?!
Wendy tekintete valóságal elsötétült. - Vége? Azt hiszed, hogy odaadlak valami Ricának?
- Hogy jön ide Rica? - emelte égnek a tekintetét Louis. Wendy meghúzta a haját, hogy Louis rá nézzen.
- Úgy, hogy tegnap éreztem rajta a te illatod. A te parfümöd volt rajta! Amit ráadásul én vettem neked!
- Az nem jelent semmit! Wendy, te...
- Ne mondd, hogy ti nem...
- Mi nem, mi?!
- Ti nem...? Nem?
- Jaj, Wendy, miről beszélsz? - nyögte Louis.
- Pasi vagy! - csattant fel hirtelen Wendy. - Hogy érthetnéd, mikor tök világosan arról beszélek, hogy te szépen félrekúrtál, már bocs...!
- Ja, hogy nekem most tudnom kellett volna, hogy miről habogsz!? - háborodott fel Louis. - Te nekem ne rój fel semmit, amíg neked is ott van valami állatod!
- Ne kombinálj róla, meg Belialról!
- Te nem láttad hogy jött fel innen, szóval igenis kombinálok!
- Most féltékenykedsz, komolyan?!
- Mert te nem teszed ugyanezt?!
- Nem én! Nekem nem lenne elég egy megjátszott mosoly, mint Ricának!
- Persze...
- Nekem nem lenne elég csak csevegni, meg csak mosolyogni, meg csak parfümözni, meg csak veszekedni, meg csak féltékenykedni, meg csak csókért esedezni...
- Persze – súgta Louis a csókba, és hagyta, hogy Wendy az ágyra boruljon vele. Összefűzték az ujjaikat, halkan egymásra nevettek.
- Nekem még az se elég, hogy szeretlek, úgyhogy perszézz még itt.
- Wendy – sóhajtott Louis fáradtan.
- Én én maradtam! Haragszom rád, de attól még szeretlek! És már nem is a Ricád miatt vagyok mérges, hanem amiatt, hogy te nem hiszed el, hogy én én vagyok! A régi Wendy. Pár extrával. Amit meg lehet tanulni kezelni! Már egy csomó mindent tudok, és meg tudom őrizni önmagam. Wendy maradok, a te Wendyd... Már csak az idióta vigyorodat akarom látni.
Louis hitetlenkedő vigyorral végigcsókolta Wendy bal kezén az ujjakat, és közben Wendy fölé kerekedett. Kényelmetlenül fészkelődött a hasán, elhúzta tőle a kezét.
- A... fegyvereidet nem tennéd le? - kérdezte halkan. Louis vigyora megtört, és Wendy lecsúszott a hasáról. A férfi felült, szaggatott mozdulatokkal csatolta le az övéről a pisztolytáskákat, és félredobta őket.
- E-ezüst is van nálad – suttogta Wendy.
- Wendy!
- Nem tehetek róla, a szaga bántja az orromat! - kiáltotta Wendy, és kibuggyanó könnyei után kapott, mintha el tudná őket tüntetni. - A francba, Louis! Nem hiszem el! - hüppögte. - Csak nem akartad használni is?!
- Most miért bőgsz?
- Megrémített! - kiáltott Wendy. - Elgondolkozhatnál, hogy kettőnk közül melyikünk a szörnyeteg!
Louis kimászott az ágyból, dühödten csatolta vissza magára a két pisztolyt. - Te, Wendy – hadarta ingerülten, és halkan.
A lánykönnyei elapadtak, még a hüppögés is megszűnt, egészen kiszáradt a szája. Louis várakozón széttárta a karját. - Van még valami?
Wendy arca reménytelenül keserves volt. - Miért minden vámpír az anyád gyilkosa? Miért vagyok a szemedben egyenlő az anyukád gyilkosaival? - suttogta rekedten.
- Ne beszélj nekem róla...!
- Louis, igazad van! Azok, akik azt művelték az anyukáddal, a legszörnyűbb halált érdemlik! - mondta Wendy reményvesztetten. - Én magam is végeznék velük, ha tudnám kik tették, gondolkodás nélkül!
- Fejezd már be!
- De én sajnálom, Louis... Sajnálom, hogy elhiszed rólam, én is képes lennék olyan szörnyűségre. Sajnálom, hogy azt hiszed, fájdalmat bírnék okozni neked, vagy annak, aki neked fontos... - Wendy erőtlenül felnevetett. - Sajnálom, hogy vámpír vagyok, és nem tudok meghalni, hogy neked jobb legyen...! Vagy...
Wendy felállt az ágyról, odasuhant Louishoz, elszedte tőle az egyik fegyvert, Louis kezébe erőltette, ujját a ravaszra illesztette, és a pisztoly csövét a saját nyakához nyomta.
- Te... mit... - nyögte Louis tágra meredt szemmel.
- Sajnálom! Én nem akarlak bántani, de tudom, hogy mennyire fáj neked az én vámpírságom. Sajnálom, sajnálom...
- Engedd el... - nyögte Louis, és elrántotta a fegyvert, de Wendy visszahúzta. - Engedd el a fegyvert! - kiáltott rá Louis. - Wendy, engedd le!
- Ha akarod, eltűnök.
- Nem akarom!
Wendy megszeppenten eresztette el a pisztolyt, Louis pedig üvöltve vágta a földhöz, és még bele is rúgott. Elfordult Wendytől, és újra ordított egyet, a lányt szidta, a hülye lányt. - Komolyan, a kurva életbe, neked elment az eszed, elhalt az agyad is?! Meg tudnálak ölni, annyira felidegesítettél, de – vadul fordult Wendy felé, a lány rémülten lépett hátra -, de jól tudom mennyire gyűlölöd önmagad, és annyira felbasztad az agyam, hogy soha a büdös életbe nem fogom engedni, hogy te megdögölj! A kurva életbe! - kiáltott újra.
- Louis...
- Kuss! Öltözz fel, és gyerünk! - pattintott Louis az ujjával. Wendy megszeppenten pislogott. - Nem bámulsz így, hanem felöltözött rendesen, és elmegyünk vacsorázni!
- Tessék? - nyögte Wendy elfullóan.
- Süket vagy?! Vacsorázni megyünk! Kankalin Pavilon!
- Az első randink is...
- Tudom – csendesedett el Louis. - Csak menjünk már...
Wendy elkapta Louis kezét, odabújt hozzá, arcát a mellébe fúrta és bocsánatot kért.
- Gyűlöletesen haragszom rád. Majd beszélünk közben... Gyere szoknyában. Ugye megvan még az a fehér-piros szoknya, vedd föl azt, az annyira jól állt... szép voltál, csinos...! Jó, jó?
- Te pedig megborotválkozol, megfésülködsz, és összefogod a hajad, ahogy szeretem?
Így volt nagy bámulás, mikor Wendy, igaz kicsit gyűrött szoknyában, és gyűrött blúzban, mezítláb megjelent Louis oldalán, aki zavartan simította puhára csupaszított állát.
- Hova, hova? - kérdezte Morty.
- Randizni – nyújtott nyelvet Wendy.
- Láttad te, hogy mi van az utcán? - kérdezte Belial komoran. - És cipő nélkül akarsz menni?
- Semmi nem tántoríthat el minket, még egy kis eső sem.
- Wendy, a folyó kiöntött, az óvárosban nyakig áll a víz. A gyönyörű dómomból kiöntött a víz, mintha csak valami patkány lennék! – magyarázta Morty idegesen. - Itt az utcákon térdig gázolnak az emberek a dzsuvában, és az eső is esik.
Louis közben a kijárat felé csörtetett, Wendy szorosan mellette. Belial felállt, és megragadta Wendy kezét.
- Wendy! - szólt rá.
- Semmi közöd hozzá! - kapta el Wendy a kezét – Vacsorázni akarok Louissal, és nem engedem, hogy az eső, vagy a te hülye apáskodásod kiszúrjon velem!
Az ajtóban durván odavágta, hogy majd jönnek. Paff, becsapódott az ajtó mögöttük.
- Kellett volna adni nekik egy ernyőt – szólalt meg Amy. - Te, ez a Louis tényleg hasonlított a Wendy által leírt álomcsávóra! - bökte oldalba Mortyt.
- Ne idegesíts.
Alvarez kényelmetlenül feszengett, és a tizedik szendvicset gyűrte magába. Charlie a saját éhségét Alvarez éhségén vezette le. - Engedjük ki Charlie-t, meghalok, annyira éhes vagyok...!
- Maradjon csak ott! - dörrent Belial. - Ha kiengednénk a koporsóból, még előbaromkodna az a szörnyeteg! Na nem! Felőlem meg is rohadhat ott! Te is vele, nyugodtan! - nézett Alvarezre.
- Ha Belial azt mondja, hogy maradjon, mert veszélyes, akkor Charlie a koporsóban marad – mondta Morty, majd bizalmaskodón fordult Alvarezhez. - De ha akarod, felhozzuk ide a koporsót, hogy velünk legyen.
- Te beteg vagy – horkantott Alvarez.
- Jószívű és kedves – nevetett Amy.
Belial némán könyökölt az asztalon, Amy nevetésén, a zuhogó eső kopogásán át elhallatszott hozzá egy templomi harang zúgása. Lélekharang, jutott eszébe a furcsa szó. Magában felnevetett, halványan elmosolyodott. Mi van, most már eleget éltem? Öregedsz, az van.
Az ajtó minden előzmény nélkül robbant szét, az ablakokon fegyveres alakok ugrottak be, a zuhogó eső beáradt a lokálba. Belial már hiába rúgta ki maga alól a széket, Morty hiába ölelte magához védelmezőn a halálra rémült Amyt, Alvarez hiába rohant volna le, Charlie-hoz.
Halk, gyors és észrevétlen volt minden.
- Jól van, rohadt banda! Irány a központ, kivizsgálás lesz, bár szerintem itt azonnal szét kéne lőni a fejeteket – A morgós férfi a géppisztolya csövét Alvarez halántékának feszítette. - Nnna, egy régebbi hús a listáról? Hé – szólt oda az egyik fickónak. - Mind megvan? Két vészrívó és két korcs!
- Korcsból több is lett közben...
- Az egyik szipoly lent van, koporsóba zárták – jött elő egy harmadik a függöny mögül. A géppisztolyos, aki sakkban tartotta Alvarezt, most a falhoz taszította őt.
- Mi van a haveroddal?
- Engedd ki, és meglátod! - sziszegte Alvarez. A vadász, intett még három emberének, és leküldte őket az alagsorba.
- Hozzátok koporsóstul, és tűnjünk erről a helyről.

Mind a négyük hátracsavart kezén ezüst bilincs kattant, nyakukba tűt döftek, és olyan méreg zubogott át rajtuk, amitől mindannyian megbénultak. Egyedül az agyuk járt, vadul forgott a félelemtől, és csak annyit értettek a zavarodottságból, hogy hamarosan meghalnak.