Beth felvett egy elbűvölő mosoly, és szemeit a másik férfira szegezte.

- Drowen, hadd mutassam be a jegyesemet, Miss Sinclairt!

Beth pukedlizett egyet, hogy azt még Valerie mutatta, majd mikor felemelkedett, kezét a férfi felé nyújtotta.

- Örülök, hogy megismerhettem, Mademoiselle! – hajolt kézfejére, de nem érintette meg ajkaival azt, ahogy Rhys tette az előbb. Sőt! Semmit nem érzett, amiért kicsit rosszul érezte magát. Ennyire hatással lenne rá ez a kalóz?

- Sokat hallottam Önről, Lord Berthiertől – mosolygott le rá Drowen. – És most bebizonyosodott számomra, ogy nem túlzott a szépségét illetően! Gyönyörű szemei vannak!

Beth elpirult a bókáradattól, és csak remélni tudta, hogy nem látszik meg a sminktől.

- Ön, Uram, kissé elragadtatta magát! – mondta halkan.

- De ha ez az igazság! Esküszöm hölgyem, hogy a hajóm szirénjét, a maga arcára fogom formálni! Persze csak a kedves jegyese engedélyével!

- Van hajója? – kérdezte Beth ébredező reménnyel.

- Hát persze, hölgyem!

Beth magában jót mosolygott a szerencséjén. Hát mégsem sincs minden veszve!

- Alexander, hoznál nekem egy pohár puncsot? – fordult Rhyshoz. - Úgy érzem túl nagy nekem a hőség!

Rhys egy pillanatra még gyanakodva összevonta szemöldökeit, de végül elindult. Beth teljes figyelemmel fordult újra a Drowenhez. Rámosolygott, és karjára tette kezét.

- Elkísérne egy sétára, Uram? Muszáj egy kis friss levegőhöz jutnom!

- Hát persze!

Elizabeth, a férfi oldalán lépett ki a kertbe. Drowen alig észrevehetően sántított a bal lábára. Beth fejében ezernyi gondolat suhant át. Biztosan harcban szerezte a sebet, és máig nem gyógyult fel belőle. Vagy még elég friss a seb, ezért óvatosabban lépked a kelleténél. Az is lehet, hogy fáj neki…

Csendes volt az éjszaka, a csillagok tisztán ragyogtak a fejük felett. Egy keskeny járda vezetett egyre bentebb a kertbe, két oldalt pedig padok sorakoztak. Beth megborzongott a hirtelen jött hűvösségtől, és nagyot nyelt. Muszáj sikerülnie a tervének. Ha ez beválik, biztosan szabad lesz!

- Mondja Uram, Ön merre tart, ezután?

Drowen lepillantott rá.

- Angliába. Oda hívnak vissza az üzleti ügyeim!

Elizabeth majdnem hangosan felnevetett a megkönnyebbüléstől, de azért tartotta magát.

- És… Uram! – állt meg hirtelen a lány, és szembe fordult a férfival. – Rettenetesen hálás lennék, ha elvinne engem is!

Elizabeth tisztán látta a másik arcán átsuhanó megrökönyödést.

- De Hölgyem… Lord Berthier…

- Érdekházasság! – szakította félbe az elsőnek beugró ötletével. – Az apám tervelte ki ezt az egészet, én pedig nem akarok hozzámenni Lord Berthierhez! Kérem, segítsen!

Drowen kétségbeesetten kapkodta jobbra, majd balra a fejét. Láthatólag nem tudta eldönteni, hogy mit tegyen. Elizabeth könyörgő szemekkel fürkészte az arcát. Már csak az volt hátra, hogy igent mondjon, onnantól kezdve, szabad, mint a madár.

- De én… Miss, Scarlotte, nem hiszem, hogy ez túl jó ötlet lenne!

- Figyeljen! – ragadta meg a férfi karját. – Segítenie kell! Ha nem teszi, egy életre megpecsételődik az életem, és arra leszek kárhoztatva, hogy egy ültetvényen hagynak, a gyerekeimmel, és ott fogom leélni a hátralévő életem, minden egyes napját!

- Ez a dolga, hölgyem! Mit akar mást?

- Én akarok dönteni a sorsom felett! – sziszegte Beth kétségbeesetten, mert egyre úgy néz ki, hogy a férfi nem fog bele menni a játékba.

- Ezek elég nagy szavak egy nőhöz, nem gondolja? – kérdezte Drowen.

- Akkor úgy látom, a családjával sem bánik másképp! – engedte el a férfit.

- Nincs családom.

- Ha lenne… Nem is tudom, miért könyörögtem. Azt hittem maga más. De most már belátom, hogy minden férfi ugyanaz! Csak a saját érdekeiket tartják előre, nem is foglalkoznak mással!

- Rendben.

Elizabeth szája tátva maradt egy pillanatra, levegőt is alig kapott a megkönnyebbüléstől.

- Köszönöm… - lehelte könnybe lábadt szemekkel.

- De ha bármi történik, én… nem vállalok magáért felelősséget!

- Én azért is nagyon hálás vagyok, hogy segít nekem, Uram! Egy életre a lekötelezettje leszek!

- Akkor induljunk… - mormolta Drowen. – Mielőtt még a jegyese észreveszi.

Drowen hajója, a Lady, egy karakk volt. A háromárbocos hajó, elő- és főárbocán, kereszt vitorlázat, tatárbocán pedig háromszögű vitorlázat volt kialakítva. A hajó orra alatt, tényleg ott volt egy fából faragott szirén. Karjai kifeszítve a hajó két oldalához, és csak egy fátyol takarta testét, de az sem sokat.

A legénység tisztelettudó, és normális volt, semmi szemérmetlen hozzászólás, vagy vágytól fűtött pillantás. Beth életében először, biztonságban érezte magát egy hajón.

A kapitány átengedte neki a kabinját. Nem sokkal különbözött a kalóz kabinjától, csak itt nagyobb volt a rend, de… nem volt benne semmi személyes.

- Helyezze magát kényelembe, Hölgyem… ha bármire szüksége lenne… csak szóljon. Az ajtót nem kell bezárnia, nincs rá szükség. Az embereim nagy ívben elkerülik a szobát.

- Köszönöm. – mondta őszintén Beth, és megvárta, míg a férfi kimegy, csak utána nyúlt ruhájához. Szerencsére ennek olyan volt a fűzője, amit saját maga is ki tudott bontani. Kilépett a hatalmas anyagtömegből, majd próbálta úgy lerakni a székre, hogy ne nagyon gyűrődjön össze. Még jól fog jönni, ha leszáll Angliában.

Hajából ráérősen szedte ki a hajtűket. Tincsenként omlott a hátára, végül megkönnyebbülten rázta meg fejét, és borzongva mosolyodott el, ahogy haja végigsimított hátán.

A négy gyertyából, amik a helyiségben álltak, elfújt hármat, majd kezébe véve az egyiket, amelyik még pislákolt, a polchoz lépett, melyeken bőrkötéses könyvek sorakoztak. Végigfuttatta ujját a gerinceken, és szája sarkában apró mosoly ült ki. Mindig is vonzották a könyvek. Hála az égnek, az anyja megtanította olvasni és írni. Szerencsésnek tartotta magát, hisz nem mindegyik hozzá hasonló embernek adatik ez meg.

Hagyta, hogy az emlék elragadja magával. Egy asztalnál ült, előtte egy papír, egy élesre faragott toll, és egy tintás üveg. Az anyja fölé hajol, még mindig emlékszik az illatára. Mezei virágok, és az a megmagyarázhatatlan, csak rá jellemző illat keveréke. Eleinte nem igazán figyelt a betűk keverékére, csak az anyja kezét leste, ahogy apró mozdulatokkal, és a toll segítségével, kész varázslatot hajt végre a papíron.

Minden óra végén, nyakig tintásan jött ki, de nem bánta, mert utána, a közös fürdés is, kész kalandnak bizonyult. Az anyja alsóruhára öltözve, ő pedig nyakig elmerülve a forró vízben, próbálta lemosni magáról a kék foltokat.

Soha nem volt másik férfi az anyja szívében, az apján kívül, akit még csak névről sem ismert. Az anyja nem mondott semmit róla. Akárhányszor felhozta a témát, vagy elterelte a figyelmét, vagy zokogásba fulladt a beszélgetést, mindig attól függött, mikor milyen hangulatban volt az anyja.

Nem volt szükségük, „erős, férfikézre” amit oly sokszor mondtak Katherinnek. Mindenki úgy volt vele, hogy egy nő, nem élhet férfi nélkül, hiszen nem tud megállni a saját lábán. Hát ő és az anyja volt, a legnagyobb kivétel, talán több éve. Igaz, hogy néha alig aludtak a munka miatt, de kibírták, és eltartották magukat. Nem éltek fényűzésben, és csak sajnálkozva tudtak pillantani egy-egy ruhára, vagy bármely más dologra, ami meghaladta a pénztárcájukat. De boldogok voltak, és ez volt a lényeg.

Viszont mikor kirúgták a családtól, ahol Katherine dolgozott, már nem vették fel sehova. Mindenhonnan elküldték, pedig nem volt igazán nyomós ok arra, hogy miért is nem vehetik fel.

Katherine kétségbeesésében, a testét kezdte el árulni, amire viszont több jelentkező is volt, mint hitte. Ezt Beth, csak a legvégén tudta meg, mikor az anyja összeszedett valami fertőzést. A lehető legjobban lefogyott, alig maradt benne élet. Mire Elizabeth össze tudta gyűjteni azt a pénzt, ami az orvosi ellátást fedezte volna, már késő volt. Katherine a halálán volt. Két teljes hétig szenvedett. Egyik reggel úgy talált rá Beth, hogy kihűlt ujjai a takarót szorongatták, arcán viszont békés, apró mosoly ült.

Megrázta a fejét, hogy elűzze a képet, és inkább újra a könyvek felé fordult. Már megtanulta, hogy nem szabad a múltba temetkezni, mert a végén még ott ragad.

Egy nagy rázkódás miatt, a földre esett. Szerencsére a gyertyát nem ejtette ki a kezéből.

Aggódva állt fel óvatosan, és próbálta kitalálni, hogy mi lehetett ez. Zajt nem hallott, lehet, hogy csak egy hullám volt, vagy az indulás ment nehézkesen.

Biztosan elindultak… az új jövője felé…