- Nem tudom, mire gondolsz, Pamela.- fordult arra, és befelé indult volna, ám testvére megragadta a karját.

- Nagyon vigyázz arra, hogy mit teszel, Sora!- mondta fenyegetően.- Ez a férfi kell nekem. Soha nem hittem, hogy létezik ilyen isteni férfi, és nem hagyom, hogy elvedd tőlem. Ő az enyém lesz.- majd gúnyos mosolyra húzta ajkait.- És ne feledd; neked már van vőlegényed!

- Nagyon vigyázz a szádra, kicsi húgom!- rántotta ki dühösen a karját.- Nem tűröm, hogy parancsolgass nekem, vagy fenyegess. Ne feledd, hogy igazán veszélyes ellenség tudok lenni, ha feldühítenek. Remélem, nem szeretnél te is az ilyen emberek közé tartozni .- mosolyodott el gonoszan, majd felsétált a lépcsőn, és bement a házba.

- Vigyázz, Sora!- majd a hátsó kertbe indult.

Sora még mindig forrt a dühtől, de ezt egy kívülálló nem mondta volna meg. Ez volt az ő fegyvere mások ellen. El tudta hitetni, hogy tökéletesen nyugodt, még akkor is, amikor végtelenül dühös volt, vagy iszonyatosan félt. A tükörsima márványpadlón visszhangot vert a cipője. Minden mozdulata laza, és kifinomult volt. Rejtélyes volt, és csábító. De soha nem kínálta fel magát egy férfinak sem, nem úgy mint az aranyos kis Pamela. Gúnyos fintort vágott. A férfiak imádták Pamelát, amíg nem találkoztak vele. Mégis leginkább az apja és a bátyja társaságát szerette. Na meg, amikor néha egy- egy régi barátnője meglátogatta. Gondolatai az anyjára terelődtek. Christine volt ennek a kastélynak a fénye. Emlékezett rá, amikor még kicsi volt, a nő kacagása betöltött mindent. De az a kacagás kellemes volt, nem úgy, mint Clarissáé. Emlékezett arra, amikor holtan látta az anyját. Egy világ omlott benne össze. Ő találta meg. A kertben feküdt vérbe fagyva. Az akkor öt éves kislányban minden összedőlt. Szeretett édesanyja halálával azóta sem tudott megbirkózni. 16 év elteltével is tisztán kirajzolódott előtte Christine. A nő miközben haldoklott, lánya kezét fogta, és hozzá intézte utolsó szavait. "- Nem lesz semmi baj, Sora.- suttogta, miközben melegen elmosolyodott.- Ígérd meg nekem kicsim, hogy mindig harcolni fogsz a saját boldogságodért! Kérlek Sora, ígérd meg, hogy ha megtalálod a boldogságodat- bármilyen formában is- de nem hagyod elveszni! Nagyon vigyázz magadra, és a testvéredre, meg az apádra!- majd felköhögött.- Szépséges Démon leszel. A legnemesebb, a legfenségesebb. De ha egyszer megszeretsz valakit, és megbízol benne, akkor nem számítson ki ő, vagy milyen. Adj neki mindent, feltétel nélkül, ha ő is így tesz! Mindig hallgass a szívedre, kicsim! Ígérd meg, hogy megteszed!

- Ígérem, anya.- mondta a kislány sírva.

- Nagyon szeretlek!- mosolyodott el a nő, majd lehunyta szemeit. Kezei elernyedtek." Sora szemébe még most is könny szökött az emlék hatására. Aztán jött a hármas magányuk a testvérével és az apjával. Sok boldog percük volt, de az édesanyja emlékét soha nem feledték. Aztán az apjuk egyszer csak hazaállított Clarissával. A nő a gróf előtt kedves volt, szívélyes, ám ha a férfi nem volt ott.... Egy- egy utazása alkalmával, mikor csak ők hárman voltak otthon, minden féle munkát végeztetett velük, és nagyon sokszor kaptak büntetést. Ilyenkor Brandon javarészt átvállalta Sora részét is. Nem bírta látni húga szenvedését. Mindig óvta őt, akárki ellen. S most, hogy végre felnőttek lettek, még inkább meg tudja védeni. És Clarissa odaköltözése után kilenc hónappal megszületett Pamela. Azóta eltelt 16 év. Sora 20 éves, Brandon 23 lett. Persze a férfinak rögeszméje, hogy ő a húgára fog vigyázni és agglegény marad. Persze közben nem vetette meg a csinos nőket sem. Sora átment a nappalin, aminek a színei a vajszín és a kávészín voltak. Kényelmes kanapék, szófák, és székek keresztezték a helységet, megtarkítva a gyönyörű világosbarna, perzsaszőnyeggel. Hatalmas ablakok keretezték a helyiséget, és egy kedves, fekete keretes kandalló. Több üveges asztal, amin egy- egy italos üveg és poharak voltak. Majd egy kétszárnyú, fehér ajtón ment át. Itt nem volt annyi bútor. Leginkább a világos színek voltak a döntők. Csak két vajszínű szófa volt, néhány kép, amik leginkább az édesanyját ábrázolták, és egy fekete, lakkozott zongora. Sora szemei elkerekedtek. A zongora... A hatalmas üvegablakon keresztül a nap lemenő, bíbor fényei simogatták a testét, és a helyiséget. Ám szíve őrült tempóban kezdett verni a mellkasában. Ám amikor a falra nézett, kihagyott egy ütemet. A falról a képek, az édesanyja portréi egyszerűen eltűntek. Iszonyatos harag kerítette hatalmába. Sarkon fordult, majd kiment vissza a kertbe. Hamarosan hangos kacagást hallott. A szökőkút mellett lévő zöld, vas asztalnál Clarissa és Pamela vígan nevetgéltek. Mind a kettejük kezében egy legyező volt, amit hevesen mozgattak. Sora odaállt melléjük, és csokoládé színű szeme szinte feketévé változott a haragtól. Pamela kicsit döbbenten nézett rá, ezzel szemben Clarissa teljesen nyugodt volt.

- Hol van a zongora, és a képek?- kérdezte ingerülten.- Válaszolj Clarissa! Hova vitetted őket?- emelte meg a hangját.

- Ha velem beszélsz, fog vissza magad kislány!- mondta hidegen.- A saját lányomnak sem engedem meg, hogy így beszéljen velem. Akkor gondolod, hogy egy jöttment kis csitrinek, mint te engedem?

- Hogy mondod?- kérdezte a dühtől remegve.- Több jogom van akármihez, mint neked vagy a kislányodnak?

- Nem. Mert amíg én élek, az anyád meghalt, ha jól emlékszem.- mondta gúnyosan, miközben felállt.- Már nincs itt helye, mert ő már senki itt. Érted? Én vagyok Winter- hall úrnője, és az apád felesége! Christinnek itt már nincs több helye. Úgyhogy azt ajánlom, szokj hozzá, hogy az anyád halott, és feledésbe merült. Csak egy rothadó test lent a hideg földben. Mit tudna ő tenni már?- majd gúnyosan felnevetett, de azonnal elhallgatott, mert Sora keze csattant az arcán, amitől visszaült a székbe. Kezét a vörös foltra helyezte, miközben legyezője kiesett a kezéből. Pamela döbbenten sikkantott fel. Clarissa a dühtől remegve nézett mostohalányára.- Hogy merészelted? Hogy mertél rám kezet emelni, te kis hülye liba?

- Úgy, ahogy te merted sértegetni az anyámat, aki ezerszer többet ért, mint te valaha is fogsz.- majd gúnyos mosolyt ejtett meg. - És akit apám örökké imádni fog. Ő Winter- hall igazi úrnője, és az is marad örökké. Ajánlom, hogy ezt jegyezd meg!- majd sarkon fordult.

- Mami?- kezdte Pamela.

- Ezt még nagyon megbánja a kis dög!- mondta remegve.- Erre esküszöm. Véres könnyeket fogsz hullatni, Sora Naegino!

Sora a dühtől remegve indult a kastélyba. Az ajtóval szemben elhelyezkedő lépcsőn indult fölfelé, ami vörös szőnyeggel volt leterítve. Majd a jobb oldali folyasón indult tovább. A folyasó egyik fala üvegből volt, ami előtt most széthúzva pihent a sötétnarancs színű, nehéz drapéria. Belépett az egyik fehér ajtón, és rögtön megkönnyebbült. Mélyen fellélegzett, és az ajtónak támaszkodott, miközben az eddig visszafojtott könnyei megállíthatatlanul eleredtek. Fájdalmasan nézett szét a szobában. Ó igen. Az anyja tökéletesen tudta, milyen lesz majd, ha felnő. Az ajtóval szemben egészfalas ablak helyezkedett el, ami mellett egy üveg erkélyajtó volt, ami a hatalmas balkonra vezetett. Az ablak és az ajtó előtt mély bordó függöny volt. A szoba egyik részében az óriási, baldachinos ágy helyezkedett el. Vörös selyemmel volt letakarva, és a baldachin is olyan színű volt. A szőnyeg is mély bordó volt, ahogy a szoba másik részében elhelyezkedő szófa és székek is. A szófa pont az ablak előtt állt, míg a székek egy kisebb üvegasztal előtt a másik oldalon. Az egész helyiség hatalmas volt, ahogy minden a kastélyban. És az anyja tökéletesen tudta, mit és hogyan kell rendeznie. A szobából két ajtó nyílt. Az egyik a fürdőre, a másik a gardróbba. Sora könnyezve rogyott a földre. Kezét arca elé helyezte, de ez sem szabhatott gátat könnyeinek. A mély fájdalom, ami édesanyja halála óta benne él újra- és újra feltámadt, hála Clarissának. Még hogy ő Winter- hall úrnője. Hogy merészelte az a nő levenni az anyja képeit, és elvitetni a zongorát? De mégsem kellett volna megütnie. De ha egyszer annyira kihozta a sodrából. Most aztán várhatja a bosszút, amivel a nő nem fog késlekedni. Megtalálja a legfájóbb pontját, pont úgy, mint az előbb. De arra nem számít, hogy Sora Naegino van olyan félelmetes és veszélyes ellengés, mint ő maga. Sőt. Lassan felállt, majd a szófához ment, és lerogyott rá. Kényelmesen lefeküdt, és a kinti napot nézte. Új remény? Mi lehet számára az új remény? Halk kopogást hallott, de nem volt ereje válaszolni. Lassan kinyílt az ajtó. Hallotta az óvatos mozgást, ami régen ismert erőt sugárzott felé. Hallotta a ruha susogást, és érezte, amint valaki leül mellé. Fejét lassan arra fordította és szembe nézett egy az övéhez hasonló tekintettel, ami kicsit világosabb volt. Mégis melegen csillogott, végtelen szeretetet és törődést biztosítva neki. A férfiasan szép archoz, rövid aranyszőke haj párosult, ami elől kicsit a szemébe lógott. Férfias, kidolgozott teste volt, amin egy fehér inget viselt, és egy fekete nadrágot. Gyengéden jártatta a tekintetét Során, majd megállapodott a sírástól kissé vörös szemein. Kezeit lágyan végigsimította a bársonyos arcon, mire a lány felsóhajtott.

- Miért sírtál, Sora?- kérdezte mély, lágy hangon.

- Ne figyelj rám, Brandon!- ejtett meg egy halvány mosolyt.- Csak Clarissa felidegesített.- majd látva a férfi fürkésző pillantását, újra felzokogott.- Anyát sértegette. Olyan dolgokat mondott, amiket nem akarok megismételni. Elvitette a zongorát, és anya arcképeit is.

- Hogy merészelte?- szűrte a fogai között Brandon.- Beszélek vele, most!

- Ne!- kapott utána Sora.- Elég, ha rám dühös. És hidd el többet te sem tudsz tenni, mint én tettem. Kérlek!

- Mit tettél Sora?- ült vissza.

- Felpofoztam.- sóhajtott fel.

- Mit csináltál?- nézett rá döbbenten, majd hangosan felnevetett .- Sora ez...

- Ne nevess!- mondta a lány morcosan.- Láttad volna, hogy néz ki az arca. Azt hiszem, kicsit erős lett. ÉS biztos vagyok benne, hogy ezért még bosszút fog állni rajtam.

- Csak próbáljon egy ujjal is hozzád nyúlni! És még azt is megbánja, hogy megszületett.- mondta komolyan Brandon.

- Tudod, drága bátyám, ilyenkor félek tőled.- mosolyodott el és átölelte.

- Mintha te nem lennél ilyen veszélyes, vagy még inkább.- viszonozta az ölelést, és húga fejére támasztotta az állát.- Jaj kicsi húgom, mihez kezdenék nélküled? Te vagy, aki beragyogja az életemet, szépséges Démonlány.

- Na és Pamela?- kérdezte gonoszan.- Ő is a testvéred, egy igazi kis Angyal.

- Pamela? Angyal?- nézett rá döbbenten.- Sora, kezdem azt hinni, hogy valami baj van az okos kis fejecskéddel. Még hogy Angyal. De térjünk vissza a világ legszebb nőjére.

- Brandon, talán nem vesznek körbe elég szép nők?- kacagott fel Sora.

- De te vagy a legszebb.- majd szenvedően felsóhajtott.- És azok a nők annyira untatnak. Te vagy az egyetlen, akivel még a legújabb fehérneműről is el tudok beszélgetni.

- Jesszus .- szörnyülködött .- És például azzal a Vanessával nem tudtál? Drága bátyám, annyira sajnállak.

- Ne sajnálkozz, hanem öltözz át!- állt fel.- Vendégünk lesz.

- Kicsoda?- sóhajtott fel.

- Blackheath hercege.- mondta nemes egyszerűséggel.

- Kicsoda?- esett le majdnem a szófáról.

- Tudod a herceg, akiről már annyit meséltem.- vigyorodott el.- Mondta, hogy ma találkoztatok. És teljesen elbűvölted. Szóval elhívtam vacsorára. Amúgy is tudod, hogy ő a legelső, akinek szurkolok, ha meg akar hódítani.- kacsintott húgára.

- Kedvesem.- állt fel már nyugodtan Sora.- Nem vagyok valami tárgy, akiért versenyezni kell.- mondta jegesen.

- De az olyan romantikus, amikor egy csomó férfi verseng egy nőért.- tette össze a kezét, miközben ábrándosan vigyorgott.- Legalább annyira fogom élvezni, mint amikor az a két nő a bálon összeverekedett értem.

- Brandon!- emelte meg a hangját Sora.- Kifelé!

- Én itt meg akarlak vigasztalni, te meg kizavarsz?- szörnyülködött.- Tudod, mikor akarlak megnevettetni legközelebb.- majd sértődötten távozott.

- Mihez kezdenék nélküled?- mosolyodott el Sora, majd a fürdőbe ment.

Néhány órával sötétedés után mindenki készülődni kezdett a vacsorára. Pamela, fűzőben ide- oda szaladgált, hogy teljesen tökéletes legyen az estére. Láthatólag nagyon izgatott volt, ahogy Clarissa is. Nem is volt csoda. Ám ezzel szemben Sora nyugodtan, megfontoltan készülődött. Nem is nézte, hogy mit fog felvenni, egyszerűen csak kivett egy ruhát. Nem volt soha olyan nő, aki kiöltözött, csakhogy még csábosabb legyen. E nélkül is éppen elég csábító volt ahhoz, hogy minden férfi a lábai előtt heverjen. Egy hosszú, fehér selyem köntösben ült a fésülködő asztal előtt, és nézte magát a tükörben. Tekintete szomorú volt. Hevesen megrázta a fejét, és felállt. Most első ízben ránézett az ágyon fekvő ruhájára és kicsit megdöbbent. Hirtelen eszébe jutott Blackheath hercegének vihar szürkévé sötétülő tekintete és elmosolyodott. Csak azért is keresztbe tesz a drága húgocskájának. Eközben Brandon és az apja, már a nappaliban ültek. Brandon fekete nadrágot viselt, és sötétzöld inget, míg az apja fehér nadrágot és fekete inget. Hamarosan egy fiatal cselédlány lépett be az ajtón, és elvette a herceg levetett sötét zakóját. Elmosolyodott, és leült a két férfihoz. Hamarosan belépett Clarissa, aki egy hosszú ujjú, fekete ruhát viselt, aminek vállait lehúzta. A felső része feszesen simult rá, míg a szoknya bő volt, tele fehér fodrokkal. Haját szoros kontyba fogta, és meleg mosollyal lépett oda. Leon kezet csókolt neki, és éppen csak volt ideje felegyenesedni, amikor belépett Pamela. A lány egy aranyszínű ruhát viselt. Ami nyakban megkötős volt, és a hátán kör alakban ki volt vágva. Felsőrésze szorosan feszült rá, míg a szoknya bő volt, tele émelyítő fodrokkal. Leon bár kelletlenül, de neki is kezet csókolt, és rávillantotta azt a mosolyát, amitől minden nő elájult. Nem ő volt az, aki miatt idejött, és nem ő volt az, akit újra látni akart. A lány szőke haja fel volt fogva, és zöld szemei kacéran villogtak. Ám ő nem erre a tekintetre vágyott. Ő azt a csokoládébarna szempárt, és a szépséges testet akarta látni. Mintha csak kívánsága találtatott volna meghallgatásra, belépett Sora. A jelen lévő összes ember szinte megkövült. Során egy igazán elegáns és merészen csábító ruha volt. A felsőrésznek nem voltak pántjai, és éjfekete volt. Tökéletesen megmutatta dús mellei felső részét, és karcsú derekát. A fekete színt mintaként lefutott a csípőjéig, ugyanis a szoknya része sötét rózsaszín volt, és kicsit bővebb. Haja, eltérően mostohaanyjától, és húgától, le volt engedve. Hullámos bársonyként ért a csípőjéig. Leon szinte elkábult. Lenyűgözte a lány szépsége, de Sora sem felejtette el megnézni a herceget. Valóban rendkívül őrjítően festett abban a fekete nadrágban, és mély bordó ingben. Sora megengedett magának egy lusta mosolyt, és elismerően bólintott. A férfi egy dévaj mosolyt villantott rá, és odalépett. Ajkaihoz emelte a lány bársonyos kezét, és hosszú, forró csókot lehelt rá. Közben viharszürke tekintetét végig a csokoládé színű szempárba fúrta. Sora bőrét égette a férfi ajka, de nem rántotta el. Élvezte, de ennél sokkal többet akart. Már nem csak a kezén akarta érezni, de ajkán és mindenhol a testén. Csábító mosolyra húzta az ajkait, majd ellépett a hercegtől. Leült az apja és a bátyja mellé, majd végül Leon is leült. Clarissa és Pamela egy ideig döbbenten állt, majd ők is leültek. Leon és Sora végig egymást nézték, csábítóbbnál csábítóbb pillantásokkal bombázták a másikat. Brandon ennek látványára elmosolyodott, majd vidáman megszólalt.

- Nagyon vigyázz, Leon!- karolta át a húgát.- Bár ismert nőcsábász, és a legsötétebb alak vagy, még akkor is félned kell Sorától. Nem kevésbé veszélyes, mint te.- kacsintott a férfira.

- Ígérem vigyázni fogok .- mosolyodott el a férfi .- Nem kétséges, hogy ha a lady akar, akkor nagyon veszélyes és csábító tud lenni.

- Nagyon kedves, mylord.- szólalt meg Sora.- Mégis úgy gondolom, hogy a bátyám és ön is túloznak.

- Elnézést!- lépett be a cselédlány.- Lady Clarissa, megérkezett a vendége!

- Köszönöm.- mondta a nő lenézően.- Ha megbocsát kegyelmes uram, bemutatnám önnek, Anthony Farley- t.

- Mi?- pattant fel Sora a helyéről, és Brandon és a gróf követte.

- Hogy képzeled, hogy meghívod azt a félnótás állatot, Clarissa?- emelte meg a hangját Brandon, miközben a közelebb lépő húgát szorosan átölelte.

- Kedvesem.- kezdte a nő negédesen.- Egy: én vagyok Winnter- hall úrnője, és azt teszek, amit akarok. Kettő: Anthony Farley, Sora vőlegénye...

Folytatása következik...