Félelem

- Héhééé, ha már itt vagyunk, nem kaszinózunk egyet?

- Elárulnád, hogy miből, te gnóm?!

- Miből, miből?! Hülye kérdés! Pénzből!

- Az összes pénzt elcseszted arra a hotelszobára! Nincs pénz, csórók vagyunk, és ez a te hibád!

Charlie önelégült képpel vonta fel a szemöldökét, ahogy oldalba bökte Mortyt. - Valld be, hogy jó a luxuslakosztályon!

- Jó?! - hördült Morty. - Mind ott rontjátok a levegőt, hogy lehetne jó?!

- Vettél volna ki mindenkinek egy-egy lakosztályt – szólt közbe Wendy,

- Arra már nem volt pénz. Deee, legalább most mind együtt leszünk, mint egy nagy család!

- Pont ez hiányzik az életemből – dohogott Belial.

- Wendy, nézd azt a kalapot... - tapadt rá a közeli kirakat üvegére Naberus. Wendy a hajánál fogva rángatta el onnan.

- Nem, mert még arra sincs pénz, hogy nézzem! Köszönd Charlie-nak!

- Aaah, akkor a lakosztályt is megköszönhetnétek – nyafogott Charlie

- Kussolj – rivallt rá a társaság.

Amerika, keleti part, tengerparti korzó. A háttérben szállodák és kaszinók fényei, aztán butikok, és a part, kivilágított, vízbe nyúló mólókkal. Meg persze a rengeteg ember az utcán, tülekedő, csillogó, édes tömeg. Wendy lassan harapott a levegőbe, egy fiatal srác után fordult, aki észrevette, és vigyorogva biccentett felé. Szőke hajába túrt, Wendy már-már elkapta a karját, mikor Belial magához rántotta. A srác röhögve táncolt el.

- Már ettél, szedd össze magad! - szólt rá Belial.

- De... olyan csábítóak...

Morty érdeklődve fordult feléjük, majd gúnyosan elmosolyodott. - Én nem segítek, ne is kérjétek. Oldjátok meg!

- Ki kérdezett? - vetette oda Belial, és a tengerpart felé vette az irányt. Wendy visszaszólt Naberusért, aki engedelmes pincsiként loholt volna utána, de Charlie a derekába csimpaszkodott.

- Na, támadt egy ötletem! Naahmár, maradj! Táncolj annál a villanyoszlopnál, te démonmárki!

- Mit csináljon?! - perdült meg Wendy elképedten. Charlie odaosont Naberushoz, lerángatta róla a narancsszínű szatén mellényét, a fekete ingét és két ujjal mutogatott a márki bámulékonyra izmosodott felsőtestére.

- Tánci-márki.

- Nem táncolok! - mérgesedett be Naberus, és a ruhái után kapott. - Add vissza, a múlt héten vettem!

- Charlie, add vissza neki a ruháit.

- Pénzért táncoltatni egy márkit... Szerinted lesüllyed bárki is a te szintedre, te gnóm? - kérdezte Morty. Charlie elugrott Naberus elől, arcán számító tekintet ült, lebiggyesztett szájjal mosolygott, torz fintorral.

- Hé, márki, ha elég pénzt táncolsz össze, megveheted a kalapot!

- Na, tessék, ez veszett ügy – kiáltott fel Wendy dühösen, és eltrappolt Beliallal.

Miközben Wendy a szemébe húzta a baseballsapkáját, amit azért hordott, hogy ne látszódjon teljesen fehér haja, és Naberus az egyik tengerparti bárból érkező zenére megtekerte a csípőjét a lámpaoszlopnál, odahaza, a kontinens túlfelén Raoul önkényesen beengedte magát Morty templomába. Ott nemvárt kép fogadta. Egy magas, szőke férfi, nyakában egy kislánnyal, derekánál pedig egy fiatal, színeshajú lánnyal. Az oltár helye előtt visongtak, káromkodtak, és ki maradni, ki szabadulni vágyott.

Morty kedvenc vámpírját tette meg felvigyázónak a városban, már három hónapja ő irányított. A neve Jaya volt, és olyan kölyöklány maradt vámpírként, aki az otthon maradt Louis nyakán lógott, és azzal nyúzta, hogy csináljon jeget, hogy korcsolyázhasson. Amint ezt Amy meghallotta, szintén Louison lógott. Így esett, hogy Louis három hónapja tépi az idegeit a két lány miatt. Mert ő nem volt hajlandó elmenni, holmi épületbontó körútra.

„- Jó, Louis, akkor maradsz, Amy, Alvarez és Jaya majd vigyáz rád.” Morty így rendezte le őt. Ezek hárman, csikorogta Louis, eddig semmi mást nem csináltak, csak kikészítették őt. Főleg Jaya. Fel se ért a derekáig, csigás, éjfekete haja állandóan rugózott a babaarca körül, a fekete szemei tányérnyi nagyságúra nyíltak, mikor felnéztek rá, és néha nyitva felejtette a száját, így kilátszottak a szemfogai. Louis az első találkozáskor megkönnyebbült mikor meglátta, édes gyermek.

- Kilencven éves, nekromanta mestervámpír – lépett ekkor oda Morty. - Utánam a legerősebb.

A kislány megrángatta Louis ingujját. - Jaya megharaphatja a popsidat?

Hiába hitte azt Louis, hogy az eddigi napjai borzasztóak voltak. Mikor meglátta a templomkapuban a három nemvárt vendéget, már az se érdekelte, hogy Jaya a hajára nyáladzott. Amy ledermedt, ahogy észrevette a betolakodókat, majd sikoltva rogyott a padlóra, rémülten vonszolta magát Louis lába mögé.

Jaya kiköpte Louis megcsócsált hajtincsét, összehúzott szemmel komolyodott meg a tekintete.

- Megsérted a törvényeinket, Európa Úrvámpírja. Távozz, mielőtt még kitépem a szíved, és a szolgáiddal etetem meg.

Louis megütközve nézett hátra a kislányra, majd inkább fütyörészett, és elfordult. Nem édes, ó, dehogy édes. Vérengző, és iszonyú dühös. Koponyaarc, megfeszült hús, kiélesedett fogak, és letaglózó, halott erő. Raoul az ajtóban eleresztette a saját erejét, fekete, füstös anyag csapott fel körülötte. Jaya úgy sziszegett rá, mint egy kígyó, Louis összerogyott, Amy pedig rémülten nyöszörgött. Raoul nem zavartatta magát, földet söprő hófehér lófarkát, sálként a nyaka köré tekerte, vöröses tekintete a templomot pásztázta.

- Hol van az urad? - indult el feléjük ráérősen.

Jaya leugrott Louis hátáról, szapora léptekkel indult Raoul felé. - Nem mondom még egyszer! - sziszegte dühösen.

Raoul megállt, hidegen nézte a gyereket. - Én sem kérdezem meg újra.

A fekete füst széthömpölygött a templomban, Jaya egy pillanatra megrémült, hátrafordult Louis és Amy felé. - Meneküljetek ki! Vigyétek Alvarezt is, és szóljatok...

Jaya nem tudta folytatni, vér zubogott fel a torkán, és minden összecsúszott a szeme előtt, minden fekete volt, a fejében pedig Raoul karmolta a koponyáját. Épp csak a hangjával. - Jaya milyen felelősségteljes...

- Morty kinyír! - sikoltott a kislány, és a szája elé kapta a kezét, hogy ne hányja tovább a vérét. - Te disznó, te... nyamvadt...

- A véred már az enyém, ne is próbáld visszanyelni. Cruel – szólalt meg hirtelen Raoul. - Menj a másik kettő után, és tartsd őket itt. Mindenkit tarts itt, aki ebben a lepukkant templomban van.

- Nem lesz nehéz, csak hárman vannak.

- Nem érdekelt, hogy hányan vannak.

- Csinálja inkább Luther, én már öreg vagyok.

Raoul lehunyta a szemét, mély levegőt vett. - Mondtam valamit – suttogta. Cruel, aki már épp lerogyott volna az egyik padra, felvont szemöldökkel bámulta a vámpír hátát. Aztán a körülötte kavargó fekete erőt, és végül a vértől fulladozó Jayát. Lassan felállt, hátrarázta hosszú, fenékig lehulló szőke haját, megigazította a szemüvegét, és lustán elindult kifelé a templomból.

- Már kiszöktek, csak azért megyek erre. Épen kell visszahoznom őket?

- Viszonylag.

- Remek.

Elsétált a kapuban álló Luther mellett. A vöröshajú vámpír felpofozta búcsúzóként. - Ha feldühíted őt, kiheréllek! Tedd amit mond, az a dolgod! - sziszegte dühösen.

- Ha kiherélsz, neked is rossz lesz... - vigyorodott el Cruel.

- Takarodj! - dühöngött Luther. A vértigris hirtelen elkomolyodott.

- Csinálj valamit. Ha megöli Jayát, Morty kiporolja a seggünk.

- Tudom. De te menj már. Jaya nem fog meghalni, csak kicsit... szenvedni fog.

Louis futtában töltötte meg a fegyverét, ezüsttel, és idegesen rázta a fejét. Balról Alvarez nyöszörgött neki, hogy Hale nem engedi Charlie-hoz szólni.

- A képembe röhögött, rám csapta az ajtót! Charlie, Charlie! Jaj, gyertek, ne... dehogy gyertek...! Charlie!

Jobbról Amy sipítozott fejhangon. - Nem megy, nem megy, nem megy.

- A rohadt életbe, ha így sikítoztok pillanatok alatt megtalálnak minket. Bazdmeg – nyögte, mikor a következő sarkon belefutott egy férfiba, aki épp a tigriskarmait pattogtatta a régi épületfalon. A szemüvege fölött végigmérte őt ibolyaszín szemével, félmosolyra rándult a szája, arca jobb fele a haja árnyékában maradt.

- Téged örömmel.

Louis idegesen összerándult, ráfogta a fegyvert, közben maga mögé terelte Amyt és Alvarezt. A tigriskarmos fickó ráérősen ellökte magát a faltól, és elindul feléjük. Gondosan ügyelt arra, hogy a jobb arca a szőke hajzuhatag takarásában maradjon.

- Semmi szükség játszani – mondta. - Fogjunk szépen kezet, és menjünk vissza Raoulhoz. Nekem is jó, nektek is jó.

Louis a lába elé lőtt, meg a fejét vette célba. - Hülye vagy?

- Nem akarok verekedni. Te járnál rosszabbul.

Alvarez belenyögött Louis vállába, mindene remegett. - Ne csináld... inkább... inkább menj vele... Menj vele!

- Te is hülye vagy?!

- Menjünk vele – nyöszörögte Amy fejhangon. - Könyörgöm, menjünk vele... Louis...

- Mi a franc...? - hűlt el Louis, ahogy a lányra nézett. Sírt félelmében, és Alvarezbe kapaszkodott. Egymást támogatták, de a félelem már-már térdre kényszerítette őket. Louis leeresztett fegyverrel fordult feléjük, és elkapta őket, mikor a földre akartak esni.

- Te nem érzed... - suttogta Alvarez, csurom vizesen a verejtéktől -, hogy mennyire erős?

- Nem, nem érzi – suttogta a férfi Louis fülébe. Louis ledermedt, a tigriskarmok bilincsként tartották a nyakát és felsőtestét. Hogy... mikor...? - Nem akartam megrémíteni az erőm súlyával... Még összeesne alatta... Hiszen csak egy mágus.

Louis összerándult, ahogy a férfi megnyalta a nyakát, felemelte a pisztolyát, és a pasas torkába nyomta. - Takarodj... - sziszegte Louis.

- Hóó... Nem tetszik valami?

- Takarodj a pofámtól, te korcs!

- Vigyázz, mert a szívemre veszem...

Louis térde megroggyant, ahogy rázuhant egy mázsányi, forró energia. Majd beleroppantak a csontjai, szédült előtte a világ. Valaki a hajába tépett, felrántotta, pedig már eszméletlenségbe esett volna.

- Merj elájulni, és a hajadnál fogva vonszollak vissza a templomba! Most legyél fasza, indíts! Ti is, ne kelljen többször mondanom!

Wendy és Naberus az autópálya korlátján ültek, a lábukat lógázták az alant suhanó autók fölött. Onnan pont ráláttak a sebes ütemben épülő Nyilvántartási Központ gombaként szétterülő épületeire. Mióta egész Amerikában, az össze nyilvántartást, legyen az épülő, vagy csak nemrég beindult, lerombolta a Pokoli Herceg, az építkezések gyorsasága megnőtt. Próbálták befejezni, hiába.

Az autók lámpái elsuhantak rajtuk, a lenti fénypontok gyorsan tűntek el.

Naberus az új kalapját igazgatta a fején, Wendy pedig laza copfba összefogta neki a narancsszínű hajzuhatagot a tarkóján.

- Ha már ugráltattok, mint valami vásári medvét, nézzek ki jól.

- Mi nem... - kezdte volna Wendy. - Én...

- Ne habogj – szólt rá Naberus kimérten. - Az egy dolog, hogy ti, evilágiak mindent megkaptok tőlem. Rá lehet szedni dolgokra, igen... A ruhákkal. De én tőletek semmit se kapok ezen kívül, még meg se köszönitek, ha eltörlöm ezeket az épületeket a föld színéről, és megölöm az embereket, akik ott tartózkodnak.

Wendy csöndben bámult a sötétbe, Naberus szúrósan nézett rá.

- Még tőled se kapok semmit! - sziszegte.

- Mégis mi a fenét akarsz tőlem? - fordította el a fejét a vámpír.

- Wendy, te felidegesítesz engem! - kiáltotta el magát Naberus. - Idegessé teszel!

A lány dühösen rugdalta a korlátot a sarkával, amin ült. - Nem újdonság, mindenki ideges lesz tőlem... Mit akarsz már? Rombold le, gyere vissza, és menjünk vissza a hotelbe. A francba, Naberus, ne most kezdj el érzelgősködni. Csak... csináld.

A démon dühösen felpattant a korlátra. - Menj a fenébe!

Wendy döbbenten nézett fel a démonra. Még soha nem mondott neki ilyet, soha nem beszélt vele ilyen fenyegetéssel, dühös dübörgéssel a hangjában. Váratlanul a sötét építkezés körül égig érő tűzfal csapott fel, majd vad, dühös robajjal az építkezésre omlott. Pillanatok alatt tűzárban fürdött a táj, és egyik robbanás követte a másikat. A robbanások között lángoló tűzszörnyeteg tombolt, fogaival szaggatta szét az építkezést, és miután végzett Wendyék felé köpte a tüzet a fogaiból, egy iszonyú ordítás közepette.

Wendy rémülten bámulta a pusztítást, nem is mert ránézni Naberusra. Sejtette, hogy a szeme szó szerint tűzben forog a méregtől, és nagyon jól tudta, hogy az a tűzszörnyeteg csakis őt fenyegette, csakis őt akarta elemészteni a tűzzel. Naberus dühe tombolt, és Wendy most először egyáltalán nem tartotta „menőnek”. Csak félelmetesnek, és borzasztónak.

Charlie elhasalt a díványon, Morty épp azon volt, hogy belerúgjon kettőt.

- Megmondtam, hogy a vonalon nem jöhetsz át! Ez már az én részem! Vidd innen a valagad!

- Milyen vonal, te koporsóüledék?!

- Az a vonal, amit... - Morty leesett állal mutatott a régen rajzolt vonala hűlt helyére. Belial épp az utolsó krétacsíkot söpörte szét. Megtörölte a kezét, odalépett a díványhoz, megragadta Charlie grabancát, és egy fotelbe hajította. Morty lepetten bámulta a mufurc farkaskirályt.

- Hát, kösz... Belial.

- Mit köszönsz? - kérdezte a farkaskirály, és levetődött kiharcolt helyére.

Charlie kárörvendően pfújolt Morty felé, ahogy helyre rakta kibicsaklott nyakát.

Kivágódott a bejárati ajtót, Wendy hangja már elérte őket. Morty fáradt sóhajjal rogyott le egy szabad fotelbe, Charlie ideges mozdulattal tépett a hajába. - Márrr megint mi baja van?! A múlt hónapban naphiányos depresszióba süllyedt, tegnap megint valami hülyeségért bőgött, most megint mi vaaaan?! Ah, kikészít!

Belial pókerarccal bámult fel a mennyezetre.

Wendy már be is vágtatott a nappaliba. - ...a franc értsen az ilyenekhez! Miért nekem kéne tudnom?! Értse meg a démonok lelkecskéjét, akinek két anyja van! Mi vagyok én?! Miért kötelességem mindenkit pátyolgatni?!

Charlie az orra alatt felröhögött. - Asszed bármikor pátyolgatsz?

- Téged ki akarna pátyolgatni? - undokoskodott Wendy.

- Wendy, nyugalom, te senkit nem pátyolgatsz – jegyezte meg Morty.

- Hát ez az...! Most akkor mit akar tőlem!? Én nem vagyok kedves lány! Fogja fel!

Naberus épp ekkor érkezett a hűvös esti széllel a nyitott ablakon. Wendy vádlón rámutatott.

- Fogd fel! Én nem látok az emberekbe, és nem is akarok! Leszarom a lelki bajukat! Ilyen vagyok! Senki kedvéért nem fogok lelkizni már!

- Csak Belialéért – sziszegte Naberus.

- Ne keverjetek bele – mordult a farkas.

- Mi bajod van Beliallal?! - kiáltotta el magát Wendy.

- Hagyjatok békén...!

- Semmi bajom vele! Azzal van bajom, ahogy te viselkedsz vele!

- Velem nem viselkedik sehogy...

- Naberus, te tiszta hülye vagy... - hűlt el Wendy. Naberus dühösen ledobta a fejéről a kalapját, Wendy felé indult.

- Mindent tudni akarsz róla! Mindig magad mellett akarod tudni, lassan már az életedet se tudnád elképzelni nélküle!

- Sajnos tényleg nem tudom, mivel a szolgám! - idegeskedett Wendy.

- De te szereted!

- Kábé annyira, mint itt mindenki mást is! - csattant fel Wendy. - Kivéve Charlie-t. Őt rühellem.

- Kösssz...

Morty a halántékát dörzsölte. - Azt hiszem csak nekem esett le, hogy mi folyik itt. Szeretném, ha vége lenne ennek a hangzavarnak, roppant idegesítőek vagytok. Naberus szerelmes Wendybe, és féltékeny Belialra. Paff, lehet örülni, rejtély megfejtve, kérdések nincsenek, mindenki kussol, és lapít a saját sarkában.

Naberus tekintete elsötétült a dühtől, még a kezét is ökölbe szorította, Wendy pedig karba fonta a kezét.

- Én... én... - sziszegte Naberus. - Ez más... Szó sincs szerelemről!

- Áhá, de azért féltékeny a kutyusra! - csillant fel Charlie tekintete.

- Ku-tyus-ra? - ült fel szép lassan Belial. Charlie „ne ölj meg” sikollyal felugrott a helyéről, és elszaladt a hálók felé. Belial egy kis tétovázást követően utána sétált, és mikor Charlie sikolya hallatszott, Morty is feltápászkodott.

- Megnézem, mit művelnek.

Így, Naberus és Wendy egyedül maradtak. A démon duzzogva elfordult tőle. - Hagyjál, menj el te is.

Wendy fáradtan sóhajtott, lerogyott az egyik fotelbe. - Naberus, nem lehetne eltörölni a mai estét? Mi lenne, ha holnap minden menne úgy, ahogy eddig?

- Nem, nem fog úgy menni! - háborodott fel Naberus. - Főleg nem ezek után!

- Csak rosszabbá fogod tenni. Felejtsd már el.

- Nem! Wendy! Mi bajod van velem?

- Idegesítesz – suttogta Wendy. - Maradj idétlen, gyerekes, és csodálkozó. Ne gyere nekem szerelemmel, meg sértődéssel, nem tudok vele mit kezdeni. Őszintén megvallva, nem is akarok.

Wendy nem nézett fel Naberusra, nem is akarta meghallani azt a gyűlölködő „Jó, ahogy akarod” sziszegést. Mikor végre felpillantott a démon már sehol nem volt, Belial állt mellette. Szigorúan meredt rá, szinte ölt a tekintete.

- Mi van? - morogta Wendy.

- Mérhetetlenül bunkó vagy, az van – mordult rá Belial.

- Hagyjál békén – duzzogott Wendy. - Hülye szerelem, kinek kell? Ha belegondolok, hogy pár nap múlva újra látom őt... Rosszul vagyok, annyira nem akarom látni a képét, és épp annyira hiányzik is!

- Szörnyű vagy – horkant Belial. - Felejtsd el, az a legegyszerűbb.

Wendy csak motyogott az orra alá.

Mindenesetre, pár nap múlva már csak négyen (Naberus annyira megsértődött rájuk, mindenkire, hogy más utat választott), a kihalt óvárosban sétáltak, a kedves, otthonos kis templomuk felé. Wendy idegesen igazgatta a haját. Mikor eljöttek, még barnább volt, mint ősz. Most fehérebb, mint ősz. Hófehér.

- Nem fogok neki tetszeni... - nyögte keservesen.

- Hágyd mán abba! - nyafogott Charlie. - Jól megy a hajadhoz a kék szemed, na!

- Hű, ez bókolt! - nevetett fel Wendy.

- Azt hittem nem is ismeri ezt a szokást – csodálkozott Morty.

- Jóvannaa, ne hozzatok zavarba – játszotta Charlie a szégyenlőst.

- Ha már bókolsz, mehetett volna jobban is – adta meg a kegyelemdöfést Belial. Pár lépcsőfok vezetett a templom kapujához, a lépcsők előtti macskaköves úton jártak. Messziről, a sötét kora novemberi éjszakában is látták, hogy az ajtót a huzat lökdöste és nyikorgatta. Charlie nyelvet nyújtott Belialra.

- Bolhásodj meg, tata!

Belial vadul rámordult, a grabancánál magához rángatta, és a képébe vicsorgott. - A te fejeddel nyitok ajtót.

- Pfúúj, úgy üvöltesz, hogy leköptél!

- Bajod van vele?!

- Naná!

Wendy tűnődőn támasztotta az állát. - Egyébként igaz...

- Figyelemreméltó nyálelválasztás indul meg a szájában – bólintott Morty is. - Mint egy igazi állatnál.

- Ha majd habzani fog, tudjuk, hogy megveszett – Charlie sziszegősen röhögött, majd azonnal elnémult, ahogy Belial szemmagasságba emelte.

- Kivel beszélsz te mégis?

- Hihiéé – nyekergett a sárgahajú vámpír, de hirtelen lemerevedett a tekintete, a templomra kapta a szemét. - Szólított... - Belialt hirtelen csapta meg a félelem szaga, de az menten szertefoszlott, mikor Charlie helyébe Hale pattant. Beletérdelt Belial bordáiba, hogy megszabaduljon a mancsától, a lépcsőre ugrott és nagyot nyújtózott. - Basszus, hűvös van.

- Fagyjál meg! - fújta Wendy. - Mit akarsz?

- Lazulni – rántotta meg a vállát Hale, és lesétált a lépcsőn. - Menjünk el szórakozni. Szedjünk fel idegen nőket, és szívjuk szárazra őket. Egész estét buli, na? Ki van benne? Nyomás!

- Az úrvámpírod előtt törvényszegésről beszélsz – húzta résnyire a szemét Morty. - Normális vagy?

- Mit keresel itt? - kapta el Belial Hale kabátjának a gallérját. - Mitől rémült meg Charlie?

- Kiveszem a részem az életből, már az is baj? - fintorgott a mintás arcú lény. Wendy idegesen elviharzott mellette, mondván neki nincs kedve idekint szobrozni. Hale utána nyúlt, de Belial karommal mart a karjába, ahogy visszarántotta. - Hozzá ne merj érni.

- Miért, összeköpködsz? - flegmázott Hale.

- Te nyavalyás...

- Szerintem akkor is jobb lenne elmenni kicsit bulizni... Wendy, na...! Szólj a kutyádra, jó lesz, jobb, mint itt...!

Wendy csak a szemét forgatta, feltépte a templomajtót, és bevonult rajta. Az ajtót bevágta utána a huzat, Belial pedig Hale-t vágta hozzá. - Merj még egyszer kutyaszámba venni! - hörögte Belial. - Széttéplek és... - A hangja elcsuklott, a szeme tágra meredt. Bénítóan öntötte el a félelem, Wendy félelme. - Wen... Wendy...

Wendy érezte a meleget az arcán, látta a fekete füstös erőt, hallotta Raoul suttogását.

- Hogy te mennyit nőttél. Mennyire megváltoztál... Adj egy csókot a viszontlátás örömére.

Wendy csak nyöszörgött, dermedten hagyta, hogy Raoul hűvös, feszes ajka az övéhez érjen. Hófehér haj, egyszerű ruha, vörös tekintet, tökéletes, hófehér arc. Fehér, fehér, fehér, mindenütt. Hófehér, gyönyörű halál, és fekete erő, ami körülötte kavarog. Istenem, inkább ölj meg most azonnal, minthogy a kezében hagyj... Csak ölj meg, ölj meg...! Ölj már meg!