Üresség:

Mikor elnyel a fojtogató sötétség... Mikor nincs kiút... Mikor minden ajtó bezárul... Mikor nem tudod, mi a helyes... Mikor nem vagy képes dönteni... Mikor nem látod értelmét az életnek... Mikor nem találod a helyed... Mikor minden remény elveszett, akkor érzed az igazi, valójában leírhatatlan ürességet, ott bent, a szíved mélyén.

Vidámság:

Minden jó dolog egy érzésben összpontosul, minden pillanatban mosolyogni támad kedved, mindenkit meg akarsz nevettetni, semmi nem tud az utadba állni, az egész világ egy „csoki torta”, pozitívan szemléled a körülötted zajló eseményeket, minden pillanatot teljes mértékben kiélvezel.... Ha magadra ismertél, akkor vidám vagy.

Szomorúság:

Ha az emberek őszinte mosolya mögött is kételyeket látsz, ha senki nem bír mosolyt csalni az arcodra, ha minduntalan sós könnyek gyűlnek szemed sarkában, ha körül nézel, és nem érted, miért vagy azon a bizonyos helyen, ha legszívesebben a kedvenc párnádat ölelgetve sírnál, ha minden vágyad egy szívet melengető ölelés, ha nem érted, hogy süllyedhettél ilyen mélyre, akkor megtapasztaltad a keserű szomorúságot.

Kétely:

Döntés előtt állsz, de Te képtelen vagy választani, a lehetőségek összefolynak előtted, már semmiben nem vagy biztos, az egész élet egy nagy, összekuszálódott kép, selytelmed sincs, hogy melyik a jó út, semmiben nem hiszel már, nem mersz segítséget kérni se, nem mersz vállalkozni az új dolgokra, és nem érted, miért érzed annyira furán magad... Teljesen kétségbe estél, döntésképtelenné váltál.

Szeretet:

A világon a legerősebb erő, a feltétlen szeretet. Mikor mindent megtennél valakiért, csak hogy neki jó legyen, mikor nincsenek fenntartásaid a másikkal szemben, mikor mindenért meg tudsz bocsátani, mikor meglátod, őszinte mosolyra görbülnek ajkaid, mindenről el tudtok beszélgetni, mikor azt érzed, hogy ennél többet már nem érezhetsz iránta, mikor nem tudod kifejezni az érzéseidet, mikor csak egyetlen egy szóra formálódnak ajkaid: szeretlek!

Csalódás:

Rendületlenül, töretlenül megbízol a másikban, amikor egyszer csak jön a hatalmas bumm... Az ég fölötted sötétségbe borul, elveszted minden reményed, mert a másik valami olyat tett, amit soha nem vártál volna... Átvert téged. Úgy érzed, túl naiv voltál, úgy érzed nem voltál elég jó, elvesztettél minden eddigi érzést, eszedbe jutnak őszintének hitt szavai, és minden egyes tettében elkezdesz kételkedni, úgy megbántott, mint még soha, úgy érzed, csalódtál.

Zavarodottság:

Minden körülötted lévő dolgot értelmetlennek látsz, minden összekuszálódik a fejedben, úgy érzed, csak sodródsz az árral, nem tudod eldönteni, valójában mit is érzel, minden kavarog benned, az egész életet egy nagy kérdőjelnek látod, fogalmad sincs, hogyan oldhatnád meg a helyzetet, minden olyan... olyan más, sehol nem találod a helyed, tükörbe nézel, és mintha nem is magadat látnád, teljesen összezavarodtál.

Fájdalom:

Egy emlékre gondolsz, s máris összeszorul a szíved, legbelül valami újat, valami rosszabbat érzel, lelkedet mardossa a bánat, mintha tőrt szúrtak volna beléd, könnyeket ejtesz, és magad sem érted, valójában miért, belegondolsz a következményekbe, de csak romlást látsz, egyszerűen nem bírod feldolgozni ezt a másfajta érzést, nem bírod elviselni a hiányt, beléd költözött a mérhetetlen fájdalom.

Öröm:

Egy pozitív élmény, egy szó, egy tett, egy kép... Bármi is hozza ki belőled, a szívedet elönti a melegség, ajkaidra mosolyt csal az új érzés, bátran kimutatod mindenkinek, amit érzel, jó dolgokhoz támad kedved, úgy érzed, szállsz a levegőben, úgy érzed, mindenre képes vagy abban a pillanatban, mikor a szíved repdes az örömtől.

Szerelem:

Egyszerűen leírhatatlan...

Szánalom:

Egy másik lény iránt tanúsított érzés, egyfajta együttérzés, avagy sajnálat.

Utálat:

Mikor a bizonyos személy közelében se férsz meg, mikor minden vágyad, hogy eltűnjön a Föld színéről, mikor elmondani se tudod, mennyire nem kedveled Őt, mikor minden düh felgyülemlik benned, mikor töménytelen gyűlöletet érzel, mikor csak egy szóval tudod kifejezni, amit gondolsz: utállak.

Zene:

A világ zaja elhalkul, a körülötted lévő dolgok megszűnnek létezni, a szobádat betölti a csend, ám Te semmi másra nem tudsz koncentrálni, csak a dallamra, ami vízhangot ver a szobád falán, ugyanis Te a lehető leghangosabbra csavartad fel a hangerőt, mert zenét hallgatni támadt kedved. Miközben hallgatod kedvenc dallamaidat, elmerengsz, más világokba jutsz, sőt, még álmodozni is jut időd. Sajnos, egyszer lejár minden szám, amit szívesen hallgatsz, s a pillanat elveszti varázsát. Te visszatérsz a Földre, újra csak egy átlagos lény vagy, aki az idő függésében éli életét...

Írás:

Az írás örömét csak egy igazi művész érezheti át... Tollat, s papírt ragadsz a kezedbe, mert egy újabb képtelen ötlet jutott az eszedbe. Néhány percnyi gondolkozás után, úgy véled, ennek semmi értelme, és lerakod az eszközöket. Lepihensz az ágyadra, a plafonra szegezed tekinteted, de csak nem hagy nyugodni az a fránya ötlet. Ott motoszkál a fejedben, tettekre sarkall. Nem bírod visszafogni magad, felpattansz és újra nekiülsz. Csak úgy dőlnek belőled a szavak, már nem is létezik számodra az idő, nincsenek korlátok, végre önmagad lehetsz. Engeded, hogy a fantáziád olyan magasságokat járjon meg, mint még soha. „Még, még, még! Ennél többre is képes vagyok!” Végül, azt sem tudod mennyi idő telt el, azt sem tudod, hol jártál, fel sem fogod, mi történt veled, csak annyit látsz, hogy az üres oldalak immár cifra betűiddel vannak tele. Rádöbbensz, hogy Te most valójában írtál.

Rajzolás:

Eldöntötted: most rajzolni fogsz. Gondosan eltervezel mindent, előkészíted a ceruzáidat, a rajzlapodat, majd leülsz az asztalod előtti kényelmes székedre. A hófehér lap fölé hajolsz, és rájössz: semmi ötleted nincs. Magad sem tudod, mennyi időt görcsölsz a lapod felett, mikor végül feladod. Búsan ballagsz vissza az ágyhoz: már megint nem jött össze. Kitekintesz az ablakodon, meglátsz valamit. Egy madárfészek. Benne egy ciripelő, vidám madárka, aki éppen telhetetlen fiókáit eteti. Kidülledt szemekkel figyeled a jelenetet. Egyszerűen megbabonázott a látvány. Úgy érzed: itt az idő! Magadhoz ragadod imént otthagyott cuccaidat, helyet foglalsz az ablak előtt, és elkezdesz alkotni. Egy vonal ide, egy pont oda. Lassacskán kezd formát ölteni a műved. Az idő csak úgy suhan melletted. Észre sem veszed, hogy elkezd sötétedni, nem figyelsz semmire, csak alkotsz. Végül pár óra örömteli ceruzavonás után megszületik a rajz. Magad sem hiszed el, hogy ez a Te műved. Olyan csodálatosnak tartod, mint még soha semmit. Pár percig csendben figyeled, mit alkottál, majd kimondod: nem tökéletes, de nem is rossz! Pedig valójában olyan egyedit, és olyan tökéleteset alkottál, amilyet senki nem tud rajtad kívül. Mosollyal az arcodon rakod le a ceruzát, s a rajzot beteszed a gyűjteményed közé. Felszabadultan indulsz tovább, mintha ez is csak egy mindennapos dolog lett volna. Rá se döbbensz, hogy valójában mekkora művész vagy. Ez az igazi alkotás.

Semmi:

A semmi is valami... Egy kézzel foghatatlan, érthetetlen dolog, de mégis létezik...