Egy bő fél óra múlva maga köré tekerte a törülközőt, megszárítkozott, és felvette a hálóinget. Egy egyszerű, hosszú ujjú, előlgombolós, bokáig érő darab volt, finom anyagból. Haját kifésülte, és a már vidáman pattogó tűzhöz lépett; és letelepedett a kandalló előtti vastag szőnyegre. Haját szárítgatni kezdte. Még csak most tudta jobban szemügyre venni szobáját. A falakon a tapéta, barackvirág színű volt, és a bútorok is hozzá hasonló, világos színű fából készültek. Két fotel fogott közre egy kis asztalt, amin egy váza virág díszelgett. A kandallóval szemben helyezkedett el az ágy, bordó huzatban, és szintén bordó szatén drapéria lógott le a mennyezetes bútordarabról. Az ágy előtt, egy kisebb láda állt, amire rózsamotívumokat faragtak. A szőnyeg, amelyen ült, hófehér prémből készült. A sötétítő függönyök halvány barna, és szolid narancsszínben játszottak. Összegezve nagyon ízlésesen volt berendezve, és tetszett is neki.

Allen halkan kinyitotta az ajtót, majd belesett a résen, de nem látott senkit. Végül észrevétlenül belépett, és behajtotta maga mögött az ajtót, és körbenézett. Akkor vette észre a lányt, aki a szőnyegen ült, háttal neki, és a haját szárította. Vállait leengedte, a haját pedig a jobb oldalára söpörte. Fejét is jobbra döntötte egy kicsit, szabadon hagyva az egész nyakát.

Allen szemei megvillantak, és egész testén végigfutott egy vágyhoz hasonló érzés, de ez több volt annál. Nyelt egyet és felidézte magában a lány vérének ízét. Felé lépett, és ahogy egyre közeledett, láthatóvá vált számára, fogainak nyoma. Tudta, hogy szemei most vérvörösen izzanak, és szemfogai is megnyúlnak, de visszafogta magát, és nem nyúlt hozzá… még nem. Kezeit ökölbeszorította, a levegőt is egyre hevesebben vette; vére száguldott ereiben; de nyugtatta magát, hogy ez így nem lenne jó. Nem lenne élvezetes számára. Már a lány háta mögött tornyosult fölé, és úgy nézett le rá. Örült, hogy képességeinek köszönhetően, a nő még nem vette észre.

Daisy egész lényét egy fojtogató érzés fogta el, amibe beleremegett. Felemelte kezét, és a nyakát kezdte el masszírozni, de egy másik kéz ellökte, és az, vette át a helyét.

Daisy felsikoltott, és megfordult volna, de nem engedték neki.

- Majd én - súgták a fülébe, és gyakorlott mozdulatokkal, masszírozta a nyakát. Daisy egy kicsit még feszülten ült, majd egy sóhajjal lehajtotta a fejét, és átadta magát az élvezeteknek. Egyre jobban oldódott benne a görcs, és az idegesség. A férfi kezei mesterien lazították el.

- Így jó? - kérdezte szinte suttogva, de közben egyszer sem állt meg.

- Mmmm - nyögte, és libabőrös lett, amikor Allen kezei a nyakáról áttértek a vállaira, és onnan egyre lentebb haladt, követve karjainak helyzetét, és mozdulatát; s mire a csuklóihoz ért, amelyek az ölében pihentek, a férfi már teljesen átkarolta, mellkasa a hátának simult. A nyakába csókolt, miközben kezeit fentebb csúsztatta. Daisy már reszketett a vágytól, mellei egyre szaporábban emelkedtek és süllyedtek. Allen megállt a lány mellei alatt, és Daisy már szinte felnyögött a csalódottságtól, és majdnem a férfi kezeibe adta őket, de végtagjai túl nehéznek tűntek. Hátra hajtotta volna a férfi vállára a fejét, de az ellépett mögüle. Daisy döbbent arccal fordult meg, de már csak a másik hátát látta. Allen még visszafordult az ajtóban, és mindent tudóan elmosolyodott.

- Jó éjt - mondta a lánynak, majd kiment a szobából.

Daisy sokkolva ült úgy, ahogy otthagyták. Szívesen felkiáltott volna, hogy visszahívja Allent, hogy befejezhessék, amit elkezdtek. Nyögve a hátára feküdt, és karjait maga mellé ejtette. „Ez annyira kegyetlen volt!” Talán a férfinek ez meg se kottyant, de ő most majd meghalt a vágytól. De odakint láthatta a szemében, hogy folytatta volna, ha nem zavarják meg őket.

Allen önelégülten sétált be a szobájába, és ledobta magát a fotelbe, majd jól meghúzta a cherry-s üveget.

Ezt is sikerült végig csinálnia, úgy, hogy nem veszítette el a fejét. Felizgatta a lányt, és amikor már az, az ágyban szerette volna folytatni, ő otthagyta. Keserű mosoly terült el arcán. Már alig várta, hogy megtegye a legelső lépést a lány összeomlatása felé, ami a nászéjszakán fog megtörténni. Most úgy viselkedik vele, mintha tényleg szeretné, és úgy állítja be ezt a vágy dolgot, mintha minden szép és jó lenne, de amikor eljön az idő, hogy minden élesben fog menni, és TÉNYLEG meg kell tenniük, nem fog foglalkozni azzal, hogy Daisynek a legelső alkalma lesz, hanem csak a saját vágyaival fog törődni. Ez pedig minden bizonnyal fájni fog a lánynak, és rossz élményként fogja kezelni, aztán ez átmegy szorongásba, ha Allen minden nap le fogja fektetni, de nem teszi élvezetessé a dolgot számára.

Aztán majd szépen áttér a harapdálásra, de nem teszi vámpírrá. Ó, nem. Nem lesz annyira jótevő. Legyengíti testileg is lelkileg is, majd nem ő fogja saját kezűleg megölni. Nem. Elkeseredettségében, és végelgyengülésben fog meghalni, elég fiatalon. Ő pedig újra szabad lesz. Majd eljátszza a végtelen szívfájdalmú özvegy férfit, aztán az egy év gyászidő leteltével, újra járhatja a maga útját… Henry most büszke lenne rá… Vámpírhoz méltó gonoszság.

Hamarosan el is kezdheti.

Daisy a fél napot átaludta. Dél körül járhatott az idő, amikor hunyorogva kinyitotta szemét… Bár ne tette volna.

- Jó reggelt - szólalt meg kaján vigyorral Luigi, aki teljesen felette volt, térdelve az ágyon. Daisy felsikított, és meglendítette a kezét. Hatalmas pofont kevert le a fiúnak, aki leesett az ágyról. Daisy dühösen felhúzta nyakáig a takarót, és rámeredt a négykézláb küszködő háborgatójára.

- Mit keresel itt? Tűnj innen! - kiabálta, és megdobta egy párnával, ami arcba kapta Luigit, és megint elterült a földön.

- Ah, Daisy, ne legyél ilyen kegyetlen, én csak… tapasztalatot szerettem volna szerezni!

- Tapasztalatot? - sikította, és nem törődve azzal, hogy hálóingben van, kiugrott az ágyból, és egy párnával erőteljes ütéseket mért a fiúra, aki karjával próbálta akadályozni a „becsapódásokat”.

- Jó, jó, jó elég, igazából, nem ezért jöttem - dőlt hátra lihegve.

- Hanem? - torpant meg Daisy, de kezét támadó állásba emelte.

- Az apád, a bátyád, és Blake itt van… haza akarnak vinni.

Daisy először lesápadt, majd kiszaladt a szobából. Hálóingjének alját felkapta, és úgy viharzott le a lépcsőn. Berontott az előszobába, ahol az előbb említettek veszekedtek Henryvel. A férfi megpróbált diplomatikusan viselkedni, látszott, hogy nem szeretné, hogy elboruljon az agya, de Blake rettenetesen őrjöngött. Daisy bentebb rohant, és a két viaskodó alak közé állt.

- Elég legyen! - kiáltott rájuk. Amint minden szem rászegeződött, apja határtalan haragra robbant.

- Daisy! - harsogta, és megfogta a karját. - Most azonnal haza jössz velünk.

Daisy kiszakította magát a szorításból, és hátrált.

- Nem papa, nem megyek.

- Miféle ribanc lett belőled? - kiáltott rá Gareth, és fenyegetően felé lépett.

- Maradj ki ebből, Gareth - szegte fel fejét Daisy, és állta a férfi tekintetét, akinek már teljesen elvörösödött a feje a dühtől.

- Szeretője lettél egy arisztokratának, Daisy! Hogy süllyedhettél ennyire mélyre? - kérdezte fennhangon Adam, amint végig mérte húgát. Kibontott, kócos haj, merészen kigombolt hálóing.

- Nem vagyok az! - védekezett Daisy, de belátta, hogy három férfival szemben nem győzhet. „Hol van már Allen?”

 - Azt mondtam, hazajössz - mondta az apja, és újra megfogta a karját, de mikor kiszabadult volna, a másik oldalról, Blake fogta közre. A kijárat felé araszoltak, miközben Daisy ellenkezett, ahogy tudott. Próbált lefékezni, de túl erősek voltak vele szemben.

- Ne papa! Várj, hallgass meg!

- Ezen nincs mit szépíteni, lányom! Eladtad magad, egy kéjencnek. Örülhetsz, hogy nem tagadlak ki! Ráadásul megsértetted Blaket… ne akard, hogy ennél jobban is megharagudjak rád!

- De én nem megyek hozzá! - ordított apjára, életében először, könnyes szemekkel.

Az egész aula visszhangozta kétségbeesett hangját. Mintha megállt volna az idő. Sehonnan nem szűrődött a terembe hang. Csak a nagy csönd vette körül őket.

- Allen ébredj fel! Allen! - mennydörögte Matt, öccsének hálószobájában. Allen szemei kipattantak, és felült.

- Mi történt?- kérdezte egy ásítás közben és nyújtózkodott.

- Csinálj valamit, különben Daisyt elviszik.

- Mi? - ébredt fel teljesen.

- Blake, meg a családja eljött, és haza akarják cipelni… gyere már!

- De jó - morogta, és felkapott magára egy nadrágot.

Egy perc se telt bele, már az előszoba ajtajánál hallgatózott, de még nem nyitott be. Hallotta húga zokogását, és a négyes vitáját, ami már eszeveszett ordítozásba fajult. Gúnyos mosoly jelent meg arcán. „Szüksége van rá a lánynak… függ tőle…” Belül megszólalt valami. Muszáj tennie valamit, különben még megütik. Blake, meg ebben már elég jártas, szóval nem esik majd nehezére. És az egyedüli személy, aki meg is ütheti, az ő maga!

Felvette a legfélelmetesebb arckifejezését, és kivágta a szárnyas ajtót, ami fülsértő csattanással vágódott a falnak. Úgy lépkedett végig a szobán, mintha az egész világ az övé lenne. Csak egy szál nadrág volt rajta, de annyi büszkeség szorult a járásába, hogy azt még a felső tízezer tagjai is megirigyelték volna. Mire odaért a veszekedő csoporthoz, mindenki abbahagyta, és rá nézett.

Tévedett. Nem húga zokogott, hanem Daisy. Amikor apja keze lecsúszott karjáról, kiszakította magát Gareth szorításából, és hozzá futott. A nyakába vetette magát, magához szorította a férfit.

„Hát mégis eljött!”

Allen egy sóhajjal átkarolta, és ő is magához szorította, de nem engedett pár másodpercnél többet. Maga mellé fordította a lányt, de az egyik karját, birtoklóan a derekán hagyta.

- Mit akarnak itt? - kérdezte, mély hangon, és fenyegetően végig mérte a társaságot. Blake előre lépett, és peckesen kihúzta magát. Gyűlölettel nézték egymást néhány percig, majd Gareth mindentudóan elvigyorogta magát.

 - A lány a jegyesem, és mégha egy magadfajta vérszívó, a szeretőjévé is tette, akkor sem hagyom, hogy addig szórakozz vele, amíg meg nem unod, és eldobod. Ezért hazaviszem magammal. Nem hagyom, hogy ringyóvá váljon… de félek, hogy már az.

- Ez a ringyó - szorította mégjobban magához a lányt. És ő is felsőbbrendűen, majd lenézően elmosolyodott. - a feleségem. Jobb lenne, ha nem sértegetnéd, mert félő, hogy az életeddel játszol. És ő most már itthon van… Velem.

- A felesé… Te hozzámentél? - kiáltott rá a lányra, aki összerezzent Allen karjában, és hátrálni próbált, de Allen visszatartotta. Gareth egyre közeledett, miközben hangját is emelte, mindig hangosabbra.

- Egy vámpírhoz mentél hozzá, te ribanc! Ráadásul engem otthagytál a templom kellős közepén, megszégyenítve, mint egy kutyát! Az egész város rajtam röhög! Ezt nem tűröm el! - ért oda hozzá, és meglendítette karját. Daisy felsikoltott, és remegve próbált hátrálni, de az erős kar, ami a derekára fonódott, még mindig nem engedte el. Allen megfogta Gareth karját, pár centire a nő arcától, és hátracsavarta. Daisy félszemmel felnézett rá, majd kissé megijesztette, amit látott. Allennek teljesen elsötétült az arca, és még így, világoskékben is szikráztak a szemei.

- Soha többet, ne emeljen rá kezet… megértette? - mondta halkan, és mégjobban megcsavarta a másik kezét. Garethnek csak az orra körül rándult meg az arcizma, amúgy meg rezzenéstelenül tűrte.

- Megértettem - sziszegte a fogai között, mire Allen elengedte.

- Akkor remélem, hogy a közeljövőben, soha többet nem zaklatnak minket - jelentette ki, és jelentőségteljesen végig mérte Garethet.

- De a lányom…- szólalt meg Gustav.

- A lánya a lehető legjobb kezekben van, uram - vágott közbe Allen. Az idős emberen látszott, hogy mondani akart valamit, de inkább nem szólalt meg, hanem kicsit kétségbeesve nézett lányára, aki egy bólintással biztosította a mellette álló férfi szavainak igazát.

- Szeretem őt, papa - mondta halkan, mire Allen megrezzent, de arcán nem jelent meg semmilyen érzelem. Gustav arca elérzékenyült, és szemeit könnyek homályosították el, de összeszorította őket, majd férfias büszkeséggel kihúzta magát. Két karját kitárta, amire Daisy odafutott hozzá. Allen felszabadult karja ernyedten esett maga mellé, és figyelte a jelenetet.

Igazából most azt sem tudta hol van. Kicsit sokkolta a lány előbbi mondata. De… ez még jól jöhet a tervéhez… sőt. Lenyelte a torkában lévő gombócot, és unottan felsóhajtott. Rápillantott Garethre, aki szintén őt nézte, majd egy győztes mosolyával intett neki. Odaaraszolt a férfihez.

- Na ugye megmondtam, hogy örök vesztes maga, Blake?

- Ne legyen ilyen nagy szád, Noir. Nem tudod, mire vagyok képes.

- Hohó… fenyegetve kellene éreznem magam? - halkította le a hangját, hogy csak a másik hallja.

- Igen… jól hallottad.

Allen megveregette a vállát, majd diadalittasan, és megvetően rámosolygott.

- Én nyertem meg azt, ami a számodra a legkedvesebb, pancser. Rám hallgat, és mindenhova követne… a tenyeremből eszik. Bármivel megtömheted a fejét, nem fog hinni neked. Számára én vagyok a világ.

- Szóval te is csak ágyba akarod vinni mi? - suttogta, de haragja egyre nagyobb lett. - Hét lakat alatt is őrizheted, engem nem érdekel… egyszer úgy is velem fogja tölteni az éjszakát.

- Ugyan… - csóválta meg gúnyosan a fejét. - annál azért jobb az ízlése - súgta, és ott hagyta a férfit. Annyit még látott, hogy Gareth ökölbeszorította kezeit. 

Daisy mellé állt, és amikor a lány abbahagyta a beszélgetést apjával, átkarolta a vállát.

- Ha most megengedik, még sok megbeszélni valónk van a feleségemmel - mondta hamis mosollyal az arcán, és kezet nyújtott a férfinek.

Gustav arcán is megjelent egy mosoly, majd elfogadta a felé nyújtott kezet.

- Vigyázzon rá uram… néha hajlamos elragadtatnia magát.

- Az soha nem baj - vigyorgott Allen, és a lépcső felé vezette a lányt.

Még hallotta az öreg hangját, mielőtt becsukta volna maga mögött az ajtót. „Ezzel is megvolnánk.”