6. fejezet – Még külön - Leon

Hiányzott. Pokolian. Napjaim nagy részét ez az érzés töltötte ki. Dolgoztam gőzerővel, hogy minél előbb visszamehessek hozzá. Miután megérkeztünk a cirkuszhoz, magamra öltöttem álarcomat. Jeges közönnyel tekintettem a világba és csak délutáni beszélgetéseinket vártam. Ez lett belőlem. A halálistenből egy epekedő férfi… De nem bántam. Boldog voltam attól a tudattól, hogy valaki vár rám otthon. Közös otthonunkba. Mielőtt elindultam, megbeszéltük Sorával, hogy ha hazaérkezek, összeköltözünk.

Azt is a lelkemre kötötte, hogy ne legyek kegyetlen May-jel. Ha tudta volna, hogy az első nő, aki megrohamoz, ő lesz nem biztos, hogy ennyire aggódott volna érte. May úgy vélte – mint ahogy egyszer ki is fejtette azt – azért bújtam ismét álarc mögé, mert nem tudok uralkodni a vágyamon felé. Érdekes, mondhatni vicces gondolat. Folyamatosan próbálkozott. Hízelgő volt nem tagadom. Valószínű, hogy pár hónappal ezelőtt be is adtam volna a derekamat. De így csak alig mozgatta meg a fantáziámat.

A cirkuszba mindenki kitörő lelkesedéssel fogadott minket. Szerződésünk hónapjaira állítják csak színpadra a darabot, amiben mi leszünk a főszereplők. Egyszerű szerelmi történet. Nem olyan nagyszabású, mint ami a Kaleidoban szokott lenni. Pedig lehetőség lett volna rá, csak lelkesedés nem volt hozzá. Kezdtem érteni, hogy mért haldokolt ez a színpad. De a Halálisten nem segíthet ebben, még ennek a férfinek sem. Sora bezzeg más lenne, rögtön a kezébe venné az irányítás. Mindig megmosolyogtatott az a gondolat, hogy mit változtatna meg itt Sora. Láttam magam előtt a lázas tekintetet, ahogy tervek ezrei születnek meg fejében.

A darab begyakorlására 2 hetet kaptunk. Először azt hittem, nem lesz elég. De tévedtem. May sokat fejlődött a folyamatos harci szellem miatt, amit Sora ellen táplált. Álnok kis bestia. És ő még a szívébe fogadta, holott ez a lány csak az alkalmas pillanatra várt, hogy kisemmizhesse őt, és elvegye tőle a Színpadot, a szerepeket és talán engem is. Nem voltak bonyolult elemek a darabban, inkább az elemek összekötésével voltak problémák. Az összhang nem akart megjelenni köztem és May között. Az a kevés is, ami anno meg volt, szertefoszlott.

Sora nem értette ezt. Azt mondta csak túl magasok az elvárásaim. Sokat beszélgettünk telefonon. Főleg ő beszélt, de szerettem hallgatni annak a történetét, hogy mit kezd magával nélkülem. Soha nem fulladt érzelgős búcsúzássá beszélgetésünk vége. Nem éreztük fontosnak. Borzasztóan vágytam már rá. Az a két majdnem szeretkezés elég volt, ahhoz, hogy alig várjam az első együttlétet. Hiába vagyok végtelenül türelmes, akkor is férfi vagyok. És az, hogy tudom, Ő is vágyik rám, csak még jobban felszította a tüzelt.

A másik, amit felfedezetem magamban, az az volt, hogy nem tudok nélküle olyan jól aludni. Miket változtatott meg bennem ez a lány?! Első együtt alvásunk óta vágytam arra, hogy újra mellette ébredhessek. A mai napig nem értem milyen ötlettől vezérelve toppant be hozzám, akkor éjszaka. Amikor rákérdezek, ő mindig csak sejtelmesen mosolyog, és azt válaszolja: már nem bírtam tovább melletted, mégis nélküled. Nagyon érdekes volt az az érzés. Magam előtt se akartam bevallani, mennyire megfogott valami ebben a csöpp kis lényben. Minden rezdülését imádtam. Tessék ez lett belőlem. Egy fülig szerelmes, érzelgős férfi.

Első csókunk után kíváncsi voltam, hogy folytatja. Nem nagyon léptem, nem adtam visszajelzést. Ha elkezdte, fejezze is be. Másnap, amikor találkoztunk a színpadnál az utolsó Hattyúk Tava előadást adtuk elő. Láttam a zavart a szemében, de nem tudtam mire vélni. Előző nap olyan bátor volt, hova szállt el belőle. Az előadás csodálatos volt. Mindent beleadtunk. Az időzítés ismét tökéletes. Sora megmártózott a felkelő nap fényeiben. Láttam, hogy élvezi, amit csinál. Eltűnt a zavar a szeméből, és csak a boldogság sugárzott onnan.

Nem bántam, hogy meg kell válnom az Angyalok táncától, emlékként fogom őrizni elmében, utolsó gesztusként húgom felé. Előadás után bementem hozzá öltözőjébe. Gratulálni szerettem volna és megköszönni. Újra ott volt az a furcsa csillogás a szemében, mint akkor reggel, de társult hozzá némi félelem is. Elmerültem barna szemeiben, amik megnyugtattak.

- Mitől félsz Sora? – kérdeztem.

- Attól, hogy elmész.

- Mért mennék el? Amúgy nem tervezem.

- Képletesen fogalmaztam. Arra gondoltam, hogy ez a Leon megy el – és itt hozzám bújt – és visszajön a régi, rideg Leon. Nem akarom, hogy újra olyan legyél! –mormogta a mellkasomból.

- Nem fog visszatérni. Hozzád nem. Ígérem.

Tudtam, hogy szeretem. Ettől a pillanattól fogva biztossá vált. Sokat beszélgettünk, próbáltuk megismerni egymást. A boldogságnak a Haláltánc vetett véget egy időre. Az ötlet kiváló, de hogy ezt olyan magasságban vigye véghez, védőháló nélkül és hogy teljesen egyedül legyen alatta a színpadon. Nagyon nem tetszett. Ő a féltésemet bizalmatlanságnak fogta fel, és csak annyit mondott, majd meglátod, hogy képes vagyok rá. A főpróbán, ahol bemutatta nekünk a hideg futkározott a hátamon. De elképesztő volt a merészség, ami áradt belőle és előadásmódjából. A premier előtt magamhoz vontam és annyi idő után újra megcsókoltam. Azt kérdezte, hogy bízok e mostmár benne. Nem akartam magyarázkodni, ezért csak újra megcsókoltam.

Elérkeztünk az előadáshoz. May folyamatosan csivitelt a fülembe, miközben én próbáltam koncentrálni. A darab premierje jól sikerült. Protokoll előadás. A meghívottak táborát a sajtó tette ki főleg. Kellett a hírverés. Tökéletesen adtuk elő a darabot semmi probléma nem jelentkezett. Az utána tartott sajtótájékoztatóan azonban elkezdődött a csipkelődés.

- Mr. Oswald örülünk, hogy újra itt van városunkban. Minek köszönhetjük visszatérését? – kérdezte egy 50 év körüli újságíró.

- Pusztán egy szívességnek.

- Meddig fognak maradni bájos partnernőjével?

- Amíg le nem fut a műsor.

- Úgy tudtuk, hogy ön örök partnerének fogadta Sora Naeginót a porondon. Hogyhogy most mégis Ms. Wong kísérte el?

- Egyszerű. Sorának a Kaleido színpadnál van fellépése.

- Igazak a pletykák miszerint önök egy párt alkotnak az életben is?

- Magánjellegű kérdésekre nem óhajtok válaszolni.

A sajtótájékoztató után, fogadást rendeztek. Michael túl jól ismert. Kiemelte, hogy a főszereplőknek kötelező a részvétel. Jópofizás és tiszteletkörök. Gyűlölöm. May, aki minden alkalmat kihasznál, hogy közel kerüljön hozzám. Szintén gyűlölöm. Ráadásul a hölgy kicsit el is ázott a pezsgőtől. Harsányan kacarászott, és kihívóan táncolt mindenkivel, aki felkérte, de közben végig engem méregetett. Micheal megkért, hogy vigyem haza. A hazafelé vezető úton megpróbált megcsókolni. Itt telt be a pohár. Elegem volt ebből a kis csitriből. Otthagytam a szálloda portáján, egy szerencsétlen recepciós gondjaira bízva, én pedig angolosan távoztam.

A folyópart felé vettem utamat. Hirtelen ötlettől vezérelve hívtam fel Sorát. Meglepetésemre felvette. Rövid beszélgetés után rájöttem, hogy valami nem stimmel. Hangja megtörtségről és mélységes magányról árulkodott. A hideg is kirázott tőle.

- Mi baj Sora?

- Mi lenne?- próbált hárítani.

- Hallom a hangodon, hogy baj van. Mért nem mesélsz Rozettáról vagy Annáékról?

- Mert nem történt semmi érdekes.

- Nem tudsz átverni. –elkomorult tekintetem.

- Hiányzol.

- Tudom, Te is nekem… De nemsokára újra melletted leszek.

- Mikor?

- Sajnos a premierre nem biztos, hogy odaérek, de rajta leszek az ügyön.

- Köszönöm…

- Sora …?

- Igen?

- Ne hagyd el magad. Megígérted, hogy vigyázol magadra… Ugyanazt a pajkos kisasszonyt akarom visszakapni, mint akit ott hagytam…

- Rendben.

Sora miatt újult erővel vetettem bele magam a munkába. Ha minden igaz a premier előtti napon fogunk visszaérkezni, de ez legyen számára meglepetés. Nap nap után telt, szinte rutin irányította itteni életem. Reggel felkeltem, edzeni mentem – a csókkísérlet óta egyedül – beszéltem Sorával, délután magányosan olvasgattam szobám eldugott sarkában. Kedvenc könyveimet Soránál hagytam. Ő kért meg rá, bár tudom, nem nagyon köti le az olvasás.

Már csak pár nap volt indulásig, amikor Kalos telefonált. Amikor Soráról kérdeztem furcsa hanggal válaszolt. Mostmár tudtam, hogy baj van. Sejtettem, hogy egész összeesküvés elméleteket állított fel agyában, és azzal gyötri magát. Sajnáltam, hogy nem lehetek vele. Magam miatt is. Így a vendégszereplés vége felé, ahelyett, hogy megkönnyebbültem volna, hogy már csak pár nap volt hátra, inkább azt vettem észre, hogy egyre lassabban telik az idő. Álarcom mellé egy kezelhetetlen stílust is magamra öltöttem. Morogtam mindenért. De legalább elértem azt, hogy May elkezdett kerülni. Vagy ezért, vagy azért, mert gyötri a lelkiismeret amiatt, hogy megpróbálta kijátszani barátnőjét a háta mögött. Nem nagyon reménykedtem az utóbbiban.

Sorát az indulás napján nem tudtam elérni. Nem akartam, hogy sejtsen valamit, ezért a szokásos időpontban megpróbáltam felhívni, de nem sikerült. Reménykedtem, hogy nem fogja sejteni. Elmélkedés közben furcsa érzés hasított belém. Nem mondanám rosszullétnek, inkább a lelkem fájt. Hangulatom, ha lehet még rosszabb lett, amit csak remélni tudtam, hogy levetkőzök, mire hazaérek a KÖZÖS otthonunkba. Ettől a gondolattól kicsit feloldódtam. A repülőút borzasztóan lassan telt, de legalább csend volt.  May kapott még pár nap szabadságot Kalostól, ezért ő csak később jön vissza a színpadhoz.

Éjfél is elmúlt mikor megérkeztem Cape Mary-be. Beszálltam egy autóba és már hajtottunk is boldogságom felé. Még nem sejtettem milyen hírek fognak fogadni otthon.