Másnap, Allen, dél körül ébredt. Úgy érezte, hogy a feje mindjárt szétrobban, és a kezei is fájtak. Hajnalban, csak rádőlt az ágyra, és elaludt, mielőtt felhajtott két üveg cherryt, és egy üveg bort. Rettenetesen szédült, és nagyon érzékeny volt a fényre.

Hatalmasat nyögve felült az ágyon, és a sötétítő függönyökre nézett. Fejét kezébe temette, és behunyt szemmel várt. „Mire?” kérdezte magától. Visszagondolva a tegnap estére, előre láthatólag, az egész élete csak veszekedésből, haragból, gyűlöletből, és elutasításból fog állni. Tényleg nem számított rá, hogy a lány ilyen hamar rá fog jönni a dologra. Elég nagy meglepetésként érte, mikor ezt a fejéhez vágta. Nem tudja, miért engedte el így a dühét, és rontott rá a lányra, de nem tudta úgy megrémíteni, hogy engedelmeskedjen neki. Egyszerűen nem ijedt meg! Míg ő ott vicsorgott, fenyegetett, és már majdnem ott tartott, hogy újra megharapja, addig ő bátran a szemébe nézett, és tartotta magát, hogy soha sem fog lefeküdni vele. Ez az ígéret nem kicsit sértette büszkeségét, de ha tovább marad, akkor vagy megüti, vagy elveszi azt, ami már jogosan is az övé, mégha a lány minden erejével tiltakozott volna is!

Gyűlölte ezért. Még azt az egyetlen jó dolgot is megtagadta tőle, amit ebből a házasságból ki lehetett facsarni. De azt megjegyezheti, hogy őt, nem lehet csak úgy elküldeni. Hamar be fogja látni, hogy hibát követett el, mikor nem engedte magát. Vagy ha nem is fogja belátni, akkor ő világítja rá, és elveszi azt, amit akar. A lány, már az övé.

Mikor lement az étkezőbe, Daisy már ott ült, és az elé rakott rántottában turkált. Az asztalon könyökölve megtámasztotta a fejét, és hagyta, hogy kibontott hajával, játsszon a földig érő kinyitott ablakon befújó szél. Halványkék ruhában volt, melynek dekoltázsa, kicsit belátást nyújtott a kíváncsi szemeknek. Az ujjai könyékig értek, a végét pedig csipke díszítette.

Allen bezárta maga mögött az ajtót, amire Daisy felkapta a fejét. Most megláthatta a nő szemeit, melyek vörösek voltak a sírástól, szemei alatt pedig sötét karikák éktelenítették arcát a kialvatlanság miatt.

Allen nem igazán foglalkozott a saját külsejével. Örült, hogy egyáltalán esés nélkül le tudott jönni a lépcsőn, és hogy még mindig egyben van a feje. Csak felkapott magára egy nadrágot, és egy inget, majd fésülködés nélkül leballagott.

Leült a legtávolabbi székre, és a kávéért nyúlt. Daisy felállt, kiment volna, de Allen megállította.

- Ülj vissza! - szólt rá, és kihúzott maga mellett egy széket. Daisy rápillantott a bútordarabra, majd a férfire, végül megint a székre.

- Miért tenném?

- Mert Én azt mondtam! A férjed vagyok, így azt teszed, amit mondtam. Ne kérdőjelezd meg a szavamat… ülj le!

- Nem vagyok a rabszolgád! - emelte meg a hangját, és dühösen elsietett volna, Allen azonban megragadta a karját, és visszarántotta a székre.

- Itt maradsz! - Sziszegte a fogai közül, és újra kávéja felé fordította tekintetét. Daisy épp szólt volna valami idegesítőt, mikor belépett az ajtón Matt, Lussie, Luigi és Henry. Köszöntek egymásnak, és mind a négyen csatlakoztak az asztalhoz. Feltűnt nekik, hogy az ifjú pár, elég mérges egymásra, de Lussie, inkább a reggelire fordította figyelmét.

- Nem eszel Daisy? - kérdezte Matt, miközben tekintélyes mennyiségű rántottát pakolt tányérjára.

- Nem vagyok éhes - válaszolt.

- Minden rendben van? Nem vagytok valami vidámak…- folytatta a beszélgetést Matthew.

- Miért kéne annak lennem? - vágott közbe Allen. - A kedves feleségem kevesebbet ér, mint hittem… főleg az ágyban.

Daisy lesújtva ült az oldalán, és remegő kezeit, ölébe rejtette. Érezte, ahogy arcát elönti a pír, de zavara, gyorsan csapott át haragba.

Lussie kezéből kiesett a villa, és szája elé kapta kezét. A többiek döbbenten nézték Allent, kivéve persze Henryt, aki unott fejjel kanalazta tovább a tojást.

- Allen… - nyögte Lussie. - ezt nem itt kellene…

- Semmi gond! - szólt közbe Daisy. - nekem sem kellett volna hinnem a pletykáknak. Többre számítottam egy szoknyavadásztól!

Luigi felröhögött, és rögtön abbahagyta, amikor Matt a pillantását ráemelte. Lussie halkan szörnyülködött.

- Te fogd be a szád, senki sem kérdezett! - förmedt rá Allen.

- Téged talán igen? Te miért sértegethetsz minden ok nélkül? - vágott vissza Daisy.

- Az, az én dolgom - kortyolt kávéjába. - Örülnöd kellene, hogy itt lehetsz, és engedelmeskedhetsz nekem… minden témában. Még akkor is, ha te nem akarod. - nézett rá jelentőségteljesen.

Daisy szemeit elöntötték a könnyek.

- Rendben, legyen a te dolgod, de tartsd meg magadnak a jelenlétemben! - pattant fel, és kiviharzott az étkezőből. Az ajtó hangos csattanással zárult be. Sokáig néma csendben reggeliztek tovább, de Allen torkán nehezen akartak lecsúszni a falatok.

- Ez most mire volt jó? - kérdezte halkan Matt.

Allen ráemelte tekintetét, és megvonta vállát.

- Tegnap óta „szívja” a véremet - mondta, amire Luigi kiköpte a teát, és megint hahotázni kezdett.

- Hogy érted ezt?

- Bajok voltak az este. Nem engedte magát.

- Úgy érted, hogy… erőszakot alkalmazva feküdtél le vele? - dülledtek ki Lussie szemei.

- Ha arra gondolsz, hogy megerőszakoltam-e, tévedsz. Nem történt semmi. Egy nagy nulla!

- De ugye, nem bántottad? - kérdezte Lussie. Allen nem húgára, hanem bátyjára nézett, aki áthatóan vizsgálta arcát.

- Nem… hiszen megígértem.

Daisy egy héten keresztül nem mozdult ki a kastélyból. Ételeit mindig felhozatta szobájába, amiben csak turkált, és alig evett. Ha néha összefutott Allennel, vagy nem szóltak egymáshoz, vagy ordítozásba fajult, de a második eset mindig sűrűbb volt. Naphosszakat töltött az ablak előtt ülve, és a kinti, immár havas tájat figyelte. Látta, ahogy férje kilovagol minden reggel, és sötétedés után visszatér. Nem járt le a többiekhez enni, mert már beleunt az állandó veszekedésekbe, mivel mindig ott volt Allen is. Nem tudtak úgy egymáshoz szólni, hogy ne sértsék meg, vagy ne alázzák le a másikat. Félt is tőle, mert félt attól, hogy egyszer olyat mond, hogy átszakítja a határokat, és a férfi olyat tesz, amivel teljesen tönkreteszi.

Így hát maradt csendes magányában, és még az összekötő ajtót is bezárta, nem mintha férje hajlandóságot mutatott volna arra, hogy bemenjen hozzá.

Egyik reggel, Allen nyitott be felöltözve, és útra készen. Daisy még mindig az ágyban volt, és egy könyvet olvasott. Takaróját melléig felhúzta. Allen morcosan, és feszengve nézett rá, teljes ridegséggel.

- Gyere le enni - morogta, és elment volna, de a lány halk hangja megállította.

- Ma is fent eszek.

Allen visszanézett, arcára már a megszokott nemtörődömség ült ki. Odasétált az ágyhoz, majd megmarkolta az ágytartó oszlopokat.

- Miért mondasz nekem mindig ellent?

Daisy felállt, és magára kanyarította köntösét, és egy halomba pakolta a szétszórt könyveket.

- Nem mondok mindig nemet. Csupán nincs kedvem a dologhoz.

Allen kajánul elvigyorogta magát.

- Akkor mihez lenne kedved?

- Hát nem ahhoz, amihez neked!- csattant fel.

Allen arca újra elkomorodott egy pillanatra. Megvárta, míg Daisy mindent elrendez maga körül, és felnéz rá. Felvett magára egy csábos mosolyt, amely idáig szinte minden nőt megolvasztott, és felé lépett egyet.

- És ahhoz a bizonyos dologhoz, miért nincs kedved Daisy? - mormolta, és leült az ágyra, két kezén megtámaszkodva hátul, majd végigfutatta tekintetét a lányon.

- Ezt már elmondtam egyszer. Ha nem emlékszel rá, nagyon sajnálom! - válaszolt, és elsétált volna előtte, de Allen egyik karját, a lány dereka köré fonta, és az ágyra húzta. Az a hátára esett, és még mielőtt tiltakozni tudott volna, a férfi fölé magasodott, csuklóit pedig a feje fölött, az ágyhoz szegezte.

Diadalittas vigyorral nézett le rá, és szinte biztos volt benne, hogyha pillantással ölni lehetne, a nő már rég leszúrta volna.

- Vissza a kezdetekhez? - kérdezte gúnyosan. - Most mit fogsz megígérni a bűneid miatt?

Allen kezdte magát kínosan érezni. Melege lett, és a vére száguldani kezdett ereiben, mikor lepillantott az alatta fekvő nőre, ahogy szőke haja, glóriaként terült szét a bíbor ágyneműn, köntöse pedig szétnyílt, láttatni engedve csipkével szegélyezett hálóingét.

- Kellene ígérnem valamit? - kérdezett vissza, miközben eljátszott a gondolattal, hogy a ruha pántját lecsúsztatja vállán egyre lentebb és lentebb…

- Azt én nem tudhatom. Te tartod számon a saját bűneidet.

- Hm… viszont egyet még nem követtem el veled… pedig nagyon szeretném… igazából nem lenne bűn, hiszen házastársak vagyunk.

- Igazán? - kérdezte ártatlan arcot vágva. - és melyik lenne az?

Allen a füléhez hajolt. Belélegezte a lány illatát, lehunyt szemekkel válaszolt.

- Engedd át magad nekem, Daisy. Ígérem, nem fogsz csalódni - suttogta, miközben ajkait a nyakára tapasztotta, és fentebb siklott a füléhez. Daisyben még a levegő is bentakadt, gerincén furcsa bizsergés futott végig.

- Már mondtam, hogy nem… nem értem, hogy… miért… nem… hallgatsz rám.

Allen, egy csókkal fojtotta belé a további tiltakozásokat. Csuklóit elengedte, és egy határozott mozdulattal a hátára gördült, magával rántva a lányt is, így ő került felülre. Várakozás nélkül lecibálta róla a köntöst, majd a fejénél fogva, magához rántotta, hogy újra megcsókolhassa.

Egy valami biztos volt.

Mégha nem is szívlelték egymást, sőt utálták, a testi vonzalom, annál erősebb volt közöttük. Vágyaik egyformán csaptak a magasba, és egyformán kívánták, hogy minél közelebb érintsék a másikat. A szenvedély elsöprő volt, és ijesztő. Hogy lehet így kívánni egy embert, miközben még a gondolatától is undorodik, hogy bocsánatot kérjen tőle? Hogy megbocsásson? Furcsa a valóság, de mégis igaz. Ha még nem is szerették egymást, attól még mindent megtettek volna, hogy egy alkalomra az egymáséi legyenek.

Allen telhetetlen volt, minden porcikájával, és nem győzött levegőért kapkodni, mert túl heves volt a kis harcuk. Daisy könyökére ereszkedett, a férfi feje mellett, és úgy dörgölőzött hozzá, mint egy kiéhezett macska. Hátra vetette fejét, és hagyta hogy a férfi nyelve, bejárja egész nyakát, és haladjon egyre lentebb és lentebb. Allen leért a melleihez, amikről csak nemes egyszerűséggel, lehúzta az anyagot, és végigsiklatta nyelvét, a kis völgyben.

- Furcsa, hogy ilyen könnyen megadod magad - mormolta mellei között, amire Daisy szemei rögtön kipattantak. Kiszabadult a szorosan ölelő karok fogságából, és felült. Karjaival eltakarta meztelen felsőtestét, mert a hálóing már lecsúszott a derekáig. Úgy nézett le a férfira, mint valami szörnyre, és lemászott róla. Allen értetlenül kapott utána, de a lány elugrott előle.

- Hagyj békén!

- Most meg mi van? - kérdezte felháborodva. Daisy megigazította magán a ruhadarabot, és a köntösét és visszaszerezte. Allen felállt, de Daisy gyorsabb volt, és már az ajtónál is termett.

- Szemét alak vagy - suttogta könnyes szemekkel, és kilépett a szobából.