Óvatosan kinyitotta az ajtót, és kilesett mögüle. Allen szenvtelen arccal nézett rá, és unottan keresztbefonta karjait.
- Minek zárkózol be?
- Miért zavar ez téged? - kérdezett vissza.
Allen meghökkent a visszavágáson, de nem szólt inkább. Mióta lett ilyen nagy szájú? A stílusa hasonlít annak a vörös lánynak a stílusához. Szóval ő tehet róla.
- Mondjuk csak azért, mert a férjed vagyok.
- Miért jössz mindig ezzel? Ennyi erővel én is mondhatnám azt, hogy azért zárkózom be, mert a feleséged vagyok!
- Velem, te nem beszélhetsz így! - sziszegte a fogai között. Pillantása a szobára esett, majd ismét Daisyre. - Rejtegetsz valakit?
Daisyből majdnem kitört a nevetés. Csak nem féltékenységi vita alakulna ki? Allen erre is képes lenne? Inkább visszafogta magát, és nem nevetett fel, hanem továbbra is komoly arcot vágott.
- Féltékeny vagy?
- Ne nevettess! - nyögte cseppnyi gúnnyal, és Daisyt félretolva a szobába lépett.
Daisy már nem tudta visszafogni magát, elmosolyodott, és inkább kezébe harapott, hogy ne nevessen fel. Ezt Allen is észrevette, miközben kinyitotta a szekrényt.
- Elmondanád, hogy mitől van ilyen jó kedved? - morogta oda.
- Nekem nagyon úgy tűnik, ha találnál valakit, akkor azt rögtön széttépnéd féltékenységből… Nézz az ágy alá is, nehogy még elfuthasson! - mutatott az említett bútor felé, és alsó ajkába harapott, miközben pajkosan csillogó szemekkel követte a férfi minden mozdulatát.
Allen dühösen csikorgatta fogait. De nem mozdult. Ha tényleg megtenné, lejáratná magát a lány előtt, azt pedig nem szeretné. Inkább más esetleges búvóhely után nézett, amit meg is talált, a fotel mögött, de ott sem talált senkit.
- Na jó! Elég volt! - egyenesedett fel, és a lány felé fordult. - Nem érdekel, kivel hemperegsz, az sem érdekel, ha itt van a szobában, teszek rá! Igazából csak…
Daisy végképp nem tudta kordában tartani magát, kitört belőle a nevetés. Hangja betöltötte az egész szobát. Allen ideges is volt, és meglepődött, hogy mi üthetett a lányba. Elnézte az arcát, amint már könnyeit törölgette, és nem tudta mit tegyen. Ordítson rá, hogy hagyja abba, vagy nevessen fel ő is, mennyire gyerekesen viselkedett. Mi ütött belé, hogy ilyen hevesen reagált arra, hogy Daisynek talán szeretője van? Hiszen ő is kijár Florhoz, akkor meg?
Végül a komorság mellett döntött.
- Hagyd már abba! Veled nem lehet komolyan beszélni? - dünnyögött.
Daisy nagyokat lélegezve próbált megnyugodni, egyik kezét a mellkasára tette. Másik kezével hajába túrt, majd megrázta a fejét, és kipirult arccal Allenre nézett. Szájának széle, még mindig felfelé görbült, amit Allen szívesen eltűntetett volna. De nem bántalmazással.
- Rendben… - Allen sem értette, hogy miért komolyodott meg ilyen hirtelen a lány. Szemei vádlón néztek rá.
- Mi az? - bukott ki belőle a kérdés.
Daisy megrázta a fejét, és összébb húzta magán a köntöst.
- Ne játszd itt a titokzatost, mond el, mi bajod van!
- Csak kicsit fájt, hogy… ilyeneket feltételezel rólam, hogy… szeretőt tartok. Rendben, beismerem az elején tényleg vicces volt, ahogy felháborodtál, de aztán belegondoltam, hogy mennyire nem bízol bennem és…
- Te sem bízol bennem! - vágott közbe Allen.
- Mert nem hagyod! - fakadt ki Daisy, és nagy levegőt véve, halkabbra vette magát. - Én… sohasem gondoltam volna, hogy lehet valami, ami ennyire nehéz… Mármint, ez a házasság… tudom, hogy semmiféle érzelmet nem táplálsz irányomban, de nem lehetne, hogy egy kicsit… egy kicsit kulturáltabban viselkedjünk, a másikkal? Akárhányszor összefutunk, mindig veszekszünk, és megsértve menekülünk el. Nem azt kérem, hogy szeress, mert tudom, hogy ez lehetetlen. Csak… - megremegett a hangja, így inkább megállt egy pillanatra, majd suttogva folytatta, földre szegezett szemekkel, mert nem akarta, hogy a másik meglássa gyülekező könnyeit. - Csak azt akarom, hogy ne ordítsunk a másikkal minden alkalommal, és próbáljuk meg elfogadni, hogy házasok vagyunk, és nem a másikat okolni ezért - Itt felnézett, mert sikerült elpislognia a könnyeit és folytatta.
- Nem én tehetek róla, hogy így alakult minden. Naivan belementem, mert semmit sem tudtam, hogy mi, mi miatt történik. Ráadásul olyan lehetőséget kaptam, amiről álmodni sem mertem, soha. Főleg, hogy megmentettél Blaketől. És…
- Szóval, azt akarod mondani, hogy mindenről én tehetek? - kérdezte Allen.
- Nem dehogy! - tiltakozott Daisy.
- Nekem úgy tűnik - mondta, és az ajtóhoz sétált. Még megállt egy pillanatra, de nem fordult a lány felé.
- Holnap lesz egy estély Backwishéknál. Meghívtak. Este fél hétkor legyél az aulában. Ne késs! - mondta, és kiment.
Daisy végül hagyta, hogy lecsorogjanak könnyei. Mit hitt? Hogy, majd ha kiönti a lelkét, akkor meg fog változni a kettejük kapcsolata? Miért esik mindig a saját csapdájába? Viszont Allen akkor is egy szívtelen dög! Ő majdnem elsírja magát előtte, aztán meggyanúsítja, hogy őt hibáztatja mindenért. Mit tett, amiért ilyen vele? Rendben, azt elfogadta, hogy érdekházasság, de hogy ennyire hogy gyűlölheti két ember egymást, azt már nem vette be a gyomra.
Akkor is kideríti!
Allen, amint becsukódott mögötte az ajtó, felsóhajtott, és nekidőlt a falnak. Mi a franc történt vele? Megijedt! Megijedt, hogy a lány ilyen hirtelen „támadt” neki az érzéseivel. Nem tudta mit tegyen. Most úgy érezte magát, mint néhány évvel ezelőtt Mattnél. De ez mégis más volt. Az hogy egy nő állt előtte, teljesen kiakasztotta, megfélemlítette. Pedig ő nem az a nyámnyila típus. Mindig is szerette kezébe venni, és tartani az irányítást, de itt egyszerűen elvesztette a fonalat.
Lehunyta szemeit, fejét pedig a falnak döntötte. Ő is szeretett volna normális életet élni, de hogy oldja meg ezt úgy, hogy közben ne essen csorba büszkeségén?
Márpedig biztosan megsérül, ha kedvesebben kezdene bánni a lánnyal.
Halk ajtónyikorgásra lett figyelmes, és oldalra döntötte fejét, majd meglátta a lányt, aki kicsit vörös szemekkel, de büszkén tartva magát, rámered.
- Honnan lett annyi bátorságod, hogy begyere ide? - szegezte neki a kérdést.
- Te is bejöttél hozzám, szóval, én miért ne jöhetnék ide? - kérdezte gyenge hanggal. Allen felsóhajtott.
- Mit akarsz? - kérdezte. Ez nem volt jó. Most eléggé egy gyenge pillanatában látta meg a lány. Nem szokta ezt másoknak kimutatni.
- Választ arra, hogy miért gyűlölsz! Talán ha ezt megbeszélnénk, tiszta lappal kezdhetnénk mindent, előröl.
Allen felvonta egyik szemöldökét, és enyhe mosollyal válaszolt.
- Még hogy én gyűlöllek? Ki fogadta meg, hogy soha nem fekszik le velem, és inkább meghal, mint hogy ez megtörténjen?
Daisy felháborodottan vágta csípőre kezeit.
- Nehogy azt mond, hogy csak azért viselkedsz így, mert nem vagyok hajlandó ágybabújni veled!
- Miért, talán örülnöm kellene neki? - végig nézett a lányon, és már meg sem lepődött azon, mennyire melege lett, és legszívesebben minden ruhadarabját a sarkokban tudná, a lányt pedig az ágyban, maga mellett. Ennek ellenére keresztbefonta a karját maga előtt. - De talán jobb is. Nem hiszem, hogy örömömet lelném a dologban veled.
Daisyt ez úgy érte, mintha pofon csapták volna. Ez látszott rajta, ahogy elsápad, kezeit pedig maga mellé ejti, hogy aztán ott ökölbe szoríthassa.
- Undorító vagy! - sziszegte. - És gyáva! Mert nem mondod meg az igazat! Soha sem válaszolsz a kérdéseimre, hanem inkább sértegetsz!
- Még valami?
- Utállak! - kiáltott rá Daisy, és legszívesebben megütötte volna a férjét, de tolerálta magát. - A francba Allen! Miért vagy ilyen? Talán a gyerekkorod az oka? Akkor sem mentség arra, amit művelsz!
- Mit tudsz te a gyerekkoromról? - emelte meg ő is a hangját.
-… sok mindent.
- Óh, igazán? Akkor mondj valami olyat, ami tényleg nem mindennapi!
Daisy idegesen kutatott gondolataiban, mit mondhatna, és mit nem? Már megint csapdába esett. Ha valami nagyon személyeset mondana, biztosan rájönne, hogy a naplóját olvassa.
- Hagyjuk! - mondta, és nyitotta volna az ajtót, de Allen elkapta a karját.
- Most már fejezd be, amit elkezdtél, Daisy! - mondta összeszűkűlt szemekkel.
- Az előbb még el akartál küldeni, úgyhogy el is mennék, ha lennél szíves és elengednél.
Allen elengedte, és megvetően horkantott egyet.
- Nem tudsz te semmit.
Daisy kinyitotta az ajtót, és még visszaszólt.
- Azért kíváncsi lennék, hogy Matt miért is tűrt meg maga mellett Sarah halála után. Elviselhetetlen egy alak vagy.
- Mi? Honnan tudsz te… - ismét elkapta Daisy karját, és visszarángatta a szobába. Nekilökte a falnak, és két karján megtámaszkodva, elállta a lány útját, így nem szabadulhatott.
- Honnan tudsz te Sarahról? - kérdezte ismét.
- Az, az én dolgom. És engedj el! - lökte meg a másik vállait, de Allen meg sem rezzent.
- Válaszolj a kérdésemre! - kiáltott rá.
- Én miért válaszoljak, ha te sem válaszolsz? Ne tartsd magad olyan nagyra rendben? Mert fikarcnyit sem vagy jobb Blakenél! Tudod néha kíváncsi, vagyok, mennyivel lenne jobb életem mellette! - kiáltott vissza.
- Akkor miért nem rohansz a karjaiba?
- Én hűséget fogadtam, és nem szegem meg úgy, mint mások!
- Már megint miről beszélsz?
- Arról a kis Backwish cafkáról! Azt hiszed nem vettem észre, hogy mennyire összemelegedtetek? Már az esküvő előtt tudtam, hogy a szeretőd, de azt hittem ez meg fog változni, de hát kutyából, nem lesz szalonna!
- Miért változott volna meg minden?
- Engedj már el! - lökte meg megint, de ismét nem ért el semmit.
- Különben is, honnan tudhatnám, hogy te nem e voltál előttem férfival? Hiszen Blake eléggé be volt indulva rád!
Daisy már másodszorra cselekedett meggondolatlanul. Felindulásból vágta pofon az előtte álló férfit. Percekig meredtek egymásra, szótlanul. Végül Allen, megragadta Daisy állát, és megcsókolta. Daisy erre aztán végképp nem számított. Még a levegő is benne akadt, amint megérezte a férfi hevét. Már megint képtelen volt ellenállni, így karjait lassan, bizonytalanul a másik nyaka köré fonta, és magához szorította. Allen közelebb lépett, a lányt pedig teljesen a falnak szorította. Lerángatta magáról az inget, és újra átölelte a lányt.
Fogaival végigkarcolta a nő ajkát, így abból kiserkent néhány csepp vér, amit mohón lenyaldosott, majd birtokba vette, az egész száját. Kezei megállíthatatlanul törtek utat maguknak a lány dereka felé, miután háta mögé dobta a nő köntösét. Gyakorlott mozdulatokkal fűzte egyre kintebb a hálóing felsőjét.
Szájáról áttért az állára, onnan pedig egyre lentebb haladt a nyakára. Csókokkal borított el minden kis felületet, végül megérezte az általa okozott, már begyógyult fognyomokat, és gyengéden megharapdálta a helyüket. Érezte, hogy Daisy teste újra megmerevedik, és minden mozdulata ellenállásba ütközik.
Félve emelte meg a fejét, hogy láthassa a lány arcát, és megdöbbenve látta, hogy Daisy arcát könnyek nedvesítik.
- Nem akarom - suttogta, és megrázta a fejét.
- Mit nem akarsz? - kérdezte rekedten, mire a lány válasza csupán annyi volt, hogy teljes erővel ellökte maga elől, és kimenekült a szobából. Utána ment volna, de mikor a kilincsre helyezte kezét, hallotta, ahogy a kulcs fordul a zárban.
Allen legszívesebben felordított volna. Már negyedszerre próbálkozik be a lánynál, és még egyszer sem sikerült eljutniuk az ágyig! Idáig minden nőt megkapott néhány óra után, Daisyvel pedig már majdnem két hónapja nem vergődik zöld ágra. Arról nem is beszélve, hogy már rettenetesen szeretett volna vele lenni, úgy is! Akárhányszor egymásnak esnek, vagy megzavarják, vagy a lánynak lesz valami baja! Ez így nem fog menni, mert Daisy még mindig fél tőle!
AJÁNLOM AZ OLDALT
