10. fejezet – A magány

Mélységesen szomorú zene csendült fel a színpadon. Egy egyszerű zongora játéka hangzott fel, de olyan szívet tépően, hogy furcsa hangulat uralkodott el a nézőtéren, pedig artista még nem is volt a színpadon. A fiatalabb nézők nyugtalanok lettek, az öregebbek nosztalgikus hangulatba zuhantak. Mindenki megértette, miért kell a Gyerekszínpadnak párhuzamosan működnie az előadás alatt. Ekkor jelent meg Sora és Yuri a színpadon. Az első jelenet a szakításról szólt. Együtt repültek trapézról trapézra, de Sora extra forgásokkal tűzdelte táncát, hogy felkeltse Yuri figyelmét. Ám a fiú hajthatatlan volt. Egy hirtelen mozdulattal ugrott tovább külön trapézra, és Sora nem tudta elérni. Elkezdett zuhanni, ezalatt Yuri elhagyta a színpadot.

Sora miután visszapattant a trambulinról, egyedül kezdett táncolni a levegőben. Minden mozdulata a magányról és az elhanyagoltságról árulkodott. A zongora mellé csatlakozott a hegedű, és egy-két ütem erejéig az üstdob is. Sora nyújtott ugrásokat, spárgákat, egyszerű szaltókat és spirálokat hajtott végre a trapézok között. Különös aura lengte körül. Tekintetét nem láthattam ilyen távolságból. Addig jó nekem – gondoltam.

Kezdetét vette a harmadik jelenet, és megjelentek Sora barátai. Körbevették Sorát, ugráltak vele és körülötte, megkönnyítették ugrásait, azzal hogy tartották, hogy megfogták a kezét, és úgy húzták fel a trapézra. De Sora folyamatosan eltaszította magától őket, kirántotta kezét kezükből, elrugaszkodott mellőlük. A lányok szép lassan egyre távolabb ugráltak tőle, majd elhagyták a színpadot. Rozetta volt a legkitartóbb. Elérkezett a negyedik jelenet, ami az ő közös jelenetük volt.

Rozetta kitartóan ostromolta Sorát. Trapézról trapézra ugráltak úgy hogy közben fogták egymás kezét. Szakértő szem láthatta, mennyire kell koncentrálnia Sorának az időzítés miatt. Rozetta sokat fejlődött, de még közelében se volt Sorának. Hirtelen Sora kitépte kezét Rozettáéból, de a lány követte. Egy csodaszép tripla szaltó után Sora ért előbb a trapézra és hirtelen az érkező Rozetta felé fordult. Rozetta lefékezte magát, mintha megijedt volna, és a föld felé kezdett el zuhanni. Egy kötélre érkezett, ahol táncolt még egy ideig folyamatosan a hintázó Sorát figyelve, majd ő is elhagyta a színpadot.

Sora újra egyedül maradt a színpadon. Egyre vadabb és nehezebb ugrásokat adott elő teljesen egyedül, csak saját erejét használva. Dühös voltam rá, hogy ilyen vakmerő. Nagyon nagy szerencséje volt, hogy nem voltam itt a felkészülés alatt. Nem engedtem volna a gyakorlatok felét. Ekkor hirtelen elhallgatott a zene, mintha elvágták volna. Megjelent a színpadon Anna és Yuri. Három ugrás után már a levegőbe voltak, és boldogan, szerelmesen, szenvedélyesen táncolták körül egymást. Annának nagy kerek pocakot készítettek, amik kicsit megnehezítették a feladatokat. Yuri szinte mindig hátulról ölelte, karolta. Áradt belőlük a szenvedély.

Sora megkövülten állt egyhelyben, azon a kötélen, ahol az imént még Rozetta táncolt. Tartotta az angyalpózt, és a táncosokat nézte. Közel volt hozzám, alig pár méterre. Csuklóján kötés volt. Vajon mi történhetett? A nézőközönség alsó sorait belengte Sora különös hangulata. A nők könnyezni kezdtek és az én torkomban is gombóc volt. Kitartóan állt tovább az angyalpózban, meg sem remegve. Ekkor Anna érkezett meg a kötélre, mögötte Yurival, aki kicsit távolabb landolt a lányoktól. Sora továbbra is mozdulatlanul, mereven alakította az angyalt. Anna körbetáncolta őt, majd továbblibbentek Yurival és egy imitált csók után, elhagyták a színpadot. Sora lehajtotta a fejét, majd szép lassan kezeit is letette. Lábait egymás mellé zárta. Szaltózni kezdett a kötélen, majd mikor megállt, szép lassan felemelte fejét, megmutatva ezzel gyönyörű arcát, amit most könnyek áztattak. Nem imitált sírás volt. May-t néma zokogás rázta mellettem.

Újra felcsendült a zene. Sora tovább folytatta magányos táncát a kötélen. Ekkor volt az első alkalom, hogy az előadás alatt rám nézett. Vizsgálva fürkésztem tekintetét, amiben a címnek megfelelően mélységes magány volt felfedezhető, hozzá társulva a fájdalom és a megbántottság. Egy könnycsepp gördült le arcomon. Mintha csak ezt várta volna, egy hátra szaltóval az ugróasztalt vette célba.

Elérkezett az utolsó felvonás, az öngyilkosság színe. Sora négy ugrás után elérkezett az egyik középső trapézra. Táncolt egy kicsit a trapézok között, majd egy erős lökéssel felfelé lökte magát. És elkezdte. Egyedül hajtotta végre az Angyalok táncát. Partner nélkül, jutott olyan magasságba, ahova régen csak én tudtam eljuttatni. Ám ez a tánc nyomasztotta a közönséget, senki se tudta mikor fog következni a végső ugrás, épp ezért minden zuhanásnál csak nőtt a feszültség. May megmarkolta a szék karfáját. Tehát mindjárt itt van a végső zuhanás. A legtöbb nő már könnyein keresztül nézte az előadást, de az én szememet is könnyek égették.

Hátborzongató volt, ahogy Sora odafent táncolt. Sérült csuklóját használta főleg, ami mostanra már biztos pokolian fájhatott, ám ez meg se látszott előadásán. Aztán hirtelen lassultak a mozdulatok, egyre kisebbeket lökött magán, míg végül az egyik zuhanásnál nem kapta el egyik trapézt sem. Folyamatosan zuhant lefelé. Az ugróasztalra érkezett, ahonnan visszapattant, de mivel nem vett lendületet hamar elhalt a mozgás. Már csak egy reflektor világított, ezért nem látszott, ahogy Rozetta belibben a színpadra. Megérkezett a kötélre, és lenézett Sorára. Könnyezett. Majd megérkezett Sora mellé, ölébe tette a fejét, és ráborult.

Kihunyt az utolsó reflektor is. A közönség feszülten várta, hogy Sora felkeljen, és újra világos legyen a színpadon. Néma csend volt a színpadon, ezért meghallatszott a trapézok lengése a levegőben. A lámpák hirtelen gyulladtak fel. Mind a hat színész ott állt az ugróasztalon és mosolyogva integetett a közönség felé. A közönség megkönnyebbülten sóhajtott fel, majd hatalmas tapsban tört ki. Nem bírtak magukkal, örültek is, meg nem is, hogy vége lett a darabnak. Füttyögtek, vagy Sora nevét kiabálták a színpad felé. Mind a hat artista mosolyogva integetett. Ám Sorának és Yurinak csak az arca mosolygott. Szemükből fájdalom és hiány tükröződött. Meghajoltak, majd kivonultak a színpadról. Rozetta végig fogta Sora kezét és hüvelykujjával simogatta azt.

Azonnal Sora öltözője felé vettem az irányt, ő még nem volt ott. Csak Rozettát találtam meg.

- El kellett mennie Katehez.

- Megvárhatom?

- Szerintem igen, bár ő lehet, hogy mást mondana.

- Mit mesélt neked?

- Nem beszél…

- Tessék?

- Jól hallottad… Egész nap egy szót sem szólt. Olyan mintha elszakadt volna benne valami. Nem tudom mi történt vele, de teljesen összetört. És szerintem nem csak Layla miatt.

- Én voltam – suttogtam.

- Sejtettem.

Ekkor nyílt ki az ajtó, és lépett be rajta Sora. Csuklóját dörzsölgette, amin most is csak egy csuklószorító volt. Ormótlanul nézett ki vékony kezén az apró gumis anyag. Rám emelte tekintetét, majd Rozettára, aki némán is megértette. Kiment az öltözőből. Még néztük egymást egy kicsit, majd Sorához léptem. Megtettem azt, ami először kellett volna. Szorosan magamhoz öleltem, ám ő most nem simult bele ölelésembe. Merev maradt és próbált eltolni magától. Felszisszent, ahogy sérült csuklóját használta.

Elengedtem és leültem a kanapéra, ő pedig sminkasztala elé. Elkezdte letörölni sminkjét, majd mikor ezzel végzett a zuhany felé vette útját. Pár perc múlva már ruhába állt előttem. Ekkor halk kopogás után Yuri lépett be az öltözőbe. Ráadta Sorára a kabátját, és elindultak az ajtó felé. Mikor elém értek Yuri szólalt meg, bár nem nézett rám.

- Nekünk este még jelenésünk van egy fogadáson, és előtte még át kell öltöznünk.

- Értem. Akkor este találkozunk.

Sora engedte, hogy egy puszit adjak a fejére, de most nem remegett bele ajkaim érintésébe. Fagyos maradt. Nem volt más, mint egy törött szárnyú angyalka. Mostmár tudtam nem kellett színlelnie a színpadon.

Hazamentem én is, és felöltöztem illően az alkalomhoz. Otthon jutott eszembe, hogy nem mente be Kaloshoz, ahogy korábban megbeszéltük azt. Miután átöltöztem, gondoltam teszek egy próbát, hátha ott lesz még, úgyse tudom, hol lesz a fogadás. Nem nagyon lepődtem meg, hogy Kalos rám várt irodájában. Beléptem.

- Kezded már átérezni Sora lelkiállapotát?

- Sajnos igen. – feleltem.

- Látom Te is jössz a fogadásra.

- Szeretnék.

- Tudtad, hogy Sora May-jel beszélt utoljára. Azóta hallgat.

- Sejtettem.

Azzal elindultunk. Kalosra már várt a taxi, én pedig csatlakoztam hozzá. Mikor megérkeztünk, Kalos szokásához híven, a hátsó ajtón mentünk be. Most nekem se volt kedvem az újságírókhoz. Yuri és Sora már a helyükön ült. Gyönyörű volt. Egy fekete, pánt nélküli estélyit viselt, ami egyszerű volt, kihangsúlyozta alakját. Szegélyét apró fekete flitterek díszítették és a földig ért. Csak kevés smink volt rajta, hogy elrejtse sápadtságát. Semmi ékszer, semmi kirívó kiegészítő. Kalos leültetett egy asztalhoz, ő pedig továbbhaladt a páros felé.

- Hölgyeim és Uraim a sajtótájékoztatót ezennel megnyitom. Negyed órájuk van a kérdések feltevésére.

Először csak az előadásról kérdezősködtek. Főleg Kalos, néha Yuri válaszolt, Sora néma maradt. Majd jöttek az elkerülhetetlen magánjellegű kérdések.

- Igazak az értesüléseink, miszerint Layla kisasszony a napokban elhunyt.

- Sajnos igen. – válaszolta Kalos.

- Hogy érzik magukat?

- Mindenkit nagyon megrázott a hír. – válaszolt Yuri.

- Ms. Naegino, ma láthatóan csendes. Kitől kap támogatást ezekben a nehéz időkben?

- Rozetta és Yuri nagyon sokat segítettek eddig. – válaszolta csendesen, szinte suttogva.

- És Mr. Oswald?

- Az idő lejárt emberek – mentette a helyzetet Kalos.

Az újságírók még próbálkoztak egy kicsit, de miután látták, hogy már nem figyelnek rájuk, elhagyták a termet. Kalos a párost odavezette, ahhoz az asztalhoz, ahol én is ültem. Örültem neki, hogy Sora a közelemben lesz, ám ő egész este egy csepp figyelmet se szentel nekem. Egyre feszültebb lettem, és bánatomat az alkoholba fojtottam. Ez nem kerülte el Sora figyelmét sem, de csak annyival jelezte nemtetszését, hogy egy idő után átült Rozettáék asztalához, majd később a teraszra sétált. Nem túl egyenes léptekkel, de követtem.