Egy lány emlékei:

A strand

"Igen! Végre eljött a várva várt hétvége..." - gondoltam magamban, s közben mosolyra húzodtak ajkaim. Szombat volt reggel nyolc óra, jó szokásomhoz híven az msn-en előtt ültem, lázasan gépeltem. A bejelentkezők között egyszer csak feltűnt legjobb barátnőm neve. Szinte azonnal rákattintottam, mintha attól félnék, hogy ha nem vagyok elég gyors, eltűnik. Rögtön ezzel indított: "Van kedved strandra menni?" (Hozzá kell tennem, előző nap beszéltük meg, hogy mégse megyünk strandra... Nos, és így igazodjon ki rajta az ember...!). Gyorsan kirohantam anyuhoz, megkérdezni, vajon elenged-e. Kicsit morgott, hogy percenként változtatjuk a tervet, de végül beleggyezett. Szinte repdestem az örömtől! Gyorsan megbeszéltük, mikor találkozunk a buszvégen, hívtunk még két fiú havert, és nekiindultunk. Szerencsére mindenki időben megérkezett (természetesen a barátnőm - mondjuk nevezzük R-nek -, épp hogy az utolsó pillanatban futott be). A buszon rá kellett döbbennem, hogy mindent hoztam, de a türcsimet otthon felejtettem. Szitkozódtam egy sort, de végül beletörődtem. Hamar átértünk Tatára, ugyanis akkor még Tatabányán nem nyitott ki a strand. Sajnos a tatai végtől fél óra gyaloglás a Fényes, szóval lassan elindultunk a cél felé. Alig mentünk át egy zebrán, és értünk ki az egyenes részre, mikor megállt mellettünk egy piros, vöröskeresztes autó. A sofőr lehúzta az ablakot, mi meg csak néztünk rá, mint az idióták. Kérdezte, hogy a strandra megyünk-e, mi pedig bológattunk. Mondta, hogy a fia is jött strandra, de ő is otthon hagyta a törülközőjét, és szívesen elvinne minket, ha szeretnénk. Hát hogy ne szerettük volna! Gyorsan bepattantunk a kocsiba, és egészen a strandig száguldottunk. Így történt, hogy megúsztunk fél óra gyaloglást. Meg is köszöntük a bácsinak, ahogy azt illik, majd vettünk belépőt, és máris az áhított helyen voltunk! Sietve kerestünk egy árnyékos helyet, letelepedtünk. L szerencsére kölcsön adta egyik türcsijét, ugyanis kettőt hozott, így végre minden passzolt. Már ekkor megpillantottam Ő-t. Narancssárga fürdőgatya volt rajta, és írtó szexy volt. Jól meg is bámultam... R és én kifeküdtünk egy picit napozni, de hamar meguntam, így becsábítottam a srácokat a vízbe. Egy jó kis kamikaze ugrással bele is vetettem magam a medencébe. Eleinte kicsit fáztam, de sikerült megszoknom. Kis idő múlva kikecmeregtem, újabb ugráshoz készülődtem, mikor ismét megláttam Ő-t. A medence szélén állt, tőlem alig pár méterre, és két lánnyal vitatkozott, hogy márpedig Ő akkor sem ugrik be, mert hideg a víz. Egy ideig elnéztem, majd megszólítottam: "Miért nem ugrassz be, nem is hideg?! Ha mi beugrottunk, akkor Te sem lehetsz ilyen gyáva!". Rám nézett, majd odamorgott egy "ja"-t, és tovább vitázott a csajokkal. Még párszor megpróbáltam rábírni, de nagyon odzkodott. Ezek után próbáltam belökni, de én lettem belökve... Általa. Közvetlen volt, aminek örültem is. Végülis kieggyeztünk abban, hogy majd később visszajön, és beleugrik. Rábólintottam... Mivel nem volt türcsim, eléggé fáztam, így kifeküdtem R mellé a jó meleg betonra. Fájt a hátam, ezért megkértem T-t, hogy masszírozzon meg. Készséggel vállalta a feladatot. Miután velem végzett, R-t vette kezelésbe. Nagyban beszélgettünk, mikor ismét megjelent Ő. Rögtön felpattantam. Be akartam rajta hajtani az ígéretet. Azonban Ő makacs, így még mindig nem volt hajlandó bemenni abba a nyavajás vízbe. Mondtam, hogy: "Oké..." Majd eszembe jutott valami, így megkérdeztem: "Ha én beugrok, akkor Te is?" És igent válaszolt! Én pedig fogtam magam és vakmerően a vízbe vetettem magam. Hamar felbukkantam: "Te jössz!". És tette, amit kértem. A medence széléhez sétált, és egy gyönyörű hátraszaltót ugrott. Miután feljött a víz alól, odaúszott hozzám, és elkezdtünk beszélgetni. Megtudtam többek között, hogy P a neve, Thai boxol, és hogy nincs barátnője! Még egy kicsit úszkáltunk, majd javasolta, hogy vonuljunk el egy napos helyre, mert fáztam. Így is tettünk. Elsétáltunk a homokos részre, a többieket ott hagyva, majd leültünk egy padra. Tovább folyt az eszmecsere. Sajnos egy kis idő elteltével észrevette, hogy fáj a hátam. Felajánlott egy masszírozást, azt mondta, ért hozzá. Gondoltam, miért is ne. P felpattant, elment a törülközőjéért, meg napolajért, majd elkezdett masszírozni. És tényleg jól csinálta... De még mennyire! Közben jókat nevettünk egymás hülyeségein, majd egyszer csak egy puszit nyomott az arcomra. Nagyon meglepődtem, és csak pár pillanat után tudatosult bennem az élmény. Örültem neki, arcom pirban égett. Nem sokkal később odajöttek a többiek, röpiztek egy kicsit, majd mindannyian visszatértünk a cuccokhoz. L az árnyékban hűsölt, P és én pár méterrel arréb szintúgy, R és T pedig egymásra találtak, a napon beszélgettek. Háton feküdtem a törülközőjén, Ő pedig oldalt feküdt mellettem. A hasamat simogatta, óvatosan, becézően. Nem is sejtette, hogy mennyire kikészített (jó értelemben) az apró érintésekkel. Végül felé fordultam, csak néztük egymást. Aztán hirtelen közelebb húzott, és adott egy szájra puszit. Meglepettségem miatt még viszonozni is elfelejtettem. Csak néztem rá azokkal a mélybarna, kiskutya szemeimmel. Tudtam, mi következik, de nem mertem lépni. Hát lépett helyettem. Lágyan birtokba vette ajkaim, hosszan, szenvedélyesen csókolt. Abban a pillanatban boldog voltam, mérhetetlenül boldog... Sajnos nemsokára indulnunk kellett, jött a nem várt gyaloglás és buszozás. P úgy döntött hazakísér, kedves gesztus volt tőle. Bemutattam anyukáméknak is. Ő volt az első barátom!

Sajnálatos módon három gyönyörű hét után véget ért a varázs. Rajtunk kívül álló okok miatt szét kellett válunk. És mi a tanulság? Sose járj olyan sráccal, akit az első csók előtt nem ismertél. Az volt eddigi életem legboldogabb három hete. Sokat tanultam az esetből, azóta is jó barátok vagyunk P-vel. =)

A szülinap

Igazság szerint már vasárnap megtartottuk a „banzájt”, de valójában hétfőn volt a nagy nap. Mivel épp túl voltam egy szakításon, nem voltam boldog, sőt... Életem egyik legrosszabb születésnapjának bélyegeztem az élményt. Pedig végre elértem az áhított 16 évet! Az viszont meglepett, hogy mennyi embernek eszébe jutottam. Egész délelőtt msn-en lógtam (szokásomhoz híven), így volt ideje mindenkinek „Boldog szülinapot!” kívánni. Igazából, csak üres szavaknak éreztem a sok jó kívánságot.
Délután fél három körül bejelentkezett msn-re a srác, akivel szakítottunk. Végül is jóban maradtunk, de azért még rosszul éreztem magam. Rám is írt, Ő is elmondta a megszokott szülinapos szöveget. Kérdezte, hogy mit csinálok, én pedig épp unatkoztam. Így történt, hogy elhívott gitározni. Gyorsan felöltöztem, majd a szép lassan, a magam tempójában elsétáltam a találkahelyre. Fél négy körül ott is voltam. Jött velem szemben, én meg rá se bírtam nézni. Még mindig nagy hatással voltak rám a pénteki események. Végtelennek tűnő percek alatt értem oda hozzá. Tárt karokkal üdvözölt. „Sziiia Törpeee” - mondta mosolyogva. Az arcomra nyomott három puszit. Próbáltam elhúzódni, de csak próbáltam, az eszem ugyanis ezt diktálta, azonban a szívem erősebb volt. Kicsit meglepődtem, milyen könnyen kezelte a dolgot. Vittem neki egy apró ajándékot a ballagására, de még nem adtam oda neki. Lassan elindultunk, irtózatosan meleg volt. Fölugrottunk hozzá, mindketten megittunk egy pohár jeges kólát. Furcsán éreztem magam... Gyorsan előkaptam a neki szánt mütyürt, nagyon örült neki, újabb három puszi volt a „jutalmam” (egy nagy öleléssel megtoldva). Hamar tovább álltunk a lakásból, mentünk a barátai elé. Folyton azon kaptam magam, hogy a kezét akarom fogni, hogy hozzá akarok érni. Alig bírtam visszafogni az érzéseimet. Rá kellett döbbennem, hogy még mindig szeretem.
Pár perc múlva megtaláltuk a barátait, majd leültünk egy padra. Szépen gitároztak, mind a hárman. Jó volt hallgatni, közben pedig együtt hülyülni. Sikerült feloldódnom, végre jól éreztem magam. P tanított nekem két dallamot, a nap végére már egész jól ment mindkettő. Olyan hat óra körül ott hagytuk a társaságot (közben csatlakoztak még páran) és elindultunk hozzám. Hál’ égnek hazakísért. Út közben is nagyokat beszélgettünk, nagyrészt a szakításról, és az azt övező körülményekről. Szomorú voltam, de nem adtam fel a reményt. Kicsit még leültünk a ház előtti barna padocskára, ültem az ölében, elvoltunk. Sajnos apukám észrevett bennünket, így hamar fel kellett mennem. Az volt a bökkenő, hogy a szüleim úgy tudták, a barátnőmmel vagyok. Kaptam is egy jó kis büntetést, amiért nem voltam őszinte. Nem baj, megérdemeltem. Mindent összevetve, P kicsit feldobta a szülinapom, de ez sajnos nem változtatott a tényeken...

Hiba

Csütörtök volt. Egész délelőtt semmi mást nem csináltam, mint unatkoztam. Már azt hittem, becsavarodok, amikor P hirtelen megjelent msn-en. Rögtön rá is írtam, már megvolt a tervem. A büntetésem az volt, hogy nem mehetek sehova, de az nem volt megtiltva, hogy senki nem jöhet fel. Így szépen áthívtam magamhoz P-t egy kis beszélgetésre. Hál’ égnek nem kellett sokat győzködni, lelépett netről, és fél óra múlva itt is volt. Bejött (úgy tettem, mintha meglepődtem volna, így anyuék nem fogtak gyanút), beinvitáltam, majd becsuktam a szobaajtóm. Ő szépen helyet foglalt a gépem előtti kék huzatos széken, én pedig az ölébe huppantam. Engedtem, hogy megnézze a myvip-jét, hogy böngésszen egy picit a neten. Közben zenét hallgattunk, énekeltünk. Ő imádta az én hangomat, én meg azt imádtam, ha Ő énekel. Fél óra netezés után kikapcsoltuk a gépet... Már zavart, hogy zúg. Lassan ledőltem az ágyra, és magam mellé hívtam Őt is. Oldalt feküdt, én pedig hason, de közben az arcunk egymással szemben volt. Sok mindenről beszélgettünk, köztük arról is, hogy elhagyja É-t, akivel most van, és visszajön hozzám. Persze, ti nem érthetitek ezt a helyzetet, bizonyára naivnak hisztek, de én szerettem Őt. Nagyon hiányzott már nekem, hiszen egy hete és egy napja nem csókolhattam, nem ölelhettem. A szemébe néztem, hamar elhalkult beszédünk, végül már csak elmerültünk egymás pillantásában. Megtörve a pillanatot, játékosan belém harapott. Morogtam egyet, majd visszaharaptam. Na, ez már nem tetszett neki, így csak azért is harapdáltam. Erre hirtelen megfogtam az arcomat, magához húzott, és adott egy édes szájra puszit. Moccanni se tudtam. Annyira vágytam már erre, és most bekövetkezett...! A nyakába temettem arcomat, nem sok kellett, hogy elsírjam magam. Boldog voltam, de egyben csalódott is, hogy csak ennyit kaptam. Tudom, kicsit mohó vagyok... Pár perc után felnéztem rá, ugyanis sikerült elfojtanom könnyeimet. „Ha most tudnád, mire gondolok!” - sóhajtottam. „Mondd el!” - kérlelt. Egész közel hajoltam a füléhez, és csak egy szót suttogtam: „Szeretlek, szeretlek, szeretlek!” Végül ismét a szemébe néztem. „Én is” - mondta ki végül. Egyre közelebb hajoltam hozzá, és Ő is énhozzám. Már összeértek ajkaink, de nem lépett, és én se mertem. Nem bírtam már tovább... „Ne csináld ezt velem, kérek!” - suttogtam vágytól teli hangon. Talán ez, talán más bírta rá, de végre megmozdult. Hosszú, forró, felejthetetlen csókban forrtunk össze. Hihetetlenül boldog voltam... Ismét. „Ugye tudod, hogy ezzel lényegében megcsaltad a barátnődet?” - kérdeztem szenvtelenül. „Igen, de nem érdekel. Ő is megcsalt, és már nem szeretem Őt” - válaszolta. Onnantól fogva csak csókolóztunk, simogattuk egymást, ölelkeztünk. Nagyon jó volt Őt újra érezni... Mindkettőnkben fellángolt a vágy, de nem engedtem neki. Féltem... Féltem, hogy újra elhagy.
És a félelmem jogos volt. Másnap, évzáró utánra megbeszéltünk egy találkát. Nem egyedül jött, ott voltak a barátai is. Rosszat sejtettem. Arrébb lépett tőlük, hozzám sétált. Közölte, hogy van egy jó és egy rossz híre. A jó hír az volt, hogy szakított a barátnőjével, a rossz hír az volt, hogy elege van a nőkből, és velem se szeretne együtt lenni. A jól megszokott három puszival búcsúzott, majd ott hagyott. Ott hagyott egyedül, a suli előtt, a fájdalommal. Eszembe jutott, hogy még a gitározós délután egyszer el kellett raknom a mütyürt, és elfelejtettem neki visszaadni. Utána rohantam, de nem találtam Őt sehol. Így hát felmentem a lakáshoz, az ajtó elé tettem, egy olyan helyre, ahol biztos, hogy csak Ő találhatja meg. Körbenéztem még egyszer utoljára, majd sírva hazasétáltam. Összetört a szívem, ürességet éreztem magamban. Csak egyre tudtam gondolni: „Sose szeretett...”

És hogy mi volt a hiba? Az, hogy újra elkezdtem reménykedni, miután már úgy-ahogy lezártam magamban ezt az egészet. Mondják, hogy a remény hal meg utoljára... Mert mindig Ő a gyilkos...