Allen kopogott a kicsit ósdi fa ajtón, majd körbenézett a szűk folyosón, nem e látja valaki. Bár az alig használt fogadóban, néhányan lézengtek az emeleten, mert a többi, részeges, és egyéb kétes múltú emberek, mind a földszinten gyülekeztek, italért. A kocsma jól ismert zajai szűrődtek fel az emeletre, és vidám harsogás.

Már éjféltájban járt az idő. Allen, megvárta, míg Daisy elalszik, majd kiosont mellőle, és idevágtázott Londonba, hogy teljesítse, az első éjszakát.

Az ajtó, résnyire kinyílt, majd a férfi megláthatta, hogy Floron, csupán, egy leheletnyi vékony köntös van, nem több. Haját már kiengedte, a szobában pedig elszórtan pislákoltak a gyertyák. A nő arcán csábos mosoly terült el, ami furcsa mód, már nem hatott Allenre. Tágabbra nyitotta az ajtót, és megvárta, míg a férfi belép, majd mögötte, bekulcsolja az ajtót.

A szobában, az ágy foglalta el a legtöbb helyet. A kifakult, bordó huzat, kopottan várta a „látogatókat”. Az ágyon kívül, volt még egy kisebb asztal, és két szék, meg egy kandalló, amiben most vidáman ropogott a tűz.

- Már azt hittem, nem tartod be a megállapodásunkat – mormolta a nő, a fülébe, s lesimította róla a kabátot.

- Amit megígértem, azt be is tartom – válaszolt Allen mogorván, és a nő felé fordult, hogy a szemébe nézve, nyomatékosítsa is, amit mondott. Ahelyett, hogy Flor megszeppent volna, kacéran megnyalva száját, gombolni kezdte a férfi kabátját.

- Eddig, nem kellett vetkőztetnelek, de ha most ehhez van kedved, hát legyen!

- Semmi kedvem ehhez az egészhez.

- Ugyan! Néhány pillanat, és ugyanúgy fogod akarni, mint én.

- Ne legyél abban, olyan biztos.

Flor kihámozta a kabátból, majd az ingjéért nyúlt, miközben terelte az ágy felé. Végig csókolt, minden kis felületet, ami előbukkant az ing mögül. Egy apró mozdulattal lökte az ágyra a férfit, aki hagyta, hadd csináljon vele azt, amit akar. Flor lovagló ülésben a csípőjére ült, és a füléhez hajolt.

- Úgyis jobb vagyok nála! - mondta, és megcsókolva, a férfiba fojtotta az ellenkezést.

Bő két órával később, Flor, minden ízében remegve, és izzadtan dőlt a párnák közé, miközben ajkain, önelégült mosoly bujkált. Allen, zihálva feküdt a hátán, és a plafont leste, próbálta lenyugtatni zakatoló szívét.

Már megint megtette. Lefeküdt a lánnyal, bár ez állt a megállapodásukban.

De akkor is gyötörte a lelkiismeret-furdalás, hogy ahelyett, hogy felesége karjaiban töltené az éjszakát, egy… szeretőnél fekszik.

Szerencsére, mindig meg tud állni, mielőtt túl késő lenne. Nem akart egy törvénytelen gyereket is a nyakába. Főleg nem Flortól. És most már Daisyvel sem teheti meg. Hogyan is tehetné? Biztosan örök életre meggyűlölné, pedig most próbálnak kikecmeregni ebből az utálatos érzésből. Megszégyenítené, megalázná azzal a ténnyel, hogy Flortól születik gyermeke, tőle pedig nem! Pedig a felesége!

Lassan felállt, és összeszedegette ruhadarabjait. Flor elnyújtózkodva, szemérmetlenül végig nézte, ahogy a férfi felöltözik.

- Nem maradsz még egy kicsit? - kérdezte enyhén rekedt hangon.

Allen gondolkodás nélkül megrázta a fejét.

- Nem.

- Kár. Pedig én szerettem volna.

- Az engem, nem érdekel. Szombaton még eljövök, de utána kilépsz az életünkből!

- Előbb tartsd be, amit ígértél.

Allen komor pillantást vetett rá, majd szó nélkül kisétált az ajtón.

Öngyűlölet mardosta, miközben hazafelé vágtázott. Hagyta, hogy a jéghideg, szél, amelyben elszórtan hópelyhek is szállingóztak, az arcába fújjon, és hogy átjárja testét a fagy. Démon, kitartóan vágtatott a széllel szemben, Allen pedig már szinte teljesen hozzásimulva követte mozdulatait. Most hogy nézzen Daisy szemébe? Miért keverte saját magát ilyen kalamajkába? Már akkor meg kellett volna szakítania a kapcsolatot Florral, mikor megesküdött. De nem. Ő makacsul eljárt szinte minden héten, és a nőnél keresett továbbra is vigaszt. De egyre nehezebben ment, amint kezdett javulni a kapcsolata Daisyvel. Végül az utolsó hetekben, már nem is ment a nőhöz, mert minden figyelmét lekötötte a felesége. Aztán a bálon, újra találkoznia kellett a nővel, és most ide lyukadt ki.

De megteszi ezt Daisyért, hogy elmegy az utolsó éjszakára is, és végleg megszabadul Flortól.

Matt, aki a könyvtárban ült, és egy könyvet olvasott, egy pohár vér társaságában, felkapta a fejét, a bejárati ajtó csapódására. Meghosszabbította a mellette pihenő lámpás kanócát, amire a fény nagyobb lett. Lassan letette a könyvet, hogy aztán az ajtóhoz sétáljon. Kinyitotta azt, és kilesett a sötétségbe. Szerencsére a látása teljesen normális volt a sötétben, így úgy látott, mintha fényes nappal lenne. Rögtön észrevette öccsét, aki csurom vizesen, állt az ajtónál, és éppen hámozta le magáról a kabátot. Haja, tincsenként lógott az arcába, de ami legjobban meglepte őt, az Allen szemei. Végtelen öngyűlölet mardoshatta őt.

- Hol voltál? - kérdezte, bár tudta, hogy nem ijesztette meg öccsét, mert rögtön észrevette őt.

- Nem fontos – válaszolta, és a könyvtárszobába lépett, félretolva bátyját az útból. Matt figyelte, ahogy kivesz a szekrényből, egy üveg cherryt. Felbontja, majd levágja magát a kandalló előtti fotelbe, és a tüzet kezdi el nézni, miközben félpercenként húzta meg az üveget.

- Mi történt Allen?

Allen csendbe maradt, és továbbra is a tüzet bámulta. A fények táncoltak az arcán, és jólesően megborzongott, ahogy átjárta testét az ital, és a szoba melege. Lerúgta magáról csizmáit, és hátradőlt.

- Semmi.

- A francokat, legalább ne tagadnád! - borult ki Matt, öccse állapotát látván. - Későn érsz haza, magadba vagy fordulva, és rögtön italhoz nyúlsz. Nekem ne mond azt, hogy nincs semmi, mert rohadtul nem hiszem el!

Allen ismét nem szólt semmit, csak elgondolkodva kortyolt néha az alkoholból.

- Ha nem megyek, akkor teljesen tönkre tettem volna - szólalt meg végül. Matt felkapta a fejét, és némán várta, hogy folytassa a testvére, de az nem szólt semmit. Csatlakozott hozzá, mellé ülve a másik fotelbe, és a térdén megtámaszkodva, Allenre nézett.

- Kit, Allen… Kit tettél volna teljesen tönkre? - kérdezte, bár belül, már tudta a választ: a feleségét.

- Daisyt - mondta halkan, és újra felállt, hogy kivegyen egy másik üveget, majd ugyanoda visszatérve, lehuppant.

- Hol voltál?

- Az nem lényeges…

- De igenis lényeges!

- Nem, nem az! - emelte meg hangját, és felállt. - A pokolba! - vágta a még teli üveget a tűzre, ami azon nyomban össze is tört, a tűz pedig fellobbant egy pillanatra. - Ha… ha nem megyek, akkor még ennek a kis nyugalomnak is, egy pillanat alatt vége lett volna! Mert ha nem teljesítem, akkor egész London az én feleségemet vette volna pletykára, Daisyt pedig a sírig hajszolnák! Hogy tehetném, hogy engedhetném meg ezt? Erre adj választ! - kiabált végül Allen.

Matt még soha sem látta őt így kiborulva. Szemeiben tömény kétségbeesés csillogott, és még valami. Talán… féltés.

- És mit kell tenned, hogy…

- Hagyj már békén! - szakította félbe, és elvonult egy árnyékosabb helyre. Matt még látta, hogy a tűzben néhányszor megvillan a szeme, de nem akart többször kérdezősködni, nehogy még a végén magára haragítsa a testvérét.

- Jó éjt – mondta, és az ajtóhoz sétált. Amint hátat fordított a bejáratnak, és már majdnem becsukta, észrevette Daisyt, aki elősétált az árnyékból. Szemei aggódva csillogtak, és megpróbáltak belesni az apró résen, Matt válla felett. Végül, mikor nem ért el sikert, újra Mattre nézett.

- Mióta állsz itt?

- Mi történt? - kérdezte halkan, és bármennyire is próbálta takarni, de megremegett a hangja.

Matt lassan megrázta a fejét, és megfogta Daisy vállát.

- Most inkább hagyd magára.

- De hallottam, ahogy kiabál… nem szokott ilyet… főleg nem veled – suttogta Daisy, és nem engedte, hogy Matt arrébb terelje.

- Ki van bukva, ne húzd fel jobban. Ígérem, nem kell aggódnod, holnapra minden rendben lesz.

Daisy elpislogta könnyeit, és fázósan szorosabbra húzta magán a köntöst, majd bólogatott.

- Biztosan?

- Egészen biztos… menj, már rég aludnod kellene.

Daisy alig aludt az éjszaka, bár hajnal felé, elnyomta az álom, de még érezte, ahogy Allen bemászik mellé, szorosan magához húzza, és ő maga is mély álomba merül.

Már biztosan dél felé járhatott az idő, mikor Daisy felkelt, és halvány mosoly jelent meg arcán, mikor érezte, hogy Allen karja, még az oldalára nehezedik, szuszogásai a fülét súrolják, ő maga pedig meleg ölelésben fekszik. Óvatosan megemelte fejét, hogy ránézhessen a férfira, de az még mindig aludt.

Gondolatai visszakanyarodtak a tegnap estéhez, és mindahhoz, amit hallott. Nem tudta mi történt Allennel, de biztosan kideríti idővel, de amiről meggyőződhetett, az, az hogy mind érte tette. Már teljesen kitörlődött fejéből az a gondolat, hogy a férfi gonosz, alávaló kéjenc, aki csak az élvezetekért él. Idáig így hitte, de nap, mint nap, főleg mostanában, és így, hogy a naplóba is beleolvasott, máshogy látta férjét. Nemcsak őrjítően vonzónak, mert ezt már az elején sem tagadta, de belül nem olyan, mint amilyennek mutatja magát. Odafigyel családjára, és mindent megtesz annak érdekében, hogy minden a legnagyobb rendben menjen, és ne essen bántódásuk. Előrébb helyezi szerettei érzéseit a magáénál.

Allen szemhéja megrándult, és felsóhajtott. Daisy úgy feküdt vissza, mintha villám csapott volna belé. Nem akarta, hogy rajta kapja, hogy álmában őt nézi. Épp akkor csukta be szemeit, mikor a férfi kinyitotta.

Fejéhez emelte kezét, és halkan felnyögött. Már csak azért sem ivott sűrűn, mert nem szeretett másnapos lenni, főleg, hogy az mindig kínzó fejfájással jár.

Oldalra fordította fejét, és meglátta Daisyt, aki felé fordulva, összekuporodva fekszik az oldalán, fejét pedig vállgödrében nyugtatja. Egyik keze, mellkasán nyugodott, lába pedig az övéi között. Ahogy elnézte az apró kezet, ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy végigcsókoljon minden kis ujjpercet, és a tenyerét. Végül erőt vett magán, és megemelte a kezét, hogy aztán a párnákra tegye, ő pedig kiszálljon az ágyból. Kicsit megszédült, de aztán feltápászkodott, és egy inget magához véve, a fürdő felé vette az irányt.

Lent a reggelinél, csak turkált az ételben, és egész nap, szinte semmit sem csinált. Daisy, ahogy figyelte, mikor elmerengve ül egy helyben, állandóan egy megbántott kisgyerek képe jelent meg előtte. Lehet, hogy Allennek sem kellene más, csak annyi, hogy valakihez hozzábújhasson, és megvigasztalják.

Mi lenne, ha most próbálkozna a tervével, miszerint elcsábítja a férfit? Végülis nem hiszi, hogy ilyen állapotban visszautasítaná a közeledését. És ha mégis? Mi van, ha csak hiú ábránd, hogyha ágybabújik vele, megváltoznak a másik irányába? Ha egyáltalán eljutnak a hálószobáig…

 - Allen – szólt Daisy, amire a férfi felkapta a fejét. Szemei alatt sötét árkok húzódtak és az egész ember, maga volt a letörtség, és depresszió. - Arra gondoltam, talán…

- Mrs. Daisy! - szólt közbe Charles, a maga pökhendi módján. Daisy sóhajtva fordult a komornyik felé.

- Igen, Charles?

- Miss Armstrong jött látogatóba. A hölgy üzeni, hogy a nappaliban várja.

- Köszönöm Charles - válaszolt Daisy, amire az öregember páváskodóan kisétált az étkezőből. Daisy újra Allen felé pillantott, aki csak halványan elmosolyodott.

- Menj, csak - mondta halkan. Daisy visszamosolygott, majd felállt az asztaltól, és elment.

Rose, amint megjelent Daisy, felpattant, és suttogva megkérdezte.

- Na hogy ment?

Daisy lemondóan megvonta vállát.

- Sehogy. Megzavartak.

- Mi? A pokolba! Otthon úgy izgultam, hogy alig aludtam, erre meg nem történik semmi.

- Nem én tehetek róla! - védekezett Daisy, és helyet foglalt a kanapén.

- Tudom – sóhajtott beleegyezőleg Rose, és ő is visszaült helyére. - Akkor megint ki kell tervelni valamit.  helyen kezdj bele a csábításba.

- Rendben – adta be a derekát Daisy.

- Szóval… mi történt, miután rátok nyitottak?

- Elviharzott.

- Óh, tehát menekült előled. Ez jó jel… rendben. Annyi tehát ezen túl a dolgod, hogy olyan helyzetbe hozd, lehetőleg a hálószobájában, hogy semmiféleképpen ne legyen kiútja!

- És azt, mégis hogy?

- Mondjuk, várd meg, meztelenül az ágyában.

- Hogy mit? - pattant fel Daisy, és levegő után kapkodva meredt barátnőjére, aki értetlenül bámult vissza.

- Most mi bajod?

- De én még…

- Tudom, hogy te még soha sem csináltál ilyet, és még én se, de pont ez fogja lebilincselni, amikor meglát. Hiszen idáig mindig azt hitte, hogy csendes, kis szemérmes, szégyenlős feleség vagy, aki nem mer tenni annak érdekében, hogy a házasságotokban, végre eljussatok az intimitásig!

- És mi van, ha elbukok?

- Itt már nem fogsz. Lehet, hogy dadogni fogsz vagy ilyesmi, de innen már nem menekülhet! És te sem.