z étteremből kiérve Sora és Leon elváltak a többiektől. Ugyanarra a helyre mentek, ahol először voltak, és most is némaságba burkolóztak. A nap már rég lement, így a horizont jelentősen csökkent. Valahol a távolban világítótornyot lehetett látni. Egy szál magában pásztázta a környékét.
- Mi baj?
- Hm? – Sorát túl hirtelen érte Leon kérdése.
- Alig pár órája még majd kicsattantál. Mi a baj?
- Nincsen semmi – finoman elmosolyodott és tovább bámészkodott.
- Sora! Bementetek Laylaval a mosdóba és gondolom ő ültetett valami bogarat a füledbe… kettőnkkel kapcsolatban – Leon vontatottan beszélt, olyan természetességgel, mintha azt mondta volna, hogy a Föld gömbölyű.
- Laylat hagyjuk ki ebből – kérte a lány.
- Rendben. De mégis mi van?
- Semmi csak… a minap beszéltem Kalossal és azt mondta, hogy a manővereink… nos erotikusak. Erre megkérdeztem tőle, hogy mennyire, amire ő azt válaszolta, hogy nagyon, a továbbiakról kérdezzelek meg téged, ugyanis te mindenbe be vagy avatva. És ekkor váratlan gondolat ütött szöget a fejemben, aminek még egyszer hangsúlyozom: semmi köze Laylahoz. Ne! Ne szakíts félbe – emelte föl a kezét Sora, amikor Leon meg akart szólalni. – Tehát. Az jutott eszembe, hogy vajon te mennyire ismersz engem? Erre a válaszom az volt, hogy eléggé, hisz majd fél évig együtt is éltünk képletesen szólva, az angyalok tánca miatt. Szóval az ismeretséggel a Te részedről nincs baj. De én nem ismerlek fele annyira sem, mint kéne. Épp ezért: kicsit furcsa, hogy kijövünk erre a szigetre és egyszer csak pikk-pakk összejövünk. Nem mondom, hogy nem jó, csak szokatlan, na meg furcsa. És ekkor teljesen ártatlanul az furakszik be az agyamba, hogy mi van ha ez egy terv része? Ne Leon , hallgass végig! – ismét elhallgattatta a döbbenetét cseppet sem palástoló férfit. – Ismersz annyira, hogy tudd: nem mennék „annyira” a közeledbe, hacsak nem vagyunk együtt. Nem tudnál megfogni, nem lenne annyira igazi a dolog. Ezért, hogy könnyítsd az én és talán a saját helyzeted, összejössz velem, elhiteted velem, hogy szeretsz és vagy megpróbálsz belém szeretni, vagy az előadások végén közlöd, hogy viszlát Sora! – kifújta a maradék levegőjét – Ennyi. Most már beszélhetsz.
- Ennyire számítónak nézel? – hallani lehetett a férfi hangjából kiszűrődő arroganciával vegyített sértődöttséget.
- Nem tudom. Van amikor annyira őszintén beszélünk, máskor meg volt, hogy… nem is tudom.
- Na ez az Sora! Te magad sem tudod. Az előbb elhangzottakra reagálva: nem azért jöttem veled össze, mert segíteni akarok, hanem mert boldoggá akarlak tenni. Viszont annyival tartozom, hogy elmondom: Sora, nem vagyok szerelmes beléd, viszont nagyon szeretlek. Nem tudom, hogy mi az a vékony hártya, ami elválasztja ezt a kettőt egymástól, de meg akarom várni amíg átlépem, és biztos hogy át is fogom, mert te vagy az a lány, akit tudnék szerelmes lenni. Csak… bennem van az is, hogy félek az lenni, mert annyi csalódás érhet ha kötődünk valakihez. Nem akarlak elveszíteni.
- Értem – Sora mind össze ennyit mondott. Úgy érezte egy világ dőlt össze benne. A másik fele azonban mosolygott. Világ omlott benne össze, mert a férfi, aki iránt nem érez mást, csak szín tiszta szerelmet, nem érzi ezt viszont. Mosolygott, mert azt mondta szereti. Mintha valaki azt mondta volna neki egyszer, hogy a férfiak nem mennek bele úgy egy kapcsolatba, hogy szerelmesek a nőbe, az idő közben alakul ki. Leon is ezt mondta. – És akkor most mit szeretnél?
- Szeretlek. És hidd el, működni fog ez, ha te is akarod – Leon átölelte a vállát.
- Én akarom – Sora fölnézett rá és elmosolyodott – Egy próbát mindenesetre megér…