A három nap túl gyorsan repült el Allen számára. Daisy próbált közeledni hozzá, de mindig undor fogta el saját maga iránt, és a magányba burkolózott, mint oly sokszor, ha nem akart beszélni. Mattnek sikerült kihúznia belőle, hogy Florral, miben egyeztek meg, és azt is, hogy ma is odamegy. Erre csak annyit mondott, hogy megvan a befolyása arra, hogy leállítsa ezt a nőszemélyt, és hogy ne kelljen neki elmennie ezekre a találkákra.

Most pedig itt ül, este tizenegykor, a nappaliban, és várja, hogy éjfélt üssön az óra. Daisy, tudomása szerint, korán elment aludni, mert hamar elfáradt, ismeretlen okoktól.

Mégis mit tehetne, hogy ne kelljen újra „végigszenvednie” az estét? A fontosabb kérdés inkább az, hogy mit tenne, ha nem menne el, Flor pedig egy igen aljas híreszteléssel állna elő, Daisy házaséletével kapcsolatban? Bár nem csak a lányt, hanem ő magát is megalázná, de kinézi a nőből, hogy megteszi. Még nem látta őt veszteni. Mindent elért, amit akart, rajta kívül, mert nem őt, hanem Daisyt vette el, de mégis, a testét, még mindig magáénak mondhatja, tehát félgyőzelem.

De egyszer feltette a nőnek a kérdést, hogy szerinte kinek hinnének jobban, egy gróf fiának, vagy egy egyszerű birtokos lányának. A válasz egyértelmű. Mi más vezetne egy nőt, a féltékenységen kívül, hogy bemocskolja a szeretett férfi feleségét, hamis állításokkal, mikor azok, boldog házasságban élnek? Mert a nép, nem tudja, hogy ez érdekházasság, ráadásul úgy állították be, mintha lángolna köztük a szerelem. A látszatot, mindig tartották, aggodalomra semmi okuk nem volt. A hiba Allen lelkén szárad, mikor mindent elmondott a nőnek, Daisyvel kapcsolatban. Rettentően bánja, de most már semmit sem tehet.

De ha Daisy teherbe esne, minden megoldódna, mert hát ki gondolná, hogy egy férj, akinek állapotos a felesége, másfelé kacsingat? Persze, hogy senki! Hát megvan! Nem kell mást tennie, csak egy kis időre megrémítenie Flort, és ezt a kis időt kihasználva, Daisyvel minél előbb ágybabújni!

Életkedve egy pillanat alatt visszatért, már megtalálta az utat a kilátástalanságban. Hogy ez eddig miért nem jutott eszébe? Ráadásul a lány nap, mint nap, itt küldözgeti felé a jeleket, csak el kellett volna fogadnia! „Vak vagy, Noir, de nem gyöngén!”

Flor győzelemittasan mosolyogva figyelte, ahogy Allen lefékez lovával a kocsma előtt, a kantárt, egy fiú kezébe adja, és némi aprópénzt, hogy rendesen megőrizze, amíg kell. Arcát megcsipkedte, hogy elmúljon az unalomban támadt sápadtsága, köntösét pedig meglazította. Már hallotta a férfi lépteit, amint egyre közelednek a szobája ajtajához. Hangos dörömbölés zavarta fel a csendet. Flor felhúzta, vékony, kissé, ívelt szemöldökeit. Csak nem türelmetlen a kis Allen?

Kinyitotta az ajtót, és berántotta a férfit, száját pedig azon nyomban az övére tapasztotta. Utazó köpenyét, lerángatta róla, és a kabátért nyúlt, de Allen megfogta a csuklóinál, és arrébb tartotta magától.

- Hagyd abba, Flor!

- De Ramen! Megegyeztünk – emlékeztette a férfit, és újra hozzásimult volna, de ő, még szorosabban fogta kezeit.

- Emlékszem. A megállapodásunknak vége. Nem vagyok hajlandó többször lefeküdni veled!

- Akkor viseld a következményeit! - sziszegte Flor a fogai közül, és kirántotta karját, a szorításból.

- Ne fenyegess, Flor. Engem ne fenyegess! Ha botrányt próbálsz indítani, véged! Én magam foglak eltenni láb alól, ezt jól vésd az eszedbe!

Látta, ahogy a lány elsápad egy pillanatra, végül elvörösödik a düh miatt. Szemei villogtak, ahogy rámeredt, és már csak a morgás hiányzott, és teljesen olyan lett volna, mint egy felbőszített tigris.

- Ezt nem úszod meg szárazon! - suttogta.

- Akkor készülj fel a válaszomra – mondta Allen, majd feltépte az ajtót, és teljes erővel becsapta. Flor, felindulásában, az ajtóhoz vágta a vázát, amiben már kókadtak a virágok. A váza darabokra tört, a víz pedig lefolyt az ajtón. Hallotta, hogy Allen elvágtat, és ugyanebben az ütemben dübörög saját szíve, a mellkasában.

- Ezt még megbánod, Ramen… ezt még nagyon megbánod!

Allen, amint hazaért, Démont átadta a lovászfiúnak, ő pedig hármasával szedve a lépcsőfokokat, felsietett az emeletre. A köpenyét, már az előszobában elhagyta valahol, de nem is érdekelte. Csak egy cél vezérelte, mégpedig minél előbb elhálni, a már rendesen elcsúszott nászéjszakát, de nem kötelességből!

Belépett szobájának ajtaján, és rögtön földbegyökerezett a lába a látványtól.

Daisyt, csak a lepedő sarkai takarták, a… fontosabb helyeken, és az ágyán ült, két karján megtámaszkodva hátul, s őt nézte. Szőke haja, teljesen elfedte hátát, és még előre is került pár tincs. Lábait, enyhén behajlítva tartotta, de Allen nagy bánatára, semmi sem látszott az intimebb részekből.

- Hol voltál ilyen sokáig? - kérdezte Daisy, csábító, rekedtes hangon. Ajkait megnyalta, és Allen akaratlanul megismételte ezt.

- Fontos dolgom volt – mondta, és közönyt próbált mutatni, miközben a fotelhez sétált, hogy ledobja csizmáit. Most mit tegyen?

Nem tudta megállni, hogy ne pillantson ismét a lányra, így oldalrafordítva fejét, nézte, ahogy a selymes anyag, hogyan csúszik lassan, egyre lentebb a lány melléről, ahogy az veszi a levegőt. „Már nem kell sok, csak egy kicsi…” Daisy mosolyogva fogta meg az anyagot, és fentebb húzta. „ Ezt már direkt csinálja!”

Tudta, hogy Allen, most teljesen kiszámíthatatlan, de ha ezt az esélyt is elszalasztja, neki vége. Most fog eldőlni, vajon a házasságuk megmenthető-e vagy sem. Ha a férfi visszautasítja, nem remélhet többet tőle apró csókoknál. Ha pedig nem bír ellenállni neki, nyert ügye van. Gyomra remegett, ahogy ő maga is, de próbálta palástolni ezt a férfi előtt. Nem szabad kimutatnia, hogy mennyire izgul.

- Haragszom rád… Már nagyon rég beszéltünk egymással, és állandóan menekülsz előlem – mondta ismét Daisy, szája szegletében pedig mosoly bujkált.

- Igazán? - kérdezte Allen, miközben az ágyhoz lépett, Daisy pedig fentebb araszolt, vigyázva, nehogy lentebb csússzon az anyag. Két kezével megtámaszkodott az ágyoszlopban, és úgy nézett le, az őrjítően csábos nőre. - És mivel tudnálak kiengesztelni?

- Volna pár tippem – suttogta a nő, Allen pedig már az őrület határán állt. Na most mit tegyen? Legszívesebben rávetette volna magát, hiszen, saját magát ajánlja fel. De mi van, ha elutasítja? Akkor soha többet nem szól hozzá. Egyszóval, muszáj, hogy Daisy kezdeményezzen, nehogy a végén még megbánja.

- Mivel kábítottak el, hogy így viselkedsz velem? - vetette be legcsábosabb mosolyát, kivillantotta szemfogát. Daisy magához szorította a lepedőt, és feltérdelt, majd a férfihez mászott. Arcát, teljesen a másikéhoz tartotta, majd szinte a szájába suttogta.

- A férjemmel!

Allen, már semmi mással nem törődött, egyszerűen leszaggatta magáról a kabátot, kitépte Daisy kezei közül a zavaró anyagot, és a hátára döntötte a lányt. Csak most tudatosult benne, amint, a lányon feküdt, hogy erre várt, már az elejétől fogva, mikor megismerte.

Kezeivel Daisy arcát tartotta, és úgy csókolta, mintha ezen múlna az élete. De meg kellett szakítania, hogy le tudja venni magáról a maradék ruhát. Viszont mikor meglátta maga alatt, a teljesen meztelen nőt, minden gondolat kirepült a fejéből, és csak nézte az elé táruló látványt.

Daisy hevesen kapkodta a levegőt, nem számított ilyen támadásra. Egész teste tűzben égett, és csak várt, hogy megmozduljon a férfi, hogy tegyen valamit, de Allen, mozdulatlan maradt. Tekintetével pásztázta végig a lány testét, és megakadt néhány helyen. Nem voltak kifejezetten nagy méretei, amikhez már hozzászokott Flornál, mégis, ahogy a tűz fénye, a testén játszadozott, mindenben tökéletes volt. Hosszú nyaka, karcsú, kívánatos dereka, hosszú combjai.

A legőrjítőbb alak, amit valaha látott.

Daisy végül felült, majd a gombok után nyúlt. Egymással szemben voltak, és Allen hagyta, hogy a lány kihámozza őt, az ingjéből. Néhány nappal ezelőtt, Flor is ugyanezt tette, de ez most teljesen más volt. Akarta a lányt, és ez mindennél fontosabb volt ebben a pillanatban. A külvilág számára, már akkor megszűnt, mikor belépett ide, és meglátta.

Daisy sikeresen kigombolta, majd férje szemébe nézve, lassan lehúzta róla a ruhadarabot, és az egyik sarokba hajította. Allen, lassan előre dőlt, hogy ajkait a lányéhoz tapaszthassa, Daisy pedig már öntudatosan nyitotta szét, hogy a férfi nyelve, szájába csúszhasson. Allen beletúrt a lány, dús, hullámos hajába, majd lassan, újra a hátára döntötte, miközben ő, még mindig az ágyon térdelt. Gyorsan leszedte magáról az utolsó zavaró tényezőt, majd végigsimítva a lány combjától a derekáig, ismét fölé emelkedett. Daisy gondolkodás nélkül karolta át a nyakát, fejét pedig magához húzta, hogy csókba vonja a férfit.

Tudta, hogy mi következik most, mégsem félt. Allen nem bántaná, és rábízná az életét is. Ha ez kell, hogy a férfi végre észrevegye ezt, hát legyen, ő megadja magát.

Allen, letért szájáról a nyakára, majd elidőzve a füle mögötti érzékeny résznél, lentebb haladt, a melléig. Ott végigsiklatta nyelvét a mellközti kis völgyön, majd lecsúszott a hasáig. Daisy a lepedőbe markolt, a „kínoktól” és remegve hagyta, hogy a férfi azt tegyen vele, amit akar. Oldalra dobálta fejét, és csak nyöszörögni tudott, amire Allen válasza, csak egy önelégült vigyor volt.

Végül megkegyelmezett a nőnek, és visszamászott. Térdével gyengéden szétfeszítve a lány combjait, közéjük feküdt, és újra megcsókolta a lányt, miközben óvatosan beléhatolt.

Daisy ujjai teljesen belefehéredtek a szorításba, de Allen lefejtette kezét az anyagról, ujjait pedig összekulcsolta a lányéval, hagyta, hogy a kezét szoríthassa. A lány legnagyobb meglepetésére, a szúrós fájdalom gyorsan eltűnt, és helyét átvette az izgalom, hogy valami más lépett be testébe. Allen megérezve ezt, lehunyta szemeit, majd mozogni kezdett, Daisy pedig összekulcsolta lábait a férfi dereka körül.

Egyre fokozódó nyögéseik töltötték be a szoba csöndjét, vágyaik pedig az egekig nyúltak. Daisy, miközben Allen, dupla örömöket okozott simogatásaival, ő maga is, próbált minél többet adni a férfinak. Kitapintott hátán, minden kidolgozott izmot, végigfutatta ujjait mindkét karján, amikkel a feje mellett támaszkodott meg, gyengéden megharapdálta a másik torkát.

Mindketten, már teljesen leizzadtak, és majdnem elérték a csúcsot, mikor Allen fogát összeszorítva, kínzóan lassabbra vette a tempót. Daisy csak levegőért kapkodva nyöszörgött alatta, és némán könyörgött a beteljesülésért, de Allen, továbbra is meghosszabbította az élvezeteket. Homlokát a lányéhoz tapasztva, kezébe vette egyik mellét, és addig gyötörte a másikat, míg az, már bele nem karmolt a hátába.

Egy utolsó lökéssel, mindkettejük számára elérte a csúcsot, és egyszerre kiáltották öntudatlanul a másik nevét. Ő minden ízében remegve omlott felesége karjaiba, aki rögtön átölelte, és magához szorította.

Néhány perc elteltével, Allen, még mindig Daisyn feküdt, és hallgatták egymás lenyugvó légzését. A lány, a férfi haját simogatta, és nagyon élvezte, ahogy mellkasán érezhette a másik szívverését. Allen egyszer csak megmozdult, és a hátára fordult, magával rántva a lányt is. Daisy, könyökén megtámaszkodva, bágyadtan mosolygott le a férjére, aki csak kisimított arcából egy kósza tincset, és apró csókot nyomott homlokára, orrára, majd lágyan megcsókolta ajkait is.

Daisy, Allen mellkasára hajtotta fejét, és egy elégedett sóhaj szállt fel torkából. Ebben a percben, minden tökéletes, ő pedig boldog volt. Kell-e ennél több? Mégis, egy apró, egy nagyon apró dolog, még hiányzott.

Allen elégedetten feküdt az ágyban, és örült, hogy magához szoríthatta a törékeny testet, és a lány mellei, a mellkasához nyomódnak. Szórakozottan simogatta a lány tarkóját, és a tűzbe révedt. Még soha nem érezte ilyen jól, és ami még fontosabb, most nem fogta vissza magát. De hát amúgy is ez volt a célja. És ahogy most belegondol, nem is olyan ijesztő gondolat, egy gyerek… az Daisytől lenne.

Még jobban magához szorította a lányt, illetve, a most már minden ízében nőt, és felsóhajtott. Érezte, tudta, hogy az élete, normális kerékvágásba került. És hogy ehhez a lány is így viszonyul, hiszen rögtön kivette mozdulataiból, simogatásai utáni sóvárgásaiból, a csókjai viszonzásából.

- Allen – szólalt meg Daisy, halkan.

- Mmm?- dünnyögte félálomban a férfi.

Daisy fészkelődött egy kicsit, végül elhelyezkedett a férje karjaiban.

- Szóval… én… csak annyit akartam mondani, hogy…

- Ne kertelj, Daisy – suttogta Allen, és megfordult, maga alá gyűrve a nőt, majd melleire fektette fejét. Szemeit lehunyta, légzése pedig egyre egyenletesebbé vált.

- Semmi – súgta Daisy, és ő is lehunyta szemeit. - Nincs semmi.