Sora a korlátra támaszkodva figyelte a környék forgalmát. Nem volt túl nyugodt az utca, de az ember ezt várja a belvárostól péntek este. Lassan mögé léptem, annyira, hogy még ne érjek hozzá, de észrevegye, hogy ott vagyok. Csak egy halk sóhaj volt a válasza jöttömre. Közelebb mentem, de ő ellépett előlem, majd szembefordult velem. Nem bírtam sokáig a szemébe nézni.

- Nem tudom, hogy előbb a bocsánatodért esedezzek, vagy inkább próbáljalak megvigasztalni. Annyira szomorú a tekinteted, hogy nem bírom nézni. - mivel láttam, hogy nem szólal meg, folytattam - Nagyon sajnálom drágám, amit tettem, de még jobban azt, hogy nem bíztam benned. Meg kellett volna hallgatnom téged. Láttam már akkor is a szemetekben, hogy valami baj van, de nem tudtam fékezni magamat. Nem tudom, hogy fogok Yuri szemébe nézni és azt se, hogy hogyan foglak kiengesztelni, de mindent el fogok követni, mert teljes szívemből szeretlek, és kellesz nekem Sora.

Semmi nem látszott a szemében, semmi nem változott tartásában, semmi reakció. Nem tudtam, mit tehetnék. Újra rám emelte tekintetét, vizsgálta az enyémet majd bement. Megállt egy percre az ajtóban, mintha mondani akarna valamit, majd ajkait elhagyta egy halk sóhaj és enyhe fejcsóválás után visszament a terembe. A "beszélgetés" eredménye az lett, hogy újabb üveg bor csatlakozott az előzőhöz. Egyre homályosabban észleltem a külvilágot. Kótyagos fejjel tekintettem a világba, amikor észrevettem, hogy Sora búcsúzkodik. Itt a második lehetőség, hogy elkezdjem visszahódítani. Lépteim közel sem voltak olyan ruganyosak, mint általában. Láthatatlan erő húzta talpamat a földhöz, ahányszor csak felemeltem valamelyiket. Kalos észrevette, hogy Sora után mentem.

- Leon, te részeg vagy. Hagyd most békén.
- Nem bírom nélküle Kalos, nem bírom.
- Megígéred, hogy ...
- Soha többé nem fogom bántani. Előbb vágom le a saját kezemet. De honnan tudod?
- Láttam, hogy Sora szája fel van dagadva és megkérdeztem Yuritól, hogy mi történt.
- Értem.

Azzal elindultam Sora után. Yuri rosszalló tekintetét éreztem a hátamban, de vele még nem tudtam szembenézni. Még nem. Láttam magam előtt Sora távolodó alakját és állapotomhoz képest, gyorsan követtem. Meghallhatta lépteimet, mert megállt és lassan hátrafordult.

- Elkísérlek hazáig. - mondtam.

Sora újra elindult, ezzel némán beleegyezve ajánlatomba. Megfogtam apró kezét, ami jég hideg volt.

- Sora fázol?

Bólintás. Levettem zakómat és ráadtam. Ő hálásan nézett felém. Végre valami mást is látok a szemeiben, mint fájdalmat. Újra kezembe vettem kezét és tovább baktattunk hazafelé. Nem bírtam a csendet, és tudtam, hogy ő most nem fog elkezdeni csacsogni, ezért én vettem át szerepét. Fejem kitisztult a hideg levegőtől, de lépteimen még mindig éreztem az ólomsúlyt. Ha kicsit is megtántorodtam kedvesen próbált helyes útra terelni. Meséltem neki a városról, ahol felléptem, a cirkuszról, a fellépésről, az emberekről, akikkel találkoztam. Láttam, hogy figyel, bár nem nézett felém és nem reagált semmire, de tudtam.

Újra belekezdtem a bocsánatkérésbe.

- Sora, én nagyon sajnálom. Nem gondolkoztam sőt ... De szeretném jóvátenni, szeretnék újra melletted lenni, főleg most, hogy tudom, hogy szükséged van rám.

Megérkeztünk hozzá és megálltunk az ajtóban.

- Sora mondj már valamit ...

Ő továbbra is csak kitartóan vizsgálta szememet. Mindig lát benne valamit, ami cselekvésre vagy döntésre bírja. Most is láthatott, mert nemes egyszerűséggel bement az ajtón. Dühös voltam, hogy faképnél hagy, hogy nem reagál semmire, hiába beszélek hozzá, mint valami idióta. Rájöttem, mit láthatott a szememben.

- Sora! - kiáltottam utána kicsit ingerültebben, mint amilyenre terveztem - gyere vissza és válaszolj nekem. Mondj valamit, csak egy szót, egy mondatot. Akármit. Kérlek! - itt már lágyabbá és esdeklőbbé vált hangom.

- Különben mit teszel? - kérdezte metszően rideg hangon.

A vér is megfagyott az ereimben, ahogy a célzás előző tettemre elérte agyamat. Annyira nem Sora volt, hogy ezt felemlegeti, de hát az se én voltam, aki megütötte.

- Mit tehetnék Sora. Semmit. Legszívesebben tőből tépném ki azt a karomat, amivel kezet emeltem rád. Gyűlölöm, és mélységesen elítélem magam miatta. Megbántam, már amikor megtettem, de akkor ezt nem vallhattam be neked. Mit tegyek Sora, hogy újra magadhoz fogadj.
- Kérj bocsánatot Yuritól! - mondta. Fáradt és meggyötört volt a hangja.
- Rendben. Ezt amúgy is megtettem volna.
- A bőröndöd ... - kezdte
- Mindjárt felmegyek érte, és elviszem. - mondtam csalódottan.
- Kipakoltam belőle a ruhákat, kimostam őket és visszaraktam a helyükre. - erősen megnyomta az utolsó szót.

Boldogság hulláma rohant át rajtam. Szinte repültem felé és úgy zártam karjaimba. Ő engedett nekem. Nem tolt el magától, bár nem is viszonozta ölelésemet. Adtam egy félénk puszit homlokára, majd felkísértem a hálószobánkba. Míg átöltözött a fürdőben, én elhatároztam magamat. Kijött, és befeküdt az ágyba. Adtam még egy puszit az arcára.

- Aludj csak, én megkeresem Yurit.
- Ide fog jönni, nem szeretném, ha egy ideig egyedül lenne az üres lakásba.
- Értem.
- Akkor lent megvárom. Jó éjt csöppem. - adtam neki még egy gyors puszit.

Tudtam, hogy újra meg kell majd hódítanom. Újra el kell majd érnem, hogy bízzon bennem. De ennél szörnyűbb feladatom ne legyen az életben, mint újra magamhoz édesgetni azt a nőt, akit szívből szeretek, és aki talán még mindig szeret engem. Csak fel kell élesztenem benne azt az érzést. Már meg is született a kezdetleges terv fejemben. Hiába vártam Yurit, nem jött még mindig, ezért gondoltam bekukkantok Sorához.

Megható látvány fogadott. Sora ugyanúgy feküdt, mint ahogy hagytam csak hálótársa akadt. Szorosan magához szorítva aludt békésen. A hálótárs pedig, a zakóm volt. Arcát belefúrta nyaki részébe a többit meg magához vonta. Félmosoly játszott ajkai körül. A halvány reménysugár, hogy még mindig szeret, egyre erősebb lett. Ám ezzel párhuzamosan nőtt az önvád is, hogy mért nem voltam képes bízni ebben a tündéri teremtésben.

Gondolataimból a bejárati aljtó halk csukódása zavart meg. Tudtam, hogy megérkezett az, akire vártam.