|
35. rész
2012.01.18. 16:25
35. Fejezet
Rhys gyorsan húzta be maga mögött az ajtót, hogy Valerie még csak be se tudjon pillantani. Bár meglepődött a nő arckifejezésén, nem adott hangot neki. Nem sokszor látta Valerie-t ennyire… letörtnek.
Ujjaival nagyjából átfésülte a haját, de tudta, hogy rettenetesen néz ki.
- Rhys!
Rhys nem állt meg, hanem lassított egy picit, hogy a nő beérhesse. – Igen?
Valerie mellé ért, majd felvont szemöldökökkel rápillantott.
- Az előbb… odabent…
- Azt mondtad vihar lesz. – szakította félbe.
- Igen.
- Akkor inkább ezzel foglalkozzunk.
Nem akarta mástól is azt hallgatni, hogy mekkora hibát követett el majdnem. Nem mentheti fel magát azzal a kifogással, hogy abban a pillanatban helyesnek tűnt a dolog. Hogy teljesen úgy érezte nincs ebben semmi rossz, nem bánt ezzel senkit… pedig dehogynem!
- Rhys…
- Mi történt veled?
Valerie gyorsan félrenézett.
- Semmi. – motyogta.
- Na látod! Te sem mondod el, én miért is mondanék bármit is?
Nem folytathatták a beszélgetést, mert felértek a fedélzetre. Az ég füstszürke volt, s súlyos felhők gyülekeztek. Itt-ott néha átcikázott egy villám, és hallani lehetett a mély morajlásokat is. A tenger mélyzöld hullámai dühösen nyaldosták a hajó oldalát erős ringásba hozva ezzel az egészet. A vihar már közelebb volt, mint gondolta.
- Vitorlákat lebontani! – kiáltotta oda Nathannek, aki bólintott egy aprót és két segédjével neki is állt a feladatnak.
- Tim! A hajót tartsd széllel szemben! Semmiképp ne érje oldalt!
A szél úgy süvített át a korlátok között, mintha csak az lenne a dolga, hogy előre jelezze a vihar közeledtét. Vadul cibálta a ruhákat, Rhys dühösen seperte ki arcából a haját, valahányszor belefújta.
Újabb villám cikázott át az égen megelőzve egy nagy csattanást. Rhysnak erőteljes baljós érzései támadtak. Nagyon reménykedett abban, hogy nem ez a vihar lesz az utolsó az életében…
Már felöltözött, és úgy bújt vissza az ágyba, de még az sem nyugtatta meg, hogy érezte a férfi illatát. Ijedten rezzent össze, mikor újabb villám világította meg az eget, s amit hatalmas csattanás követett. Az emberek kiáltozva beszéltek egymással, ami egyre inkább eldurvult.
Nem bírt egy helyben maradni!
Először azzal próbálkozott, hogy oda-vissza sétál a kabinban, de ezzel csak még jobban felfokozta vágyát, miszerint szaladjon fel a fedélzetre megnézni, hogy mindenki rendben van-e. Valamit éppen a feje felett görgettek el. A hajó egyre csak himbálózott, és ő tudta, hogy egy helyben hánykolódnak, ugyanis nem érezte azt a furcsa mozgást, ami egy haladó hajóra volt jellemző.
Tompa puffanás és rekedt kiáltás.
Beth az ajtóhoz rohant, de mielőtt felránthatta volna, az kinyílt és két, szorosan ölelő kar csapdájába esett.
- Nem, Te itt maradsz! - hallotta meg a férfi hangját. Az egyik kar elengedte őt, hogy az ajtót becsukja, de aztán újra visszatért, s a teste köré fonódott.
- Mi történik...? - mormolta a lány kalóz mellkasába és megpróbált elhúzódni, hogy rendesen beszélhessen - és persze, hogy kapjon levegőt - de a férfi nem engedte.
- Vihar van, de ne ess pánikba, ha lehet! - válaszolt, miközben az ágyhoz araszolt, végig maga előtt tartva a nőt. Mikor odaértek, Beth-t a vállainál fogva nyomta le rá.
- A legjobb lenne, ha te itt maradnál! Így is épp elég...
- De...
- ... gondom lesz az emberimmel... - folytatta, mintha meg sem hallotta volna.
- Én is segíthetnék...
-... nem akarom, hogy miattad is...
- De én... - állt volna fel az ágyról.
-... aggódnom kelljen! - nyomta vissza egy mozdulattal.
- Valerie is segít! - hozta fel érvként, hátha ez jó fényt vet a helyzetére. Nem úgy látszott az arckifejezésén, mintha ezzel meg tudta volna győzni. Épp ellenkezőleg.
- Valerie már több éves tapasztalattal rendelkezik. Tud vigyázni magára...
- Én is tudok!
-... az ilyen helyzetekben! Beth, ha nem hallgatsz rám, esküszöm az ágyhoz kötözlek! - jelentette ki kemény hangon.
Beth megmerevedett. Összeszűkült szemekkel vizslatta a férfi arcát, aki szemrebbenés nélkül állta a tekintetét. Nocsak... a végén még kiderül, milyen is valójában, és hogy ő megint vak idióta módjára megbízott egy ilyen emberben... egy kalózban!
- Tényleg meg tudnád tenni? - kérdezte halkan. Eldöntötte Beth, hogy ebben a válaszban benne lesz minden, ami kettejük "kapcsolatára" vonatkozik. Rhys tisztában van vele, hogy mit tettek vele, és hogy a kötél elég nagy ellensége. Ha tényleg nem veszi ezt figyelembe, akkor ő hozzá többet ne szóljon!
Rhys összeszorította az állkapcsát, szorítása is erősödött a vállán.
- Nem szórakozásból tenném, hanem a biztonságod érdekében! Néha elég nagy őrültségeket tudsz csinálni, még ha akaratlanul is! És ez nekem most nagyon nem hiányzik, remélem, megérted! - sziszegte összeszorított fogai között.
Beth, dühében beleharapott alsó ajkába s elfordította a fejét. Önkéntelenül is megremegett, mikor megérezte a férfi ujjait, majd a tenyerét az arcán. Jól esett neki ez a melegség, de nem akart tudomást venni róla.
- Beth...
- Nem érdekel! - szakította félbe.
- Akkor engem se! - csattant fel Rhys mérgesen. - Nem akarom, hogy bajod essen, és ha ehhez az kell, hogy kikötözzelek az ágyhoz, hát én megteszem! És tudod mit? Élvezni fogom!
Beth semmit sem válaszolt, alsó ajkából kiserkent a vér, annyira erősen harapta. A kesernyés íz ismerős volt, de csak ráett egy lapáttal az amúgy is ingadozó önuralmára. Némán tűrte a megaláztatást, mikor egy könny lehullott az arcán. "Gratulálok Beth, megint előtte sírsz!" Semmi pénzért nem nézett volna vissza erre a... férfira... Legnagyobb meglepetésére azonban, a férfi felsóhajtott, elengedte a vállait, majd hátrált egy lépést. Hangja egy kicsit beletörődött és morcos volt, amikor megszólalt.
- Szóval? Megígéred, hogy itt maradsz?
A nő még sokáig meredt a kinti, háborgó tengerre. Mi lesz, ha ez a vihar tragikus kimenetelű lesz, és ő semmit sem tett azért, hogy lehetőleg ne halál legyen a vége? Hogy maradhatna nyugton idelent, miközben felette az életéért küzdenek az emberek? Bár nem mintha olyan sok mindent tudna tenni... de legalább ő is ugyanolyan túlélési eséllyel indulna, mint a többiek... És Rhys? Mit fog tenni, ha baja esik? Még ha most meg is fenyegette, akkor sem tudott haragudni rá, és ez fájt a legjobban. Ez a kiszolgáltatottság...
- Megígéred, hogy visszajössz? - kérdezett vissza válaszul remegő hangon, még mindig az ablakon túli világot bámulva.
Semmi válasz...
Még mindig semmi...
A csend már szinte zavaróan hosszúra nyúlt. Sejtette, hogy ezzel a kérdéssel jócskán meglepte a férfit... és talán többet is elárult érzelmeiről mint kellett volna. Meglepte... az lenne a jobb eset... de mi van, ha elriasztotta? Nem igazán tudta, hogyan reagálnak a férfiak egy ilyen kérdésre... főleg, hogy inkább kérésnek hangzott... Muszáj volt odanéznie, hogy felmérje, mekkora kárt okozott. Rhys arca teljesen érzelemmentes volt. Semmit sem lehetett leolvasni róla. Mint egy szobor... egy gyönyörűen kifaragott, művészi alkotás. Most kékes-szürke szemei rá tapadtak, egyenesen a szemeibe. Ismét olyan érzése volt, mintha átvilágítanák, mintha az elméje egyetlen, apró részletességgel megírt könyv lenne. És amiben a férfi könnyedén lapozgathat. Ismeretlen volt számára ez még... Ez a pillantás, ahogy mereven őt nézte... Kibogozhatatlan... megfejthetetlen... tippelni sem tudott volna, hogy mit gondolhat, vagy hogy mit érez jelenleg. És sejtette, hogy örök rejtély marad ez számára.
Az ölébe tette kezeit, ahol összekulcsolta őket, s rájuk szegezte szemeit. Nem volt hajlandó többet felnézni.
- Felejtsd el, amit mondtam...
Két kéz támaszkodott meg közvetlen az oldalánál az ágyon, ahogy a férfi lehajolt hozzá, ajkai súrolták a fülét és az arcát, amikor egy pillanattal később megszólalt. - Akarod, hogy visszajöjjek? - kérdezte suttogva.
Beth szíve a torkában dobogott, nyelni is alig bírt, végül egyet bólintva mégis kinyögte: - Igen!
Rhys a lány homlokához nyomta sajátját. - Megígérem, hogy amint elcsendesedik a vihar, itt leszek, de akkor Te is ígérd meg, hogy nem jössz ki utánam! Nem tudok vigyázni magamra, ha közben rád is kell figyelnem... érted?
A hangja annyira lágy volt, és tele meghatározhatatlan érzéssel, hogy először szólni sem bírt. Hatására a gerincében furcsa bizsergést érzett... Lehunyta szemeit, úgy hallgatta tovább a férfit.
- Nem kell félned, itt biztonságban leszel... - mondta, majd felegyenesedett. Beth szemei kipattantak és az ágyon ülve figyelte rémülten a fölé magasodó férfit. Most tényleg el akar menni?
Rhys hátrált egy lépést. Így hogy nem volt annyira közel hozzá a lány, újra eljutottak a tudatáig a környezetének a zajai. Mennydörgés, a tenger, az emberei lépései, és munkájuk hangja. Megfordult, hogy kimenjen, de két lépés után megtorpant. Nem tudta miért, de megállt. Lassan, minden megfontolás vagy tervezgetés nélkül fordult vissza. A lány már felállt, és nagy szemeket meresztve rá tördelte kezeit. Annyira elveszettnek tűnt így, ilyen kócosan, a túlméretezett ingben és a gyűrött nadrágban... Furcsa sóvárgás húzta felé, amit el akart mulasztani!
Bármi áron!
Most rögtön!
Csak ki kellett nyújtania a kezét. Beth megragadta azt, majd hozzásietett és lábujjhegyre emelkedve a karjaiba vetette magát. Rhys azonnal, másodpercnyi késlekedés nélkül szorította magához és mindent elsöprő, szenvedélyes vággyal csapott le remegő ajkaira.
Az ég dörgött, egyre sűrűbben világította be az égbolton keresztül táncoló villám a kabint, ahol már félhomály uralkodott, de ezek valahogy elhanyagolható tényezőnek számítottak ebben a pillanatban. Semmi más nem érdekelte, csak a karjaiban tartott nő, aki olyan odaadással csókolt vissza, mint még soha senki. Az Istenért, mégis ki Ő, hogy ilyen hatással legyen rá? Érezte, ahogy a lány karjai felfelé kúsznak a nyakához. Isten lássa lelkét, élvezte! Annyira élvezte, hogy legszívesebben így maradt volna egész hátralévő életében, és ott folytatná a dolgot a nővel, ahol néhány órával ezelőtt abbahagyta... és ez a gondolat megijesztette! Tényleg képes lenne eldobni a kalózkodást egyetlen nőért?
Őérte?
Megfogta Beth csuklóit, mielőtt túlságosan is elvesztené a fejét, s eltolta magától.
- Mennem kell, mielőtt... a pokolba a végén még itt ragadok! - nyögte rekedten.
- És az olyan rossz dolog lenne? - kérdezte a nő zihálva.
- Igen! Vagyis nem, de... az embereim számítanak rám! - érvelt, miközben a lelkét féltette. Ha bármit tesz a nővel az egyenes út a pokolba! Így ahelyett, hogy újra magához ölelte volna, megfogta két kézzel az arcát, és mélyen a szemeibe nézett. - Ígérd meg! Ígérd meg, hogy itt maradsz!
Sokáig csak meredtek egymásra, némán, hangtalanul, végül Beth lassan bólintott. - Ígérem!
Rhys szemeiben egy pillanatra felcsillant a kételkedés szikrája, de amilyen gyorsan jött, úgy el is ment. Lehajolt hozzá egy picit, majd csókot nyomott a homlokára. Ajkait tovább tartotta ott, s lehunyt szemekkel szívta magába a nő illatát. Magában, különféle válogatott szavakkal folyamatosan káromkodni kezdett, hogy összeszedje magát valamennyire. Szó nélkül fordult el Beth-től és határozott léptekkel az ajtóhoz sietett. Mielőtt becsukta volna, még visszanézett rá.
- Visszajövök...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
