Port Ratburn 2086.

Esett az eső. Sűrűn hulló kövér cseppjei keményen kopogtak a házak cserepein, s a hűvös északi szél lendületesen fújta az ajtók felett lógó cégéreket, melyeknek kísértetiesen nyikorgó hangja megtörte a néma csendet. A szűk kis utcákon néhol elég kellemetlen szag terjengett az oda kiöntött szemét miatt, de az ott élők már megszokták. A házak egymás mellett igencsak hasonlítottak egymásra. Mindegyik kicsi házbelsővel bírt, így a nagyobb családok elég szűkösen fértek el odabent. Persze voltak a nemesek között, akik megengedhették maguknak a fényűzést, így az ő házuk… mondhatni lakosztályuk jóval eltért a szegényebb rétegétől. Igen… ez volt Port Ratburn. A civilizációtól messze elhelyezkedő mondhatni nagyváros, ami elég gótikus hangulatot idézett az oda tévedőkben. A lakosság elzárkózottan élt, és senki sem örült, amikor oda nem illő jövevényt látott a városban bolyongani. Senki sem volt az utcákon, csak néhány koldus feküdt a várfal aljánál lévő kisebb zugokban, így védvén magukat az eső elől. Őrségváltás volt, így a katonák egy kisebb létszáma kelt át a bástyák között. Ők megkapták a nekik kijáró tiszteletet, nem úgy mint a rendőrök. Nagy kalapjuk alapján lehetett megkülönböztetni őket az őrségtől, na meg persze arról, hogy őket le lehetett fizetni. Az itt lakók nemcsak hogy megvetették a rendőröket, sőt inkább őket tekintette az igazi bűnözőknek. Az őrség igyekezett nagy figyelmet fordítani a város biztonságára, így keményen felléptek a legkisebb incidens ellen is. Ha egy utazó át akart kelni vámot kellett fizetnie, amit a kapuban álló őrökkel lehetett intézni.

A strázsák éppen jól megérdemelt vacsorájukat fogyasztották, amikor hirtelen kopogást hallottak a város hatalmas kapuján. Az egyikük kényelmesen felállt, felvette lámpását majd kiment, hogy megnézze a legújabb jövevényt, aki a városba látogatott.
- Jó estét – köszönt az idegen.
Az őr első ránézésre valami csavargó féleségnek nézte, aki hosszú, térdig érő fekete csuklyájában állt a szakadó esőben bebocsátásra várva, míg arcából nem sokat mutatott.
- Estét… - válaszolta a páncélos. - Papírjai?
A férfi ázott ruházata alól kihúzott egy réginek tűnő papirost majd átadta. Az őr jól végigmérte majd megkérdezte.
- Mi célból jött ide?
- Magánügy - válaszolta az idegen semmitmondóan.
- Nem szeretjük a bajkeverőket - szólt érces hangon az őr.
- Keresek valakit.
- Igazán? - És ki volna az?
- Azt nem kötném az orrára, ha lehet… Na mi lesz már? - Beenged végre?
A strázsa ekkor elkezdett valamit írni a nála lévő papirosra.
- Rendben. Tíz ezüst dinár lesz - mondta.
A férfi nem szólt semmit csak zsebébe nyúlt, onnan elővett egy tarsolyt majd a benne lévő összeget átadta az őrnek.
- Isten hozta Port Ratburnben - mondta egy erőltetett mosoly kíséretében, majd visszaadta a papírokat, és bebocsátást engedett a férfinak.
- Egy kérdés…
- Mi kéne? - kérdezte idegesen az őr, aki épp menekült volna be egy szárazabb helyre az eső elől.
- Tudna ajánlani egy fogadót, ahol megszállhatnék? - kérdezte az idegen.
Az őr megpödörte hosszúkás szakállát, elgondolkodó arckifejezést vágott majd megszólalt.
- Areas fogadója… Már öt ezüst dinárért kaphat szobát nála. Keresse az öreg kovácsot, majd a harangos házat a főutcától keletre, és megtalálja Areast.
- Kösz. Jól útba igazítottál, köcsög - szitkozódott, majd ismét elindult.
A fogadó a város szívétől kissé keletre helyezkedett el, és közel fél óra gyalogtúra után el is ért a célhoz. El se téveszthette volna ugyanis ettől a helytől zengett az egész város. Továbbá az ajtó fölötti táblára pedig Areas neve volt kipingálva alatta egy söröskorsószerű rajzutánzattal. Mikor benyitott fülsüketítő kocsmai zene fogadta. Teltház volt. Mivel nem volt már hely ahová leülhetett volna, egyenesen a pultoshoz ment. Mikor kabátját feldobta a fogasra s leült egy székre abban a pillanatban mintha a levegő megfagyott volna a helyiségben. A fogadós ijedten kapta fel fejét, hogy miért támadt olyan érzése mintha temetőben lenne, hogy síri csend támadt. A férfi tekintetét a plafonra szegezte majd megszólalt…
- Valami gond van, emberek? - kérdezte mély vészjósló hangon.
E kijelentésre, mintha mi sem történt volna, mindenki folytatta a beszélgetést asztaltársával s a zene is ismét felcsendült. A férfi felsóhajtott majd ujjaival dobolni kezdett a pulton.
- Maga nem idevalósi, igaz? - kérdezte egy kövér kopaszodó férfi szájában egy fogpiszkálóval, miközben egy sörös korsót törölgetett.
- Ennyire látszik?
- Nos… így végignézve magán eléggé eltér az itteniektől.
A férfi összeráncolta homlokát azután belegondolt… lehet inkább szokatlan ruházata, mint dús szőke haja, és a tengerkék szeme világított annyira a tömegben. Fekete farmernadrágot, fehér, lazára gombolt inget, rajta pedig egy fekete színű, piros csíkos motoros dzsekit viselt. Hát ezért volt olyan feltűnő. A helybéliek öltözete inkább egy zsákra emlékeztette, telepakolva záp tojással aminek még a szag is stimmelt. Nem nagy gondot fordítottak ugyanis a higéniára, ezért aki csak tehette messzire elkerülte ezt a város. Semmi modern elektronika, gépkocsik, semmi… csakis a természet volt az, amivel körbevették magukat. Ezért ide leginkább csak az jött, aki egy kis csendre vágyott vagy meg akart halni.
- Az én nevem Areas. Én vagyok itt a tulaj - mondta majd kezét nyújtotta, de a férfi nem fogadta el, továbbra is mereven nézett maga elé. - És, mi szél hozta erre?
- Szeretnék megszállni a fogadóban, ha lehet.
- Egy pillanat - mondta, míg felcsapott egy vaskos könyvet, és elkezdte ujját húzni a sorok között. - Áhh… ha jól látom van még üres szoba. Ha gondolja...
- Kösz. Kiveszem - mondta hirtelen, amit a férfi csak egy mosollyal nyugtázott.
- Adhatok valami ételt vagy italt esetleg?-– kérdezte, míg letette maga elé a kulcsot a pultra, kezébe pedig egy tollat vett.
- Disznójuk van?
- Hány szeletet adhatok?
- Ötöt, jó véresen… meg adjon egy Jack Daniel'st.
A fogadós kicsit furcsának találta a kérést, de azért hátrament a konyhába, majd néhány percen belül az étel s ital a férfi elé került. A fogadós majd kiesett a pultból mikor látta, hogy az idegen alig pár perc alatt elpusztította az előtte lévő öt hatalmas hússzeletet, és egy húzóra megitta az üveg italt.
- És hány napig marad a városban? - kezdte faggatni.
- Csak keresek valakit - mondta halkabban.
- Idevalósi?
- Azt mondták itt találom…
- Ki volna az? - Mondjon egy nevet. Mindenkit ismerek a városban.
A férfi elővett dzsekijének egyik zsebéből egy fényképet, majd azt a pultos elé csúsztatta. Areas szeme kikerekedett az képen lévő arc láttán majd halkan megkérdezte…
- M… Miért keresi őt?
- Az magának legyen mindegy. Csak mondja meg, hogy hol találom… - folytatta majd eltette a képet.
- Jöjjön közelebb - mondta, míg ujjával közelebb intette magához. - Látja azt a férfit? - Ott ül a fogadó leghátsó sarkában és sört vedel… - kezdett bele halkan.
- Mi van vele?
- Ő Martines. Volt rendőr parancsnok, akit nemi erőszak, és brutalitás miatt váltottak le. Beszéljen vele és… - de a mondatott már nem tudta befejezni, mert a férfi felállt.
Maga elé tartotta jobb kezét, míg tenyerével eltakarta maga elől a pultos arcát mintha belé akarná fojtani a szót. Elhúzta kezét arca elől majd összecsukta markát. Abban a pillanatban mintha kikapcsolták volna a férfi fejében a lámpákat hirtelen késztetést érzett, hogy hátra kell mennie a konyhába, most azonnal. Még a vendégkönyvet is elfelejtette beírni, hogy szobát adott ki a fogadóban. Mikor elment, a férfi magához vette a szobakulcsot majd átsétált a fogadó legtávolabbi asztalához.
- Jó estét - köszönt rá majd leült a férfival szembe.
- Maga meg mit akar? - kérdezte flegmán, míg kivette szájából szivarját, a füstöt pedig a másik arcába fújta.
A szőke hajú férfi forgatni kezdte szemeit, mert nem értette mire van úgy elszállva magától a fickó, és hogy ezt miért pont rajta gyakorolja.
- Üzlet…
- Hagyjon békén… nem foglalkozom ilyenekkel - mondta majd elfordult tőle, és elkezdte inni a már félig elfogyasztott sörét.
- Biztosra megyek, hogy foglalkoztatni fogja, ha idenéz - mondta, míg óvatosan odacsúsztatott neki pár ezüst dinárt.
- Mit akar?
- Csak egy kérdésem van - mondta, míg elé tolta a fényképet. – Hol… találom… meg… őt? - kérdezte minden egyes szót jól kihangsúlyozva.
- Miért keresi?
- Blackwood… - mondta majd eltette a képet.
- Blackwood?-– ejtette ki ő is a nevet majd felkacagott. - Meghalni akar odamenni?
- Van valami kommunikációs problémánk? - Kérdeztem valamit, és választ akarok. Most!
- Hé… nyugi haver megkapod… csak előtte azt akarom, hogy tisztába legyél a fogalmakkal, ha arra mész - mondta, míg visszafordult felé. - Csak baráti jó tanács.
- Tíz másodperce van…
- Hallottam, hogy az utóbbi időben elég sok eltűnést jelentettek onnan. Egyesek azt mondják, hogy démonok keze lehet a dologban.
- Démonok?
- Igen. Tudja, mostanában nagyon elterjedt a boszorkányság, és az emberek félnek. Emiatt démonokkal szövetkeznek, hogy nagyobb erőre tegyenek szert. Mondjuk, ha engem kérdez… az egész csak egy nagy baromság - mondta nevetve majd egy nagyot kortyolt az italából.
- Szóval nem hisz a démonokban…
- Nem. Én egyedül a pénzben hiszek - mondta egy vigyorral sebhelyes arcán.
A férfi ekkor odacsúsztatott elé még néhány dinárt, amire az elmosolyodott.
- Maga egy igazán rendes fickó… kedvelem - mondta ismét vigyorogva. - A várostól közel nyolc kilométerre, északi irányba van egy elhagyatott viskó a Conolus tó partján. Régebben egy halász család lakott benne, de rejtélyes körülmények között elhaláloztak, és azóta lakatlan. Máig sem tudták kivizsgálni az esetet. Menjen oda holnap a délutáni órákban. Esetleg intézhetek oda egy találkozót… a hölggyel.
- Az esetleg nekem nem elég… - mondta komoly hangon.
- Hahaa - vicces egy fickó maga - mondta, míg kabátjába túrt majd átnyújtott neki egy szivart.
- Ha átpróbál verni… - kezdett bele, míg szájába vette a szivart, aminek hatására annak végén halvány parázs jelent meg majd füstölögni kezdett, amire a férfi arcáról lefagyott a mosoly. - …Isten sem menti meg attól, amit én teszek magával. Halála pillanatáig a nyomában leszek, és megkeserítem nyamvadt életének minden rohadt percét. Világos voltam?
- Tökéletesen - mondta remegő hangon a férfi. - Ott lesz. Ezt garantálom – hebegte.
- Akkor jó… - mondta majd egy mélyet slukkolt, amire a szivar teljes egészében elégett s hamuja pedig az asztalra hullt. - Örülök, hogy ilyen jól megértjük egymást - mondta ismét majd kezével megismételte ugyanazt a mozdulatsort, mint a pultosnál. - Most pedig mennyen haza, és feküdjön le aludni. Amikor felkel nem fog emlékezni rám sem arra, hogy miről beszéltünk - mondta, míg mereven az asztalt bámulta.
Amikor az ex rendőrfőnök felállt majd elment rendelt magának még egy kis italt majd pár perccel később mikor megitta valaki megállt az asztala előtt. Mikor felnézett egy vadítóan gyönyörű nőt látott maga előtt, aki az asztalra könyökölve mereven őt bámulta.
- Szia, te jóképű idegen - mondta egy csábos mosoly kíséretében.
- Mit akarsz? - kérdezte, míg letette kezéből az üveget. - És ha azzal a szöveggel jössz, hogy egy ilyen fickó mint én, mit keres egy ilyen Isten háta mögötti helyen akkor megöllek - mondta rideg hangon, pattanásig feszült idegekkel.
A nő gyorsan pislogott, magába fojtotta kérdését majd újból átgondolta mit is akart valójában.
- Csak azt akartam kérdezni, hogy egy ilyen fickó mint te… nem vágyik-e egy kis társaságra ma estére?
A férfi felnézett mereven a nő barna szemeibe, amiben őrült szenvedély csillogott s ami egy fergeteges éjszakát ígért. Várt pár másodpercet majd tekintete a kulcsára tévedt.
- Na? - kérdezte csábos mosollyal. - Hogy döntesz, édes?
- Tizennégyes szoba, éjfélkor. Ne késs!
- Nem vagyok biztos benne, hogy képes leszek addig várni… - kezdett bele majd ujjaival a férfi kézfejét kezdte simogatni.
- Éjfél… és most tűnj el! - nyomta meg erősen az utolsó pár szót, amire a nő sarkon fordult majd elment.
A szőke felhajtotta a maradék italt, felvette poggyászát, visszament köpenyéért, majd felment az emeletre ahol egyből szembetalálta magát az életvidám Evaval. A lány egy kedves mosollyal üdvözölte a vendéget majd elkérte a kulcsot s megmutatta a szobát.
- Ha bármire is szüksége lenne keressen meg nyugodtan. Akármikor…
- Van itt a fogadóban egy hely ahol lefürödhetnék? - kérdezte.
- Természetesen. A fürdőszoba a folyosó végén van balra. Ha óhajtja, előkészítek önnek egy kád forró vizet. Biztosan nagyon elázott az esőb…
- A víz legyen hideg…
A lány elcsodálkozott a szokatlan kérésen, majd sarkon fordult, és elment. A férfi addig bement a szobájába ledobta vizes gönceit majd egy magára csavart törölközővel elindult a fürdő felé. Odaérve látta, hogy a szolgáló már mindent gondosan előkészített, és úgy bámulja mintha itt és most fel akarná falni.
- Még valamit esetleg? – kérdezte, míg mindig a férfira meredve.
- Nem. Elmehet - mondta rideg hangon, majd mikor a lány elment bement a fürdőszobába.
Mikor becsukódott az ajtó a szolgálólány odasietett, hogy belessen a kulcslyukon. Látta amint a férfi beleült a kádba s észrevette annak majd egész hátát s karját beborító különös tetoválását. Megrázta fejét majd gyorsan elment, mert csengő csilingelését hallotta, ami azt jelentette, hogy új vendég érkezett.
A férfi megmártózott a jegesen hideg vízben, ami nagyon jól esett neki majd közel fél óra múlva mikor végzett elindult vissza a szobájába. Kipakolt az éjjeliszekrényre néhány üveg fiolát, egy kést helyezett párnája alá majd lefeküdt az ágyra.
Egyszer csak kopogást hallott... Kinyitotta a szemét, ránézett az ablak mellett álló régi ingaórára, ami pont éjfélt mutatott majd mosolyra húzta száját s megnyalta alsó ajkát. A jövevény ekkor benyitott majd csak támaszkodott az ajtónak s nézte az ágyon fekvő férfit. Vörös színű csipkés hálóinget viselt, ami alig takart valamit, nem mintha ezt a másik bánta volna.
- Nem fáz…
- Itt szálltam meg néhány napra - szakította félbe, míg hosszú barna hajával kezdett babrálni. - Úgyhogy ha gondolod… akármikor átjöhetek hozzád, hogy egy kis izgalmat vigyek az estédbe. Ígérem nem bánod meg… - folytatta epedő hangon, míg egyre közelebb sétált a férfihoz, aki már ülő helyzetbe tornázta magát.
- És az a szadista férjed? - kérdezte, de mikor a nő kezeivel megtámaszkodott mellkasán egy pillanatra megállt.
- Honnan tudod? - kérdezte, amire csak egy sármos mosolyt kapott válaszként. - Ha ilyen jó gondolatolvasó vagy akkor azt is tudod, hogy hogy szeretem - súgta fülébe vágyakozva miközben az ölébe ült.
A szőke maga alá gyűrte a nőt az ágyon, kezeit pedig lefogta maga mellé a párnákra s lehunyta szemeit. Pár perc múlva a szobát kéjes sóhajok, és nyögések töltötték meg majd hamarosan már az egész emelet ettől zengett. Eva, az aznapi ügyeletes megelégelte a hangzavart, és elindult, hogy rendet tegyen mert nemcsak a vendégeket, de őt sem hagyták aludni. Már félúton járt amikor a hangok abbamaradtak. Úgy döntött vár még egy kicsit, ha újrakezdődik a lárma majd ő helyrerakja a dolgokat. De nem így történt. Már éppen elindult volna vissza amikor valami furcsa hangot hallott. A vendégek nagy része bizonyára már aludt, míg csak ő volt fent egyedül amikor egy halk, elfojtott sikoltás megijesztette. Kezében egy gyertyával világította maga előtt az utat a sötét folyosón, amit az imént majdnem elejtett ijedtében. Ám ekkor valami furcsa, számára ismeretlen hangot hallott. Elindult előre halk, lábujjhegyen majd megállt az egyik ajtó előtt ahonnan a legerősebben hallotta a zajt. De semmi… hosszú perceken keresztül. Azután hirtelen ismét hallotta.
Mintha üvegcsörömpölés lett volna. Benézett a kulcslyukon, de teljes sötétség volt a szobába, egyedül a nyitott ablakot látta. Ekkor újra hallotta azt a bizonyos zajt, amitől kirázta a hideg, s libabőrös lett.
- „Ez…” - futott át agyán, míg ezzel egyidejűleg egy csepp viasz kúszott végig a gyertyán majd csöppent a padlóra.
A lány fel sem fogta mi történt, amikor a másodperc töredéke alatt egy erős kéz magával ragadta, és berántotta őt a szobába. Egy vörös, vészjósló szempár szúrta tekintetét mélyen az övébe, s míg mielőtt pislanthatott volna egy apró reccsenés hallatszott majd egy halk puffanás amint teste a földre rogyott.
- Sajnálom - mondta a mély hang, míg a tulajdonosa letette az ágyra majd lecsókolta a lány ajaki közül előbukkanó vörös vért.
Magára terítette kabátját, odasétált az ablakhoz majd egy szempillantás alatt eltűnt a szobából a sötét teliholdas éjszakába.