Erős napsütés törte darabokra az emberek álmait ezen a reggelen. A levegő friss volt, megtisztult a tegnapi esőzéstől és éltető szellőtől, mely magában hordozta a viharvert virágok mámorító illatát. A madarak díszes táncba kezdtek az égen, felfeküdve a szélre és olykor hajmeresztő mutatványokat csavarva odafent. Magasan a fák fölé emelkedik egy bámulatos és világhírű szerkezet, a maga több mint háromszáz méter magasságával, mely tökéletes ellentétet vált ki azokból, akik nap, mint nap részesülnek a csodában. Az Öreg Hölgy – ahogy a párizsiak hívják - lábánál már hatalmas a nyüzsgés… valami nagyszabásúra készülhetnek. Azonban nem is olyan messze, egy csendes utcában még mélyen alszanak. A redőnyök mélyen az ablakra nehezedtek, az ajtók szorosan feszültek fájukba és eszük ágában sem volt kitárni azokat a reggelnek. Az utca végén, kissé elzárkózva a várostól, egy díszes, előkelő villa domborodott ki a földből. Kovácsoltvas, távirányítással működő kerítés… gondozott gyep… finom virágok… gondtalan házi kedvencek… felhőtlen szolgálók jellemzik… nem… már csak jellemezték ezt a helyet. Mára már szinte rossz volt az udvarra vetni egy-egy pillantást. Korhadó fák, száraz virágok, és túlburjánzó füvezet, mely fogadta a kíváncsi tekinteteket. A bejárati ajtón egy régen ott felejtett ajtódísz lógott… ferdén. Az előszobában hatalmas rendetlenség uralkodott, mindenfelé fél pár cipők és eldobált kabátok a földön, melyet láthatóan már régen tisztítottak fel. A nappalit már fojtogató, poros és állott levegő ülte meg, minden ablak előtt nehéz drapéria feszült, kizárva minden fényt a helységből. A konyhában mindenütt mocskos és mosatlan edények hevertek és tornyosultak fel, vetekedve a város közepén díszelgő torony nagyságával. Az emelten minden csupa sötétség. Ha az ember nem jártas a falak között, bizony nagy rá az esélye, hogy megsérül. A folyosó bútorai helyüket elhagyva állták el az utat a betolakodók előtt. A legtöbb szoba, kulcsra volt zárva… talán csak a fürdő és egy hálószoba volt, amit ezen a szinten használtak. A fürdőkád és mosdókagyló szélére szappanmaradékok ragadtak és táplálták a kialakuló penészt, mely elengedhetetlen volt egy ilyen rendetlen rezidencián. A hálószoba kilincse felnyikorgott annak mozdításakor… de a hatás itt sem maradt el. Minden sötét… szinte elnyelt a mélysége… a sötétítő kissé felakadt az ablak melletti franciaágy baldachinjára, így apró sugarat engedett a szobának. Az ajtóból balra egy magas támlás, barokk kori karosszék pihent egy dohányzóasztallal, melynek hamutáljában halomra burjánzottak az elnyomott csikkek. A bútorok mögött kimagasló könyves szekrény polcairól kihullottak az értékes kötetek és gerincükre feküdve várták a megváltást a földön. Az ajtóból jobbra a földön ruhák feküdtek szanaszét, nem kímélve a nemes, drága anyagokat. Hihetetlen pazarlás… Aztán az ágyban valami megmozdult… valami, inkább valaki ébredezni kezdett. Az ágy matraca rugalmasan állt ellen a ránehezedő testnek, mely most nehezen ugyan, de a hasára fordult, jobb karját lelógatta maga mellé az ágy szélénél, majd ujjai közül kiesett egy üveg… az íves üveg címkéje alapján a nedű egy kifogástalan minőségű whiskey-t rejtett magában, míg az alvó alak fel nem nyitotta palackját. Egy férfi nyúlt végig az ágyon, vonásai ellazultak, tagjait már nem érezte sajátjának. Hosszú, ezüstös haja szinte egész hátát beterítette egyfajta takarót vonva maga köré. Fehér inge teljesen kigombolva fedte kidolgozott testét, fekete nadrágja gyűrődve ölelte körbe izmos lábait. Részeg volt… már megint… még mindig… Itt mindenki ismerte a történetét, de senki sem mert szólni, csinálni valamit vagy csak egyszerűen segíteni neki, amiben talán az is közrejátszott, hogy bárki, aki elment hozzá, futva menekült a férfi fegyverének ropogása elől… Már egy hónapja így megy… már egy hónapja nem ismeri az emberséget… már egy hónapja… élőhalott…


 

- Franciaországba? – fakadt ki Kalos, miközben tenyereit erősen ütötte neki egy iroda asztalának.
- Nyugodj meg, barátom. – intette le őt az öreg producer, Mr Kenneth. – Ms Naegino helyzete felettébb kényes, ezért mindenkinek az lenne a legjobb, ha egy időre elutazna innen.
- Na de miért kell ehhez egy egész óceánt átrepülnie? – ült vissza székébe.
- Mert ott még nem ismerik őt annyira, mint itt. És abba is beleegyeztem, hogy ott forgassa le a filmünket! Ha belegondolok, jobban nem is alakulhatott volna. – nevetett rekedtesen az öreg.
- Na és Sora? Tudja már? – sóhajtott narancssárga szemüvege mögül.
- Hát persze! Tulajdonképpen pont ő találta ki!
- MIII? – tört össze megint a férfi, mire az öreg unottan legyintett az aggódó, kissé elragadtatott férfi felé.

Eközben, valahol Miami utcáin egy luxusautó gördült végig, elrejtve magában utasait. A sofőr csendben vezetett a kiadott úti cél felé, míg a hátsó ülésen két alak folytatott társalgást egymással. A csomagtartóban titokzatos bőröndök sorakoztak fel egymáson arra várva, hogy végre belevágjanak különös kalandjukba.

- Köszönöm, hogy elintézted nekem ezt az utat! – hálálkodott az orgona hajú lány.
- Ha már én nem védhetem tovább, mindent elkövettem, hogy a legjobb tegye meg helyettem, akit ismerek.
- És megfelel a kritériumaimnak? – komorodott el kissé angyali hangja.
- Azt kell, hogy mondjam… sajnos igen… - hajtotta le a fejét.
- És valóban ilyen fiatal? – hitetlenkedett Sora. – Felfoghatatlan, hogy huszonévesen…
- Megérkeztünk, kisasszony! – szólt hátra a sofőr, mire az utasok sietve kitekintettek a sötétített ablaküvegen.

A reptér tele volt emberrel és valamilyen oknál fogva mind céltalanul bolyongott a terminálokon. Sora sietősen szállt ki az autóból, őt Jerry követte és segített neki a csomagokkal. Fogalma sem volt, mennyi időre hagyja el szeretett városát, de tudta jól, hogy most ez a legjobb megoldás. Felsője kapucniját gondosan emelte fejére és napszemüvegét egy pillanatra sem vette el szeme elől. Megragadta egyik bőröndje kallantyúját és besétáltak a fotocellás ajtón. A váró zsúfoltsága nagyon meglepte őt, de a kivetítőkön villogó vészjelző és egy lángoló géptest képe mindent megmagyarázott. Hát nem nyugodott meg, az biztos. Szíve a torkában dobogott és rémületéből csupán Jerry hatalmas tenyere hozta vissza, mely a vállára nehezedett. Az embertömeget kikerülve egy privát folyosóra tévedtek, ahol egy csinos idegenvezető lány üdvözölte őket. Az első útjára régi testőre is elkíséri, csakhogy tudja, biztosan odatalál szállására. A belső váróban megittak egy-egy forró kávét és továbbindultak a lány számára előkészített magángéphez, mely egyenesen Franciaországig repíti majd őket. A helyüket elfoglalva Sora sóvárogva nézett le az alatta lassan eltörpülő városra, országra, földrészre, majd hagyta, hogy a hatalmas kékség megnyugtassa idegeit. A hosszú órákba fulladó repülőúton szinte végig csak aludt vagy zenét hallgatott, hogy legyőzze a torkában szorító gombócot, mely az indulás óta fojtogatja. Szendergéséből a férfi szólongatása hozta ki, aki boldog, szelíd mosollyal arcán közölte vele, hamarosan megérkeznek. Izgatottan pillantott ki a kis ablakon és csodálkozott rá a varázslatos városra, a romantika, divat és szerelem városára. Leszállás előtt még pár hatalmas kört tettek meg a levegőben, majd bekötötték magukat és Sora reszketve várta a földet érést, mely ugyan zökkenőmentes volt, mégis félelmetes. A fékek hangosan csikorogtak és a repülő után kis füstfelhő gomolygott a kerekek leérkezését követően. Ahogy kinyílt előtte a gép ajtaja és lepillantott a világra, nagyot sóhajtott. Igen. Érezte, hogy egy teljesen új életet kezdhet itt, ahol a nulláról kezdhet mindent. A szél parfümös illatot csalt érzékeibe. Narancssárga sálját gondosan a nyakába kötötte és fekete kabátját erősen magához szorította, hogy kitaszítsa bársonyos bőréről a fagyos fuvallatot. Fekete napszemüvege ismét a segítségére sietett és újult erővel lépdelt lefelé a mobil lépcsőn. Jerry kifeszült testtel követte őt, pont úgy, ahogy régen és ez a lányban is kis szomorúságot keltett fel. A franciák eleganciája mindkettejüket lenyűgözte és a lány az első árusnál beszerzett egy aranyos, francia sapkát. Felhőtlen boldogsággal illegette magát az apró tükör előtt, majd belekarolt volt testőrébe és folytatták útjukat. A Charles de Gaulle repülőtérről kiérve, a lány szeme úgy csillant fel a nyüzsgő várost látva, mint mikor először járt az állatkertben családjával. Egy méregdrága luxusautó gördült a lábai elé és egy finom úriember szállt ki, hogy ajtót nyisson előtte. Sora izgatottan foglalta el helyét a hátsó ülésen, de egy pillanatra sem volt képes nyugton maradni. Amint felfedezte az autó tetején a napfénytetőt, azonnal utasította a sofőrt, hogy nyissa ki. Ahogy volt helye, azonnal felpattant és kinyúlt az autóból. Bolondos kiejtéssel üdvözölte a franciákat anyanyelvükön, akik csak mosolyogva intettek a szeleburdi lánynak.

- Ülj vissza, Sora! Hamarosan megérkezünk! – csalogatta vissza az utastérbe a lányt Jerry.
- Egy pillanat! – nyújtotta hisztisen a válaszát és kelletlenül fogadott szót.

Ahogy bekanyarodtak az ébredező utcába, végre a kis művésznő is megnyugodott és valamelyest felnőtt viselkedést produkált. Nem tagadta magától, izgatott volt. El sem tudta képzelni, milyen lehet ez az új pasas, aki ezentúl az életére fog vigyázni. Egy Jerry-vel egy idős, izmos, kissé túlkoros férfit szánt magának, aki minden bizonnyal a bajtársa volt még anno a kiképzésen. De ahogy hallhatta, egész fiatalnak ígérkezik.

- Ez az a hely! – állította meg az autót a sofőr és az utasok lassan kitekintettek az ablakon.
- Ez lenne az? – hitetlenkedett a lány, de viselkedésén és hangján leplezni próbálta döbbenetét.
- Mi az ördög történt itt? – súgta maga elé az izomkolosszus is és érezhetően bántotta őt, hogy ide ígérte a lányt.

A férfi feszes izmokkal ugrott ki a kocsiból, ajtót nyitott Sora-nak és a csomagokért sietett, de nem emelte ki őket a csomagtartóból. Még mielőtt bárki megkérdezte volna tőle, némán bólintott és lezárta a csomagtartó fedelét, benne a holmikkal. A lány csak unottan sóhajtott és miután a kapucsengő nem jelzett, beengedte magát. A filmjei hatalmas sikerét az okozta, hogy ritkán alkalmazott kaszkadőröket és a különös mutatványokat saját maga hajtotta végre, ha belegebedt is. Most is egy könnyed mozdulattal ugrott a magasba, húzta fel magát a kerítésen és lendült át fölötte. Jerry és a sofőr először csak leesett állal figyelték őt, majd észbe kapva próbálták követni, de ahogy gondolták, sikertelenül. Sora kisütötte a zár biztonsági kapcsolóit és így manuálisan ki lehetett nyitni a vaskaput, amin keresztül könnyedén beléphettek a kint maradtak is.

- Meg kell mondjam, néha félek tőled… - vakargatta fejét a testőr ahogy egykori védencét nézte a vezetékekkel babrálni.
- Ugye mennyi mindenre jó ez a filmszakma? – kacsintott rá és elindultak a házba.

Az udvar kietlen és hihetetlenül sivár volt. Jerry minden egyes lépésnél egyre jobban szégyellte magát a helyzet miatt, de láthatóan Sora-t ez egyáltalán nem zavarta. Csengettek, de nem jött válasz. Az emeleti ágyban fekvő alak is hallotta a különös dallamot és meglepetten emelte fel a fejét az ágyból. Hisz már egy hónapja nem csengetett senki a bejárati ajtón. Hogyan is tehette volna, mikor a kapu mindig zárva van. Próbált józanságot erőltetni elméjére és fegyvere nyomára próbált bukkanni. Betörőnek hitte az érkezőt, de feltételezését hamar megdöntötte az a tény, hogy csengettek. Márpedig egy betöréskor ez elég szokatlan. Amint meggyőzte magát, újra visszazuhant az ágyba és várta, hogy a különös látogatók eltűnjenek onnan.

- Szerintem hagyjuk a fickót. – sóhajtott a sötét bőrű. – Valószínűleg már nem is lakik itt…
- Ez tévedés! – csatlakozott a beszélgetésbe a sofőr. – Az úr még mindig itt lakik, e felől biztos vagyok.
- Akkor? – mosolygott rájuk a lány. – Ideje megismernek a pasit, nemde? – feszült neki az ajtónak, és mikor azt zárva találta, hajcsatjával piszkálta meg a zárat és beengedte magukat. – Tádááám! – tárta szét karjait.
- Ez kezd nagyon aggasztó lenni, ugye tudod? – pislogott nagyokat Jerry.
- Ugyan már! Csak egy kis női praktika!
- És még a nők a gyengébbik nem, mi? – nézett egymásra a két férfi és besiettek Sora után.
- Jézusom… - nézett körbe a lány. – Mi ez a hely?

A nappali rendetlensége, mocska és szaga elborzasztotta mindhármukat. A lányból felszakadt egy hitetlen kacaj és beoldalazott az eldobált ruhadarabok között a konyhába. Elképedt a rumlitól. Mindig is tudta, hogy abból semmi jó nem származhat, ha egy férfi teljesen egyedül él… ne de hogy ennyire elfajuljanak a dolgok, arra egyáltalán nem mert még gondolni sem. A mosatlan edények falán cafatokban száradtak meg a különböző gyors éttermi kaják maradékai, amik a felismerhetetlenségig romlottak. Na ezért nem kellene annyi szemetet enni. Sora dühösen csapta össze a tenyerét és megérzéseire hallgatva csörtetett fel az emeltre. A sötét ösvény szinte vitte útján és el nem tudta téveszteni az ajtót. Megragadta a kilincset és előzetes kopogás nélkül, ajtóstul rontott a szobába. Az odabent lelki és fizikai fájdalmaival küszködő férfi, aki eddig csak meredten figyelte a plafon minden egyes stukkóját, a zajra és a váratlan vendég érkezésére egy hirtelen mozdulattal ült fel az ágyában. Kezét, melyben fegyvere volt, feszesen tartotta maga előtt… célzott… és lőtt.

Az egész környék beleremegett a durranásba. Az udvaron rohangáló gyerekek ijedten szaladtak anyjuk szoknyája alá védelemért, míg a madarak rettegve röppentek fel a fák lombkoronái közül. A zajra felriadva rohant Jerry Sora után, nyomában a sofőrrel. A szoba ajtaja résnyire nyitva volt és csak sejteni engedte, mi húzódik mögötte a sötétben. A sötét bőrű ráillesztette tenyerét az ajtóra és lassan tolta be maga előtt, megvédve ezzel saját magát a szobában ülő férfitól és az elképzelt látványtól…
Sora nem érzett semmit. Mozdulatlanul meredt maga elé a végtelen sötétbe és várt. A teste remegett és a föld olyan szintű vonzást fejtett ki rá, hogy félő volt, hamarosan összeomlik. Aztán rémületét megnyugtató zajok törték meg… hallotta, ahogy tüdejéből iszonyat lassan szökik ki a levegő és… a szíve súlyos kalapácsként lüktet mellkasában. Hát él. Nem mert végignézni magán, mert attól tartott, ez az alak megint rálőne. Csupán az ösztöneire hallgatva érezte, hogy a fegyver lövedéke nem sebezte meg sehol sem, de tudatáig csak kicsivel később jutott el szerencséje. Halk sóhaj szakadt fel belőle és hallotta, ahogy maga mögött lassan nyílik ki az ajtó, de nem nézett oda… nem mert. A feszült csendben és nyomasztó sötétben egyes érzékei felerősödtek, mások teljesen elvesztették jelentésüket. A lány feje szinte belefájdult a kemény koncentrálásba és a fokozott hallgatózásba. A legjobban az zavarta, hogy a támadója semmi jelet sem mutatott a felől, hogy még mindig itt lenne a szobában, de érezte. Egyszerűen érezte a férfit maga előtt az átláthatatlan homályban. A sötétnek hamarosan a villany hirtelen felcsapódása vetett véget. Sora behunyta szemeit a fájdalmasan rátörő fényesség elől és csak vonakodva nyitotta fel újra. Ám amint kitisztult előtte a kép, tekintete megfeszült és félelem csapott fel íriszében. Ez a férfi ott állt előtte, kifeszített karral és fegyverének csöve közvetlenül ott lebegett az arca előtt… alig tíz centiméterre. Bár kívülről meg sem rezzent, belül, mélyen a szívében már a halálfélelem édes ölelése kerülgette. Egyszerűen nem tudott elszakadni a pisztoly képétől, és szakadatlanul meredt rá, meglepve ezzel mindenkit maga körül.

- Mégis mit művelsz? – dörögte mögöttük Jerry, mire a férfi keze leereszkedett, megkegyelmezve Sora-nak.
- Mi az ördögöt kerestek itt? – köpte oda az izomkolosszusnak, ingatag lépésekkel megindulva felé, de gondosan kikerülve a lányt.
- Te részeg vagy… - lökdöste meg kissé a francia vállait.
- Eressz! – sziszegte és hadonászni kezdett a töltött fegyverrel, mire mind Jerry, mind a sofőr automatikusan a földre feküdtek, de Sora nem.

Benne még valami teljesen más dolog elevenedett meg. Amint eltűnt a fenyegetés az arca elől, szinte azonnal elhagyta a tudata a szobát és valahol máshol járt. Messze, az óceánon túl… egy Miami északi felén tornyosuló bálterem ajtajában állt. Előtte minden csupa vér volt… a padló… a vendégek… és mind fájdalmas arccal merednek rá… mert őt hibáztatják. A ruhája is merő vér, ahogy két keze is, és valamiért most ő tartotta a mészárló fegyvert az ujjai között, ami most magától emelkedett maga elé. Nem tudott kiszakadni ebből az őrületből, amit az elméje csalt megzavarodott képzeletére. A fegyvert maga felé fordította és vékony ujját a jeges ravaszra kulcsolta és…

- Sora! – szólongatta már egy ideje őt Jerry, most azonban már kissé meg is rázta a magából teljesen kilépő lányt.
- Mi… történt? – pislogott értetlenül fel rá.
- Huh… - sóhajtott. – Most már semmi. Gyere, menjünk innen!
- Várj egy kicsit! – söpörte le magáról a hatalmas karokat.

Még csak most tudott igazán körbenézni idebent. Az idegen már nem volt a szobában, Jerry és azaz idegesítő sofőr pedig utána siettek, így Sora kielégítette kíváncsiságát és hangtalanul nézett szét a szobában, ahol láthatóan már nagyon régóta nem volt takarítva. A polcokról kihullott könyvek mozdulatlanul fekszenek a földön és szinte könyörögnek gyűrött lapjai a lány felé, hogy tegyen rendet közöttük. Lassan süllyedt guggolásba és gyűjtötte össze a ritka köteteket, hogy aztán visszaillessze a helyére. A polcról tekintete egy kis asztalkára tévedt, ahol fényképek tornyosultak egymáson szanaszét. Sora remegő kézzel nyúlt feléjük. Nem tehetett róla, de kíváncsisága teljesen eluralkodott rajta. Ahogy a fotók fölé hajolt, minden ugyanazt az arcot látta. Egy gyönyörű lány pózolt a képeken, némelyik mellett még ez az idegen francia is ott feszített, sőt, meglepően olykor még mosolygott is.

- Sora! – szólt be a szobába Jerry. – Menjünk!
- Mond, Jerry! – emelte el figyelmét a képekről, az ablakhoz lépett és megragadta a sötétítőket. – Tényleg megfelel?
- Igen, de ez már lényegtelen. Te is láttad, milyen állapotban van! Őszintén szólva retteneteset csalódtam benne! Sosem hittem volna, hogy idáig süllyed. – szemezett egy üres üveggel a sötét bőrű.
- Mielőtt ideutaztunk, egyetlen feltételem volt a leendő testőrömmel kapcsolatban… hogy senkije se legyen.
- Tudom.
- Én mégis képtelen vagyok elhinni, hogy ez a fiatal és jóképű férfi teljesen magányosan éljen a világban.
- Nem ismerem a részleteket. – lépett mellé a monstrum. – Amikor belépett a céghez, én már kiképző szinten voltam. Az egyik legsikeresebb, legígéretesebb tanoncom volt. Bármikor rábíztam volna az életem… és így a tiéd is. De ahogy látom… valami szörnyűségnek kellett történnie.
- Nincs szükségem senki sajnálatára! – dörögte mögöttük az ajtóban az ezüsthajú. – Takarodjatok!
- Egy percet sem maradunk itt tovább, ne aggódj! – felelte keményen Jerry és Sora felé fordult. – Indulás!

Az ajtót szabadon hagyta a távozók felé a francia és keserűséggel, iszonyatos indulattal meredt rájuk. Sora-t szinte megfojtotta ez a szomorúság és bánat, ami a férfiből áradt. Még a tekintetét is kénytelen volt elfordítani előle és gyerekesen kapaszkodott bele a sötét bőrű zakójába. Ahogy a lépcsőn sétáltak lefelé szótlanul, Sora egyre bűnösebbnek érezte magát. Némán, mozdulatlanul nézte, ahogy a csomagjai egyesével hagyták el a lerobbant villa falait és különös szorítás környékezte a szívét… bűntudat… bűntudat lenne? A felismerésre ujjait a szájához emelte és apró csókot lehelt rájuk. Félénken tekintett vissza a lépcső tetejére, ahol a francia támaszkodott a korlátnak. A szemei… azok a füst szürke szemek… magával ragadták, mint egy örvény, melynek fogságából nem szabadulhatsz élve. Sora olyat is meglátott azokban a hold íriszekben, amit talán rajta kívül csak egy valaki volt képes felismerni. A férfi karjai olyan erővel szorították a korlátot, mintha abba fojtaná minden kitörni készülő gondolatait. Ahogy elnézte ott fent, úgy tűnt a számára, mint egy elhagyott, magányos gyermek, aki nem meri a világnak kiabálni, hogy nem akar egyedül lenni… és nem meri most sem kimondani azt az egy szót… maradj! Remegett a szíve és rettegett a következményektől is, de döntött. Hisz nem csak ő szorul segítségre. Bolondnak érezte magát, hogy képes volt megfeledkezni mindenki másról magán kívül. Vontatottan emelte tekintetét az előtte értetlenül pislogó monstrumra.

- Induljunk! Ha most azonnal megyünk, még ma visszaérhetünk Miami-ba! – tárta szét a karját.
- Nem… - súgta maga elé.
- Tessék? – lépett felé.
- Azt mondtam… - keményítette meg hangját és tekintetét. – Nem megyek vissza innen sehová!