A szobában megfagyott a levegő. Senki sem mert mozdulni. A kijelentést követő pillanat mindenkinek örökre az emlékeiben fog élni. Ahogy Sora kissé megremegve feszíti tekintetét Jerry-ébe és a férfi tehetetlenül tartja vissza indulatait. Vagy ahogy a francia érezte magát abban a pillanatban. Amikor a lány ilyen határozottan kijelentette, maradni akar, valami megmozdult benne… Furcsa érzés volt. Meleg, mégis fenyegető érzés, amilyet többé nem engedett eluralkodni szívén, egész lényén. Erősebben szorította a korlátot, mint eddig bármikor. Összeszorította szemeit és felhördülve indult lefelé a lépcsőn, de egyetlen dologgal nem számolt… hogy részeg. A lépcső közepén egyszerűen elvesztette az egyensúlyát és összegörnyedve zuhant végig a fokokon. A sötét bőrű ahogy látta, a megszokott testtartást veszi fel, már nem ijedt meg. Úgy látszik, a kiképzés mégsem volt hiábavaló a számára. De Sora mit sem tudott erről. Karját lassan emelte maga elé és szorította öklét szívére. Olyan volt számára ez a jelenet, mint egy lassított, régi film jelenete. Riadtan ugrott oda hozzá, mikor az leért a földszintre. Maga felé fordította érzelmeitől megkínzott arcát, mely most fájdalmaitól torzultan illeszkedett tenyerei közé. Abban a pillanatban… már abban az egyetlen érintésben benne volt minden, amit felismerni vélt érzelmeiben. Ostobának és naivnak érezte magát, hogy egyetlen pillantás és szenvedő arc képes elvenni az eszét.

- Minden rendben? – kérdezte remegő, mégis erőt sugárzó hangon a férfitől, de az nem felelt.

Élvezte a helyzetét. Nem vallotta volna be az Istennek sem, hogy örült annak, hogy valaki őt tartja és aggódik érte. Mit nem adott volna érte, ha a lány helyett most… ő ült volna mellette. Fájdalmai újra felélénkülve hasítottak szívébe és sosem akarták engedni többé.

- Valami baj van, Jerry! – fordult monstruma felé Sora, mire a férfi odalépett hozzájuk és percekig csak mozdulatlanul meredt lefelé, a férfit bámulva.

Talán azt kutatta kósza tincsiben… kialvatlanul záródó szemeiben… sápadt, kissé borostás bőrén, hogy mi történhetett vele, ami így megtörte a Halálosztót… a Halálistent. Jerry nagyot sóhajtva hajolt le és vette vállára a megnyúlt férfit, akit a nappalija szennyes kanapéjára fektetett. Ahogy ott feküdt előtte, még mindig hihetetlen volt. Veszélyes és olykor vicces jelenetek újultak meg emlékezetében, amiket együtt követtek el az akadémián. Aztán felelevenítette magában az érzést, mikor legjobb tanítványa átvehette a diplomáját és már hivatalosan is elmondhatta magáról… profi testőr vált belőle.

- Hozok neki valami takarót. – súgta halkan a lány mögüle.
- Hagyd csak! – legyintett szelíden. – Rendben lesz…
- Szerintem meg nem! – felelte megint akaratosan és ellentmondást nem tűrő hangon.
- Elég legyen az idióta makacsságodból! Már rég nem kellene itt lennünk! – magasodott fölé.
- Te sem vagy jobb azoknál, akik itt hagyták őt! – kiabálta az arca elé Sora.
- Miket beszélsz, te… - sziszegte indulatosan, de visszafogta magát, mielőtt bármi sértőt vágott volna a fejéhez.
- Te…? Te mi? Én mi? Én szerencsétlen? Elkényeztetett? Átkozott balfék? Magatehetetlen? Gyenge? Haszontalan? Gyilkos?
- ELÉG! – szakította félbe az önsanyargatásba kezdő lányt, kinek szemei és arca könnyel túlcsordulttá vált.

Végre… végre kiadhatta magából mindazt, amit eddig rejtegetett. Talán nem mindent… de egy kevés teher már most is elillant lelkéről. Úgy érezte, ezzel az úttal végre újra önmaga lehet. Nem akart hazamenni. Nem akart köznevetség tárgya lenni. „Sora Naegino, aki elmenekült az országából, de ott sem kellett, ahová szökni akart!” Milyen megalázó lett volna és… igaz. Megint ez a csend… ez az átkozott csend. Sora erőt vett magán és letörölte mázsás könnyeit, hogy újult formában kezdjen neki tervének.

- Most meg hová mész? Mi a fenét akarsz te itt kezdeni? Ebben a mocsokban? – kérdezte a szobából távozót.
- Hasznossá teszem magam. – felelte úgy, hogy vissza sem fordult. – Újjá varázsolom a villát… és megmutatom ennek a férfinek, hogy lehet élni… a halál után… - súgta, majd elveszett az ajtó mögött.

Jerry-t teljesen szíven ütötték ezek a szavak. Hát még mindig a múltja árnyékában él? Még mindig azok után, hogy ilyen messzire eljöttek és annak a gazembernek még csak hírét sem hallották? Féltette Sora-t, ezt sosem tagadta. Úgy szerette, mint a saját lányát. Ahogy eszébe jutott a családja, halkan a nappali ablakához lépett és tárcsázott. A szakaszos, búgó hang végre abbamaradt és egy számára sokkal kellemesebb, lágy hang váltotta fel. Nem akart semmit a nőtől… csak arra kérte, hogy beszéljen… had hallja a hangját. Kate pontosan értette kedvese tetteit. Talán mert orvos volt, még közelebb került hozzá, félelmeinek forrásához, de mindenekelőtt azért volt képes így megérteni ezt az óriást, mert a szívük már egy ként dobogott. Hát teljesítette apró kérését. Csacsogott mindenféléről, munkáról, barátokról, a baba remek egészségéről a pocakjában… aztán halk sóhajt vélt kihallani saját hangja mögül ami többször megismétlődött. Alig mert elhinni. Az ő nagy és erős férje… sírt… Nem ordított fel könnyei közt, vagy szipogta tele az üres szobát… csak elengedett egy könnyet szemeiből, melyet folyamatos, saját magát nyugtató sóhajok sokasága leplezett.

- Szeretlek titeket. – dörögte az izomkolosszus.
- Tudom, drágám. – érzékenyült el a nő is. – Ugye most már megérted Sora-t? – mosolygott Kate.
- Tessék? – kapta fel a fejét.
- Ugye most már érted, miért akar téged távol tartani minden bajtól?
- Úgy érted, azért váltott le engem egy suhancra, mert így akar megvédeni engem... nektek?
- Pontosan. - mosolygott a nő, miközben pocakján simított kezével. - Hálával tartozunk neki.
- Ostoba lány... - nevetett halkan már a férfi is és szíve megkönnyebbült a felismeréstől. - Én meg már azt hittem, egyszerűen megunta, hogy mindig a nyakában lógok.
- Na szedd össze magad és igyekezz haza! - intette őt fegyelemre kedvese.
- Értettem, asszonyom! - felelte határozottan és megszakították a vonalat.

Miután kissé összeszedte magát, Jerry a lány elé sietett arra, amerre távozott. Már épp érte kiáltott volna, mikor Sora megjelent a lépcső tetején egy pokróccal a kezében és óvatos léptekkel indult lefelé, nehogy úgy járjon, mint a házigazda. Érezte magán régi testőre tekintetét és egy pillanatra meg is torpant a lépcső közepén, de nem tudott haragudni erre a hegyomlásnyi férfira. Egy apró mosolyt gördített ajkaira és úgy kezdett beszélgetni vele, mintha az előbb nem keveredtek volna parázs vitába egymással.

- Hihetetlen, milyen rumlis ez a ház... - kezdte.
- Figyelj rám, Sora. Én...
- Jézusom, hogy mennyi dolgom lesz nekem... - hüledezett, teljesen figyelmen kívül hagyva a férfi próbálkozásait.
- Sora!
- De hidd el, jót fog tenni ez a fajta edzés! - kacsintott rá, és mikor el akart menni mellette, Jerry megállította.
- Ne erőltesd túl magad, rendben? - kérdezte halkan, szinte már gyengéden a férfi.

Sora szíve és lelke egyszerre emelkedett ki testéből és könnyebbült meg. Már azt hitte, újabb fejmosást vagy véget nem érő okítást kap majd testőrétől, de nem így lett. Leírhatatlanul jól esett neki és borzasztó sokat jelentett, hogy nem próbálta meg újra ráerőltetni a saját igazát, hanem hagyja, hogy azt tegyen, amit jónak lát. Köszönő pillantást vetett felé és boldog mosollyal az arcán bólintott egyet felé. Teljesen elfelejtették, hogy nincsenek egyedül... Hogy egy harmadik személy is van a közelükben és a látszat ellenére tökéletes tudatában van elméjének. Az ezüsthajú francia mozdulatlanul hallgatta hívatlan vendégei minden rezdülését. Kifinomult érzékeinek köszönhetően nem okozott gondot a kihallgatásuk vagy a helyzetük bemérése csupán a hallása alapján. Nem hiába végzett kimagasló eredménnyel az akadémián.

- Köszönöm, Jerry. Nem okozok csalódást! - kacsintott felé és indult tovább.
- Héj! - szólt még neki, de nem nézett rá, ahogy a lány sem fordult vissza.
- Igen?
- Nem vagy gyilkos...

A szoba, a ház, mindenen eluralkodott a csend. Sora szíve akkorát lüktetett mellkasában, hogy félő volt, kitörni is képes lenne. Az erő, amit magában érzett feszíteni kezdte a testét és a fejét is nyomás alá késztette. Mint valami ismeretlen extázis. Nem mondott sokat... szinte semmit sem jelentett... mégis mindent, a világot adta vissza neki. Bizonytalanul fordult hátra, de a sötét bőrű még mindig csak mereven figyelt maga elé és így folytatta.

- Lehet, hogy most egy ideig nem leszek melletted, de sosem szabad elfelejtened, hogy ami otthon történt, az nem a te hibád. Ismerem őt... - utalt a nappaliban fekvőre. - Rideg lesz veled és olykor a pokolba fogod kívánni. Olyat vág a fejedhez, amiről fogalma sincs, de tudni fogja, hogy ezzel árthat neked a legtöbbet. Megpróbál majd megtörni. A lelki terror kiváló alkalmazója és előszeretettel fog egyedül hagyni téged, hogy teszteljen, mire vagy képes ilyen helyzetekben... - sorolta, kissé megijesztve a lányt.
- Őhm... ezek most jó tanácsok? - nevetett Sora, leplezve félelmét és bizonytalanságát.
- Sokkal találóbb lenne a "túlélési tippek" kifejezés! - ütögette mutatóujjával állát.

A frappáns kifejezésen kissé felszabadultabban nevethettek, de a lány egy pillanatra sem feledkezett meg az ezüsthajúról a nappaliban, ezért sietősen lépkedett felé. A férfi még mindig ugyanúgy feküdt, ahogy Jerry lerakta őt a kanapéra. Ahogy főlé hajolt, hogy betakarja, akaratlanul is belepirult annak finom ívű arcát és igéző tincseit látva. Ha nem kap észbe, talán még titkon meg is csókolta volna őt. Idegesen rázta meg a fejét, kiűzve elméjéből kósza gondolatait és óvatosan takargatta be kidolgozott testét, tenyerét pedig óvatosan ejtette annak homlokára. Szerencsére nem volt lázas, talán épp csak józanodott. Apró mosoly és halk sóhaj hagyta el ajkait, majd Jerry-t is magával rángatva indultak a konyhába. A tökéletesen felszerelt, minden igényt kielégítő helység ritkán látott mocsokban hevert. Sora keresett egy pár ép és tiszta poharat, felkutatta a kávéfőzőt és leküzdve az akadályokat készített maguknak erős italokat. A szorgoskodása közben Jerry is hasznosan töltötte az időt, ő legalább egy tenyérnyi helyet próbált meg felszabadítani, hogy leülhessenek az asztalhoz, ami megint nem volt valami étvágygerjesztő. A főzőgép hangos süvítéssel jelezte, hogy elvégezte munkáját így kiadagolták maguknak az italokat és csendben ültek az asztalnál, elmerülve a gőzölgő kávé látványában.

- Igazán kíváncsi vagyok arra, hogy mi történhetett vele, amiért idáig jutott... - nézett körbe magán Sora.
- Fogalmam sincs... - sóhajtott a férfi. - Az igazsághoz hozzátartozik, hogy bizonyos részről az én hibám is, hogy ez lett belőle...
- Ezt hogy érted? - pislogott megemelt szemöldökkel a lány.
- Ahogy az előbb te is mondtad... én is csak elhagytam az első adandó alkalommal, hogy felajánlottak egy jól kereső állást... Amerikában...
- E miatt igazán nem törhetett össze egy ilyen karakán és erős személyiség. - hitetlenkedett a lány. - Hidd el. Itt valami más van a háttérben...
- Sora! Hagyd abba!
- Mit?
- Neked is vannak a múltadnak olyan részei, amelyek a pokollal voltak egyenlők. Ugyanúgy titkolod, ahogy ő is teszi... Ezért kérlek téged, hogy ne bántsd meg...
- Mondod mindezt úgy, hogy az előbb túlélési tanácsokkal láttál el az elkövetkezőkben... Ez szép...
- Kérlek... - nézett a durcázást tettető lányra mosolyogva, aki pár pillanat múlva már kedvesen bólintott és jelezte, tökéletesen megérti a férfi helyzetét.

Mindeközben a nappaliban heverő férfi lassan emelte homlokához ujjait és pihentette ott. Még érezte a lány érintését magán... meleg volt és biztonságot sugárzott. Szemeiből a bűvölet azonban azonnal kiveszett, ha arra a beszélgetésre gondolt, amit a folyosón folytattak le. Gyilkosság? Nem az ő hibája? Mégis mi a fene történhetett ezzel a lánnyal? És miért akar mindenáron itt maradni nála? Nála, aki egy kutyát nem tudna eltartani maga mellett. Fáradtan sóhajtott és tűzte ujjait hosszú tincsei közé. Az elméjébe, a lelkébe, szinte mindenébe befészkelte magát azaz arc, amit akkor látott, mikor a lány elé szegezte hideg pisztolycsövét. A tekintetében nem volt élet. Félelemnek vagy tanácstalanságnak még csak apró szikráját sem láthatta azokban a fahéj íriszekben. Sokkal inkább tűnt mérhetetlenül üresnek és feneketlennek. Hátborzongató volt. De nem tagadta magának, hogy tudni akarta a múltját... a jelenjét... és részese akart lenni a jövőjének. Egyszerűen vágyott arra, hogy végre a szolgálatába álljon és megvédje őt mindentől, ami ártani akar neki. Tenyere sebesen közeledett arcához és csapta meg magát, hogy felébredjen kissé ezekből a mesékbe illő ábrándokból. Úgy érezte magát, mint egy kamasz, aki először lesz szerelmes egy elérhetetlen lányba. Feltornázta magát ülésbe és lábait lelógatta a kanapéról, könyökeit térdeire illesztette és így támasztotta meg fejét. Zsongott a feje az italtól, amit már több mint három hónapja folyamatosan diktált testének. Óvatosan nehezedett lábaira és próbált egyensúlyozva eljutni legalább az ajtóig, ahol kicsit megtámaszkodhat. A küldetés teljesítve, már csak pár lépés van a konyháig. A teremből jókedvű beszélgetés szivárgott ki, de semmi lényeges nem hangzott el vendégei között. Valami számára ostoba filmről kezdtek először csak beszélgetni majd szinte vitatkozni, amibe még így messziről is belefájdult a feje. Újabb lendülettel indult meg a konyhája felé és rontott ajtóstul a terembe, magára vonva a figyelmet.

- Áh, látom, felébredt! - kortyolt italába Sora. - Nem kér egyet? - emelte meg poharát.
- Mit kerestek még mindig itt? - kérdezte egyenesen Jerry-től, figyelmen kívül hagyva az előző kérdést.
- Sajnálom, de a kisasszony nem tágít innen! - tárta szét a karját az izomkolosszus.
- Takarodjatok innen! Én már nem dolgozom testőrként! - hadonászott karjaival, de azok hamar visszataláltak fejéhez, amely minden erőteljesebb mozdulatkor éles sajgásba kezdett.
- Akkor vedd úgy, hogy felvettél egy szobalányt! - csettintett a sötét bőrű.
- Aki még fizet is Önnek... - vetette be aduászát a lány. - Méghozzá nem is keveset... - folytatta úgy, hogy rá sem pillantott újdonsült védelmezőjére.
- Mire gondolt, mikor arra utalt, nem is keveset? - ment bele a játékba a francia.
- Hajlandó vagyok kompromisszumokra, ha erre gondolt, moussiert...
- Oswald! - lépett a felálló lányhoz egész közel és karját nyújtotta neki. - Leon Oswald.
- Igazán örülök, moussiert Oswald. - húzta ravasz mosolyra ajkait Sora, szemébe pedig visszatért a szenvedély.
- És kegyedben kit tisztelhetek? Ki lesz az új bejárónőm? - szűkítette szemeit, hangjába csábítást vegyítve.
- A nevem Sora Naegino. - helyezte apró, a forró kávéscsészétől felmelegedett kezét a férfi markába, miközben egy pillanatra sem szakadt el tekintetük a másikétól, mely bilincset pattintott mindkettejük szívére.