AJÁNLOM AZ OLDALT
Sayal, Anael, letaglózás
- Nasiiii-ra! Nasiii-ra! Kis feleségem, ha te nem, akkor ki csinál nekem reggelit?!
Az arab lány a fejére húzta a takarót, onnan motyogott ki. - Mit kérsz?
- Palacsintát!
- Jó... hány óra?
- Fél nyolc – Erre a lány felnyögött, Bobby pedig felfújta az arcát. - Mi otthon hatkor kelünk, szóval ez luxus! Na, reggelit akarok!
- Szívódj fel – nyögte a lány, és átfordult a másik oldalára. Egy kis csönd következett, Nasira édesdeden visszaringott az álmok birodalmába, amikor is Bobby rávetette magát. A lány sikoltva rúgta le magáról a takaróval együtt, a srác nevetett rajta, és erre visszahasalt az ágyra.
Bobby rácsapott a fenekére, Nasira felsikoltott, és dühösen üldözőbe vette a gyereket, aki kiszáguldott a szobából.
Odakint megint sikoltott, mert épp szembetalálkozott Crimsonnal. Rémülten takargatta a csupasz lábait, és visszamenekült a szobájába.
- Igazán leszokhatna a kis feleségem a szégyenlősségről! - csóválta a fejét Bobby. Crimson elsuhant mellette. - Nem kéne takargatnia a szép kis virgácsait!
- Te pedig felnőhetnél végre.
- Minek? Bőőőven ráérek még arra.
- Csak hiszed – morogta Crimson, és kinyitotta a hűtőt, ahonnan kivett egy zöld palackot és egy fürt import szőlőt. Éhesen leharapott róla egy kövér szemet, aztán asztalhoz ült, lábait pedig felpakolta az étkező alkalmatosságra.
- Mondjad csak! - nevetett Bobby, és Crimsonnal szemben letelepedett egy székre. - Én addig minden nőt magamba szerelmesítek!
Crimson a szemét forgatta. - Örülj, ha egyet is találsz, kölyök.
- Egyben nincs semmi jó! Az összes a legjobb! - vigyorgott a fiú, majd gálánsan bókolt a belépő, és felöltözött Nasira felé. - És én mindegyiket szeretem!
Nasira az álláig húzta fel a nyakában lévő sálat, és a palacsintakészítéshez látott, Crimson pedig némán majszolta a szőlőjét, és itta hozzá a forrásvizet. Bobby az asztallapra bámult, az ölébe rejtette a kezét.
- Csak Nastyát nem – mondta halkan. A két felnőtt egy pillanatra megdermedt, majd folytatták a saját dolgukat, Bobby pedig hangosan szipogott egyet.
- Haza akarok menni...
Cruel kézzel-lábbal tartotta távol Wendyt a torkától, minek következtében mindketten a padlón kötöttek ki. Cruel sarokba szorult, de az utolsó pillanatban Wendy arcára tapasztotta a tenyerét, és a falhoz szorította.
- Elég! - hörögte Cruel. - Ott a saját szolgád!
Wendy éles hangon sikongatott, csak később látta értelmét válaszolni. - Addig vedelem a véred, és addig okozok neked fájdalmat, amíg csak tudok!
- Bosszúszomjas kis szuka – sziszegte Cruel vigyorogva. - Nem hiszem el, hogy ezek a harapások neked jólesnek!
Wendy kiszabadult Cruel fogásából, máris oldalra feszítette a férfi fejét, hogy belevágja a fogait a nyakába, de még előtte odahajolt a füléhez.
- Fáj – suttogta Wendy reszketeg hangon. - Majdnem annyira, mint a kedves tanár úrnak. De nem számít! - lehelte Wendy dühösen.
Cruel lehunyta a szemét, majd szigorúan meredt fel a plafonra. Egy nyikkanás se hagyta el a torkát, pedig most jobban marta a fájdalom, mint eddig bármikor. Wendy a gondolatait, emlékeit szaggatta fel, darabokra cincálta, szétmarta és eldobta.
- Hiszed, vagy sem – mondta Cruel rekedten, mikor Wendy kimászott a nyakából -, de öregedek. Kevés férfi ismeri be ezt, helyette kaput zárnak és pánikolnak. Minek? Rég rájöttem, hogy nem jól éltem. Több dolgot is megbántam, ami tettem. Persze nem mindet – tette hozzá egy élénk, pimasz mosollyal. - Csak eleget, hogy rájöjjek, nem jól éltem. És lám, mindig akkor bánom a múltat, amikor előbukkan belőle valaki.
Wendy a férfira nézett, Cruel tekintete öreg volt, öregebb, mint amennyi valójában volt. Nem lett több ránca, nem fakult meg az ibolyaszín, csak áradt belőle a kimerültség.
- Diana és Tekla az ősszel, és alig pár hónapra rá, te... Elárulom, Raoul hozhatott volna nálunk erősebbeket is – szusszantott Cruel. - De ez a pöcs imádja gyötörni az embert. Biztos vagyok benne, hogy rájött, eszem magam, és csak rátett egy lapáttal. Azzal pedig, hogy én neked okozok szenvedést, két legyet üt egy csapásra.
- És azzal nem ugyancsak gyötörni akar minket, hogy hazaenged Angliába? - kérdezte Wendy. - Engem, és Dianát?
Cruel hunyorgott egy keveset. - Raoul... nehéz elhinni, de szereti Dianát, csak épp egyéni flörtölési módszerei vannak.
- Hát én nem annak nevezném! - csattant fel Wendy, Cruel pedig a fejéhez kapott fájdalmában, és halkan csitítgatta a lányt.
- A lényeg, ő a maga módján örömet tud szerezni annak, akit szeret.
- Hogy lehetne ez öröm Dianának?! - kiabálta Wendy, és magára mutatott. - El se merem gondolni, mit gondolna rólam, ha meglátna így, halottnak, vámpírnak!
- Vagyis nem jössz haza velünk? - kérdezte Cruel. Wendy tanácstalanul nézett Cruel szemébe.
- Nem tudom.
Hagyjon itt mindenkit? Hogy tehetné?
Wendy gyorsan lekapott egy könyvet a polcról, aztán még egyet. El kell olvasnia, mielőtt letelik az idő... Kétségbeesetten harapott az egyik könyv tetejébe, könnyeit visszanyelte. És gyorsan le kell lépnie innen, mielőtt Sayal kijön a zuhany alól, és felfedezi őt...
Ó, az iszonyatos lenne...
Vagy revansot vehetne. Most a démon lenne egy szál lepelben. Könnyen sarokba szoríthatja, ésss... Wendy a fogát szívta.
- Nincs megállás? - fejezte be a mondatot az éppen lányképzeletben kéjelgő démon.
Wendy idétlenül nyikkant egyet, árnyékba lépett, de az ajtóból rántotta vissza a férfi. Visszalökte Wendyt a szoba közepére, az ajtót pedig becsukta. És tényleg csak egy fürdőlepedőt csavart a dereka köré.
A haja nedves volt, hiányzott belőle az összes toll, gyöngy, fonat és csontdísz. Valószínűleg egy halomban várakozott az összes többi ékszerrel, amit levedlett magáról. A férfi így nagyon emberi, és egyszerű volt. Wendy fájón felnyögött magában. Vonzó.
Ám a tekintete megállapodott Sayal bal mellbimbóján, és az abban fityegő kis ezüstkarikán. Ha keresztülszúratta magát már a nyelvén, a szemöldökén, az ajkán, akkor a mellbimbója semmi. Vagy... még... tuti, hogy ott is van neki. Miért ne csináltatta volna meg?
Sayal csípőjén lazult a törülköző, Wendy pedig megmerevedett. Jó, annyira nem kíváncsi.
A férfi kinyújtotta felé a kezét. - Gyere ide.
- Mondd, hogy kérlek – lehelte Wendy összeszorult gyomorral. Sayal kicsit fejet hajtott.
- Kérlek, gyere ide.
Az arca láttán Wendynek egy valami jutott csak eszébe: alázat. Őszinte alázat... és az a bizonyos plusz...
Wendy megállt Sayal előtt, felnézett rá, hogy tényleg ott van-e a plusz, az a parányi kis szikra, ami elég, hogy berobbantson egy világot. Ott volt.
- Csókolj meg – nyögte elfullóan, és hiába akarta megbánni, nem bánta. Sayal habozás nélkül csókolta meg, finoman, mézesen, szinte szűzin. Wendy éhesen karolta át a démon nyakát, ujjait a vizes hajba merítette. - Ne... Jobban! Kérlek...
- Kérlek – ismételte Sayal suttogva, mintha csak a szó ízét kóstolná.
A csókja fullasztó volt, mély, mohó és kínzóan lassú, ízlelgető. Wendy nem bírt sóhajtozni, és beismerte, hogy a nyelvében lévő fémgolyóval még jobb. Az ajtónak taszította a férfit, hevesen csókolta vissza. Önmaga is megdöbbent.
- Leányzó – suttogta Sayal, mikor Wendy az álla vonalát csókolgatta, és kezével pedig a csípőjét karmolta, amivel egyre lejjebb taszította a törülközőt is. - Menyasszony se vagy még, máris csalod a leendőt?
- Mindenki tudja, hogy hülyeség az egész – mordult Wendy, és jóval erősebben harapta meg Sayal nyakát, amitől a démon levegőért kapott. - Ne rontsd el... - suttogta Wendy szinte könyörgőn, és nyelvével becézte a sebet, cicaként itta fel a kiserkenő vért.
Sayal ujjai a hajába merültek, a férfi a füléhez hajolt. - Tudom, hogy mit tervezett Anael. Vicces fiú... - Sayal mosolyra húzta a száját, Wendy ádáz tekintettel nézett fel rá.
- Elrontottad...! - sziszegte.
- Nem is szándékoztam szeretkezni veled.
Wendy szeme tágra nyílt. A pasik tényleg minden világban szemétláda tahók. És ez itt... ez még gyötör is, rohadtul jól mulat, és szórakozik vele. Csak mert valami kicseszett démon, aki...
A pofon elcsattant, mielőtt Wendy ráeszmélt volna, hogy felemeli a kezét. Sayal pedig kinevette őt, és miközben vérpatakocskát törölt a szája sarkából, megsimította Wendy arcát. Wendy elütötte a kezét, és félresöpörte Sayalt az ajtóból. Alig nyitotta ki, a démon csituló nevetéssel visszatartotta, várjon.
Újabb csók. Wendy vissza akarta csukni az ajtót, de Sayal nem hagyta. - Elmész... csak vársz egy kicsit – suttogta Wendy szájára, és megint megcsókolta. Wendy dühösen harapott az ajkába, vér ömlött a szájába. Halkan felnyögött. Így még jobb...!
De csak neki volt ez a véleménye, Sayal dühösen felhördült, vérző szájára szorította az egyik kezét, a másikkal kitaszította Wendyt az ajtón. A lány a lepett Belial karjába zuhant, majd felnevetett, és Sayal rávágta az ajtót.
Belial ideges szuszogással letörölte Wendy ajkáról a vért, és a konyhába terelte. - Gyerünk, szedd a lábad!
- Most mi van? - horkant Wendy sértetten, és leült az egyik székre. Belial székestül megfordította, hogy ráfigyeljen, és az asztallapra támaszkodott, így még közelebb hajolhatott Wendy arcához.
- Nagyon remélem, hogy csak ki vagy éhezve, és nem lettél szerelmes.
Wendy összerándult, gúnyosan hunyorgott. - Nem látsz bele a fejembe?
- Sajnos nem! - csattant fel Belial türelmetlenül, majd vett egy nagy levegőt, lehajtotta a fejét és lassan megrázta. - Miért zárod el magad tőlem? - kérdezte halkan.
- Miért teszel fel ilyen kérdést? - nyögte Wendy elhűlten. Belial sokáig nem válaszolt, a fejét lehajtotta, az előrehulló fekete hajzuhatag elfüggönyözte az arcát.
Wendy nyelt egyet. El kell neki mondani, hogy három... nem, két nap, és a maival három éjszaka van csak hátra. Ennyi... ennyi...
- Belial – szólalt meg halkan. A farkas az asztallapba markolt.
- Igyál – bökte ki hangosan.
- Mi?
- Igyál a véremből...!
Wendy zavartan nyelt egyet. - Ma már ittam... tudod, Cruel véréből... Tele vagyok...
Belial felemelte a fejét, a haja még mindig eltakarta a fél arcát. Kútszerű tekintete vadul csillogott. - Ez vérajándék, nem kaja...
Wendy tekintete kifejezéstelen, halott volt, hogy elrejtse magát. Értetlenül kavarogtak a fejében a gondolatai, teljes káosz. Belial... meghibbant?! A Herceg önként vért ajándékoz, csak úgy!?
- Nincs rá szükségem.
Belial kifújta a benntartott levegőt, és lehunyt szemmel nyelt egyet. A megkönnyebbülést még nem is palástolta, gyorsan otthagyta Wendyt. Wendy magában darabokra tépte a farkast. Hát hülye ez?! Gyűlöli a megalázkodást, és a szolgaságot, most miért kell tiptop vérszolgaként viselkednie?
Wendy szeme könnybe lábadt. Miért hiszi, hogy ez kell tőle? Miért nem látja jobban, hiszen kiismeri már... Kiismeri, nem igaz? Nem...? Vagy mindent csak bemesélt magának?
Nem, az nem lehet! - mordult magára Wendy szigorúan.
Nem kötelességből szereti, de amit kötelességből kell tennie – vért adni, és engedelmeskedni -, gyűlöli. Végtére is, aki olyan hosszú éveken át a világ legszabadabb embere volt, csakis gyűlölheti.
Mint kiderült, Amy Alvarezzel és Jayával csámborog a városban, szóval Wendy egyedül rogyott le a tévé elé duzzogni. Amyt akar! Vidámságot, gondtalanságot, és csacsogást. Felszínes sületlenségeket, vihogást, izgága, fiatal bolondságot. Fél év alatt megöregedett a lelke, meghalt, és ez rányomta a súlyát a vidámságára, sőt. Elnyomta. És most ugyanúgy sóvárog érte, mint a vérért... Ugyanúgy táplálék... De mindig éhezik.
Nyílt az ajtó, Wendy oda se nézett, már mondta: - Tűnj el, Anael. Sayal tudja, hogy mit tervezel.
- És akkor mi van? - Anael törökülésben a kanapéra telepedett, hosszú hajfonatát pedig az ölébe ejtette. - Ez se engem, se téged nem fog visszatartani.
- Nem bizony. Engem a saját eszem tart vissza, téged pedig én, kisfiú – sziszegte Wendy merőn bámulva a tévét.
- Akkor meghalsz.
- Majd kitalálok valamit.
- Már mondtam neked egyszer – Anael odahajolt Wendy füléhez, az állát a lány vállára támasztotta. -, nincs más választásod.
- Idegesítő vagy – rázta meg a vállát Wendy. - Kopj le! Sicc!
Anael az ölébe csusszant, és a térdével oldalról szorította a csípőjét, hogy ne mocorogjon. Wendy idegesen rácsapott a fiú combjára. - Elegem van! Hagyj békén!
- Ha akarsz, ihatsz a véremből.
- Engem nem lehet lefizetni! Tűnj már el! - kiáltott Wendy. Anael a két kezébe fogta a fejét, dühösen közel hajolt hozzá.
- Engem kicsit se érdekelsz! Van nálad jobb is, akivel lefeküdnék elsőnek, de ez nem rólam szól! Hanem Naberusról!
Wendy dühösen csattintott a fogával, Anael fintorogva hőkölt hátra. - Kis hülye, legalább hazudd, hogy akarsz... - morogta Wendy.
- Jó, akarlak. Most jobb?
Wendy csak ingerült torokhangokat bírt magából kipréselni. Anael a nyakához ért, végighúzta rajta az ujjait, és néhány fehér tincset Wendy füle mögé tűrt. Pontosan ott csókolta meg a nyakát, ahol legutóbb is, Wendy sípolva kapott levegőért. - Szemetek – nyögte sírós hangon. - Velem mi lesz? Miért csak Naberuszról szól minden? Én is itt vagyok! Nekem is vannak érzéseim, sőt, jogaim, hogy azt mondjam, nem dugok veled!
- Ezt hogy kell levenni? - nyögte Anael, mikor szembetalálkozott Wendy melltartójával. Wendy nyöszörögve nézett végig magán.
- Mikor vetted le rólam a pólót?!
- Amikor siránkoztál. Na, hogy kell levenni?
- Nem mondom meg – nyújtott nyelvet Wendy. Anael közben kibújt a saját felsőjéből, térdre emelkedett. Wendy nagyot szusszantott, fészkelődött ültében. - Akkor se mondom meg.
Játssz vele egy kicsit, játssz vele, csak játék lenne... Egy jó játék.
- Basszus – sziszegte nagyon szemezve Anael izmos hasával, és a köldökétől induló vékony narancsszín pihés ösvénnyel.
- Mit akarsz? - kérdezte Anael rekedten, és az övcsatjához nyúlt, Wendy viszont elkapta a kezét.
Megrontani – nyögte magában. - Semmit...
Az egy dolog, hogy Anaelt visszafogta, de önmagát...? Megnyalta a srác hasát, amitől Anael összerándult, és el akart hátrálni, de Wendy a csípője köré fonta a karjait, és visszahúzta magához. Végigbecézte a fiú felsőtestét, és hagyta, hogy Anael újra az ölébe üljön, és egészen az alhasához préselje magát.
- Vedd le, kérlek... - nyögte Anael elfullóan.
- Nem.
- Wendy... - nyöszörögte a fiú, és a vámpír elhűlten nézett a fiúra. - Jól van, most már tényleg akarlak... csak ne nézz így – hadarta Anael, és elrejtette az arcát Wendy nyakában. Wendy az ujjaival Anael hajába túrt, meglazította a szigorú fonatot, de a démon durván elütötte a kezét, és erősebben harapta meg Wendy fülcimpáját.
- Ne érj a hajamhoz – lihegte mérgesen.
- Jól van, bocsánat – háborgott Wendy. - Most mi bajod lesz, ha kibontom a hajad?
- Semmi – morogta Anael. - De akkor se érj hozzá. - Megrázta a fejét, dühösen megrántotta a melltartó egyik pántját. - Elegem van ebből – köpte dühösen, és a két kosarat tartó masnihoz ért. - Leégetem, ha nem veszed le.
Wendy elütötte a kezét, és nem mondott semmit. A tekintete darabokra szaggatta a fiút.
Kitárult az ajtó, és még mielőtt bárki belépett volna két-három tűzmadár röppent be. Anael és Wendy rémült kiáltással a kanapé mögé bukfencezett, ahol a vámpír jól megbúbolta a fiút. - Az ajtóban volt egy kulcs! Miért nem zártad be, ha?!
- Nem gondoltam rá...
Wendy dühös szuszogással kikukucskált, majd elhúzta a száját. Fiachra mellett Sayal is gyarapította a szobában tartózkodó démonok számát. Sayal időközben megszárította a haját, visszavarázsolta bele a díszeit, és a többi ékszerét is magára öltötte. Wendy csúnyán nézett rájuk, aztán megkaparintotta a pólóját, és visszahuppant a földre. Miközben magára húzta a pólót, Anael rémülten vacogott.
- Megölnek – nyögte elhallóan.
- Milyen jogon? Hülyeség – puffogott Wendy, és felállt. - Mi van? - vágta oda a démonoknak.
- Anael, told elő a képed – reccsent Fiachra vadul, és a fiú azonnal kirohant a kanapé mögül. Annyira igyekezett, hogy még a fekete démon elé is állt, lehajtott fejjel várta a sorsát.
- Mi van? - ismételte Wendy. - Nem történt semmi!
Sayal arcán széles mosoly terült el. - Lehet, hogy nem tudod...
- Honnan is tudhatná? - mordult közbe Fiachra idegesen, és nyakon ragadta Anaelt. A fiú vékony hangon felnyikkant, és hagyta, hogy Fiachra a falhoz taszítsa, és odanyomja.
- Hé, hagyd abba! - méltatlankodott Wendy. - Elég! Nem történt semmi!
- Épp elég történt, hogy letépjem a fejét.
Sayal félmosolya csak még jobban feldühítette Wendyt. - Mi folyik itt?! - kérdezte dühtől remegő hangon.
- Nálunk szigorú törvények védik a házasságot – mondta Sayal. - Az összekötendő életek kiolthatatlanok, ha tényleg igaz az eljegyzés. A házasság szentsége pedig csak két emberre tartozik. Itt rád és Naberus márkira. Nem a márki fivérére.
- Ésss? Nem csináltunk még semmit! - Wendy érezte, hogy ha ott nem kap idegbajt akkor soha már.
- Épp eleget csináltatok – vigyorgott Fiachra, és a markába fogta Anael hajfonatát. -, hogy törvényszegésnek számítson.
- Hú, ilyen hosszú szavakat is ismersz? - vágta oda Wendy epésen, mire Fiachra tekintete elsötétült a dühtől.
- Rohadt kurva...
- Ez nevetséges! - túrt Wendy a hajába. - Most megölitek a srácot, pedig mindenki nagyon jól tudja, hogy nem vagyok Naberus menyasszonya?! Nem vagyok az övé, vagyis nem érvényesek a törvényeitek! Hagyjátok békén!
Sayal feltartotta az ujját. - Kimondtátok. A kimondott szónak igazsága van, és a törvény szerint kell hozzá viszonyulni.
- Baromság! - fakadt ki Wendy. - Hülye egy világotok van!
- Bah, csak a kibaszott szavak – morogta Fiachra, és térdre kényszerítette a vadul szuszogó Anaelt, és meghúzta a fonatot, amit még mindig erősen szorongatott. - Ettől búcsúzol, kiskatona.
Anael élesen felkiáltott, ellenkezni próbált, vergődött egy darabig, de Fiachra hamar megunta, a földre taszította, a tarkójára taposott a fiúnak, és a bőre alól elővarázsolta az izzó pengéjű tőrjét.
Wendy iszonyodva a nyakához kapott, Anael pedig teli torokból üvöltött. Egyetlen nyisszantás volt az egész, a súlyos fonat Fiachra kezében maradt, aztán lángra kapott és pillanatok alatt bűzös füsttel semmivé égett.
Anael maradék haját túrta, zokogott és üvöltött egyszerre. Fiachra kaján vigyorral vonult ki a szobából, ha már nem ölhet, ez is megteszi. Sayal tekintete megvető volt, de ahogy Wendyre nézett kedvesen elmosolyodott. Wendy keze ökölbe szorult, a fekete kéreg lepattogzott a jobbjáról.
- Wendy, te biztos, hogy nem tudod mi történt Naberus előző menyasszonyával. Majd kérdezd meg a fiút, nagyon érdekes história.
