Már elég régóta vitatkoztak az idézőjeles semmin, amikor a férfi ráunt s felemelte hangját.
- Nem érdekel! - Hozd már azt a kibaszott tűzifát! - förmedt rá erős hangon, ami már szinte morgásnak hallatszott, míg körmeit belevágta a mellette lévő fa törzsének kérgébe.
- Seggfej - vágta rá a lány összeszorított fogakkal egy villámló tekintet kíséretében, majd az idegtől remegő kezekkel sarkon fordult, és elindult a másik irányba.
Mikor elment a szőke hajú a fának támasztotta hátát miközben egyre csak szaporábban vette a levegőt, majd remegő ujjait kiszáradt ajkához érintette.
- „Kezd egyre elviselhetetlenebb lenni ez az éhség…” - gondolta, míg lassan kabátjának sebébe nyúl, előkotort belőle egy fiolát majd támolyogva eltűnt a fák sötét árnyékában.
- Hihetetlen ez a fickó. Még csak fél napja ismerem, és máris tökéletesen az egekbe küldte a vérnyomásom - mondta, míg lehajolt s felemelt egy közepes méretű fadarabot. - Mi a halálért kellett pont most megállnunk? - Tök közel van Valenwood… simán odaérhettünk volna pár óra alatt. De neem… miszter tetűládának éppen pont most viszketett meg a segge egy kis esti teára. A francba… úgy belelépnék abba a beképzelt arcába - mérgelődött tovább, míg kezében egyre csak gyűltek a kisebb-nagyobb méretű fadarabok. - Ajánlom a saját érdekében, hogy valami vad ott várjon rám, hogy megsüssem. Ha nem!… Istenem, miért kellett egy ilyen idegesítő alakot választaniuk a kísérőmnek. Csak találkozzak Nathaniellel, nem leszek szűkszavú azt biztosra veheti. - "Meg egyáltalán miért kell pont mellém kirendelni valakit, amikor nagyon jól tudják, hogy már több száz év óta gyilkolom ezeket a szőrős dögöket. Nekem már nem tudnak újat mutatni…" - Aszta, már ennyi gallyat összeszedtem? - csodálkozott el mikor lenézett a kezében lévő hatalmas kötegre. - „Jobb lesz, ha visszamegyek a táborhelyre. De ha be mer szólni valamit… esküszöm, hogy felpofozom. De ha nem lenne ekkora bunkó lehet hogy még… akár…” - mosolyodott el magában, majd ismét elindult.
Közel fél órája mehetett, de amikor sikeresen visszatalált a kijelölt helyre a látottak miatt a kezéből kihullott az összes összegyűjtött fa, és majd hanyatt dobta magát.
- Mi a… - kezdett bele, miközben szája elé kapta a kezét.
- Na végre hogy itt vagy. Azt hittem már felzabált valami vadállat - mondta vigyorogva a tűz mellől.
- Te… te… hogy… - kereste a szavakat, míg körbenézett a helyen.
A tűz már égett s a fölötte levő nyárson egy vadkan pirult serényen aranybarna színűre.
- Mi van? - kérdezte, míg felvonta szemöldökét
- Hogy csinálta? - csodálkozott a lány, miközben zavartan pislogott.
- Meguntam rád várni ezért miután tüzet raktam levadásztam a vacsoránkat. Miért, valami nem tetszik?
A rózsaszín hajú összehúzta szemeit, megrázta fejét majd leült a férfival szemben a tűz másik oldalára.
- Ezt nem hiszem el… - morfondírozott tovább, majd hirtelen egész testében megremegett.
- Mi ezen olyan hihetetlen?
- Ez az egész. Egy órája sem lehetett, hogy elmentem, és mire visszajövök már a tűzön sül a vadkan, és… - szakadt félbe a mondat mikor hirtelen szipogni kezdett majd felállt s közel hajolt a férfihoz.
- Le akarsz smárolni, vagy mi? - kérdezte szórakozottan, míg a lány csak egyre közeledett hozzá.
- Idióta… Hát ezt éreztem… - mondta, míg mereven a másik arcát vizsgálgatta.
- Micsodát?
- Vért…
- Hol?
- A szádon - mondta, míg mutatóujjával felfogta a férfi alsó ajkán maradt pár vércseppet.
- Biztosan a vadkan miatt - válaszolta majd vállat vont.
- A vadkan miatt? - Na ne szórakozzon - mondta, míg kiegyenesedett s csípőre tette egyik kezét. - Ha egy ekkora állat mint ez nekilendül most nem vitatkoznánk hülyeségeken, ismét. És ha ez így van, akkor hol van a sérülés? – kérdezte majd ölbe tette a kezét.
- Na jó… lebuktattál.
- Komolyan? - vonta fel szemöldökét kétkedve.
- Valójában az erdőben sétáltam, amikor megbotlottam egy fa hosszú gyökerében, és pofára estem - mondta egy lágy mosollyal majd felvett egy fadarabot, és megpiszkálta a tüzet vele. - Meg különben is… mit érdekel ez téged?
A lány felsóhajtott, majd visszament a helyére, és leült. Elég hosszú ideig nem szóltak egymáson majd egyszer csak a férfi felállt.
- Kész a vacsora - mondta, míg kezét a nyárs egyik végére tette.
- Várjon, segítek. Egyedül úgysem bir… - de végig sem bírta mondani a mondatot, mert a férfi oly könnyedén emelte fel egyik végénél a nyársat, hogy a másik csak szájtátva bámulta.
A szőke a fadarabot egy fának támasztotta, majd néhány nagyobb lapu levelet tépett az aljnövényzetből. Csizmájából kihúzta éles kését, majd néhány könnyebb mozdulattal felszeletelte a disznót, és annak húsából a levelekre pakolt. Az egyiket odaadta a lánynak majd felsóhajtott mikor látta arcán, hogy még mindig nem bírta feldolgozni az imént látottakat.
- Jó étvágyat - mondta mosolyogva míg leült, és elkezdett enni.
- Neked is - bökte ki hirtelen majd elgondolkozott. - „Na jó… ez sok. Ez a vadkan ránézésre több mint száz kiló. Ez meg csak fogta, és olyan könnyen felkapta minta csak öt kiló lenne. Valami nincs rendben ezzel a fickóval…”
- Hé! - szakadt ki a szőke torkából egy apró nevetés kíséretében.
- Mi van?
- Megcsináltad!
- Mit? - kérdezte értetlenkedve a lány.
- Végre nem magázol. Már úgy idegesített - mondta majd egy nagyot harapott a húsból.
- Jó rendben. Akkor legyen... - mondta egy sóhajtás kíséretében mikor rájött, hogy innen nincs tovább. - Egyébként… hogy hívnak? - El is felejtettem megkérdezni.
- Naruto. A nevem Uzumaki Naruto. Szia - mondta majd felé nyújtotta zsíros kezét, aminek láttán Sakura kiakadt s a szeme alatt lévő apró ideg rángatózni kezdett.
- És hány éves vagy hat?! - Ne beszélj tele szájjal!
- Idegesít? - kérdezte, míg lenyelte a falatot.
- Eltaláltad!
- Bocs...
- Ha nem vagy bunkó akkor idióta vagy. Mi a különbség?
- Bocs. Várj, újra kezdem… normálisan… - próbálta kimondani majd lenyelte a falatot, megtörölte zsíros kezét majd a másik felé nyújtotta. - A nevem Uzumaki Naruto.
A lány megrázta a fejét majd ő is a kezét nyújtotta.
- Haruno Sakura…
- És, hogy szereted ha szólítanak? - Szivi, Sa…
- Ne folytasd! - Hívj rendesen!
- Oké, Saku - mondta majd ismét harapott a húsból.
- Na jó miszter Uzumaki vagy kicsoda…
- Hé!! - förmedt rá akkora fejjel mintha egy hörcsög lenne.
- Ennél többet már be sem tudnál tömni a szádba, ugye? - állapította meg, míg lesokkolódott a látványtól.
- Szivikém ne túráztass!
- Nem vagyok a szivikéd!
- Ugyan, egyél már, Sakura. Légy szíves - mondta majd folytatta az evés.
A lány egy aprót harapott a húsból majd maga elé meredt amikor egyszer csak ujj bökdösést érzett a vállán.
- Valami baj van?
- Nem… nincs semmi. - „Ki a frász ez? - Nem bízom benne. A vér a száján emberi vár. De nem a sajátja…”
- Tessék. Bizonyára szomjas lehetsz - mondta, míg átnyújtotta neki egy vízzel teli üveget.
- Nem kérek. - „Meg különben is. Tőled nem kell semmi. Ki tudja… lehet, hogy meg akar mérgezni. Sosem találkoztam még egy ilyen titokzatos alakkal.”
- Miért nem bízol meg bennem? - kérdezte hirtelen a férfi majd tekintetét a földnek szegezte.
Sakura szájában megállt az éppen lenyelni kívánt falat, és majdnem megfulladt így gyorsan elővette saját tömlőjét, és leöblítette.
- Nem értem mi bajod van… Eszem ágában sincs megölni téged… vagy hasonlók. Szükséged van rám, akkor meg miért tennék ilyet? - Szerintem csak üldözési mániában szenvedsz.
- „Micsoda, olvas a gondolataimban? - Az nem lehet.” - Na várjál csak. Még mielőtt ismét összekevernéd a szerepeket elmondom még egyszer, mert látom valahogy sehogy se sikerül megértened. Először is, nekem nincs szükségem rád. Magamtól is eltalálok Blackwoodba, nem kell a díszkíséreted - mondta a lány ingerülten, de miután látta, hogy a férfi csak mosolyogva nyugtázta, inkább nem is bosszantotta rajta magát. - Megfájdul tőled a fejem… lefekszem aludni - mondta majd hátizsákját a feje alá tette, lefeküdt a tűz mellé, és próbált aludni.
A férfi megrázta fejét majd nekidőlt egy mohával borított sziklának s előre hajtotta fejét. Sakura még ha próbált volna, akkor sem tudott volna aludni. Hiába bizonygatta magában, még ha nem is látta, de érezte… Naruto figyeli őt. Egy hirtelen mozdulattal felkapta fejét, de csak a sziklának támaszkodó szőke hajú óriást látta.
- „Üldözési mánia, mi?” - gondolta, majd végre sikerült elaludnia.
Abban a pillanatban mikor feje ismét vízszintesbe került a szőke hajkorona megemelkedett s egy éles fogsor fénye csillant meg a holdfényben.