Az erdőben:

-Mit keresel te itt? -kérdezte Sesshoumaru.

Kérdését egy bordó kimonós nőhöz intézte, a kimonón egy aranyszállal szőtt kígyó volt, mely rátekeredett áldozatára, s fojtogatta. A nő hosszú fekete haja arcába lógott, de szemei erős sárga színe világított hajzuhataga mögül. Felajzott nyíllal kezében nézett a démonra.

-Narku küldött-mondta kimérten - a nevem Rika. Naraku nagyúrnak tervei vannak veled.

-Igazán? És mi félék? -kérdezte hűvösen a férfi, teste több helyen vérzett. Néhol 3centis fekete körmök álltak ki bőréből, melyek izzottak. Rika nem válaszolt. Gyors mozdulatokkal a fáradt férfi elé állt, s megcsókolta. A férfi leengedte karját, szeméből eltűnt a csillogás. A nő előtt immár egy "bábú" állt.

"-Mi történik velem?" -kérdezte Sesshoumaru, de ajkain nem jött ki hang, s akárhogy is próbálta nem bírta uralni testét.

-Ne erőlködj démon, most már az én uralmam alatt álsz - mondta, s újra megcsókolta -Naraku azt ígérte, ha elteszlek az útból, megtarthatlak és kedvemre szórakozhatok veled- mondta hidegen, s nagyot kacagott.

"-Valahogy biztos meg lehet törni ezt az átkot" -gondolta.

-Ne erőlködj, csak nagyon kevesen tudják megtörni az átkot és te nem tartozol közéjük- mondta, s megint nevetésben tört ki.

Kagome kunyhójában ébredt. Kezét egy meleg kézben érezte. Lassan kinyitotta szemeit. Azt remélte Sesshoumaru van mellette. De reményei hamar eloszlottak. Koga ült ágyánál, feje félre biccentve, úgy aludt.

-Milyen édes -gondolta Kagome. Óvatosan próbált felülni, hogy ne ébressze fel Kogát. De minden hiába, a fiú felébredt. Nagyon megörült, mikor meglátta, hogy a lány felébredt.

Ekkor megjelent Inuyasha immár féldémon ként, odament hozzá.

-Köszönöm, te mindig vigyázol rám. -mondta mosolyogva. Kagome újra életerős volt, kiugrott az ágyból, s kiropogtatta gerincét.

-Áh -mondta vidáman -ez jól esett.

Koga elkerekedett szemekkel nézte a lányt.

-Te jó ég -kiáltott fel- még helyén van a gerinced?

-Hát persze -felelte a lány, közel hajolt a férfihoz, s megsimogatta az arcát.

-Köszönöm-mondta Kagome.

Kimentek a kunyhóból, kint csodálatosan szép idő volt. Nem volt az a fülledt a meleg, olyan pont "jó" idő volt. (Ezt aztán jól megfogalmaztam :D)

Kikyó egy fa árnyékában telepedett meg a kicsikkel. A faluból rengetegen jöttek csodájára járni a kicsiknek. Yuu aranybarna szemű volt, s feje búbján egy hajszál sem volt, míg húga már most hatalmas fekete hajzuhatagot viselt. A két kis csöppség jól el volt anyjuk karjaiban. Kagome hirtelen valami furcsát érzett. Ekkor a fák sűrűjéből kilépett egy nő, ki egy magas démonba karolt bele.

-Sesshoumaru -mondta alig hallhatóan Kagome, csak Kikyó hallotta meg szavait, s arra kapta fejét.

Inuyasha rögtön bátyja előtt termett.

-Hol voltál? - vonta kérdőre testvérét.

-Miért mi történt?- kérdezte ártatlanul a férfi.

-Megtámadtak minket. Mond csak, hol jársz te? -kérdezte mérgesen - Nem hallottad, a kiáltozásainkat?

-Sajnálom, nem -mondta.

Ekkor a nő lépett előre.

-Bocsánat, ez az én hibám -mondta mosolyogva a nő - velem volt elfoglalva - s meg csókolta a férfit.

Mindenki csak ámulva nézte őket. Kagome keze görcsbe rándult, majd minden erő kiment belőle s élettelenül himbálódzott teste mellett.

"-Kagome, ez nem én vagyok! -kiáltotta volna Sesshoumaru - kérlek Kagome!!!"

Sesshoumaru elkeseredett volt. Hisz nem hallhatják őt, de akkor hogyan tudna beszélni Kagoméval.

"-Ez az egész Naraku csapdája!"- próbálkozott tovább.
-Nos, akkor hát, mutasd be nekünk a hölgyet, Sesshoumaru! -mondta kedvesen Kagome, de szemei villámokat szórtak.
-Rika vagyok-mondta ő is színlelt kedvességgel, s hogy még jobban idegesítse Kagomét ismét megcsókolta a férfit.
-Én Kagome vagyok-kezdte a lány- ő itt...
-Tudom, "Sessy" elmondott mindent! -mondta negédesen, s ördögien vigyorgott Kagoméra.
"-Sesshoumarunak egyre rosszabb lesz az ízlése, honnan szedte ezt a ribancot?"-mérgelődött Kagome- és Sessynek hívja, engem már rég kiűzött volna Japánból, hogy ha így hívom"
Közben mások is efféle képen gondolkodtak.
-Nos, ha már ennyire ismersz minket, akkor jobb lesz, ha munkához látunk-mondta Kagome, s hátat fordított Rikának és Sesshoumarunak!
"-Rika, add vissza a testem fölött az uralmat, mert különben nagyon megbánod!- fenyegetőzött a démon. Rika odahajolt a férfihez, s mintha megcsókolta volna a férfit oda súgta neki:
-Ugyan már Sessy, mit tudsz tenni? Semmit.
Kagome fölkapott jó néhány vödröt, s elment a tóhoz vízért. Mikor oda ért óvatosan lerakta a vödröket, nem látszott rajta, hogy mennyire ideges. Ezután fölemelte kezeit, s a tóban ide-oda dobálta a vizet. A víz óriási hullámokat kavart, megbolygatva ezzel a tóban élő lények életetét. Talán még sose volt ennyire mérges.
"-Gyűlöllek Rika és téged is Sesshoumaru! Ide hozod ezt a cafkát?" -Kagome teljesen kikelt magából.
Nem bírta bevallani magának, hogy szereti a démont, helyette inkább gyűlölni akarta, kevés sikerrel. Mint egy valódi vihardémon úgy tombolt.

Eközben egy sötét palotában szörnyű tervet kovácsolt Naraku. Egy tükörből nézte végig, hogy hogyan dühöng Kagome.
-Milyen édes, amikor mérges- mondta, sátáni vigyorral arcán -szép és hatalmas ereje van! Kikyó már nem is érdekel többet, megcsúfította a gyereknevelés-röhögött saját "poénján". Olyan jó érzés másokat bántani -mondta, s hatalmasat kacagott a félhomályba- először megtöröm Kagome szívét, megcsavarom, s úgy tépem ki helyéről.(persze csak képletesen) Elintézem, hogy az okozzon neki fájdalmat, akit annyira szeret. Aztán idehozom a palotámba, elveszem az erejét és elintézem, hogy a szeretőm legyen.
-Jó kis terv!- értett egyet saját magával.

(Egy csöppet skizofrén nem? XD )
 

A tónál:
-Kagome lassan gyere, mert már kezd sötétedni-aggódott érte barátnője, Sango.
-Rendben, "lassan" megyek- erőltetett vigyort arcára.
A szelelemirtó lány oda ment hozzá.
-Bánt téged a dolog, igaz? -tért a lényegre.
-Ugyan már miért érdekelne? -mondta nemtörődöm hangon -Legyenek boldogok!- legyintett, de szíve majd darabokra tört- Csináljanak sok-sok apró kölyköt! Nem érdekel!
-Kagome, ezt te sem gondolhatod komolyan?
-De miért ilyen nehéz? Miért van itt, élje máshol a szerelmi életét. Ha legalább szép lenne az a boszorkány. -mondta.
-Te még mindig szereted, igaz?
Kagome nem akart válaszolni.
-GYŰLÖLÖM, HOGY SZERETEM ŐT!- már majdnem sírt, de több könnyet nem akart a férfiért ejteni.
Sango átölelte a lányt. Kagoménak jól esett ez a törődés.
-Köszönöm, hogy mindig számíthatok rád!- mondta.
-Hisz tudod, te vagy a legjobb barátnőm.- mondta mosolyogva.
Kagoméék elindultak vissza a faluba, már nem látszott rajta, hogy mennyire feldúlt. Lassan mentek előre, mintha minden lépést előre kiszámítottak volna, Koga a falu közelében várt Kagoméra. A lány a férfira emelte pillantását.

-Kagome, szeretnék veled beszélni.

Kagome Sangora nézett, aki folytatta útját a kunyhóba.

-Hát legyen- adta be a derekát. Koga kézen fogta.

-Figyelj Kagome,- kezdte - még mindig szeretlek és szeretném ha az asszonyom lennél.

-Koga, őőő... -kezdte, de a férfi óvatosan megfogta az arcát, s meg akarta csókolni.

Kagome elhúzódott a farkasdémontól.

-Koga, sajnálom, de én nem lehetek az asszonyod... mást szeretek, azt hiszem - mondta szomorúan. Magának sem merte bevallani, hogy igazat mondott...

Koga a földet nézte.

-Nos, akkor én most megyek -mondta, hangjában szomorúság csendült- viszlát Kagome! -búcsúzott, s egy örvényben elszelelt. Kagome utána akart nyúlni de túl késő volt. Szemeiből pár csepp könny folyt ki, leeresztette karjait, majd némán bement a kunyhóba. Sango odament hozzá.

-Mit mondott? -kérdezte érdeklődve.

-Azt, hogy legyek az asszonya. De én nem szeretem őt, pedig ha tudnám szeretni biztosan örökre szeretnénk egymást. Boldog lehetnék, de nem akarok vele játszani-mondta, s újra könnyek gyűltek szemeibe.

-Helyesen tetted- vigasztalta Sango.

Lassan nyugovóra tértek.

Kagome nem békélt meg Rika és Ssshoumaru kapcsolatával, de nem szólt egy szót se. Ha meglátta Sesshoumarut és Rikát együtt belülről égette a dolog, de ez csak szomorú szemein látszott. Hetek múltak el, békés csendben teltek a napok, míg egy délután...
Kagome és társai a kicsikkel a kertben játszottak, míg szüleik pihentek, amikor az eget sötétség fedte be. Viharszerű szél söpört végig a tájon hatalmas nyomást gyakorolva minden élőlényre.
-Mi ez? -kérdezte Sango.
Mindnyájan fölnéztek az égre, szörnyülködve vették tudomásul, hogy 1000, meg 1000 démon közeledik feléjük, vezetőjük Rika volt, mellette ott volt Sesshoumaru.
-Ez nem lehet- mondta Kagome -mit művelsz Sesshoumaru? -nézett a férfire.
-Hogy te milyen buta vagy- mondta Rika -hát nem vetted észre, hogy eddig én irányítottam?
Kagome szinte nem látott a haragtól.
-Ki küldött? -kérdezte Inuyasha -csak nem te is Naraku csatlósa vagy?
"-Rika kijátszott minket, beférkőzött közénk, s a védőpajzsot meggyengítette."- gondolta Kagome -"Tehát akkor még se szereti őt Sesshoumaru" -derült fel egy pillanatra arca, majd újra elsötétült.
-Engedd el őt és talán nem tépem ki az összes szál hajadat egyenként! -kiabálta oda a nőnek.
-Na persze, indulj Sessy! -kiáltotta a boszorkány.
A démon kivont karddal zuhant a magasból a lány felé, Kagome nem tehetett mást előhúzta kardját hüvelyéből, s várta a férfi érkezését. Kagoméval szemben ért földet a távolság alig egy méter volt közöttük. Az elvarázsolt démon támadott, de Kagome kivédte a kardsuhintásokat. Közben barátait is vadul támadta a démonok serege. Azt hitték Narakunak még mindig az ikrekre fáj a foga, nem hitték volna, hogy valaki mást akar megkaparintani. Kagome a földre zuhant, fáradt volt, alig volt már ereje. Fölemelte kezét, hirtelen hatalmas földrengés támadt, s a földből hatalmas vízsugár tőrt a felszínre, mely elsöpört jó néhány démont az útból, de Sess talpon maradt, s egyre közeledett hozzá.
"-Nem tudom őt bántani" -gondolta Kagome.
"-Bárcsak tudnám magamat uralni- gondolta Sess és erősen próbálta megállítani magát. De egyre közeledett. A férfi arcán egyre jobban lehetett látni a szenvedést.
-Ugyan Sessy, nem tehetsz semmit- nevetett Rika.
"-Most mi legyen?"- gondolkodott Kagome, de semmi használható nem jutott eszébe. A démon egyre csak közeledett. Kiéheztetett farkasként közelítette meg a lányt. Kardját a magasba emelte, hogy lecsaphasson, de ekkor a pengén megcsillant a napfény, mely belevilágított Sesshoumaru szemébe. A férfi megállt, mintha megint tudna parancsolni magának. A pengére nézett, s magát látta a tükörképben, de alig ismert magára. Szemei vérvörösek voltak, arca görcsöktől szenvedett.
"-Hát ezt tetted velem?" -kérdezte magától a férfi. Hatalmas haragra gerjedt átvette az irányítást önmaga felett, s a boszorkány felé indult. Rettenetes gyorsasággal közeledett a nő felé. Kagome megnyugodott mikor meglátta szerelmét újra uralkodni magán. Szíve még mindig vadul kalapált. Sesshomaru majd nem elérte a nőt, ekkor hirtelen eltűnt a boszorkány. A démon nem értette a dolgot.
-Csak nem engem keresel? -kérdezte Rika, Az ájult Kagome nyakát szorongatva, majd egyik ujján megnőtt a körme, s azt szorította oda Kagome ütőeréhez.
-Engedd el! -mondta a férfi olyan hangon, hogy még Rika is beleborzongott.
-De hogy teszem -vett magán erőt a nő- végül is csak miatta jöttem, tervei vannak vele a Nagy Úrnak...-mondta s eltűnt.
Sesshoumaru megkövülten bámult oda, ahol az előbb még a boszorkány állt Kagoméval.
-Ilyen nincs, ez nem lehet! -kelt ki magából a férfi. Kezéből messzire dobta a kardot, s térdre zuhant. Most lehetett látni igazán, hogy mennyire szereti valójában a lányt. Megtörten térdelt a földön, s bánatában a földet verte. Ez az erős és kívülről kőszívet mutató démon valójában más volt. Annyira szereti a lányt, hogy azon még maga is meglepődött. Inuyasháék elöl eltűnt a szellem horda, s helyükön csak füst maradt. Mikor oszlani kezdett a füst Inuyasha észrevette földön térdeplő bátyját, s azonnal odaszaladt hozzá.

-Mi történt?- kérdezte tőle, látva bátyja szenvedő arcát. A démon csak annyit tudott mondani:

-Szeretem őt!

-Mond el mi ez az egész. És hol van Kagome? -nézett körül a férfi.

-Elvitte magával- mondta megtörten - Narakunak szüksége van rá.

Inuyash a vállára tette kezét, de ő lesöpörte.

-Nincs rád szükségem, megkeresem egyedül. -mondta hidegen, akár csak régen. Inuyasha megsemmisülten nézett rá.

-Te tényleg azt hiszed, egyedül legyőzheted Narakut?

-Nem hiszem, hanem tudom.

-Komolyan egyedül akarod megkeresni őt? Ő a mi barátunk is. És szeretjük őt, nem fogunk tétlenül ülni, amíg vissza nem térsz, ha visszatérsz! - Inuyasha teljesen kiakadt.

-Csak hátráltatnátok!

-Ez badarság!

Ekkor odalépett Kikyó, karján két síró gyermekével.

-Már legalább fél órája veszekedtek, ahelyett, hogy azon gyötritek magatokat, hogy kimenjen Naraku után, már rég elindulhattatok volna! - üvöltött Kikyó szeméből könnyek záporoztak. A két férfi ránézett a mikóra, s ámulva figyelték fojtatja-e mondandóját.

-Igaza van- lépett oda Miroku.

-Induljunk már is -fűzte tovább a szót Sango.

-Sajnálom- mondta lágyan Sesshoumaru.

-Megértelek - hagyta rá Inuyasha- akkor, induljunk már is.

-Kérlek hozzátok vissza Kagomét- mondta még mindig könnyeivel küszködve Kikyó. Inuyasha odament hozzá, s megcsókolta kedvesét.

-Sietek vissza- mondta a két csöppségnek, s puszit nyomott homlokukra. Teljes harci felszerelésben indultak hosszú és nehéz útjukra.