A férfi megrázta fejét majd elmosolyodott mintha tetszene neki, hogy a lány nem adja könnyen magát.
- Még egy ilyen gyáva megoldást. Megfutamodunk, mi? - Így könnyű! - kiáltott utána, de a lány mintha meg sem hallotta volna. - „Rászedett… okos kislány. Na, várj csak… visszakapod ezt még…”
- Jössz már, vagy itt hagyjalak - kiáltott hátra Sakura.
Naruto se perc alatt mögötte termett. Nesztelen lépteit meg sem lehetett hallani, mintha végig csak mögötte sétált volna. A lány meg is lepődött mikor egy kérdést szegezett hozzá egészen közelről.
- Hát mégis megtűrsz magad mellett?
- Nincs más választásom. De most menjünk. Van valaki, akihez el kell menjek mielőtt tovább megyünk - mondta, majd elkezdtek sétálni a város északi bejárata felé.
A ház ahová tartottak közvetlen a főkapu első utcáján helyezkedett el, nem messze a városi tanácstól egy szép szökőkúttal szemben.
- Itt is volnánk - mondta a lány, majd bekopogott a hatalmas méretű ajtón, ami egy szempillantás alatt kinyílt előttük.
Egy hatalmas termetű férfi fogadta őket kinek barna haja lófarokba volt összefogva, mogyoróbarna szemeiből pedig végtelen nyugalom áradt.
- Nathaniel - köszöntötte Sakura egy gyengéd mosollyal.
A férfi tekintetén a másodperc töredéke alatt rémület lett úrrá, megragadta a lány karját majd berántotta maga mellé a szobába.
- Sakura... - Milyen gyönyörű vagy… semmit sem változtál - hebegte, míg felkapta a levegőbe, de tekintetét egyszer sem vette le a szőke hajú idegenről.
- Na jó, de most már légy szíves tegyél le - kérte kissé zavart arccal mikor még mindig a levegőben tartotta.
- Persze - mondta, míg letette maga elé, szemébe nézett így a lány is észrevette benne a szokatlan aggodalmat.
- Mi a baj? - formálta a kérdést szájával.
A férfi megpróbálta a szoba felé tuszkolni, míg az ajtó kilincse után nyúlt, hogy becsukja ám egy erős kéz megálljt parancsolt a tevékenységnek.
- Hé… én is itt vagyok - mondta a szőke összeráncolt homlokkal majd kifeszítette az ajtót.
- Ő ki? - kérdezte Nathaniel, míg hangjából undor, és harag egyvelege tükröződött vissza.
- Ja hogy ő… izé…
- A nevem Naruto - mondta a férfi szintén komor hangnemben, majd szorosan összeszorította állkapcsát.
Hosszú csend telepedett közéjük.
- Na mi van? - Be se hívsz?
A copfos férfi mérgesen ráharapott alsó ajkára majd mélyen kifújta a levegőt orrán keresztül…
- Szép házad van… - mondta a szőke, míg zsebre dugott kézzel nézelődött a hatalmas házba. - Tisztára, mint egy múzeum - jegyezte meg ismét, míg szeme gyanúsan végigmért mindent majd megakadt az egyik üvegszekrényben lévő kardon, amit hosszú másodpercekig szinte már ámulva nézett.
- Szép darab, mi?
- Ez jóval több annál... A markolata gyönyörűen kidolgozott finom vonásokkal díszített. A vércsatornájába aranyozott vörösréz betétet illesztettek szintén gyönyörű kidolgozottsággal. A penge pihekönnyű anyaga pedig kézi kovácsolású szén acél.
- Hmm… Sakura nem is mondtad, hogy a barátod ennyire jól ért a kardokhoz – mondta, míg felvonta szemöldökkel a lányra nézett.
- Nem a bará…
- Látom, hatalmas gyűjteményed van.
- Nathaniel Valenwood katonai főparancsnoka.
- Elég fiatalnak tűnik egy ilyen magas beosztáshoz - mondta a szőke flegmán, míg közelebb sétált hozzá majd kicsit sem feltűnően végigmérte.
- Mi a… - kezdett volna kiabálni vele Sakura, de félbeszakították.
- Megkérdőjelezed a tudásom? - kérdezte idegesen.
- Igen - mondta, majd szúrós tekintetét a másikéba mélyesztette szinte felnyársalva ezzel.
Fogai vicsorgatásának hasonló hangja volt ahhoz, mint amikor valaki éppen körömmel kaparászik egy nagyobb táblán, hogy az őrületbe kergesse vele a másikat. Izmaik teljesen megfeszültek készen állva az akár másodpercek alatt bekövetkező összecsapásra. Összeszorított öklükön az erek pedig hófehéren dülledtek ki.
- Tesztelni akarsz te…
- Hagyjátok már abba! - szakította félbe a gyilkos pillanatot Sakura. - Naruto, te inkább várj meg odakint. Ülj be egy kocsmába vagy mit tudom én csak menj el!
- Mert?
- Mert azt mondtam! Semmi kedvem itt állatidomárt játszani! – mondta idegesen a rózsaszín hajú.
- Nem megyek innen sehová!
- Dehogy nem - mondta hirtelen a másik férfi öblös hangon.
- Akkor jó. Gyere Sakura, indulunk - mondta, míg megragadta a lány kezét, és elkezdte kirángatni magával a bejárati ajtó felé.
- Ne merészeld! - mennydörögte a férfi, míg utánuk lépett, ami hatására a szoba valósággal megrázkódott, kezét pedig a derekán lógó kardjára helyezte.
- Elég!! - kiáltotta a lány idegesen majd kitépte kezét a férfi szorításából. - Nem megyek sehová… Beszélnem kell vele, azért jöttünk ide te barom… nem emlékszel?! - Én idióta pedig már éppen kárpótolni akartalak a fogadás miatt. De ha továbbra is ilyen seggfej módjára viselkedsz jobb ha…
- Sakura! - kiáltott rá a barna hajú mikor látta, hogy a lány már vészesen közel sétált hozzá.
- Mivel?
- Majd meglátod… - mondta sejtelmes hangon, míg egyre közelebb hajolt hozzá. - Olyan estét adok, amit sosem felejtesz el - súgta a férfi fülébe. - Jó?
- Kint megvárlak - sóhajtotta megadóan. - Aztán ajánlom, hogy betartsd - mondta még mindig mérgesen, majd elhagyta a házat s jó erősen becsapta maga után az ajtót.
- Bocsásd meg neki, kicsit lobbanékony természetű - mondta majd a férfira nézett, aki látszólag nagyon belemélyedt gondolataiba.
- Látom… és nem csak azt… - kezdett bele gondterhelten, majd elindultak az emeletre.
- Miről akartál beszélni velem?
- Maximiliano aggódik érted - mondta, míg felértek a lépcsőn. És most már nem csak ő…
- Tudom. Megkaptam a levelét.
- Megkaptad? - kérdezte meglepetten a férfi. - Hogyan?
- Ő adta oda nekem. Tegnap… reggel - mondta, míg előkotorta zsebéből a papirost, és átadta a vele szemben állónak.

A levél szövege a következő volt:
- Kedves gyermekem. Szomorú fejleményeket kell közölnöm veled. Blackwood környékén zavargások törtek ki, aminek következtében rejtélyes módon eltűnt a környék négy főtanács vezetője, akiket a napokban keresztre feszítve találtunk meg. A helyükre lépett főtanácsosok kirendeltek melléd egy igen jól képzett harcost, hogy három napon belül érkezz ide Blackwoodba. További utasításokat Nathanieltől kapsz Vallenwoodban. Nagyon sajnálom, hogy ilyen hamar szólítlak, de haladéktalanul szükségünk van rád.
Szeretettel ölel bácsikád, Maximiliano.
Utóirat: Úgy vélem démoni befolyás lehet a háttérben így arra kérlek, hogy a rád való tekintettel nagyon légy óvatos, és ne bíz senkiben… még benne sem.

- Kicsit csodálkoztam is, hogy nem a sólyommal küldte, de úgy gondoltam mivel rajta van a tanács pecsétje, biztosan hiteles.
- Igen. Oda is már mindenféle alakok kerültek be, na mindegy. Nem erről akartam veled beszélni.
- Hát akkor miről?
- Gyere. Ülj le - mondta majd leültek az asztalhoz beszélgetni. - Újabb eltűnésekről adtak hírt… ismét eltűnt két főtanácsos, és már csak Maximiliano maradt a régi tagok közül. Azon kívül feldúlt templomok, és halott hívek.
- Démonok?
- Valószínű. Eddig viszonylag csend volt, de az utóbbi hetekben aggasztóan mozgolódni kezdtek a sötét erők.
- Tehát semmi új…
- De.
- Mi?
- Emlékszel még Areasra?
- Az öreg fogadósra Tamrierben? - Persze.
- Az egyik cselédjére holtan találtak rá az egyik szobában. Tegnap reggel kaptuk ezt az információt.
- A halál oka?
- Az orvosi zárójelentés szerint eltörték a nyakát.
- Erőszakos behatolás nyoma?
- Semmi. Areas nem is érti, hogy került oda. A szobát nem adta ki, de az ajtó viszont zárva volt mikor rátalált az egyik cseléd a reggeli takarításnál.
- És mi van a többi halálesettel?
- A tanácstagokat keresztre feszítve találtuk meg a Blackwood környéki templomok alapsorában. Tegnap pedig találtunk egy halott médiumot a szobájában a falra felszögezve. Egy pentagram volt a teste köré festve a saját vérével, és számunkra érthetetlen szöveggel - mondta, míg odatolt elé pár fényképet. - A kódfejtőink még dolgoznak rajta, de eddig semmi eredmény.
- Ez borzalmas…
- Maximiliano arra gyanakszik, hogy a helyi tanácsvezetők felszámolása lehet a fő céljuk. Mind őrszemek voltak, mint ahogy te is tudod.
- Ennek semmi értelme. Miért akarnák a démonok ilyen nyilvánvaló módszerekkel felhívni magukra a figyelmet?
- Összeegyeztettük a csillagok állását a megtalálások helyével, az időpontokkal, és úgy véljük mindez egy rituálé része lehet. Egy hét alatt eddig öt embert öltek meg, akiknek továbbá a vérüket vették.
- Összefüggés?
- Azon kívül, hogy mint őrszemek, a környező tanácsok vezetői, és erősen vallásosak voltak… semmi. A többi őrszem állítása szerinte elég valószínű, hogy ki akarják nyitni a pokol kapuját.
- És mi van, ha tévednek?
- Mind meghalunk…
- És mi van az optimizmusoddal?
- Gyors halál lesz… A gonosz már így is fojtogatja ezt a szerencsétlen világot. Ha a démoni seregeket rászabadítják erre a síkra mindennek vége.
Sakura mélyet sóhajtott majd arcát tenyerébe temette, és erősen gondolkozni kezdett miközben a halott nő képét nézte.
- A médium…
- Mi van vele?
- A médium valamiért nem stimmel. Ismertem őt… - kezdett bele, míg rámutatott a fényképre. - Egyáltalán nem hitt Istenben. Képességét a jövőbelátást sem neki tulajdonította. És mi van, ha egy mezei sorozatgyilkosról van szó?
- Ők nem használnak pentagramot, Sakura. De térjünk vissza ehhez a te kis Naruto barátodhoz.
- Nem a barátom!
- Az őrszemek jelentettek valami érdekeset. Valamit, amit több száz éve létezik, és még sem szúrt szemet. A démonok itt vannak velünk, olyan közel, hogy nem is gondolnád…
- Bökd már ki végre!
- Ilyennel még nem találkoztál… - kezdett bele, míg összekulcsolta kezeit, és kényelmesen hátradőlt a karosszékben.
- Nathaniel! - kiáltott rá a lány.
- Emberi alakban járkálnak a halandók között.
- Mi? - döbbent le majd kételkedő arckifejezéssel nézett a vele szemben ülőre. - Na ne bolondozz már, ilyen nem lehet…
- Akkor magyarázd meg nekem, hogy hogyan képes egy szimpla ember olyan gyorsan mozogni, mint akármelyik másik közülünk, vagy teleportálni magukat különböző helyekre!
- Ezt honnan tudod?
- Egy pár napja akció közben lekapcsoltuk az egyiket… Éppen egy nőt próbált megerőszakolni egy sötét sikátorban itt Vallenwoodban.
- Hogy nézett ki?
- Teljesen úgy, mint egy átlagos ember. Magas… úgy két méter, kigyúrt test, barna haj… továbbá vörös szemek, egy furcsa tetoválás az arcon, éles fo...
- Tetoválást mondtál?
- Igen.
- Hogy nézett ki?
- A mintája eléggé hasonlított arra, mint ami a szöszinek van. A bőrébe égetve mintha egy pecsét lenne.
- Biztos vagy benne?
- Teljesen. Most már mindent tudunk róluk, ami csak ahhoz kell, hogy kiiktassuk őket.
- Ezt nem hiszem el… - mondta, majd fejét az asztal lapjára csapta. - Hogy a fenébe nem voltam képes kiszúrni, hogy egy démon?!
- Az az igazság, hogy nem teljesen az…
- Hogyan?
- Csak félig. Kicsit megkínoztuk az a szerzetet, akit elfogtunk, és a csonkítások… megkínzások után szépen lassan kitálalt mindent. Elmondása szerint, akiknek az arcán tetoválás helyezkedik el azok csak félig démonok… vagyis emberek, akik eladták a lelküket hatalomért cserébe ezért egy pecsétet helyeztek az arcukra, ami kordában tartja a bennük szunnyadó démoni erőt. Ezért van az, hogy a démoni aura nagy része háttérbe szorul, és szinte képtelenség elkülöníteni azt a halandó résztől. Ez az oka annak, hogy nem érezted meg a gonosz jelenlétét. Tudod, mikor a bukottak a földre kerültek emberekkel háltak, így az utódok képesek voltak felvenni teljesen emberi alakot, de legbelül mégis démonok maradtak. Állítólag ők az úgynevezett tiszta vérűek. De visszatérve ehhez a Narutohoz…
- Mi van vele?
- Gondolom még véletlenül sem szokott furcsán viselkedni a nap vége felé.
- Miért fontos ez?
- A félszerzeteknek naponta egyszer vért kell, hogy igyanak annak érdekében, hogy ne váljanak őrült gyilkoló géppé.
- Krisztusom…
- Vagyis ha már ő kísérget, annak csak egy oka van. Kellesz nekik, és azt te is tudod, hogy miért…