|
8. rész
2012.02.02. 17:19
- Ugyan már, csak nem gondolod, hogy…
- Még most sem értem, hogy fordult meg Sariel fejében, hogy leküld a Földre, amikor nagyon jól tudta ki vagy, és milyen veszélyes ez ránk nézve.
- Nem fog történni semmi.
- Te is ismered a próféciát, Sakura. Mi van akkor, ha a Halál démona a kezükön van? - Ha a béke meghal, vége az utolsó védőbástyának is, ami még egyben tartja ezt a megromlott világot. Amíg élsz, addig van remény…
- Nem fogom megadni a démonoknak azt a boldogságot, hogy holtan lássanak. Hisz ismersz - mosolyodott el majd felállt. - Az emberek mindig is háborúztak. Ez így van mióta világ a világ, és már sosem fog megváltozni… ezen már én sem tudok segíteni.
- Ez nem játék! - pattant fel ő is majd megragadta a lány csuklóját.
- Tudom, mit kell tennem!
- Helyes. Addig maradsz itt, amíg csak szükséges, továbbá katonai őrizetet kapsz… Mindent elkövetünk, hogy elkerüljük ezt a helyzetet.
- Mi? - Na neem, nem én már itt sem vagyok - jelentette ki majd elindult volna, de a férfi erős marka fogságban tartotta.
- Mégis mit képzelsz hová mész?!
- Ha itt maradok azzal veszélybe sodorlak téged, és a többieket is. Ha engem akarnak, akkor senki sem állítja meg őket. Más se hiányzik, hogy még több halott legyen a szervezetben. Meg különben is kíváncsi vagyok, hogy mit terveznek.
- Ez túl kockázatos!
- Nagylány vagyok. Tudok magamra vigyázni!
- Sakura! A szavam adtam Maximilianonak, hogy megvédelek téged. Ez a dolgom nem pedig az, hogy a halálba küldjelek. Én vagyok a védelmeződ, így nem engedhetem, hogy meggondolatlanul cselekedj!
- Miért kezelsz még mindig úgy, mint egy gyereket? - Maximiliano veszélyben van, és ahelyett, hogy engednél utamra még mindig itt vitatkozok veled. Ha a többieket megölték nagyon erős a gyanúm, hogy őt sem azért fogják megkímélni, mert olyan jól vezeti a tanácsot - csattant fel s kitépte kezét a férfiéból.
- Az út másfél nap. Ha időben oda akarsz érni mindenféleképp használnod kell az erőd.
- De ha teleportálnék akkor túl sokat használnék belőle egyszerre. Te is tisztában vagy vele, hogy ez mit vonna maga után.
- Éppen ezért akarom, hogy maradj. Az embereim majd megvédik őt, és küldök még egy őrszemet is kísérőnek.
- Felejtsd el. Én megyek.
- Várj! - mondta majd utána lépett.
- Mi az?
- Egyedül kell menned. A démonra már ráállítottam négy emberemet.
- Őt bízd csak rám.
- Túl veszélyes, felejtsd el! Ha hamarabb tudom, hogy a kísérő, akit kaptál egy démon már hamarabb léptünk volna az ügyben.
- Már döntöttem. Bízz bennem…
- Sakura!
- Pro nobis, nunc et in hora mortis nostrae - mondta majd elindult lefele a lépcsőn s elhagyta a házat.
- Amen - nyögte a férfi elhaló hangon majd fejet hajtott a lány döntése előtt.
Sakura szétnézett az utcán, de a férfit sehol sem látta.
- „Nah… legalább egy rövid időre sikerült megszabaduljak tőle” - gondolta majd elindult a városba.
Közel fél óra séta után megtalálta a kereset helyet. Üzletnek mondjuk nehezen volt nevezhető, mert kirakata semmi, a világításról nem is beszélve. Belépett a rozoga ajtón majd szétnézett a polcok között, amiken különbözőbbnél különbözőbb kétes eredetű lények voltak felsorakoztatva üvegekbe.
- Segíthetek hölgyem? - kérdezi a háta mögött álló öregember.
- Üdv Tetsuya.
- Sakura? - Tényleg te vagy az? - lepődött meg a férfi, amíg megigazította hatalmas szemüvegét, amely eltakarta fél arcát.
- Igen. Én vagyok.
- Régen láttalak. Mi szél hozott erre?
- Ezúttal egy nagyon nagy kéréssel fordulnék hozzád…
- Mire lenne szükséged?
Közben jó pár utcával odébb…
- Hol a frászba van ez a lány? - tűnődött, míg fejét vakarta. -„Ezt nem hiszem el még egy ilyen napot. Honnan tudták azok a fickók, hogy ki vagyok? - Bár ez már oly mindegy… A rohadt életbe, csak egy pillanatra kell levegyem róla a szemem, és máris eltűnik mint a sóhaj… Meg fognak ölni.”
- Jó napot - köszönt rá egy lány.
- „Nem érzem sehol az auráját… nem veszíthettem el.”
- Segíthetek, uram? - kérdezte ismét a lány, aki mikor megfordult olyan közel állt előtte, hogy mozdulni sem bírt tőle tisztára, mint egy egyszemélyes úttorlasz.
- Nem, kösz.
- Feszültnek tűnik… Mit szólna…
- Hagyjon békén! - szólt rá mérgesen, amire a lány szeme kikerekedett a félelemtől.
Sikítva elszaladt, de a férfi csak felsóhajtott majd forgatni kezdte szemeit mert sehogy sem értette, hogy lehetnek a halandó nők ennyire idegesítőek.
- A modorodon tényleg csiszolni kell - hangzott egy hang a háta mögül. - Szia - nézett rá egy apró mosollyal a lány, amin a férfi nagyon elcsodálkozott.
- Hol voltál? - Kerestelek. „Hogy került ide a semmiből?”
- Tudtommal semmi közöd hozzá, hogy hol vagyok, és mit csinálok.
Naruto elmosolyodott, mert így már semmi kétsége nem volt afelől, hogy csak valami zavar történt az arcizmaiban.
- Mehetünk? - kérdezte.
- Hogyne.
Majd ismét útra keltek…
- Tudod, lehetnél kedvesebb az emberekkel.
- Miért? - Nem vagyok az?
- Hogy őszinte legyek, nem.
A szőke ekkor földnek szegezte tekintetét majd úgy ballagott tovább.
- Mit csináljak, hogy kedvesebbnek tűnjek? - kérdezte hirtelen komoly hangnemben.
Sakurat ez váratlanul érte, de azért elkezdte sorolni a feltételeket.
- Továbbá megtehetnéd, hogy nem riogatod őket.
- De ha egyszer olyan hülyeségeket kérdeznek… - dünnyögte, amíg tekintetével az eget pásztázta.
- Te is szoktál, mégsem zavarlak el.
- Tovább - sóhajtott fel, míg lassan elhagyták a várost.
- Viselkedj udvariasan a nőkkel, és beszélj velük tisztességgel - mondta amire a férfi halkan felnevetett.
- Most mi van?
- Semmi.
- De van… látom. Min vigyorogsz?
- Akkor ezentúl megpróbálok kedvesen viselkedni veled.
- Nagy meglepetés részedről ez a próbálkozás, de most már tökmindegy.
- Miért?
- Pár nap múlva úgyis elvállnak utjaink. Azután sosem látjuk egymást többé ezért semmi szükség rá…
- Persze… pont te mondod, hogy legyek kedves az emberekkel, amikor te olyan megközelíthetetlen, és hideg vagy mint egy jégszobor.
- Tudod mit?! - Inkább add önmagad! - mondta a lány majd előre ment.
Elég hosszú ideig nem szóltak egymáshoz majd letértek az útról, és ráléptek Silver road ösvényére ahonnan már egyenes út vezetett Blackwoodba. Az idő már délután felé járt, és az időjárás is úgy látszott nagyon nem akar nekik kedvezni. Sűrűn esett az eső, és villámlott. Hiába siettek a szakadó esőben, az idő mégis útjukat állta, és naplemente után úgy döntöttek megállnak. Találtak egy barlangot az erdő mélyén ahová behúzódhattak, és eltölthetik az éjszakát. Naruto furcsa viselkedése ismét csak olaj volt a tűzre, ami egyre jobban igazat adott az őrszemnek. A férfi elment az idézőjeles aznapi vacsoráért, de Sakura pontosan tudta miért is tűnt el valójában olyan nagy sebességgel. Különösképpen nem érdekelte, inkább csak tüzet rakott. Vagyis csak akart, de a tűz csiszolása sehogy sem sikerült, mert az elázott faágak sehogy sem akartak meggyulladni. Végül belépett Naruto a barlangba kezében négy hallal.
- Itt a vacsora - mondta majd letette őket a másik lábai elé.
- Ilyen hamar? - Gyors voltál.
- Most mit imádkozzak nekik? - Maguktól nem dobják ki magát a partra, hogy itt vagyunk egyél meg - mondta mosolyogva. - Várj, segítek.
Azzal a lendülettel leguggolt mellé majd elkezdte rendezgetni a fákat s pár perc múlva egy öngyújtóval meg is gyújtotta őket.
- Ezt meg hogy…
- Húzd fel a halakat a botra, és süsd meg őket.
- Ne parancsolgass! - zúgolódott Sakura majd felhúzta a halakat egy nyársra s beállította a kővel körberakott tűz mellé.
Ezzel egyidejűleg Naruto elkezdett vetkőzni. Levetette átázott dzsekijét, ingjét, egyedül nadrágját hagyta magán amiről elkezdte letisztogatni a ráragadt apróbb levéldarabokat. Izmos hófehér felsőtestén az ott maradt vízcseppek a tűz fényénél úgy csillogtak mintha gyémántok lennének majd pár másodperc múlva eltűntek. Megrázta sűrű, bozontos szőke haját, amiből mindenfelé vízcseppek repkedtek a levegőbe. Sakura agya továbbra is azon kattogott, hogy hogyan volt képes meggyújtani egy mezei öngyújtóval a vizes fadarabokat. De gondolatai, mint a kámfor elpárologtak mikor meglátta a férfit, aki most, mint egy egyszerű tornagyakorlaton kiropogtatta hátát majd nyakát. Szemei elidőztek gyönyörűen kidolgozott felsőtestén, hatalmas izmos karjain, szép arcán, ami csak tovább erősítette benne azt a gondolatot, hogy még egy ilyen tökéletes teremtmény a világon nincs.
- „Nem lehet valaki ennyire tökéletes… de mégis ennyire félelmetes - gondolta, majd összerezzent mikor a férfi hirtelen ránézett s tengerkék szemeit az övébe szúrta s hirtelen elmosolyodott.
- Mi van?
- A halak… megégtek - válaszolta vigyorogva.
A lány szeme kikerekedett, fejét elcsapta majd látta, hogy valóban igazat mondott ezért gyorsan elkapta őket a tűzről.
- Hát… a vacsora elúszott - mondta majd felsóhajtott.
- Dehogy is - szólt a férfi. Én pont így szeretem - mondta ismét mikor már ott állt a háta mögött.
Észre sem lehetett venni, olyan gyors volt mozdulata. Naruto kivette kezéből a két botot majd leült vele szembe s elkezdett enni. Sakura összeráncolta homlokát s a rosszullét lett úrrá rajta mikor meglátta, komolyan elkezdte enni a szénfeketére égett halakat. Próbálta nem gondolni erre az őrült megmozdulására, inkább felrakta a maradék két halat, de azokra már odafigyelt. Kipakolta maga mellé a ma vett kenyérből, és citromból, hogy ne csak így magába egye. Mikor rendesen megsültek csavart rá a gyümölcs levéből, majd beletette a húst két kenyér közé s elkezdett enni. Már éppen a másodikba harapott volna bele, amikor is a férfira rájött a szokásos beleköthetnék.
- Nem lehetsz valami nagy konyhaművész.
- Pofa be… így már majdnem halas szendvics!
- A citrom aligha lenne jó majonéznek, szivi. A hús odaégetése pedig már tényleg művészet, amit tanítanod kéne - mondta egy enyhe vigyorral arcán majd nyugodt lelkiismerettel tovább evett.
Ezt hallván Sakura mélyen felsóhajtott. Arcán látszott majd szétveti a méreg, de próbált uralkodni magán, így csak letette a szendvicset, táskájához nyúlt s kivett belőle egy érdekes dolgot.
- Ezt meg honnan szerezted? - lepődött meg a férfi az üveg bor láttán.
- Valenwoodban - vágta rá. - Kérsz?
- Fehér vagy vörös?
- Vörös.
- Naná…
A lány egy dugóhúzóval kibontotta az üveget majd elővett két kisebb poharat táskájából s töltött bele az italból.
- Tessék - mondta, míg odaadta neki poharát.
- És, mire igyunk?
- Amire akarsz - válaszolta, míg egyre csak nézte a poharában lévő ital mozgását, amit keze lágy mozgatásával idézett elő.
- Akkor igyunk a barátságra. A miénkre… - mondta, amire a rózsaszínhajú felvonta szemöldökét.
Látszott rajta, hogy egyáltalán nem számított rá, hogy a férfi pont ezt mondja majd.
- Tudod mit? - Legyen - mondta gyorsan, míg elmosolyodott majd koccintottak.
- Szép a mosolyod - mondta a szőke miközben szájához emelte a poharat.
- Tényleg?
- Igen - mondta majd kiitta az utolsó kortyig a bort, amíg a lány épp csak szájához érintette pohara szélét.
- Ez milyen fajta bor? - kérdezte pár pillanattal később, amikor is szemlátomást megremegett.
- Miért?
- Olyan furcsa a zamata… vagyis inkább az utóíze.
- Ezernyolcszázhúszas évjáratú, Marelit. Száraz…
- Sosem… sosem hallottam még ilyen nevet - mondta miközben letette maga mellé a poharat. - Meg hol… hol kaptál ilyen régi bort? - kérdezte, míg párszor köhögés fogta el.
- Az mindegy nem?
- Khmm… ígértél… ígértél valamit…
- Ja, persze. Majd el felejtettem.
- Szóval?
A lány letette teli poharát majd odasétált hozzá.
- Ülj le.
- Miért?
- Jobb ha ülsz miközben csinálom mert nem hiszem, hogy kibírnád két lábon állva - mondta, míg lenyomta a férfi hatalmas testét a földre.
- Mire készülsz? - kérdezte hirtelen, amikor a lány elé térdelt majd hanyatt döntötte a földre.
- Már megmondtam. Olyan éjszakát kapsz tőlem, amit sosem felejtesz el… - mondta mikor hasfalára ült majd ujjait végighúzta a másik arcélén.
Majd nyakához hajolt s orrát végigszántotta rajta beszívva ezzel borzongást kiváltó illatát, amiben volt valami különlegesen izgató számára. Ujjai kínzó lassúsággal kalandoztak izmos felsőtestén s mikor a férfi köldökéhez ért az összerándult.
- Ez tetszik… nagyon tetszik - nyögte alig halhatóan.
Mutató ujjával lassan körözni kezdett köldökénél majd elindult lefelé egészen nadrágjának gombjáig, míg másik kezével nyakát cirógatta s ujjaival megbökdöste a fülében lógó apró karikákat. Naruto zihált, hatalmas teste remegni kezdett s pár pillanattal később elég furcsán érezte magát. Sehogy sem értette miért, pedig nem is ivott sokat, mégis a világ elég furcsa fordulatot vett körülötte.
- Tudtam… - nyögte elhalóan.
- Micsodát?
- Megint átvertél… azzal az álmosolyoddal. Mit tettél a boromba? - kérdezte, de a lány ekkor ujjait szájára nyomta s belé fojtotta a szót.
- Sajnálom Naruto - súgta ajkaiba, míg kezét végigsimította a jéghideg arcon. - De szeretném ha tudnád, hogy nálad szebb balekkal még életemben nem találkoztam - mondta ismét érzelemmentes hangon majd leszállt róla.
- Mi? - kapott torkához melyet éppen eleven lángok mardostak s nem, hogy nyelni nem tudott, de levegőt sem kapott.
- Jó utat a pokolba… - mondta a lány szenvtelen hangon, komoly arccal majd gyorsan cuccához nyúlt, és kirohant a barlangból.
Már közel egy órája futhatott a továbbra is szakadó esőben, amikor már nem bírta tovább, és úgy érezte meg kell álljon egy kicsit. Szaporán kapkodta a levegőt, hosszú rózsaszín hajából pedig csöpögött a víz. Fejét térdére tette, és úgy pihent néhány percen keresztül, amikor hirtelen a hideg lett úrrá teste felett majd fázni kezdett.
- „El kell különítenem emberi tudatomat, hogy ne tudjon olvasni bennük. Biztos ezzel próbálkozott a múltkor is, csak nem tűnt fel. Mondjuk nem hiszem, hogy valaha is találkozni fogok vele, mert ekkora mennyiségű méreg biztosan végzett vele.”
- Miért vagy idekint? - Meg fogsz fázni - hangzott egy hang egész közelről.
Sakura felkapta tekintetét s arcuk egész közel volt egymáshoz. A szőke hamuszürke ábrázata láttán zavartan felpattant, de az mintha tudta volna mit fog tenni ő is felállt s odaszorította a kifulladt lányt a fához.
- H… hogyan…
Naruto nagyot sóhajtott. Hűvös, hideg lehelete megcsapta Sakura arcát, amitől libabőrös lett.
- „A méregnek hatnia kellett volna…”
A férfi továbbra is a másik arcát tanulmányozta majd hirtelen elmosolyodott.
- Miért? - kérdezte levegő után kapkodva a lány.
- Cssss… - tette ujját a másik szája elé. - Semmi baj - suttogta majd megsimogatta a kipirult arcocskát.
A lány szemében félelem, és undor tükröződött, teste remegett s próbálta elfordítani fejét, hogy ne érezze a férfi tekintetét.
- Engedj el - mondta majd elkapta fejét.
- Sajnálom, de nem tehetem - mondta, míg ujjai közé fogta a lány állát s visszafordította, így kényszerítve rá, hogy szemébe nézzen.
- Tudom mi vagy…
- Szóval rájöttél - mondta, míg másik kezével gyengéden beletúrt a rózsaszín hajzuhatagba.
- Nem volt nehéz…
- Akkor mondd ki.
Sakura hezitált, egy árva szó sem hagyta el száját.
- Mondd már! - szólt erősebb, öblösebb hangon a férfi.
- Démon… - mondta reszkető ajkakkal, amire a férfi elmosolyodott.
- És félsz? - kérdezte, míg a másik nyakához hajolt s végighúzta rajta ajkát.
Egyik kezével a lány kezeit a fához szorította feje fölé, a másikkal pedig kecses derekát simogatta.
Sakura valósággal reszketett az erős karok között, úgy érezte mindjárt darabokra hullik szét, a levegőt pedig zihálva kapkodta. Nem akarta érezni a férfi jelenlétét sem annak érintését testén.
- Félsz tőlem? - Kedves Sakura… - kérdezte ismét, de már lágyabb hangon.
- Nem! - kiáltotta míg hirtelen határozottsággal gyomron térdelte a vele szemben állót majd a másodperc töredéke alatt kabátja ujjából előrántott egy kést, s azt a vele szemben álló szőke férfi szívébe döfte.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
