1. rész

Leon Oswald egy aktát olvasgatva ült dolgozószobájában. „Nem történt semmi… Nagyszerű.” Becsukta, bezárta íróasztala egyik fiókjába, majd kezébe vette a whiskys poharát és kiitta annak tartalmát. Még ott ült egy darabig és nézte az ablakon keresztül, ahogy a lágy szellő mozgatta a fák leveleit. Megunva tevékenységét felállt és felment, hogy lezuhanyozzon, majd lefeküdjön aludni.

A Kaleido színpadnál nagy volt a csend, ekkor már mindenki az igazak álmát aludta. Egy fekete kabátos férfi sétált a szállások környékén és árgus szemekkel nézett körbe, különös tekintettel Sora Naegino kis lakására. Miután semmi érdekeset nem vett észre, gyorsan előkapta a telefonját és egy rövid SMS-t írt. „Minden rendben.”
Elküldte, beszállt éjfekete autójába és elhajtott.

Másnap reggel Sora Kalos irodája felé haladt oldalán Annával és Miával. Túl vannak már a Hattyúk tava előadásain, és a vörös hajú lány ma fogja ismertetni a következő darab részleteit.
Kopogás után beléptek Kalos irodájába és helyet foglaltak May mellett a bent lévő kanapén. Leon már hamarabb megérkezett és lazán karba vetett kézzel a falnak dőlt.

• Üdvözlök mindenkit! Kezdjük is el – nézett Miára és helyet foglalt a székén.
• Köszönöm – állt fel a lány. - Tehát a következő darab a Szépség és a Szörnyeteg lesz. Azért gondoltam erre, mert nincs elég színészünk, hogy a gyerekszínpad párhuzamosan futhasson a nagyszínpaddal, ezért egy mindenki számára nézhető előadás kellett. A szereposztás: Belle: Sora, Szörnyeteg: Leon, Gaston: Yuri, Lumiere és Tik-Tak úr, pedig lehetne Anna és May, ha nem bánják.
• Én benne vagyok! – mondta Anna elszántsággal az arcán.
• Felőlem – felelte May – Mikor kezdődnek a próbák Főnök?
• Holnap reggel pontosan nyolc órakor, úgyhogy ezúton szeretnélek megkérni Sora, hogy legyél pontos. Yurit majd én felhívom.
• De hát Főnök Úr ma is az voltam! – állt fel hirtelen a lány.
• Igen, most először mióta ismerjük egymást.

Sora pirulva ült vissza a helyére, Leon pedig szó nélkül ellökte magát a faltól és kisétált. A lány is felkelt, illedelmesen elköszönt és a férfi után szaladt, aki meghallva a lépteket sóhajtva állt meg.

• Mondjad Sora.
• Csak azt szeretném kérdezni, hogy mikor kezdünk el próbálni. – Leon kérdőn felvonta a szemöldökét.
• Kalos az előbb mondta el, hogy holnap reggel – mordult rá a lányra.
• Gondoltam, hátha már ma elkezdhetnénk kitalálni egy új ugrást az előadásra.
• Nincs szükség rá, mert ahogy átnéztem Mia jegyzeteit, semmi új és bonyolult elem nem volt köztük. Valamint a közös jeleneteink néhány része improvizációra épül, és mára már van programom.
• Értem… - fordult el csalódottan Sora.
• Mondd, reggeliztél már? Mert ha nem, eljöhetnél velem.
• Tessék? – Enyhe pírral az arcán fordult vissza. – Én nem is tudom… - Erre mintegy válaszként megkordult a gyomra.
• Tehát még nem. Gyere – indult el egy félmosollyal ajkán a parkoló felé és hallgatta a lány szapora lépteit, ahogy próbálja a lépést tartani vele.

Az autóhoz érve Leon beültette a lányt az anyósülésre, majd miután ő is helyet foglalt a volán mögött elindult úti célja felé. Ahogy közeledtek az étteremhez Sora egyre biztosabb lett benne, hogy rossz ötlet volt Leonnal tartani. Mikor megérkeztek és meglátta a rendkívül elegáns és fényűző éttermet legszívesebben visszament volna a színpadhoz, hogy ott fogyaszthassa el a reggelijét.
Egy ablak melletti asztalnál kaptak helyet. Épp hogy leültek egy nagyon jóképű, magas, tépdesett sötét barna hajú és szürkészöld szemű fiatal férfi lépett oda hozzájuk. Leon felállt és régi barátként üdvözölték egymást.

• Sora, had mutassam be neked Craig Smith-t a legjobb barátomat és egyben az étterem tulajdonosát.
• Nagyon örülök a találkozásnak! – A lány felpattant a helyéről és meghajolt előtte.
• Én annál is jobban. Már nagyon sokat hallottam rólad – mosolygott. – És mondjátok, mit ennétek?

Miután felszolgálták nekik a választott reggelit, Craig leült hozzájuk és leginkább Sorát kérdezgette az artista létről, valamint a Kaleido színpadról.

• Mostanában túl nagy a csend, Leon – mondta a barna hajú srác, mikor Sora kiment a mosdóba.
• Tudom. Készülnek valamire…
• Mit fogsz tenni?
• Egyelőre semmit. Várunk. Dave állandóan nyitva tartja a szemét és mindent az ellenőrzésem alatt tartok. De egy jó tanács: aludj éberen.
• És…

Azonban beszélgetésüket nem tudták befejezni, mert Sora visszaért, így köszönés után elindultak a színpadhoz. Odaérve a lány megköszönte a reggelit, kiszállt az autóból és csatlakozott a partra igyekvő barátaihoz.

Este mire Leon hazaért, Martha, a házvezetőnő meleg vacsorával várta. A nő már régóta neki dolgozott és szinte fiaként tekintett a férfire. Mindig mindenben segítette és mellette állt a nehéz helyzetekben, mint például Sophie halála után. Miután megvacsorázott, átment az étkezőből a dolgozószobájába. Belépve egy teljesen átlagos dolgozó jut az ember eszébe, néhány könyves szekrénnyel, laptoppal az asztalon és persze egy bárszekrénnyel. Baloldalon egy kulcsra zárt ajtó látható. Odabent eddig nagyon kevesen jártak és csak ők tudhatják, mennyi titkot is rejt valójában.
Leon épphogy leült hatalmas íróasztala mögé, megcsörrent a telefonja.

• Oswald.
• Smith – mondta Craig, majd elröhögte magát. – Hogy te milyen komor vagy.
• Inkább azt mondd, hogy miért hívsz – sóhajtott nagyot Leon.
• Csak gondoltam van kedved beszélgetni. Megleptél, hogy elhoztad Sorát reggelizni. Azt hittem próbálod kerülni.
• Próbálom, de levakarhatatlan. Reggel is ő jött utánam, hogy eddzünk, de el kellett néhány dolgot intéznem a nap folyamán. Úgy gondoltam, így mindketten jól járunk – mosolygott halványan, miközben visszagondolt a reggelre, mikor zavarral az arcán ült mellette a lány.
• Jót tenne neked, ha nem zárkóznál el így tőle.
• Tudod jól, hogy nem tehetem. Nem szeretném, ha bármi baja esne.
• Ugyan már. Ez csak kifogás. Meg tudod védeni és ezt te is tudod. Nekem is van barátnőm, sőt Dave-nek már felesége. A közeledbe engedhetnél végre egy lányt, ráadásul Sora rendkívül angyali teremtésnek tűnt.
• Igen, ő egy igazi angyal. Amúgy is, ő nem hiszen, hogy venné a lapot, Ken, az egyik kellékes srác oda van érte régóta és fel se tűnik neki.
• Figyelj, legalább próbáld meg. Mellesleg, nekem nem úgy tűnt, mintha csak barátként nézne rád.
• Kérlek, most hagyd ezt abba – dörzsölte meg fáradtan a halántékát – Inkább lefekszek aludni, holnap kezdődnek a próbák. Jó éjt!
• Rendben, de a premierre a belépőmet ne feledd! – nevetett a srác – Neked is!

„Idióta… mégis, hogy tudnám megvédeni… Sophiet se tudtam…”

Kezébe vett egy fényképet, amin a vidáman mosolygó húga szerepel. „Hiányzol Sophie. Bárcsak itt lennél most velem.” Majd az egyik fiókjából egy másikat is elővett, amin Sora és ő volt az Angyalok Tánca után és épp a színpadon álltak egymást ölelve. Épp visszatette a helyére a képet, amikor kapott egy SMS-t, ami csak egy „Minden rendben”-t tartalmazott. Elégedetten a zsebébe süllyesztette a telefont és elindult, hogy lefeküdjön aludni.

Ezen az estén is, mint egy ideje mindegyiken, a fekete kabátos férfi körbejárta a Kaleido színpad környékét, ellenőrizte a szállásokat és elővette a telefonját, hogy SMS-t írjon egy bizonyos Leon Oswaldnak…

Köszönöm, hogy elolvastad! Nagyon örülnék néhány kritikának és, hogy van-e értelme feltennem a folytatást.