XVI. fejezet

Találkozás

Másnap korán tovább indultak. Elég nagy kitérőt tettek, pedig csak Narakut akarják előkeríteni. Most délnek vették az irányt. Kicsit tempósabban meneteltek előrefelé.

• Sesshoumaru mi a baj? Miért sietünk ennyire? –
• Még sötétedés előtt át akarok érni az erdőn. – “Inuyasha… Érzem az öcsém szagát…”
• Miért? –
• Miért kérdezel ennyit? –
• Bocsánat. – hajtotta le a fejét Kagome és búskomoran ballagott tovább.

***

• Érzem. Ez Kagome illata! Ezer közül felismerem, de valami olyan furcsa… -
• Mi Inuyasha? – sürgette a válasszal Miroku, mivel eléggé izgatott volt, hogy végre megtalálták Kagomét.
• Az illata… démoni… -
• Nem kevered össze valakivel? – lépett melléjük Sango.
• Nem! Ez biztos, hogy ő! De még valaki szagát érzem, ami eléggé dühítő! – kiáltott, azzal elrohant.

***

• Utolért… - állt meg Sesshoumaru és hátrafordult.
• Hogy mi? – értetlenkedett a lány, aki most megállította a Rint és Jakent cipelő sárkánylovat.
• Kagome! – rohant a lány felé villám gyorsan a hanyou.
• Inu… yasha… - nyögte a meglepettségtől.
• Drága öcsém, hát te is megérkeztél. – tetetett örömet a szellem.
• Sesshoumaru… - morgott a félvér – Kagome mit keresel itt ezzel, halálra aggódtuk magunkat miattad?! –
• Inuyasha… még nem kellett volna találkoznunk… még nem… -
• Miről beszélsz? – értetlenkedett a hanyou és buta arcot vágott.
• Kagome! – ugrott a lány nyakába Sippou – Annyira örülök, hogy nem esett bajod. –
• Sippou, jól vagy? –
• Igen, de neked… tényleg… démonszagod van… - szaglászta körbe a kis rókaszellem.
• Igen, ez hosszú történet… -
• Kagome! Jól vagy?! – rohant felé Sango és Miroku.
• Sango! –
• Mit csináltál Kagoméval?! – üvöltözött tovább Inuyasha.
• Semmit te korcs. –
• Sértegetsz? –
• Mert téged olyan nehéz. Korcs… –
• Most meghalsz! – rántotta elő kardját Inuyasha és bátyjának rontott.

Sesshoumaru sem maradta tétlenül, ő is nekitámadott a Toukijinnel, de ekkor olyas valami történt, amire senki sem számított. Kagome állt közéjük, elszánt és könnyes arccal. Kezét széttárta és úgy ordított.

• Elég legyen! –

A két testvér hirtelen megtorpant. Sesshoumaru elrakta a kardját, jelezve tiszteletben tartja a lány érzéseit, de Inuyasha már nem volt ilyen könnyű eset.

• Mégis miért véded?! –
• Inuyasha elég legyen! – sírta most már Kagome.
• Halálra aggódjuk magunkat, közben te vidáman utazgatsz a halálos ellenségünkkel. Még is mit gondoltál, hogy majd leülünk teázni?! –

Kagomének ez már sok volt. Könnyes szemeit dörzsölve rohant el, de olyan gyorsan, hogy a többieknek nem is volt esélyük beérni.

XVII. fejezet

• Öcsém, te és a bolond nagy szád. Fogalmad sincs az egészről mi? Semmit nem tudsz ugye? – törte meg a csendet Sesshoumaru.
• Mégis miről kéne tudnom?! – heveskedett a hanyou.
• Te is tudtál a jóslatról, nem igaz? –
• Tudtam róla, de ennek mi köze van ehhez? –
• Nekem sem mesélt el csak részleteket. Abból valamennyire összeraktam a történteket. –
• Mégis mit mondott neked?! – kapta kezét megint a Tetsusaigához.
• Inuyasha, szerintem, inkább végig kéne hallgatnunk. – okoskodott Miroku és ezzel lenyugtatta a félvért.
• Rin, Jaken előjöhettek! – szólt hátra az eddig egy bokorba gubbasztó párosnak.
• Te is Sippou! – hívta Sango a kis rókadémont.

Most már mindannyian egy kupacba állták körbe a szellemet, aki elkezdett mesélni. A hiányzó részeket Inuyasháék adták hozzá, így már mindeninek teljes volt a sztori. Miután mindent tisztáztak. Elküldték a hanyout, hogy keresse meg Kagomét és beszéljék meg a dolgokat. Így is lett Inuyasha bűnbánó képpel elindult és követte a lány illatát, hogy rátaláljon.

XVIII. fejezet

Döntés

- Kagome… - szólította meg a neki háttal ülő lányt, aki még mindig magába roskadva zokogott.

- Nem kellett volna még összefutnunk… Még túl korai volt találkoznunk… -

- Miről beszélsz?! –

- Inuyasha minden erőmmel azon vagyok, hogy elfelejtselek téged. Már majdnem sikerül és te újra felbukkansz… -

- Kagome, miért kéne engem elfelejteni? –

Emlékszel a jóslatra. Akkor este én láttam, hogy kimész… utánad mentem, követtelek egészen addig… és mikor megláttalak Kikiyouval, én démonná változtam. Csak egy kis ideig, de démonná változtam. Aztán ez megint megtörtént, ekkor találkoztam Sesshoumaruékkal. Nem tudom, miért de máshogy tekintettem rá, és lassan… beleszerettem… -

• Hogy mi?! A bátyámba?! – hőkölt hátra a hanyou. –
• Tudod Sesshoumaru sem olyan rossz, mint amilyennek gondolod. Tud kedves és figyelmes is lenni… Neki köszönhetem, hogy így démonként is emberi tudatomnál maradok… de most, hogy újra látlak, rájöttem, hogy még téged is szeretlek. – mondta ezt már ismét könnyes szemmel.
• Kagome, én és Kikiyou… én is szeretlek téged, de nehéz dönteni… -
• Tudom, most már tudom, mit érzel. De bármit is mondanál, mi nem lehetnénk boldogok. Kikiyou mindig ott lenne, és én szeretném, ha nem lennénk haragban. De úgy döntöttem Sesshoumaru mellett van a helyem. –
• Megértem, de miért pont a bátyám… -
• Inuyasha… Mi is Narakut keressük, miért nem megyünk együtt? –
• Kizárt! – tiltakozott.
• Inuyasha kérlek. –
• Még ha én bele is egyeznék, nincs az a kincs, ami Sesshoumarut rávenné. –
• De van. –
• Rendben. Ha őt meggyőzöd… –
• Bízd csak ide. – mondta most már vidámabban és elindultak visszafelé.