XIX. fejezet

Egy csapat vagyunk
 

• Kagome! Most már jobban vagy? – kérdezte Sango, mikor észrevette barátnőjét és Inuyashát a horizonton.
• Igen. Megbeszéltük. – ült le a többiekhez – Szóval, arra jutottunk, hogy miért ne mennénk együtt? – itt a néma csöndben gubbasztó szellemre nézett, de olyan kérő szemekkel, hogy olyat még nem látott a világ. –
  
  A szellem elfordult.

• Ez mit jelent? – kérdezte a szerzetes.
• Ez nála annyit tesz. Rendben, de nem örömmel. –
• Hát Kagome, nem tudom, hogy csináltad… - nézett elismerően Inuyasha.
• Akkor nem hagysz itt bennünket?! – ugrott a lány ölébe Rin.
• Nem, már mért hagynálak. – karolta át a kislány és a nagyöleléshez Sippou is csatlakozott – Mindnyájatokat, nagyon szeretlek. –
  
  Sesshoumaru csak elmosolyodott, majd újra hűvös tekintettel elsétált.

• Hová megy? – érdeklődött Miroku.
• Mindig ezt csinálja, csak körbeszimatol, nem talál e valami nyomot. – magyarázta Kagome.
• Jaj nagyuram… - sóhajtozott a balszélen Jakén, és mélyen magába meredt.
• Sango, nincs kedved eljönni velem, fürödni? – tette fel a kérdés Kagome.
• Menjünk. Láttál valahol tavat, vagy valamilyen forrást? –
• Igen, gyere. Rin te is jössz? –
• Nem most itt maradok, játszok a rókával. –
• Rókadémon vagyok és Sippou a nevem. –
• Rendben, akkor mi megyünk. – búcsúztak és elindultak.
• Nem Miroku, te itt maradsz. – húzta vissza a szerzetest Inuyasha, és tovább révedt a lángokba.
  
  
  XX. fejezet
  
  Fürdőzés
   

• Szóval Kagome, nem akarsz te nekem elmesélni valamit? –
• Mégis mire gondolsz? –
• Mi van közted és Sesshoumaru között? –
• Mi lenne? Nem értem mire gondolsz. - pirult el a lány.
• Kagome, Sesshoumaru elmondta nekünk mi történt, de van egy olyan gyanúm, hogy elhallgatott egy igencsak érdekes részt. –
• Tudod… én azt hiszem, szeretem, és ő is szeret engem… -
• És Inuyashával, mi lesz?! –
• Hát éppen ez az. – szomorodott el – Még őt is szeretem. –
• Kagome… ebből még nagy gondok lesznek. –
• Én is ettől félek… de most hagyjuk ezt. Mi van veled és Mirokuval. –
• Se… semmi. Mégis miről beszélsz. –
• Elpirultál. Akkor mesélj csak nekem… -
• Most, úgy érzem, egyre közelebb vagyunk egymáshoz, csak aztán mindig feldühít egy másik lánnyal. Nem is tudom. –
• Szeret téged. Szerintem, csak féltékennyé szeretne tenni. –
• Sikerült is neki. De ha legközelebb… - hadonászott ökölbeszorított kézzel.
• Nyugi. Végül minden jóra fordul. –
• Remélem, de most már induljunk vissza. –
• Oh… induljunk… - egyezett bele kicsit sem lelkesen és visszafelé vették az irányt.
  
  
  
  XXI. fejezet
  
  Magányos félelem
  
  
  Mikor visszaértek, már mindenki aludt, csak Sesshoumaru nem volt sehol.

• Kagome, hová mész? – kérdezte Sango, mikor meglátta, barátnője elindul a rengetegbe.
• Megkeresem, úgyis beszélni akartam vele. –
• Nem lesz baj? –
• Nem, feljött a hold. Már meg tudom magam védeni. – szólt még hátra majd eltűnt az éjszakában.
• Mi köze ehhez a holdnak. – kiáltott még utána halkan, de kérdése süket fülekre talált.

***

• Sesshoumaru! – szólította meg a szellemet, aki egy kőszirtről lógatta le lábát a mélységbe.
• Mit akarsz? –
• Ne legyél ilyen… -
• Kagome… ezek olyan dolgok, amiket te nem érthetsz meg… -
• Nem is kell, elég nekem annyit tudnom, hogy szeretlek. –
• Szeretsz… - húzta keserű mosolyra száját a szellem – Szeretsz… - nevetett most már – Nem tudod te, mit beszélsz… -
• Ne legyél velem ilyen. Most megint eljátszod itt nekem a kemény szellemet, akit semmivel nem lehet felhúzni, pedig félsz… érzem. De mégis mitől? – ölelte át hátulról.
• Félek, hogy elveszítelek… - nyöget ki Sesshoumaru.
• Engem, nem fogsz elveszíteni… - nyugtatta meg a szellemet, majd egy csókot adott bizonyíték képen.

Még sokáig voltak úgy, csak ők ketten és nézték a magányos holdat.