Kaname némán ült a díványon és könnyes szemmel nézett maga elé. Nem értette, hogy miért ment el Sousuke. Az elméjében kérdések cikáztak, de egyikre sem talált választ. 
~Miért történt mindez? Vajon csak azért ölelt meg, mert meg akart vigasztalni? Vagy azért, mert érez valamit irántam? Á, az nem lehet. Ó, bárcsak tudnám, hogy mit akar tőlem! A fenébe, Sousuke, te idióta! Miért menekülsz el mindig, amikor a kettőnk kapcsolata kerül szóba. Kapcsolat?! Én megőrültem! Hisz nincs is köztünk semmi olyan… Csak barátok vagyunk. Ah, ez a tavasz megbolondítja az embert!~ Kaname zavartan nyúlt a telefonért és Sousuke számát tárcsázta. De amikor a telefon kicsöngött, ijedten csapta le a kagylót. Ezt még háromszor megismételte és egyszer sem várta meg, hogy a fiú felvegye a telefont. A nap további részében fel-alá járt a lakásban vagy unottan kapcsolgatta a tévét. 
Éjjel nem sokat aludt, hisz a gondolatai nem hagyták nyugodni.

Másnap reggel nehezen kászálódott ki az ágyból, fáradtan indult el az iskolába. De ezzel nem volt egyedül. Sousuke sem pihente ki magát rendesen. Az iskola előtt összefutottak. 
-Jó reggelt, Chidori kisasszony! 
-Öhm… szia, Sousuke! -köszönt Kaname. 
-Első órán dolgozat, igaz? 
-Igen, úgy emlékszem… Mi?! Dolgozat? Úristen, tényleg. És én nem is tanultam semmit. Ó, hogy az a… Kaname nem tudta, mitévő legyen, de a zsoldos higgadtságát látva, megkérdezte: 
-Te nem is izgulsz, Sousuke? 
-Nem, Chidori. Én tanultam. 
-Aham. Szóval te tanultál… 
A lány elgondolkodott. 
~Hogy tudott tanulni? Én egész délután azon a bizonyos ölelésen gondolkodtam, ő meg… tanult. Nem értem.~ 
-Na de most már menjünk. Még a végén elkésünk az óráról. 
Kaname meglepetten nézett a fiúra. 
-Már meg ne haragudj, de mióta érdekel téged a suli? 
-Baj, Chidori kisasszony? Mert ha igen… -hebegte Sousuke. 
-Nem, nem baj. Csak furcsa. 
A délelőtt átlagosan telt. Kaname dolgozata pocsék lett, ellenben Sousuke minden kérdésre tudott válaszolni. Délben, az ebédlőben Kaname a barátnőivel beszélgetett. 
-Mondd csak, Kaname, mi van Sousukéval? Olyan furcsán viselkedik ma. –mondta Kyouku. 
-Kyouku, ő mindig furcsa. Ezt már megszokhattad volna. –felelte Chidori egykedvűen. 
-Ez igaz. –mondta a lány és beleharapott a szendvicsébe. 
–De ma valahogy különösen. Na mindegy. 
Suli után Kaname megkereste Sousukét. 
-Beszélnem kell veled! –mondta határozottan. 
-Rendben. Miről van szó? 
-Még kérded? Hát a tegnapi… tudod… az ölelésről. 
-Ja, arról. Mi van vele? 
-Sousuke!!! Te megöleltél engem! 
-Igen. 
Kaname kezdett egyre idegesebbé válni. 
-Neked ez nem jelent semmit? –kérdezte ingerülten. Sousuke elvörösödött. Tudta, hogyha Kaname ideges, az azt jelenti, hogy valamit megint nem ért. 
-Chidori kisasszony, én nem értem önt. –mondta, de már előre félt, hogy Kaname mit fog reagálni. A lány megnyugodott. Az előbbi haragnak nyoma sem volt. Helyébe csalódottság lépett. 
-Értem. –mondta szomorúan és leszegte a fejét. 
-Mi a baj? Rosszat mondtam? –kérdezte Sousuke. 
-Nem, dehogy. 
Kínos hallgatás következett. A katona nem tudta, mit mondjon, hogy jobb kedvre derítse Kanamét. 
-Chidori kisasszony, én arra gondoltam, hogy… 
-Mondtam már neked, hogy ne magázz! –mondta Kaname mérgesen. 
-Bocsánat. Szóval: Kaname, nem akarsz eljönni velem valahová? 
A lánynak felcsillant a szeme. 
-De igen! Vagyishogy: szívesen. –felelte örömmel. 
-Ennek örülök. Csak mert ma este lesz egy buli a tengeralattjárón. Tudod, olyan, mint a múltkor. 
Kaname lelkesedése alábbhagyott. Azt hitte, Sousuke randizni akar vele. 
-Pompás! –mondta, bár egyáltalán nem tartotta pompásnak. A katona közölte a lánnyal, hogy mennie kell, mert még be akar vásárolni az esti bulira. 
-Menj csak! Majd este találkozunk! –mondta Chidori és hazaindult. 
~Buli… a Tuatha de Danaan fedélzetén. Melissával, Kurzzal meg a többiekkel… és Tessával! Király! Már alig várom!~ gondolta magában és rosszkedvűen hazabattyogott.

(Folyt. köv.)