9. rész. Egyetlen nyílvessző

Kita elgondolkozva állt a sziklaszirt szélén, a szél bele-belekapott hajába, és ruhájába, de a félszellem lányt ez a legkevésbé sem érdekelte. 
-Min gondolkozol? –kérdezte egy hang a lány háta mögül.
-Mit keresel itt Shidzuka? –kérdezte Kita, és megfordult.
-Téged húgocskám. –mondta a legidősebb testvér. –Zoenna sama aggódott érted.
-Hogy van anya? –kérdezte Kita.
-Jól. –felelte Shidzuka. –De hiányzol neki.
-Nem megyek vissza a palotába. –jelentette ki Kita. –Még akkor se, ha Yilsranát külditek értem.
-Yilsranát nem kell küldeni. –mondta Shidzuka. –Jönni fog magától, ha akar, hiszen a nővéred ő is. Szeret téged, úgy, mint mi.
-Nem megyek vissza a palotába Shidzu. –rázta meg a fejét a félszellem lány. –Nem és nem.
-Mi aggaszt? –kérdezte Shidzuka. –Miért tűntél el az estély után?
-Anya. –mondta halkan Kita. –Ő halandó nő…
-Félsz, hogy elveszíted? –kérdezte Shidzuka, és megölelte húgát.
Kita bólintott.
-Gyere. tudom, hogy mit érzel, hisz én is anyámként tisztelem, és szeretem Zoenna samát. De ettől még nem szökhetsz el. Visszajössz velem a palotába? –kérdezte Shidzuka.
Újabb bólintás.
 
Yilsrana az erdőt járta. Bátyja, Shidzuka két napja hozta vissza Kitát, és ez megnyugtatta a félszellem papnőt.
-Á, Yilsrana Hime. –szólalt meg egy mézes-mázos hang. –Öröm számomra, hogy újra találkozhatunk.
Yilsrana villám gyorsan kézbe vette az íját, és egy nyílvesszőt illesztett a húrra, de a támadót még mindig nem látta.
Lehunyta szemeit, és így próbálta megérezni a támadót. Hirtelen eszébe jutott a halál angyalával folytatott beszélgetésük. Igaz, hogy azt mondta az angyalnak, hogy már nem kölyök, de valahol mégis csak egy gyerek még. Hisz még el sem múlt tizennyolc éves.
De a következő percben abba kellett hagynia az elmélkedést, mert megérezte a rejtőzködő auráját, és rögtön fel is ismerte.
-Naraku! –kiáltott Yilsrana. –Mutasd magad te féreg!
-Bravó hercegnő! –jelent meg Naraku. –Ön igazán ügyes.
-Mit akarsz? –sziszegte Yilsrana.
-Természetesen az ékkövet. –mondta Naraku. –Add át!
-Soha! –sziszegte Yilsrana, és ellőtte a nyílvesszőt.
A nyílvessző vakító, kék fény kíséretében találta el a szellemet, és súlyos sebet okozott neki.
-Nem lehet! –nyögte Naraku. –Egy korcsnak nem lehet ilyen ereje!
Aztán Naraku eltűnt.
Yilsrana elgondolkodva meredt a helyre, ahol nemrég még Naraku állt.
/Hihetetlen, hogy mire képes egy nyílvesszőm./ gondolta a lány. /Egyetlen nyílvessző./
 
Folytatás következik