23. rész. Döntés

Yilsrana elgondolkodó arckifejezéssel állt a kertben.
Valami már azóta foglalkoztatta, hogy álmában beszélt Midorikoval.
Na meg ott volt még Naraku ügye is.
Hirtelen megérezte, hogy valaki áll mögötte.
Megfordult, és beleütközött jegyesébe.
-Figyelmetlen lettél. –rótta meg kedvesét Sesshoumaru.
-Csak gondolkoztam. –mondta Yilsrana.
Sesshoumaru megcsókolta kedvesét, aztán kérdő tekintettel nézett rá.
-Na és min? –kérdezte kíváncsian Sesshoumaru.
-Naraku mostanában nem hallatott magáról. –kezdte a hanyou. –Ez aggasztó.
-Látom, hogy van még valami. –mondta Sesshoumaru.
-Midoriko. –bökte ki végül Yilsrana.
-Mi van Midorikoval? –értetlenkedett Sesshoumaru.
-A reinkarnációja vagyok. –mondta Yilsrana. –De ezt te is tudod.
-De te honnan? –lepődött meg Sesshoumaru. –A szüleid még nem akarták elmondani.
-Nem is ők mondták. –sóhajtott Yilsrana. –Hanem Midoriko.
-Tessék? –lepődött meg újból a kutya.
-Álmodtam. –mondta Yilsrana. –És beszéltem vele. Ő mondta el.
-Értem. –mondta Sesshoumaru, aztán Yilsrana szemébe nézett. –Na és akkor hová megyünk?
-Megyünk? –lepődött meg ezúttal a lány.
-Azt hiszed, elengedlek egyedül? –kérdezte Sesshoumaru, majd a lány értetlen arcát látva felnevetett. –Még a végén megöletnéd magad.
-Kösz. –mondta Yilsrana.
-Szóval mi lesz az úti cél? –érdeklődött újra Sesshoumaru.
-Úgy gondoltam, először elmehetnék oda, ahol Midoriko kővé vált. –mondta Yilsrana. –Kétlem, hogy a szellemirtók megtámadnának, mert ők bízták rám az ékkövet.
-És utána? –kérdezte Sesshoumaru.
-Majd addig kitalálom. –mondta Yilsrana.
-Szüleid mit fognak szólni, hogy ismét távozol? –kérdezte Sesshoumaru. –Ahogy hallottam, csak nemrég tértél haza.
-Aha. –mondta Yilsrana. –Szerintem örülni fognak, hogy nem egyedül megyek.
Sesshoumaru és Yilsrana bementek a palotába, és Yilsrana elindult, hogy közölje szüleivel, ismét útra kel.
 
Folytatás következik