34. rész Kétségek közt…

- Jó reggelt! Kelj föl kicsim! – Leon megcsókolta Sorát. A lány lassan kinyitotta a szemét és pislogott párat, hogy tisztán lásson. Mindenki csak annyit látott, hogy a tehetséges artista szája elé téve a kezét rohan a WC-be. 
- Jaj ne! Sora! – Layla utána rohant és berontott a mosdóba. A lányt a WC mellett találta, ahogy ott kuporgott elhagyatottan. A nő magukra zárta az ajtót. 
– Ugye nem…? – kezdte Layla, de elhallgatott, amikor a lány bólintott. 
- Jaj ne! De ugye tudod, hogy ez nem azt jelenti, hogy... 
- Tudom – mondta erőtlenül Sora és lehúzta a WC-t. Hatalmasat sóhajtott. 
– Tudod… azaz igazság, hogy nem biztos, hogy bánnám ha… tudod… 
- De neked még nem szabad, érted? Még fiatal vagy és a karrier. 
- Nekem Leon most fontosabb, minden másnál – szájára tette a kezét, ahogy kicsúszott a mondat. Maga is megijedt attól amit mondott, majd megnyugodott. Elvégre is baj az hogy az egyik álmát feladná egy másikért? Layla elmosolyodott. 
- Te tudod kislány. Csak gondold át alaposan. 
- Ne aggódj. Ma már azt álmodtam, hogy gyerekem lesz… 
- De ugye nem csak magadat akarod meggyőzni? 
- … 
- Jaj. Beszélj Leonnal. 
- Nem merek! Félek attól, hogy mit fog szólni… 
- Sora – hangzott kintről bátortalanul – Minden rendben? 
- Beengedjem? 
- Ne. Menjünk ki. 
Odakint Leonba botlottak az ajtóban, de a többiek is érdeklődve nézték a jelenetet. Kelly mosolyogva ült az ágyán, de ezt nem láthatták… Sora, mintha mi sem történt volna visszabújt az ágyba. 
- Sora ma ne nagyon kelj ki az ágyból – mondta Layla, majd a többiekhez fordult – Elrontotta a gyomrát. 
- Túl sokat vagy mostanában beteg – jegyezte meg gyanakvóan Sarah. 
- Bocsánat – morogta az orra alá Sora és érezte, hogy Leon bemászik mellé. 
- Mi van? – suttogta a férfi. 
- Semmi, légyszí hagyjál most – kérte és bátortalanul rámosolygott. 
- Rendben. Hagylak. De csak egy kicsit. 
- Leon… 
- Hm? 
- Szeretsz? 
- Ez meg miféle kérdés? Persze! 
- Akkor jó. - Én a helyetekben minél hamarabb igyekeznék kijutni innen – szólalt meg a mai nap folyamán először Kelly. – Nem hiszem, hogy az a valami, ami ártani akar nektek szívesen hallgatja egyesek nyávogását. Észrevettétek hogy régóta nem volt semmi balhé? Nagy csönd a vihar előtt. Én vigyáznék magamra. 
- Miért? Neked nem akar ártani? – Sarah nem bírt átsiklani az előző mondat felett és megkérdezte. 
- Hogy mi van? – ült fel Kelly és gyilkos tekintettel nézett rá. Sarah állta a sarat. 
- Azt mondtad nekünk akar ártani, de magadat nem soroltad bele? Miért? Netán közöd van hozzá? 
- Sarah – Kalos próbálta volna fékezni, de ezek a kérdések benne is megvoltak ugyanúgy, ahogy mindannyikban. 
- Apró nyelvbotlás volt és nem hiszem hogy közöd lenne hozzá – válaszolt ridegen Kelly és az ajtóhoz sétált. 
– Amúgy meg… kezdesz egy kicsit a bögyömben lenni Sarah Depount. 
Megeresztett egy bájos mosolyt, majd kisétált a folyosóra.