Eközben egy hatalmas sötét palotában gonosz kacaj hangzott fel.

-Hát itt vagy kedvesem- mondta hízelgő hangon Naraku, s oda lépett a kábult Kagoméhoz, megsimogatta arcát -szép munka volt Rika- mondta elismerően a nőnek- de munkád még korántsem ért véget.

Kagome két karjánál fogva lógott le a semmiből, mintha hatalmas láthatatlan láncok tartanák testét. Teste élettelenül lógott fel függesztett karjai alatt, feje előre bukva lógott, semmi életjelet nem mutatott, csupán szíve dobogása adta jelét, hogy még él. Lassan vette a levegőt.

-De hát- kezdte a nő - azt mondtad, elengedsz, amint elhoztam neked a lányt.

-Valóban? -kérdezte gonosz vigyorral arcán- a megállapodásunk úgy szólt, hogy elhozod nekem a lányt és addig maradsz a csatlósom, amíg ki nem irtom Inuyashát és a bandáját.

-Ez nem igaz! -vetett ellent a nő, s már húzta fel íját- Most azonnal utamra engedsz, vagy szíven talállak lőni.

-Ejnye kicsi Rika, ugye ezt te sem gondolod komolyan- hangzott a válasz, s egy kézlendítéssel apró darabokra vágta a nő íját. A boszorkány hátrált pár lépést, de a fal útját állta.

-Engedj el! -kiáltotta a nő, s rárontott a férfire.

Naraku felemelte karjait, s egy legyintéssel két darabra vágta a nőt. Ajkain piros vér bugyogott elő, s még utoljára levegő töltötte meg tüdejét. Rika holtan zuhant a földre, szemei tágra nyíltan meredtek a semmibe.

-Most nézd meg! Összevérezted a padlómat! - nézett le a nőre Naraku- kellett ez neked? -belerúgott a nőbe, majd Kagomehoz sétált.

-Nos, akkor mit tegyek veled? -kérdezte magától - Vegyem most rögtön el az erődet, vagy esetleg miután kinyírtad a barátaidat?- kuncogott magában.

Kagome lassan kinyitotta szemeit. Hallotta mit mondott a férfi. Megtört, sápadt arcán könnyek csordultak le.

-Felébredtél kedvesem? -nézett le rá Naraku.

-Nem vagyok a "kedvesed"! - harsogta a lány.

-Hát majd leszel! - Naraku Kagome arcához akart nyúlni, de elrántotta fejét- Majd tanulsz egy kis engedelmességet - A férfi fel emelte jobb kezét, s a lány arca elé rakta, mintha hipnotizálni akarná. Kagome barna szemei egyszerre megszűntek életet mutatni, üvegesen nézte a férfi tenyerét. Nem gondolt semmire. Csupán egy bábú volt, melyet Naraku kedve és kénye szerint utasítgathatott. A férfi csettintett egyet, s láthatatlan láncai leestek Kagoméról. Karjai teste mellé zuhantak, s úgy lógtak mellette. Naraku megeresztett egy gonosz kacajt.

-Gyere velem kedvesem, sok munka vár még ránk.

A férfi kiment a szobából, kilépett a folyósóra, majd folytatta útját s eltűnt a végeláthatatlannak tűnő ködben, a lány lassú léptekkel követte, s ő is eltűnt a sötétségben.

Fáradt, fénye vesztett nap sütött hőseink arcára. Sesshoumaru megtört arccal vezette a sort, mögötte csendesen ballagtak úti társai. A démon gondolataiba mélyedve dobálta egymás után lábait.

"-El se hiszem, hogy már egy év eltelt, ismét November van. Talán ha akkor nem teszek semmit, most nem itt tartanék. Nem érezném ezt a keserű kínt, ami szorítja itt bent a szívem. Nem lenne folyton hiányérzetem, ha Kagome nincs velem, csak élném a saját megszabott monoton életem. Menne minden tovább rendben, nem aggódnék senkiért. Nem lenne Kagome..."

Gondolataiból egy furcsa köd zökkentette ki. Naraku bűzét érezte mindenütt. Inuyasha odament testvére mellé.

-Mit gondolsz, mit tegyünk? -kérdezte.

-Menjünk tovább, de legyetek résen, egyre közelebb vagyunk Narakuhoz.

Ahogy haladtak egyre sötétebb lett az ösvény, melyen haladtak. A fák ágai eltakarták a napot, vagy már le is ment? Teljesen elvesztették idő érzéküket, nem tudták mióta lehetnek úton. Több órája, vagy csupán pár perce? Sesshoumaru mellett megreccsent egy ág. Azonnal arra fordult mindenki, de nem volt ott semmi. Aztán Sango mellett is megreccsent valami, ismét arra néztek, de továbbra sem találták a hangok tulajdonosát. A fák lombjai között valami, vagy valaki nagyon gyorsan mozgott, a kis csapat nem győzte a hangok irányába forgatni fejét. Ekkor egy sötét alak jelent meg Sesshoumaru mögött, s kardját a férfi szívébe készült mártani. A férfinek sikerült kivédenie a támadást. Az alak odaugrott Inuyasha elé, s lecsapni készült rá kardjával, neki már nem sikerült hárítania a támadást, így karjából ömlött a vér. Az alak most Sangot vette célba, fölemelte kardját, suhintása azonban nem érte el, mert Miroku a lány elé ugrott így az őt találta el.

-Neeeee! -kiáltotta Sango. Odaugrott a férfihez, s óvatosan lefektette a földre. Miroku több helyen vérzett és elvesztette az eszméletét. Ezt látva Sango óriási haragra gerjedt.

-Csonttörő! -kiáltotta, s az alak felé dobta. Az árny, gyorsan mozgott így nem sikerült eltalálnia. A fegyver elindult vissza gazdájához, de az alak megfogta, s iszonyú erővel Sango felé hajította. A szellemírtó lány nem tudott menekülni a hirtelen jött támadás elől, saját fegyvere találta el, maga alá temette a bumeráng, majd elájult. Sesshoumarura és Inuyashára közben démonok támadtak, nem tudtak segíteni barátaiknak. Az alak most új prédát szemelt ki magának Inuyasha személyében. Egy suhintással megölte a démonokat, melyekkel Inuyasha harcolt. Inuyasha egy pillanatra azt hitte, testvére szabadította meg a démonoktól, de mikor meglátta Sesshoumarut démonok százaival viaskodni rögtön észbe kapott. Közben az alak már rá is rontott hatalmas suhintásokat mérve rá. Inuasha alig győzte hárítani a támadásokat, néhány eltalálta, így már több helyen vérzett. Arcán hatalmas csíkban csurgott vére. A rejtélyes alak kilétét még mindig homály fedte. Inuyasha próbálta szuggerálni a lény arcát, hátha meglátja, s azonosítani tudja, mivel, vagy kivel van dolga, de hiába. Inuyasha a földre került, az alak fölé hajolt.

-Láttam, szuggeráltad az arcomat, hogy vajon, hogyan nézek ki - recsegte egy rekedtes női hang - Nagy hiba! - Lehajtotta a fejét rejtő, csuklyát, s közelebb hajolt hozzá, Inuyasha a földön ülve hátrált egy kicsit - Akik látnak, azok biztosan nem élik túl- mondta, s kardjával lecsapni készült. Ekkor Sesshoumaru leteperte a sötét alakot a földre.

-Öcskös, menj arrébb! -üvöltötte neki.

Inuyasha egy fa tövéig hátrált, égtek benne az alak arcának képei.

Sesshoumaru az alakon ült, s próbálta leszorítva tartani a földön. Sesshoumaru nem láthatta az árny arcát, mert sűrű fekete köd vette körül.

-Mutasd magad! - üvöltötte a démon.

-Ugyan miért tenném - szólalt meg a lény ismét azon a Földön túli recsegő hangján.

-Tudni akarom, hogy ki vagy! -hajolt közelebb.

-Nem fogod! -kacagott az árnyék, s ledobta magáról a férfit. Sesshopumaru 5 métert repült, majd egy fának csapódott, s a földre zuhant. Az alak talpra állt, s elindult a férfi felé.

-Naraku küldött, igaz? -kérdezte Sesshoumaru.

-Igen, ő küldött! De magamtól is jöttem volna. Jó veletek játszani -mondta, s kardjáról lenyalta a vért, melyet áldozataitól vett el.

-Igazán édes a véred- recsegte az alak. Sesshoumaru összeszedte magát, s felállt.

-Hát akkor, lássuk, mit tudsz!- rárontott az árnyra, de nem érte el. Eltűnt szeme elöl.

-Itt vagyok, mögötted -recsegte a hang a háta mögül. Sesshoumaru meg fordult.

-Nem ott, itt! - szólt máshonnan a hang. A démon nem látta sehol.

-Itt -mondta a hang, s most Sesshoumaru ismét máshonnan hallotta a hangot. A sötét árny Sesshoumaru mögé került, lecsapni készült.

-Mögötted- kiáltotta Inuyasha teljes erőből. De túl késő volt. Az alak megmártotta a férfi vérében kardját. Sesshoumaru esetlenül a földre zuhant. A nő újabb csapásra emelte kardját, de ekkor meghallott valamit. Leeresztette kardját.

-Igen is, Nagy Uram! -recsegte majd, amilyen gyorsan jött el is tűnt a sötétségben.

Sesshoumaru nehézkesen odament öccséhez.

-Minden rendben? -kérdezte Sesshoumaru.

-Nem, semmi sincs rendben!

-Láttad az arcát. Ki volt az?

-Előbb keltsük fel a többieket. Ezt nekik is hallaniuk kell-mondta fehérre vált arccal.

A sötét és ködös erdőben egy árny nesztelenül repült a fák törzsei között szlalomozva. Olyan volt körülötte a levegő mintha megfagyott volna, közelében semmi sem mozdult meg, rezzenéstelenül létezett körülötte minden. Egy hatalmas sötét palotához érve leszállt a földre, s belépett a palota árnyékába. Az ajtók mind kinyíltak előtte, az árny, pedig sorban belépett minden. A palota mélyében a legnagyobb teremben megállt, s várt. Naraku lépett be a terembe.

-Szép munkát végeztél! -dicsérte meg az alakot.

-Köszönöm Nagy Uram! -recsegte az árny.

-Most elmehetsz, öltözz át, mára éppen eleget tettél! Nem sokára beteljesíted feladatodat, s meglepően nagy jutalomban lesz részed- mondta, s intett a kezével.

Az árny ismét meghajolt, majd kilépett a teremből.

Naraku egyedül maradt gonosz tervével. Leült, majd csettintett. Ekkor bejött Kagome, ruhája megváltozott. Fekete kimonót viselt, melyen semmilyen díszítés nem volt látható, haja kontyba volt kötve, de pár rakoncátlan tincs így is szemébe lógott, melyben semmilyen fény sem csillogott. A lány meghajolt.

-Mit parancsolsz? - kérdezte monoton hangon.

-Hozz nekem egy teát!

A Kagome ismét meghajolt majd kiment. Naraku szemeiben gonosz tűz égett. A lány visszatért a teával, öntött a férfinek majd újból meghajolt, s várt az újabb parancsokra.

-Gyere ide -utasította. Kagome odament majd letérdelt mellé. A férfi megfogta állát, maga felé fordította, s megcsókolt a lányt. A lány némán tűrte. A férfi elkezdte kibontani a lány kimonóját.

-Nagy Uram, újabb híreim vannak- lépett be egy alacsony mogorva arcú démon.

-Pont most kell megzavarnod?

-Nagy Uram, ez nem várhat.

-Rendben! -mérgelődött a férfi -Öltözz fel és menj pihenni.

A bábu engedelmeskedet. Kagome kilépett a teremből, s egy másik terem felé vette útját. Belépett egy szinte majd nem üres szobába. Csupán egy gyékény volt benne, odament és lefeküdt. Üveges szemei a plafont bámulták, s közben egy könnycsepp gördült végig arcán, majd becsukta szemeit, s elaludt.

Sesshoumaru idegesen nézett öccsére.

-Most, hogy mindenki meg van, elárulnád végre, hogy mit láttál? -kelt ki még jobban magából a férfi.

Inuyasha bólintott.

-Egy porcelán álarcot láttam.

-És? -néztek értetlenül barátai.

-Tehát nem ismeritek a legendát...

Volt egy csodálatosan szép fiatal lány, Yukarikonak hívták. Egy kis falucskában élt 16 éves koráig, amikor egy napon démonok támadták meg faluját. Rátámadtak mindenkire, sarokba szorítva a falu lakosait. Az egyik démon meg akarta ölni kis húgát, de ő a segítségére sietett. Beállt húga elé védekezőleg fölemelte két karját, mire tenyeréből hatalmas lángok csaptak föl. A démonra dobott tűzgolyókat, s hamuvá égett. Majd a falu többi lakójának segítségére sietett. Minden démont megölt, mikor végzett fáradtan rogyott térdre. A falu lakói nem, hogy hálásak lettek volna, amiért megmentette őket, megkövezték és elüldözték otthonából. Megtörten és magányosan indult útnak. Húga vele akart tartani, de szülei is rossz szemmel néztek rá, kitagadták családjukból, így húga fájó szívvel búcsúzott tőle. Hónapokon át egyedül élt egy tavacska melletti barlangban. Azonban egy nap sétálás közben egy furcsa idegenre bukkant a tó szélén. Súlyos sebei voltak bevitte őt a barlangba, s ellátta sérüléseit. A jóképű idegent Kaijinak hívták. Hamar felépült. A férfi egy katona volt, s egy kisebb háborúban sérült meg. Kaiji ott maradt Yukarikoval a barlangban s békésen éltek egymás mellett. Hamar egymásba szerettek. Egy nap egy hatalmas démon rontott rájuk. Yukarikonak használnia kellett csodálatos erejét, hogy megfékezze a démont, így lebukott a férfi előtt, hogy milyen ereje van. A lány félt, hogy a férfi is úgy fog reagálni akárcsak szülei. De nem, Kaiji örült, hogy szerelmének ilyen képessége van. Minden nap sétáltak, nagyon szerették egymást. Ám az év leghosszabb éjjelén történt valami. A barlangban ültek a tűz körül, melegedtek. Kaiji megfogta mind két kezét a lánynak. Tenyerét a lány tenyeréhez szorította. Ekkor Yukariko kezéből szikrák szabadultak ki, s a férfibe áramlottak. Yukariko megijedt, azt hitte bántotta a férfit. De ő csak nevetett.

-Hogy lehetsz ennyire naiv? -kérdezte Kaiji -Én küldtem rád a démonokat, meg akartam bizonyosodni afelől, hogy tényleg te vagy az, akit keresek.

-De hát miért? -hebegte a lány.

-Mert kell nekem az erőd- mondta, hirtelen szarvai és éles körmei nőttek.

Eleresztette a lány kezét majd fölállt, s kipróbálta erejét. A lány felé küldött pár tűzgolyót, melyek el is találták. Yukariko utolsó erejéből még a férfi felé küldött egy láng csóvát, s azt mondta "szeretlek". Yukariko szemeiből könnyek csurogtak végig égett arcán, majd meghalt szerelmével együtt. Szíve megszakadt, nem akarta elhinni, hogy akit annyira szeretett becsapta. Pár nap múlva húga találta meg holt testét, arca, s egész teste megégett. A kislány nővére keresésére indult, mikor megtalálta, megsiratta, s lóháton haza vitte. Fekete ruhába öltöztették, s egy porcelán álarcot készítettek neki, így helyezték örök nyugalomra. Azt mondják, ha valaki megidézi, halál angyalként járja a világot, s az ura parancsait követi.

-Ez esetben ez az úr Naraku- fejezte be Inuyasha a történetet.