Gondolatok
3. fejezet

Ez nem igaz. Egyszerre teljesült egy álom és ugyanakkor megszakadt egy
másik. Némán sétáltam az ismerős park felé. Itt szoktam rajzolni. Több mint
egy hónapja adtá ki első mangámat a Shadow-t. Azt is itt alkottam. Egyesek
szerint tehetséges vagyok, így került kiadásra. De ma valahogy… ma
csak az az arc áll előttem. És nem megy… semmi sem. Inkább ne
találkoztunk volna. Így látni… Valmi fáj. Fáj itt belül.
Nocsak. Két lány. Mintha ide tartanának. Egy kék hajú és egy szép szemű. De
hisz… Őket „ismerem”. Leülnek. Ide mellém. De nem
szólnak. Csak nézik az eget. Yukina /a szép szemű/ mellé kismadarak
gyűlnek. Lenéztem a rajztáblára amit az ölemben tartottam. És rajzolni
kezdtem. Mintha megnyugtatott volna hogy itt vannak. Amit rajzoltam az nem
a Shadow folytatása volt. Nem. Ennek a címe Buta álom volt. Le kell
rajzolnom. Meg kell írnom a történetem. Mert így, talán megnyugvást
találhatok. Botan /kék hajú/ felémfordult, megérintette a vállam.
- Yusuke mondta, hogy találkoztatok. Tényleg nagyon hasonlítasz Keikora.-
mondta Botan halkan. Látta, hogy rajzolok, ugyanakkor érezte, hogy
figyelek. Nem kérdeztem, hogy találtak rám, igazából nem is érdekel. Csak
az volt a fontos, hogy itt vannak.
- Ő küldött, ugye?
- Igen ő.- Szólalt megy Yukina.- Félt ide jönni, nehog veled is történjen
valami.
- Tudok magamra vigyázni. Azt hiszem amúgy is teljesen mindegy, hiszen így
már nem találkozhatunk többé.
Nem sírtam. Az már nem ment. Mára kiapadt a könny folyó. Ugyanakkor
éreztem,hogy valami összeszorítja a torkom.
-Aggódott érted. – Botan rám emelte tekintetét.
- De nem beszélhetünk és így úgy is mindegy. Egyébként is valószínűleg
minden azért van, mert hasonlítok Keikora.
- Ez nem igaz. Lehetsz külsőleg hasonló hozzá, mégis belülről mind mások
vagyunk. Hidd el Yusuke ezt nagyon jól tudja.
levágtam a rajztáblát és felkiáltottam. De ha vele lennék akkor sem
történne semmi, hiszen lehet, hogy…
Mi ez valami fáj, hátul a hátamban… Hirtelen mintha zuhannék…
Mi ez… Én nem értem… Olyan sötét… minden…