Gondolatok
5. fejezet

Nem halltam meg. Úgy értem amég tudok magamban beszélni biztos élek…
De itt minden olyan puha. És nem tudom kinyitni a szemem. Vagy csak ennyire
sötét van. Várjunk. Mostmár látom, homályos foltok… Egy szobában
vagyok. Valaki a nyakamba ugrik, de nem igazán tudom ki ő. Aztán egy
ismeretlen fiú hangját hallom.
- Botan szállj le róla, még megfolytod szegényt! Csak most tért magához.
A látásom kitisztult és végre végig nézhettem a szobán.
Ismeretlen-ismerősöket láttam egy rajzfilmből. Nagyot sóhajtottam ami
köhögésbe fulladt. Valami szúrt. Aztán felakartam ülni, de a testem
visszahanyatlott a párnák közé.
- Ne mozogj, ahhoz még gyenge vagy. – szólt egy kedves, öreg hang.
- Genkai anyó… - mosolyogtam. Tekintettemel a fiú hang tulajdonosát
kerestem. Meg is találtam egy, a sarokban támaszkodó vörös hajú fiú
képében. Kurama… Milyen más igazából a hangja… De valakit
hiányoltam… Ő nem volt itt. Szégyelltem ennyi ember előtt síari és
mégis legördült egy könnycsepp. A szemfüles Botan észre is vette és mintha
gondolataimban olvasott volna, megszólalt:
- Hamarosan ő is itt lesz, de mivel komolyan megsérült, Seriyu most látja
el a sérüléseit.
- Nagyon súlyos?- kérdeztem elhaló hangon.
- Nem kell aggódni, az féleszű még a halált is túléli- jegyezte meg genkai
vicces-szemrehányóan.
Én is elmosolyodtam, aztán halkan nílt az ajtó. Aki jön biztos azt hiszi
még alszom. És talán igaza van. Olyan mintha egy csodás- rémes álomban
lennék, ahol csak beszéllni tudok és ahol valóra vált az álmom, bár nem
teljesen úgy, ahogy szerettem volna… belépett a látogató én pedig
álmosan rápislogtam az érkezőre. Most tűnt fel, hogy nem is kórházban
vagyok. Yusuke volt. Elmosolyodtam.
- Szia – köszöntem.
Ő nem szólt semmit csupán fajdalmasan, mégis szeretetteljesen rámnézett.
Aztán mindenki elment, kivéve őt…