8. fejezet - A halál angyal könnye
A fiú halkan lépdelt a kis barna ajtóig. Kora délelőtt volt és barátnője
nem szokott ilyen sokáig aludni. Kopogtatott egy párat.
- Eszti bent vagy?
Nem érkezett válasz. Lassan benyitott a szobába és körülnézett. Minden a
helyén volt, csak az ágy volt kicsit gyűrött ahol a lány… már nem
volt ott. A fiú berobbant az ajtón. Megnézte az apró fürdő szobát, még a
szekrényeket is, hogy nehogy csak egy tréfa legyen. De a lány nem volt
sehol. Kurama kétségbe esetten kereste a lány nyomát. Semmi.
- Yusuke, Hiei, Kuwabara! – a fiúk is megérkeztek.
- Mi a frász történt itt? Hol van a szakácsunk? – Yusuke furán nézett
körül a szobában. Semmi bizonyítékot vagy jelet nem talált ami a lány
hollétére utalhatott volna.
Az ablak alatt azonban egy fekete folt éktelenkedett. – Mi az?
– Hiei furcsán nézett a foltocskára. Lehajolt és megszagolta.
- Ez egy démon. Elvezet minket a lányhoz…

Életem pislákolt. Már nincs sok hátra és végleg búcsút mondok a világnak.
Az árnyak óvatosan próbálták védeni testemet a hidegtől. De a barlang el
volt átkozva. Ez volt az én végzetem. A gyökerek könnyeztek, átéreztem a
bánatukat. Én csak mosolyogtam, és szerettem minden egyes földszemcsét ami
körülöttem volt. Olyan békésnek és nyugodtnak éreztem magam. Ez volt az én
végső békém. Megjelent egy lány fekete kimonóban és hatalmas, fekete
szárnyakkal a hátán.
- Ki vagy te?
- Révész. De a halál angyalának is neveznek. Csak különleges embereket
szállítok át a jobblétre. Ha látsz, akkor az azt jelenti, hogy hamarosan
elalszol és valahol egy szebb világban ébredsz.
- Halál angyal? – A lány gyönyörű volt. Túlvilági fénye beragyogta a
barlangot, mégis a tökéletes sötétség uralkodott körülöttem. – A
láncaimat nem tudod fel oldani, ugye?
- Nem. Ha megtehetném, akkor megtenném. Csodálatos teremtmény vagy aki még
nem érdemli meg a halált. Megfosztottak téged az élettől. És bár öltél,
mintha ez meg sem történt volna… Lelked olyan tiszta, mintha nem is
léteztél volna.
- És mi oldhatná le a láncaimat?
- Csak egy férfi. Valaki akit nagyon szeretsz és aki téged is viszont
szeret.
- Kurama suttogtam elhalóan a szót, amely megváltoztatta az életemet.


A fiúk úgy rohantak, mintha az életük függne attól, hogy oda érjenek
hozzám. Pedig csupán az én életem forgott kockán. Az én tudatom már
jótékony ködbe borult, a halál angyal pedig mellettem térdepelt. A fiúk a
további foltokat követték, s mikor barlangomhoz értek. némán álltak a
bejáratnál.
- Mi ez a hely? – Yusuke elborzadva meredt a sötétségbe.
- Ez Eszti elátkozott barlangja. – Villant be Kurama elméjébe a
valóság. – Minden Árny hordozónak van egy barlangja. Ez nem olyan sok
hely, mivel ha jól tudom jelenleg 18 ilyen árny hordozó él a Földön. Ez az
a barlang ahol 12 órán belül meghalnak… És fogalmam sincs, hogy lehet
megmenteni…
A fiúk a sötétbe rohantak.

Kurama mellém térdelt. A mellkasomra, hajtotta a fejét, hogy hallja-e még a
szívem dobogását. Hallotta… Az utolsó dobbanást.

Kameko, a halál angyal látható vált a fiúknak is. Élettelen testem Kurama
kezében pihent. A láncok már nem tartottak. A lelkem halványan szállt ki a
már semmit nem jelentő földi testből. Végigsimítottam Kurama haját és
búcsút intettem a fiúknak.
- Viszlát Yusuke és Kazu… Te pedig légy jó Szotyi. –
mosolyogtam Hieire. A fiú nem szólt semmit. Gyengéden rám mosolygott.
– Ne felejts el Kurama. Szeretlek. Gyengéd csókot leheltem a fiú
ajkára bár tudom az nem nagyon érezhette. Az ég felé távoztam…


Kameko Kurama mellé lépett, aki némán könnyezett. A vállára tette a kezét.
- Tarts a kezed. – A lány torkát a zokogás fojtó érzése szorongatta.
Egy könnycseppet ejtett a fiú tenyerébe, melyből egy kék rózsa lett.
– Sajnálom, fiú.
A lány utánam repült, majd mintha nappali csillagok lennénk, némán
villantunk a nyári égen.
- Miért vetted el tőlem. – Kurama élettelen fejemet a vállára
hajtotta. – Ezért még számolunk Koenma… HALLOD HERCEG?! A FÖLD
ALÓL IS ELŐKERÍTELEK, AMIÉRT NEM SZÓLTÁL!!
Yusuke a fiú vállára tette a kezét. Ő is zokogott. – Mintha a húgommá
vált volna ezek alatt a hetek alatt. Jó ember volt. Kuwabara csak némán
nézte a halott testet.
- Bár csak egy halandó volt… Sokkal jobban örültem volna, ha még
százszor le Szotyiz, csak te, barátom boldog lehetnél…


Vége az első résznek. Folyt. Köv.