3. fejezet

””Sesshoumaru a Miogával folytatott beszélgetés óta rájött valamire. Egy nagyon fontos dologra. Tetszet neki a lány, aki saját életét kockára téve védi és harcol barátai mellett. De arra is rájött, hogy nem tarthatja maga mellett a lányt. Már vagy jó tíz perce mentek, mikor Sesshoumaru egy tisztáson kötött ki, ahol egy patak folyt keresztül, melyen egy gyönyörű fahíd állt összekötve a két partot. A Hold ezüstösen csillogott fénye mindent beterített. Halk tücsökcsiripelés és sok száz szentjánosbogár fénye vadította meg az így is csodálatos tájat. Kagome meg csak csodálta és nem tudott betelni a látvánnyal, ezt a youkai is észrevette és a fahídra vezetve nézte az ámuló lányt.””

Megálltak a híd közepén, s míg Kagome a víz lágy hullámait csodálta,addig Sesshoumaru a Holdat kezdte el nézni. Egyikük se szólalt meg. Csak a gondolatok maradtak nekik.
”Vajon miért hozott ide? Olyan csodás itt minden…”
Egy hang térítette magához.
- Tetszik? –kérdezte kissé bátortalanul de mégis barátságosabban a szellem.
- Gyönyörű, de miért hoztál ide?
Ekkor megérezte hogy őt nézi és belenézett a fiú igéző, borostyán sárga szemeibe. Mintha valami különös fényt vélt volna felfedezni benne. Elégé meglepődött,de amit a youkai utána mondott szinte ledöbbentette.
- Gondoltam tetszene. De kérdezhetek valamit?
- Persze. –mondta most már teljes figyelmét Sesshoumarunak szentelve.
- Kagome meddig maradsz velünk?
” Mi ezt most miért kérdezi? Ennyire zavaró lennék,de akkor miért nem mondta előbb? És miért hozott ide? Nem értem…”
Mivel a szellem látta a lányon a kétségbeesést gyorsan hozzá fűzte:
- Nem úgy gondoltam, csak azt hittem hiányoznak a barátaid… ma vacsoránál ugyanolyan szomorú voltál, mint amikor hozzánk kerültél és én azt hittem… ” Nem is tudom mit hittem.. jajj de hülye vagyok..” Mérgelődött magában.
- Várj te aggódtál értem? –lepődött meg a hallottakon a miko.
- Nem csak zavart, hogy olyan szomorú vagy meg hát…
- Igeen??
- Semmi. –mondta ismét fagyosan a szellem.
” Már megint olyan furcsa, mi baja lehet? Egyszer durva és tapintatlan máskor meg törődő és kedves, vagy legalábbis próbál az lenni. Ez idő alatt amit vele töltöttem, jobban megismertem. Nem is olyan gonosz, mint amilyennek mutatja magát. Bármennyire is próbálja palástolni érzelmeit vannak neki. Hisz Rint is szereti, már csak azt nem értem én hogy kerülök a képbe. Csak nem? ”
Sesshoumaru megvárta míg a lány gondolataiba mélyedve próbálja megfogalmazni mondandóját. Tudta, hogy nem szabad megzavarnia ilyenkor, hisz ő is rühelli ha megzavarják mikor gondolataiba mélyed. De ekkor meglátta, hogy a lány remeg. Csak most vette észre, hogy mennyire lehűlt az idő. Fogta és kioldotta kimonó felsőjét majd a lányra terítette. Kagomét ez zökkentette vissza a valóságba, még saját magának se tűnt fel, hogy mennyire hűvös lett.
- Sesshoumaru, szeretnék kérdezni tőled valamit… Érzel valamit irántam? –tette fel halkan a kérdést Kagome.
- Ez bonyolult, hisz te csak egy halandó vagy míg én…
- Te egy youkai. –fejezte be szomorúan a lány.
- Várj kérlek.. –kapott a lány keze utána, aki épp elindult a tábor felé. Maga se tudta miért,de fájt neki a szellem őszintesége.
Sesshoumaru magához húzta és egy gyenge,de annál édesebb csókot lehelt az ajkaira. Forró ajkaik szorosan tapadtak egymásiéihoz. Hosszú percekig voltak így egymás karjaiban s mikor szétváltak a youkai megszólalt.
- Amióta megláttalak tetszettél, de amikor Naraku aljas csapdájába estem és ápolni kezdtél, azóta érlelődött bennem egy érzés. És mikor 4 nappal ezelőtt rád találtunk rájöttem hogy…. Szeretlek. –az utolsó szót szinte mámorosan ejtette ki ajkain. Kagome meglepődött. Ő is érzet valamit Sesshoumaru iránt,de nem tudta még, hogy mit. Hisz ott van még Inuyasha is,de most ő itt áll Sesshoumaruval szemben aki a szívét tárta fel előtte és szereti. Ám a szellem folytatta mondanivalóját.
- De… tovább kell keresnem Narakut, hogy bosszút állhassak rajta. Megérthetnéd, az a szemét minden dolgot megragad, hogy ártson ellenségeinek. Nem akarom, hogy te is csak egy eszköz legyél a kezében. Most mennem kell, sajnálom de nem lehetünk együtt. Még nem. Amint megölöm megkereslek és tisztázunk mindent… és eldöntjük lehet-e ebből a kapcsolatból valami. Tudom hogy még érzel valamit a korcs, akarom mondani Inuyasha iránt. Nem kérhetem tőled, hogy azonnal dönts. Látom a szemeidben, hogy tanácstalan vagy.

Kagome szemeiben könnycseppek csillogtak nem tudott megszólalni. A szellem közelebb hajolt, letörölte könnyeit, majd egy utolsó csókot lehelt a lány selymes ajkára. Még mielőtt eltűnt volna a hajnali szürkületben egy csomagot nyújtott át a lánynak, ezeket a szavakat intézve hozzá:
- Kagome kérlek fogad el ezt az ajándékot. Ez egy démonszőrből készült varázsvért. Képes megvédeni az ártó bűbájoktól és még elég sok mindent kibír. Édesanyámé volt, szeretném ha rajtad lenne, megvéd minden gonosz hatalomtól. De vigyáz, ez sem véd meg mindentől. Ne aggódj a súlya csekély, alig észrevehető, a ruhád alatt is hordhatód. Ha ez rajtad van tudom, hogy nem nagyon eshet bajod.
- Várj, a kimonód… Köszönöm.
- Szívesen. –elvette a felsőt.
Mielőtt végleg eltűnt volna a fék árnyékában egy utolsó mondattal búcsúzott.
- Ne félj Kagome, a korcs öcsém mindjárt ideér. Érzem a szagát. Vigyáz magadra. –majd végleg eltűnt.
A lány percekig csak állt ott, majd még mielőtt Inuyasha odaért volna magára vette az ezüstösen fénylő vértet a blúza alá. Nem akarta, hogy Inuyasha megtudja. Félt, hogy bántaná fivérét. A vért melyet Sesshoumarutól kapott gyönyörű volt. Súlya alig volt nehezebb egy zsák tollnál, míg vastagsága is alig érte el a néhány centis vastagságot. Ezüstösen csillogó, apró szemcséjű anyagból szőtték, mégis selymes érintése volt. Elején egy szépen hímzett fekete és fehér liliom díszítette. Búsan, gombóccal a torkában látta meg a félszellemet aki felé rohant.
- Kagomeee…

Alig telt el néhány óra mióta Inuyasha meglátta Kagomét azon a kis fahídon ahol nemrég még egymás karjaiba állt szellem és ember. Mielőtt megtalálta volna Kagomét a hídon elkeseredve keresték Mirokuékkal.

Négy nappal ezelőtt: (A Sesshoumarus incidens előtt, Kaide anyó falujában.)

- Inuyasha, menj Kagome után és kérj tőle bocsánatot! –sipítozott a kis rókadémon Shippo.
- De nem megyek! Miért mindig én kérjek bocsánatot?!!
- Azért mert te bántottad meg! –ordította le szegénynek a fejét Sango.
- Igaza van Sangonak, most tényleg elvetetted a sulykot.
- Jól van megyek már. –duzzogott a hanyou.
Elindul a szentkút irányába. Barátainak nem vallotta volna be semmilyen kincsért sem, de őt is bántotta amit a lánnyal tett. Rájött, hogy érez valamit Kagome iránt. Talán még szereti is, de vajon a lány mit érez iránta? Elmélkedése közben elért a kúthoz beleugrott és eltűnt. Nem telt el fél óra és idegesen, aggódó fénnyel a szemében tért vissza a kis csapathoz.
- Mi történt Inuyasha? – kérdezte rosszat sejtve Miroku.
- Kagome…
- Mi történt Kagoméval? –kérdezte Shippo.
- Kagome nem ment haza. Nincs a saját világában.
- Mi?! –kiáltott fel egyszerre a három jó barát.
- Akkor mégis hova mehetett? Meg kell keresnünk, lehet hogy bajban van. –adta ki a parancsot a szellemirtó lány.
- Egyetértek. –ugrott a lány vállára Shippo.
- Inuyasha nem érzed Kagome illatát?
- Nem és ez nagyon zavar…
- Akkor fújd ki az orrod és kushadj le a talajra és fogj szagot!! – hisztizet Shippo.
- Minek nézel te engem, nyomkövető kutyának? –akadt ki Inuyasha, miközben egy ütést mért a rókagyerek fejére.
- Inuyasha hagyd abba, ne gyerekeskedj. –szólt rá Miroku.
Inuyasha szagot fogott és elindultak, elérték azt a helyet ahol Kagome a csapdába esett. Ekkor azt vették észre, hogy a félszellem morog és fogcsikorgatva egy nevet présel ki magából.
- Sesshoumaru…
Ebből a többiek értették, hogy a szellem a közelben lehet. Kis idővel később megszólalt, elvesztette mind Kagome mind Sesshoumaru szagát.
- Mi a fészkes… elvesztettem őket, nem érzem egyiküket sem. –ijedt meg Inuyasha.
- Az meg hogy lehet?
- Nem tudom.
- És akkor most mi lesz? –próbálta türtőztetni magát Shippo, de kitört belőle a sírás.
- Nyugodj már meg Shippo, Inuyasha ha már eddig is északnak jöttünk szerintem folytassuk arra az utunkat. –mondta a szerzetes, de Sango lehurrogta.
- És ha megfordult, vagy más fele indult?
- Miért tudsz jobb ötletet? - kezdte el a veszekedést Miroku, de Inuyasha mérgesen közbevágott.
- Elég északnak megyünk tovább.
És folytatták útjukat észak irányába. Négy napig nem történt semmi, már kezdtek elkeseredni és visszaakartak fordulni, de a félszellem megérezte Kagome illatát.
- Kagome… - suttogta elhaló hangon és már rohant is.
- Héé Inuyasha, most hova futsz? –kezdte el a szellemirtó lány, de már nem hallotta a fiú. Csak rohant, mikor egy tisztásra ért meglátta lányt egy fahídon állva, a messzeségbe bámulva miközben könnyek szöktek a lány szeméből. Odarohant hozzá. Egy szót kiáltva a levegőbe:
- Kagomeee…

A táborhelyen:

- Kagome, kérlek mond már el, hogy mi történt. Hol voltál és találkoztál Sesshoumaruval? –faggatta a lányt már jó ideje. De az nem válaszolt, néha megrázta a fejét, de azonkívül csak bámult maga elé.
- Sango, Miroku szerintetek mi baja Kagoménak? Amióta visszajött Inuyashával meg se szólalt.
- Nem tudjuk Shippo, majd ha akarj elmondja. Most szerintem hagyjuk piheni.
- Igazad van Sango. Térjünk nyugovóra, Inuyasha kezded te az őrködést?
- Igen Miroku. ” Vajon mi történhetett Kagoméval? Mikor rátaláltam sírt és azóta meg se szólal egy-két mondatot leszámítva. És mintha Sesshoumaru bűzét is érezném rajta… furcsa. ”
Már mindenki aludt mikor Kagome felállt s besétált az erdőbe. Ezt észrevéve Inuyasha utána settenkedet. Kíváncsi volt, hogy hova megy a lány évek évadján.
” Szeretem Sesshoumarut ez ellen nincs kifogásom, de mióta? Olyan kínzó értés mardossa szívem mióta elment. Már nem úgy szeretem Inuyashát, mint régen. Különben is ő Kikyout szereti. Nem bírom ki nélküle, most merre járhat…”
Észre se vette hogy elért a kis hídhoz, ahol Sesshoumaru szomorúan, de elköszönt tőle.
- Azért hogy megvédhessen… - hangzottak vissza szavai a tó felszínéről. Inuyasha persze egy kukot se értett belőle. Megint elkapta a sírás. DE türtőztette magát. Csak állt és nézte a Holdat. Míg Inuyasha a háta mögötti bokorból figyelt s őrködött.
” Vajon miért jött ide vissza?”
Már felkelőbben volt a Nap mikor Kagome visszaindult a táborba. Mire odaért, már Inuyasha is ott várt. Nem kérdezte meg tőle, hogy mit kereset a hídnál.
- Kagome jössz velem és Shippoval fürdeni?
- Persze Sango. Inuyasha vigyáz Mirokura, nehogy leskelődjön.
- Hogy mi? Jah.. jó vigyázok rá. Menjetek csak nyugodtan.
A két lány és a rókaszellem elindult a közeli patakhoz fürdeni, addig Inuyasha leült Mirokuval a már alig pislákoló tűz mellé. A nap melegen sütött, a szél pedig délről fújt. Minden üde volt, a földeken és a fák ujjhegyein reszketve csillogott a tavasz friss zöldje. Inuyasha néhány évvel ezelőtti tavaszra gondolt vissza. Mikor idestova alig két éve Kagome átjött a szentkúton és kihúzta vállából a szent nyílvesszőt, feloldva az ötven éves átok súlya alól. Azóta a lány jóban és rosszban is mellett állt. Most eszmélt rá, hogy mennyire aggódott a lány iránt. Az a félelem ami akkor fogta el mikor elvesztette az illatát négy nappal ezelőtt és az a megnyugvás amit akkor érzet mikor meglátta őt a hídon. Az éles reggeli fényben is rosszul érezte magát. Úgy érezte, mintha sötét árnyékot vetnének rá a szerzetes tegnap esti beszélgetésük szavai. Végül megtörte a csöndet.
- Miroku, tegnap este furcsa elméletet kezdtél el mesélni nekem… Aztán elhallgattál, mert azt mondtad jobb ha nappalra hagyjuk az ilyesmit. Nem gondolod, hogy most már be lehetne fejezni?
- De, csak megvártam míg a lányok elmennek. Szerinte nem furcsa, hogy Kagome eltűnt 4 napra? És nem hajlandó beszélni az elmúlt napokról? Az hogy pont akkor érezted meg Sesshoumarut? Az hogy Kagome nem beszél mióta megtaláltuk? Szerinted ez nem furcsa? –támadta le ésszerű kérdéseivel a félszellemet.
- Hát, de… mire akarsz kilyukadni? –kérdezte, zavarában kissé elpirult Inuyasha.
- Csak arra, hogy lehetséges hogy ők ketten találkoztak… és Sesshoumaru valamilyen hatást gyakorolt rá. ” Sőt szerintem más is történhetett köztünk, de ezt inkább nem említem meg, ha akarja akkor majd Kagome elmeséli… ”
- Mi?!! Milyen hatást? –emelkedett meg a pumpa Inuyasában.

Eközben a pataknál:

- Kagome mi barátnők vagyunk igaz?
- Igaz Sango, de miért kérdezel ilyen butaságokat?
- Megkérdezhetem, hogy hol voltál ezalatt a négy nap alatt?
A lány rövid ideig gondolkodott, majd elkezdett a patak közepe felé úszni.
- Gyere. Mikor már elérték a közepét és elég messze kerültek Shippotól, nekiállt meséli.
- Mikor összevesztem Inuyashával elindultam haza, de rájöttem hogy otthon se lenne jó, mivel mindenki kérdezősködne, hogy miért értem haza ilyen hamar. Hisz nemrég mentem csak el. Míg ezen gondolkodtam beleestem egy csapdába.
- Hát ezért érezte ott Inuyasha az illatod. Értem eddig, de hogy sikerült kimásznod belőle, vagy ott voltál négy napig? –értetlenkedett a lány, miközben fülig húzta a száját.
- Ez nem vicces –mondta a lány és lespriccelte Sangot.
- Nem, nem sokára jött Sesshoumaru és kihúzott…
- Várj miért húzott ki? –vágott közbe ismét a szellemirtó lány.
- Hát… ” Nem mondhatom el neki az igazat. Félek hogy elmondaná valakinek a csapatból, még ha nem is szándékosan. Azt meg nem engedhetem meg. Inuyasha nem élné túl. Megkeresné a fivérét és valamelyikük mindenképp meghalna. Abba meg én pusztulnék bele.”
- Hát ??
- Hát viszonozta a szívességet amit még érte tettem. Így már kvittek lettünk.
- Értem már. De akkor hol voltál idáig? Inuyasha elvesztette az illatod… Miért?
- Utána meg csak bolyongtam az erdőben, nem szerettem volna még visszajönni. Kellett egy kis szabadság. Azt meg én sem értem ,hogy miért nem érezte az illatom.
- És miért vagy ilyen szomorú?
- Én nem vagyok az. –próbálta meggyőzni Sangot. De nem tudta.
- Kikyou miatt? Azért ami alig 5 napja történt?
- Mi?!! Mi történt?? –kérdezte indulatosan Kagome.
- Jujj… erről nem is tudtál? –ijedt meg Sango mivel rájött, hogy olyat mondott amit még Kagome nem tudott.
- INUYASHA!! FEKSZIIIIK!!! –ordította teljes torokból Kagome, miközben a táborhelyen a félszellem fél méter mélyen feküdt a talajban. Még a madarak is felriadtak reggeli álmukból.
- Hihihi, mivel sikerült ilyen hamar felhúznod Inuyasha? – nevetett a szerzetes.
- Hrrrr… nem tudom. –morgott durcásan a félszellem.
Nevetésre lettek figyelmesek, látták a két lányt és Shippot amint hasukat fogva a nevetéstől közelednek hozzájuk.
- Most meg min nevetek, ha szabd megtudnom? És miért kellett ez??! Kagome mondd el… - kérlelte a fiú.
- Tudod te azt jól.
És mentek tovább. Leültek a tűz körül és nekiláttak a késői reggelinek,mikor végeztek tovább álltak. DE még mindig nem bírták kiverni a fejükből, hogy milyen képet vághatott Inuyasha mikor Kagome elordította magát.