4. fejezet

Két héttel később:

- Na Inuyasha milyen lett az étel? Ízlik? Saját magam készítettem.
- Mi? Jah… finom,de nincs abból a dobozos kajából? Azt imádom. –mondta a félszellem izgatottan, de rögtön meg is bánta mikor meglátta Kagome arcát. Tudta, hogy mi fog következni
- Inuyasha , fekszik !! Hogy lehet valaki ilyen tapló?!
- Most ezt miért kaptam?
- Inuyasha olyan gonosz vagy. Kagome saját kezűleg készítette el ezt a finom ételcsodát, te meg azt a gyors ételt részesíted előnyben. Megbántottad Kagome-chant . –okította ki Shippo a duzzogó félszellemet.
Eközben a lány fogta magát és összepakolt. Sango és Miroku a háttérben kuncogott a két „gyereken” és örültek, hisz Kagome újra a régi volt. Legalábbis kívülről ezt lehetett látni.
- Köszönöm Shippo… - kezdte el Kagome, de nem volt ideje befejezni. Az égen egy hatalmas fekete felhő kíséretében megjelent Naraku. Inuyasha egyből a Tetsusaigáért nyúlt, Sango kezébe megjelent a csontbumeráng, míg Kagome Shippoval az ölében távolabb helyezkedet el a csatatértől, hogy segítse barátait a varázsnyilaival, ha a helyez súlyosodna.
- Kagura menj, öld meg Inuyashát! –utasította a szélboszorkányt, miközben több száz szellemet küldött a kicsit arrébb álló Sango-chanék felé.
- Csonttörő!! Kirara vigyáz! –de nem kellett figyelmeztetnie a szellemet, mert az sikeresen kikerülte a feléjük érkező csapásokat.
Miroku a Saimioushuk (mérges darazsak) miatt nem használhatta Kazzanját, de még mindig számíthatott varázsigéire. Kagome a háttérből sietett barátai segítségére. Miroku félszemét mindig rajta tartotta a lányon, mivel Inuyasha elvolt foglalva szélboszorkával. Soha senkit nem látott azelőtt, aki ilyen gyermeki ártatlansággal küzdött volna a harcmezőn. Öröm volt nézni, de egyúttal félelmetes is. Ekkor tűnt fel neki, hogy Naraku csak nézi a csatát, de nem száll be. Rossz érzése támadt. Eközben Sango is mellé ért és így egymás mellett vívtak. Hullott az ellenség, ennek ellenére nem voltak képesek visszaszorítani a szellemek hadát. Egyet levágtak és három jelent meg helyette, már kezdtek fáradni de nem adták fel. Az ellenség egyre inkább előrenyomult míg Mirokuék egyre távolabb kerültek Shippotól és Kagométól. Inuyashának sikerült kivédenie Kagura támadást. Minden gondolatát, minden energiáját lekötötte, hogy megvédje Kagomét, annál is inkább, mivel maga nem sok figyelmet fordított saját védelmére, de későn vette észre Naraku igazi tervét.
- Na mi van Inuyasha , csak nem fáradsz? –kérdezte cinikus hangon a szellemasszony.
- Azt csak hiszed Kagura, most véged! –de még mielőtt megsebezhette volna a nő kitért a támadás elől.
- Pengetánc!
- Nagy a szád Kagura! –ugrott el a pengék elől és egyből útjára indította az ellenhullámot. Annyira elvolt foglalva, hogy észre se vette, hogy mennyire eltávolodott attól a személytől akit még saját életénél is előrébb helyezet. A harc hevében későn vette észre, hogy Naraku egyre közelebb került a lányhoz, aki saját maga se vette időben észre, mert figyelmét a nála jobbra elhelyezkedő barátainak szentelte és segítette őket. Kagome egy hatalmas nyomást érzet a mellkasa tájékán és arra eszmélt, hogy a nála két méterrel arrébb elhelyezkedő fának csapódik. Egyből elájult. Eget rengető ordítás rázta meg a közeli fák lombjait.
- Kagome neeee… menj az utamból boszorka!!! KAZE NO KIZU!!!
Kagurának alig sikerült kitérnie a támadás elől, így is szerzet egy hatalmas horzsolást a jobb vállán. A hanyou arcára pillantva félelem fogta el. Olyasmit látott a szemében mit még soha, mérhetetlen dühöt. Inuyasha nem törődve, hogy Naraku bármikor lecsaphat rá a lány felé rohant.
- Kagura menjünk, végeztünk. –adta ki a parancsot Naraku.
- Naraku te szemét! Elmenekülsz?!! –ordított utána Inuyasha, de az már a fekete ködbe burkolózva eltűnt.
- Inuyasha, meghalt? Ugye nem?? És Shippo jól van?–kérdezte elcsukló hangon a szellemirtó lány, aki csak most tudott odamenni. Saját magát okolta a történtekért, mivel egyedül hagyta őket.
- Nem vigyáztam rá!!
- Ne beszélj ilyeneket Sango, nem a te hibád. Mindegyikünk elvolt foglalva. De ahogy nézem Shippo kezd magához térni. –magyarázta Miroku, de ő is mérhetetlenül szomorú volt Kagome miatt. Folytatta volna ,de a félszellem lehurrogta.
- Cssss…lélegzik.
- De az hogy lehet, hisz egy ilyen energiagömbbe még egy szellem is belehalt volna, nemhogy egy ember. Ekkor akadt meg a szeme egy csillogó ponton, valami fehér lógott ki a blúza alól.
- Ez meg mi? –értetlenkedett a szerzetes.
Inuyasha odament és kigombolta az eszméletlen lány blúzát.
- Inuyasha te perverz.. –de nem tudta befejezni a mondatot Sango, mivel Inuyasha felettébb ideges hangon, de válaszolt Miroku előző kérdésére.
- Ez egy vért. –mondta miután felállt és kicsit távolabb sétált. Most már szomorúan de mesélni kezdet.
- Ez egy speciális démonvért. Ilyenből nagyon kevés , alig néhány darab található az egész Földön. Japánban összesen 3 darab. Ebből egy Touran, egy Toutosai és egy Sesshoumaru édesanyának, Seiyának a tulajdonában található. Ebből a Touranál lévő elpusztult mikor megküzdött a fivéremmel. Toutosai elrejtette mikor apám, Inutaishou meghalt és a Seiyánál lévő darab halálával fiára szállt.
- Ez azt jelenti, hogy ami Kagomén van az az egyik ebből a három, akarom mondani két vértből? – kérdezte Miroku a nyilvánvalót.
- Akkor Inuyasha ez a fekete és fehér liliom apád és Seiya címere? –kapcsolódott be Sango is a beszélgetésbe.
- Igen a fehér apám címere, míg a fekete Seiyáé.
- Szóval ez Sesshoumaru tulajdonát képezi.
- De hogy került egy ilyen vért Kagoméhoz ? –érdeklődött Shippo aki megpróbálta a lányt felébreszteni eddig kevés sikerrel.
- Szerinted?! –mordult rá a félszellem.
- Már csak arra lennék kíváncsi hogy, hogy került hozzá… Ez egy családi ereklye. És Sesshoumarut ismerve nem adná oda egy közönséges halandónak. Hacsak… ” Hacsak nem szeretet bele.” –fűzte hozzá gondolatban, miközben a többiek furcsán méregették egy hang térítette vissza.
- Inu… Inuyasha. Mi történt? Hol vagyok? –tért magához a lány, miközben mindenki köré gyűlt csak a félszellem sétált távolabb tőle. Ekkor észrevette Kagome , hogy kilátszik a vért melyet Sesshoumarutól kapott.
- Inuyasha?
- Hogy került hozzád ez a vért?
- Ööö….
- Hagyjuk nem érdekel. –majd fogta magát és eltűnt. Mikor már úgy érzete, hogy elég messze ért, térdre rogyott és könnyeitől elázva két szót ordított ki teljes hangerővel. Ebben benne volt minden fájdalma, keseredettsége.
- MIÉRT KAGOME?!! Miért??!
Tudta, hogy fivére ok nélkül nem adta volna oda a lánynak a vértet. Felsírtak a fák és szél süvített végig a tájon. Sesshoumaru beleborzongott a hangba amit a szél vitt felé. Tisztán kivette az értelmét és felismerte öccse hangját.
- Sesshoumaru-sama mi a baj? –kérdezte Rin aki észrevette a nagyúr arcán azt a pillanatnyi kétségbeesést melyet soha sem lehetett még látni.
” Mi történhetett? Kagome remélem jól vagy… Ki kell derítenem.”
- Rin, Yaken itt megvártok. –adta ki a parancsot meg se hallva az előző kérdést. Szinte suhant az erdő sűrűjében. Érezte Naraku bűzét, Kagome vérét és öccse könnyét. Nem merte bevallani, de félelem fogta el lelkét. Mire kiért az erdőből egy réten találtam magát. Tisztán kivehető volt, hogy itt néhány órája még heves csata folyatott. Sok száz démontetem volt szerteszét, de az élőket is észre lehetett venni. Az első dolog amit látott az Kagome volt, aki egy fának dőlve bámult maga elé, míg egy kis rókaszellem megpróbálta rábírni hogy egyen valamit. Egy lány elindult, szerinte Inuyasháért, mert amerre az indult arra érezte öccse szagát. Egy szerzetes pedig épp neki állt eltemetni a halott szellemek holttesteit. És ekkor az a szorító érzés a szívénél felengedett. A lánynak nem esett baja.
” Most mit csináljak?? ” –kezdett el elmélkedni, de egy meggyötört hang magához térítette.
- Sesshoumaru? –ez az egy szó ismét szíven ütötte a szellemet. Nem tudta miért, de amikor a lány szemébe nézett, ezerévnyi szenvedést vélt felfedezni benne.
Elindul volna a lány felé, de a szerzetes az útját állta.
- Állj félre mihaszna halandó, vagy megöllek! – s hogy igazolja szavát már elő is rántotta a Tokijint.
- Ha közelebb jössz…
- Miroku hagyd.
- Na de Kagome… - kezdte el Shippo, de addigra a lány felkelt s meg sem állt a youkai-ig. Nem tudni, hogy a kimerültségtől –e vagy az energiagömb miatt, de a lány összeesett. Az utolsó emlékképe az volt, hogy Sesshoumaru elkapja. Ezután mély sötétség hullott rá.
- Mondjátok meg a fivéremnek, hogy mostantól én vigyázok rá. Ha vissza akar jönni, akkor visszajön. Nem állok az útjába. –majd fogta magát és Kagoméval a karjaiban egy fehér fénygömbbé alakult és elszállt. A fák közül ekkor lépet ki Inuyasha Sangoval az oldalán. Csak egy elszálló fénygömböt látott, de tudta mit jelent ez. Kagome elment. Méghozzá a bátyával , Sesshoumaruval. Nem bírta tovább úgy érezte hogy elfogyott minden ereje. A többiek szeme láttára térdre rogyott és nem törődve a büszkeségével eleredtek a könnyei. Shippot ez nagyon megdöbbentette soha nem látta a félszellemet ilyen állapotban. Elindult volna hozzá, de Sango megfogta a kezét s csak ennyit mondott :
- Hagyd!
Elindultak segíteni Mirokunak. Csak Inuyasha hangát lehetett hallani. A távolban egy páviánbőrbe bújta idegen mosolyogva figyelte az eseményeket egy fiatal fehér ruhás kislány tükrén keresztül. Megfogalmazódott benne egy terv. Egy ördögien gonosz terv, melyhez az elmúlt órák eseményei csak kedvezően segítettek.
- Sesshoumaru, Sesshoumaru… csak nem egy halandó mellett döntöttél. Egy halandó oly törékeny… Na és te Inuyasha, látom sikerült egy új ellenséget szerezned magadnak. Még egy szerelmed cserben hagyott, meddig bírod még? Egyik kínból a másikba taszíthatnálak benneteket! Szerelem? Hahhaaaaa –sátáni nevetés hagyja el száját. A mellett álló magas, keskeny nőszemély undorodva nézz a férfira.
- Mi az Kagura? Nem tetszik valami?
- Mondtam én bármit is? –aztán indult volna tovább, de egy hirtelen jött fájdalom megállította.
- Ne merészelj velem így beszélni, ne feledd az életed még mindig a kezemben van. Kanna gyere megyünk. –majd egy sötét ködfelhőben eltűnt. Megszűnt a kínzó fájdalom . Kagura már számtalanszor de bosszút esküdött.
- Ezt még megkeserülöd Naraku. ” Csak tudnám mi a terved… ”