7. fejezet: Megalázkodás

-       Inuyasha, drága öcsém hát te mit keresel itt? Kiheverted a vereséged?

-       Sesshoumaru te aljas… Hol van Kagome? Mit tettél vele?

-       Semmi közöd hozzá és különben is nem hozzád jöttem. Hol találom Kaide anyót? –kérdezte nyugodt hangon és elsétált a felbőszült testvére mellett.

-       Hogy mersz hátat fordítani nekem?! Kérdeztem valamit, hol van Kagome! –ordította,előrántva a Tessaigát.

-       Erre nekem most nincs időm…-de még mielőtt befejezte volna a mondatot félrekellett ugrania egy csapás elől.

-       Szánalmas.

-       Inuyasha hagyd békén. Mit akarsz tőlem Sesshoumaru? –lépett közéjük Kaide anyó Shippoval az oldalán.

-       Beszélni szeretnék veled négyszemközt.

-       Azt majd lesheted! Mondd el hol van Kagome! –toporzékolt a dühtől a félszellem.

-       Inuyasha menj keresd meg Sangoékat addig én beszélek a fivéreddel.

-       De hát…- próbálkozott, de hiába.

-       Semmi de hát, menj! A testvéri harcot majd máskor folytatjátok. Shippo kísérd el, nehogy valami meggondolatlanságot csináljon. –szólt a rókaszellemnek, aki egyből a hanyou után iramodott.

-       Köszönöm Kaide anyó –biccentett Sesshoumaru és eltette a közbe előrántott Tokijint . Ránézett az öregasszonyra ,aki egyből megértette fontos dologról lehet szó. Kaide végigvezette a házak között,majd megállt egy rozoga viskó előtt.

-       Fáradj be. –szólt és kinyitotta előtte az ajtót. Mikor helyet foglaltak, az idősasszony kérdő tekintetére a szellem belekezdett mondandójába.

-       A segítségedet kérem anyó.

-       Tessék? –hökkent meg, nem hitte volna, hogy a szellem ezért kereste fel.

-       Ne vágj a szavamba , nem jó kedvemből vagyok itt. –vetette oda bosszúsan, mivel nem akart meghunyászkodni egy halandó előtt.

-       Ha nem hallgat végig akkor el is mehetek.

-       Nem, hallgatlak. Mondd, csak kissé meglepő. –fogadkozott. „ Valami fontos dologról lehet szó,  nem jött volna egy halandó segítségét kérni máskülönben.”

-       Szeretném itt hagyni Rint. Itt nagyobb biztonságban van,mint mellettem.

-       Valóban?

-       Igen. De ha valami baja esik, akkor az egész falu romokban lesz. –fűzte hozzá gonoszul.

-       Nem kell fenyegetőzni anélkül is segítek. –felelte higgadtan.

-       De kár. –jegyezte meg halkan, halvány mosollyal a szája sarkában, majd felkelt és kisétált a kunyhóból. Még utoljára visszafordult.

-       Helyes akkor mindent megbeszéltünk. Hamarosan jövök.

-       Várj. –csendült fel valahol a háta mögül Kaide hangja.

-       Hol van Kagome? Mi történt vele?

-       Induljatok el kelet felé. Ott lesz egy sziklabarlang, ott megtaláljátok. –sóhajtott a szellem. Egy-két percig némán álltak egymással szemben, majd egy utolsó mondatot intézet az anyóhoz.

-       Ezzel tényleg mindent elmondtam ami fontos. –fejezte be mondandóját majd Jakenékig meg se állt.

-       Rin te most itt maradsz. Majd jövök.

-       De hát meddig Sesshoumaru nagyúr? –kérdezte fojtott hangon.

-       Majd.

-       Értettem. –motyogta a kislány, majd megölelte a szellem derekát.

-       Yaken indulunk. Légy jó Rin. –mondta majd szellemgömbé változott s elindult megkeresni egy régi ismerőst.

-       Viszlát Sesshoumaru-sama, Yaken. –integetett Rin.

-       Rin gyermekem gyere, segítesz nekem? –sétált mellé az anyó.

-       Persze.

-       Sango,Miroku merre vagytok? –idegeskedett Inuyasha miközben a fákon szökdécselve kereset a két fiatalt.

-       Itt. Inuyasha.. –integettek barátai alig pár méterre előtte.

-       Ti meg mit szutyoktok ennyi ideig??! Már rég vissza kellett volna értenek. El kell indulnunk megkeresni Kagomét és elkapni Sesshoumarut.

-       Mi a baj Inuyasha? –dünnyögte Miroku,mivel ha még egy picit vár akkor megcsókolhatta volna Sangot.

-       Sesshoumaru a faluban van. –mondta Shippo, aki csak most ért oda.

-       Mi?! –értetlenkedett Sango.

-       De hát mit keres itt? És Kagome? Visszajött?

-       Nem tudom, Kaide anyó elküldött értetek. Kagome nem jött vele. –Inuyasha olyan fájdalmas grimaszt vágott, mintha megfosztották volna a kardjától vagy legalábbis a sajtos chipsétől.

-       Akkor meg mi állunk még itt? Menjünk. –jelentette ki a szerzetes.

-       Én is ezt mondom! –fakadt ki a félszellem és már indult is vissza a faluba. Útközben mindent elmesélt ami a faluban történt.

Sesshoumaru a felhők között szállva végre egyedül volt. Így alkalma adódott gondolatait rendezni. Hosszú ideje már,hogy utoljára elvesztette volna az önuralmát, de az idők folyamán szinte soha nem fordult segítségért. És most? Először egy halandó segítségét kéri ,most meg egy olyan személyét akit mindennél jobban gyűlöl. Sesshoumaru elmerült zavaros gondolataiban és egyfolytában a Kagoméval folytatott beszélgetés járt a fejében. „ Hol lehet a lány? Jól van? Inuyasháék megtalálták már? Lehet,hogy túl szigorú voltam vele, de ha elmondom az igazat.. csak találjam meg Hayabusát.” Egy tisztás felett haladt el és gondolta megpihen. Sesshoumaru azt vette észre, hogy egyedül maradt. Yaken eltűnt, mintha a föld nyelte volna el .„ Mindegy, majd megtalálom.”

Két nyílvessző csapódott be közvetlenül mellette a vaskos fatörzsbe. A lába előtt is hasonló nyílvesszők rezegtek a talajban. A szellem rosszat sejtve kapta fel a fejét és több tucatnyi szamurájt látott előtörni az erdőből. Lehettek vagy ötvenen,állig felfegyverkezve. Mindannyian kifeszített íjat tartottak egyenesen szívének hegyezve nyílvesszőiket vagy karddal a kezükben léptek közelebb. Élűkön egy meglepően karcsú fiatalember lépegetett,aki hihetetlenül rugalmasnak tűnt. Keskeny álla határozottságról, rövid mégis hegyes orra,összeszorított álla pedig mérhetetlen kegyetlenségről tanúskodott. Azúrkék szeméből kihívás és gúny csillogott, pillantása csontig hatoló volt. Persze Sesshoumaru ismerte ezt a pillantást, ahogy a férfit is. Magas homlokára és széles vállaira vöröses hajzuhatag omlott, jobb fülében pedig egy hatalmas aranykarika lógott. A két férfi egymásra nézett, majd az idegen megvonta a vállát és bólintott. A délceg férfi egyenesen Sesshoumaru elé sétált és összevont szemöldökkel méregette. Nem szólt semmit,de szemében harag lángja ébredt.

-                        Mit akarsz itt Sesshoumaru? Rég láttalak. –fordult a szellem felé.

-                        Még mindig szánalmas halandókkal vetetted körül magad, te a hatalmas dayoukai ? Beszélni szeretnék veled. –mosolygott kétértelműen a „rabul ejtett”.

-                        Látom még mindig fent hordod az orrod. De semmi keresnivalód itt. Nem látlak szívesen. Távozz. –s hogy szavát igazolja előrántotta jogarát, mely eddig az oldalán lógott.

-                        Elég fura fegyver egy ilyen szellem kezében. Kérlek tedd el. Szégyen bevallani, de a segítségedért jöttem. –mondta ki fájdalmasan s a legszánalomra méltóbb tettet követte el élete során. Letérdelt Hayabusa előtt.