|
11.rész
Adelas 2009.08.01. 21:37
11. Fejezet Hena POV
Összepakoltunk néhány holmit, csak a legszükségesebbeket, és elmentünk Yusuke legénylakásába. Érdekes szó. Útközben elmondta, hogy bérbe akarták adni az apartmant, de akkor épp nem volt bérlő. Szerencse, mert nem szívesen aludtam volna egy olyan házban, aminek nincs bejárati ajtaja. Hálás voltam Hieinek, mert azt hiszem, az életemet mentette meg, de talán kevésbé drasztikus módját is választhatta volna a behatolásnak. Urameshi végig fogta a kezemet, és jól esett. Fájt még a gondolat, hogy elvettem őt Keikótól, de már feladtam a harcon önmagammal, annak úgysem lenne értelme. Ez az egész úgyis csak múló románc, amíg Yusuke össze nem szedi magát, aztán elhagy, mert kinek kéne egy ilyen erkölcstelen nőszemély, mint én? Azzal áltattam magam, hogy Keiko már úgysem lehet vele, és hát neki azt mondta, mellettem tudná elképzelni. Silány magyarázat, tudom én, de képtelen voltam nélküle lenni. Egy emeletes ház negyedik emeletére sétáltunk fel, mert Yusuke nem akart liftezni. Aztán előkereste a kulcsait, és kinyitotta az ajtót. Kicsi lakás volt, valóban legényeknek való, egy szűk folyosóra léptünk, ahonnan a konyha a fürdőszoba és a lakószoba nyíltak. Egyetlen szoba volt, ott egy ágy szekrények és egy étkezőasztal kapott helyet. Két nagy üvegablak – amelyek most el voltak függönyözve – vélhetően biztosította a csodálatos kilátást a városra, és egy ajtó mellette, ami feltételezéseim szerint az erkélyre vezetett. Levettem a cipőm, és követtem őt a szobába, ahol az ágyra dobta a táskát, amiben mindkettőnk holmija volt. Felém fordult.
– Csak egy ágy van! – jegyeztem meg.
– Tudom, de én majd alszom a földön! – ajánlotta fel gálánsan. Megráztam a fejem.
– Felnőttek vagyunk, és elférünk rajta ketten is! – vetettem fel. Hozzám sétált, és magához ölelve homlokon csókolt.
– Amúgy is aludtunk már együtt! – Ez is igaz, én el is felejtettem. Most viszont az emléke kezdett kínozni, hiszen ő akkor azt hitte, Keiko vagyok. – Ha pedig rád akarnék mászni, majd megcsípsz! – Vagy hagyom magam! Ez a két lehetőség volt. Azt hiszem ezen a ponton már nem voltak erkölcseim. Eltemettem őket, Keikoval együtt. Árulás, amit műveltem, és gusztustalan, és hálátlan, meg még minden egyéb rossz jelző, ami nem jut eszembe, de már belefáradtam, hogy folyamatosan önmagam ellen harcolja. Értelmét sem láttam, elvégre Yusuke is ugyanúgy akarta, hogy vele legyek. Megfogadom, itt, eme szent helyen, hogy ha a túlvilágra kerülünk, visszaadom őt Keikonak.
Tekintve, hogy én a pokolra kerülök, úgysem lenne más választásom.
– Éhes vagy? – kérdeztem tőle visszatérve a valóságba. Ő megrázta a fejét, és tovább ölelt. Hosszú ideig álltunk így, mikor végül belecsókolt a nyakamba. Megremegtek a lábaim csalhatatlan jelét adva, hogy kívánom őt. Egyik keze a lapockámról lecsúszott a hátamra, bemerészkedett a pólóm alá. Kirázott a hideg, mikor cirógatni kezdte meztelen bőröm. Abbahagyta a nyakam csókolgatását, és a számat kereste. Csókban forrtunk össze. Hátrálni kezdett velem, és nem értettem, mi értelme ennek. Hirtelen megállt, és a csípőmre csúsztatva kezeit felültetett az asztalra.
Aha!
Kigombolta a nadrágom, és úgy döntött a pólómtól is megszabadít, de valahol félúton megállt vele. Kérdőn néztem rá. Nem jeleztem, hogy nem akarom, és talán céda vagyok, hogy az első adandó alkalmat kiszanálnom, de ha belegondoltam, hogy ez azért nem annyira az első alkalom, amikor neki adhattam magam, megnyugodtam. Már amennyire lehet ilyen izgalmi állapotban. Leoltotta a villanyt. Tekintve hogy a függönyök el sem voltak húzva, azzal nem kellett bíbelődnünk. Kigomboltam a nadrágját. Levettem pólóját. Élveztem elfúló sóhajait, miközben a vállam és a nyakam csókolgatta, keze pedig felfedező útra indult. Én pedig igyekeztem őt vetkőztetni. Épp csak meg kellett tolnom kicsit lefelé a nadrágját, és az leesett róla. Kezeim most izmos mellkasát simogatták.
– Hena! – súgta vágytól égve a nyakamba, miközben kicsatolta a melltartómat. Ezzel az egy szóval boldoggá tett. Féltem, hogy Keikonak szólít majd, ami ennek ellenére megtörténhet még, de most éreztem, hogy minden érintését nekem szánja, és minden csókja engem kényeztet. Nem azt, akinek eddig képzelt. Gyengéden elfektetett az asztalon, és a hasamra adva egy puszit lehúzta nadrágomat. Kezdtem fázni. Talán a vágy, talán a lakás, vagy csak a meztelenség, ami az agyamban elindította a vészcsengőt, hogy hideg van. – Gyere! – Súgta, miközben kezet nyújtott. Felhúzott az asztalról, és tovább csókolva a szekrények egyike felé navigált, ahol engem az egyik ajtónak támasztva kényeztetett tovább, miközben a másikat kinyitva kivett belőle valamit és az ágyra dobta, aztán még kétszer ismételte meg ezt, végül az ágy felé húzott. A gondolat, hogy tulajdonképpen ma temettük el Keikot, és ő és én már ezt műveljük a lehető legrosszabbkor férkőzött a tudatomba. Ő elfeküdt az ágyon magára dobott egy takarót, és megemelte, hogy bújjak be mellé, én pedig csak kövülten álltam az ágy előtt és néztem őt. Nem lehetek ennyire féreg! – Mi baj? – Kérdezte, miközben feltérdelt hozzám. Megráztam a fejem. Mit is mondhattam volna? Lehúzott maga mellé, eldöntött az ágyon és újra a szájával becézgetett. Élveztem, és kívántam, de valahogy szomorú is voltam. Eleredtek a könnyeim, ami ellen semmit sem tehettem eltartott egy darabig, mire észrevette, hogy folyamatosan a szememet törölgetem. Mellém feküdt, homlokon csókolt, aztán fejét a mellkasomra hajtva ránk húzta a takarót. Gyűlöltem magam, és gyűlölni is fogom életem végig!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
