|
15. rész
2012.01.09. 16:58
15. Fejezet Yusuke és Kurama POV
Yusuke:
Az a mocskos disznó megcsókolta. Ki tudnám tépni a szívét mindazért, amit tett! Először Keiko, és most Hena, és neki még szenvednie is kell! Keiko halála legalább gyors volt, bár ez nem változtat azon, hogy ezért a fickónak meg kell halnia. Hena viszont elszenvedett néhány sérülést, azt láttam. Nem nézett a szemembe, mintha szégyellte volna magát, de ha az a ficsúr egy újjal is hozzá ért, vagy megbecstelenítette, én a tö… Hena védekezett, ami büszkeséggel töltött el. Viszont a harapásáért kapott egy pofont, amitől elesett, és lefejelte a széket, ami mögöttük volt. aztán elterült a padlón és nem mozdult. Elájult, biztosan csak elájult!
– Te harmadrangú senki! – támadtam rögtön a fickónak. Hiei elsuhant mellettem és a kardja hamarosan találkozott ellenfelünk tőrével. Erre az összes démon is ránk vetette magát, mi meg harcolhattunk, mint eddig is! Most viszont legalább már Hena karnyújtásnyira volt tőlem. Furcsa, de soha nem éreztem még ennél messzebb. Meg kell néznem, mi van vele! Célirányosan felé haladtam, miközben Hiei és Keiko gyilkosa párharcot vívtak. – Ő az enyém! – vetettem oda a tűzdémonnak, még mielőtt felindultságában megölné. Bólintott, én meg tovább mentem. Végre elértem Henát. Hozzá guggoltam, megfordítottam. Szegény! Tiszta seb volt az arca. Elsimítottam egy tincset az arcából.
– Yusuke!- hallottam Kuwabara figyelmeztető kiáltását a hátam mögül. Felkaptam a fejem, egy szellem állt előttem és vicsorgatva lóbálta a kardját. A Reigunnal tettem ártalmatlanná, de talán a kelleténél több energiát adtam vele, mert a lövés végigsöpört a termen jó pár támadónkat megsemmisítve. Végül is! A karjaimban Hena halkan felnyögött, újra hozzá fordultam, és mikor kinyittoa a szemét, elmosolyodtam.
– Szia! – súgta erőtlenül.
– Szia! – válaszoltam én. Ölbe vettem. – Kiviszlek! – mondtam neki, és elhaladva Hieiék mellett, láttam, hogy a fickó már kezd alul maradni barátommal szemben.
– Menj, végezz vele! – javasolta Hena fejével a harcolók felé bökve. Tudta, hogy azt szeretném, és nem ellenezte. Letettem a földre, és a megérkező Kurama gondjaira bíztam. Amint látta, hogy érkezem, Hiei átadta a terepet. Lelőhettem volna, egyetlen lövésembe került volna, de én azt akartam, szenvedjen. Jobbegyenesemtől a szemközti falba csapódott. – Ezt Keikoért! – tudattam vele. Meglepődtem, hogy már arra sincs ereje, hogy felálljon. Ezek szerint eddig csak szerencséje volt, meg talán a gyorsasága játszott a kezére, de Hieijel szemben ez nem jött be neki! Megragadta a kabátját, és talpra állítottam. Újabb ütést kapott. – Ezt pedig Henáért, és ezt is… - Minden ütésemnél tudattam vele, hogy azért kapja, mert bántotta Henát. Végül rászegeztem a kezem. Hátra pillantottam, Hena elfordult, hogy ne lássa, a többiek pedig várakozva néztek rám. Lőttem… elhibáztam… szándékosan. Még egy ütést kapott a szemétláda, aztán eszméletét is veszítette. Otthagytam, és visszamentem Henához. Szorosan magamhoz öleltem, hogy érezze, most már minden rendben, és biztonságban van.
– Menjetek haza, mi elvisszük Koenmához! – javasolta Kurama. Bólintottam.
– Kösz! – hálálkodtam még, aztán a karjaimba kaptam Henát, és magam mögött hagytam azt a helyet. Szótlan volt egész úton, de talán a megrázkódtatás tette ezt vele. Hazaértünk, egyből ágyba dugtam, de ő meg sem kísérelte lehunyni szemét.
– Mondanom kell valamit! – kezdte, mikor mellé bújtam, és ő a vállamra hajtotta fejét.
– Majd holnap, ha kialudtad magad! – csendesítettem el. Valóban fáradt lehetett, mert nem ellenkezett.
– Le kéne zuhanyoznom! – vetette fel aztán mégis.
– Én büdösen is szeretlek! – Szavaim hallatán elmosolyodott és lehunyta szemét. Pillanatok alatt álomba merült.
Kurama:
Meglepő, milyen hamar végeztünk a démonnal. Yusukét és Henát haza küldtem, mindkettejüknek jobb így, mi meg, tekintve, hogy Urameshi mégis életben hagyta Keiko gyilkosát, felnyaláboltuk, illetve Kuwabarára bíztam, mégiscsak ő a legmegtermettebb. Erő tekintetében ez nem biztos, hogy igaz, de cipelje csak egy kicsit. Koenma megrökönyödve fogadott bennünket. Nem akarta elhinni, hogy valóban elkaptuk a gyilkost, és mint később kiderült, nem bennünk kételkedett, hanem a férfiben.
– Ő csak egy… kishal! Nem hittem volna, hogy ekkora bajt okozhatott.
– Szóval te ismered? – kérdezte Hiei, és hangjában ott bujkált a fenyegetés. Megértem, mert ha Koenma tudott róla, akkor felesleges köröket futottunk, és Hena elrablását is megakadályozhattunk volna.
– Wagarasy! – mondta. Hiei, egy kitekerem a nyakad tekintetet villantott felé. – Egyszer Ausztráliában megkínzott egy fiút!
– Ausztráliában? – kérdezett vissza Kazuma.
– A fiú… kapcsolatban állt Henával? – érdeklődtem én sokkal fontosabb dolgok felől. A cumis bólintott. – És te miért nem mondtad már az elején?
– Mert Keiko gyilkosát kerestétek!
– Aki valószínűleg Henára is pályázik! Koenma! Legkésőbb, mikor Henát másodszor is megtámadta, szólnod kellett volna! – támadtam rá. Jobb, ha ez majd nem mondom el Yusukének, mert lenyeletné vele a cumit.
– Miért nem volt benne a nyilvántartásban?
– Mert ti csak a súlyos, veszélyes bűnözőket néztétek át. Ő csak egy szabályszegő!
– Megkínzott valakit, és szabályszegő? – vonta fel szemöldökét Hiei. Nála lassan elpattan a húr, ha Koenma nem vigyáz.
– Megbánást tanúsított! – védekezett a herceg
– Chö! – csattant fel Hiei. – Na jó, én inkább megyek! – adta tudtunkra és elhagyta a helységet. Én megráztam a fejem.
– Ezúttal jobban vigyázzatok rá, mert, ha kiszabadul, Yusuke először téged öl majd meg, és aztán csak őt! – világosítottam fel Koenmát, majd én is távoztam. Kazuma követett. Büszke voltam Urameshire, amiért nem ölte meg, és reméltem is, hogy így lesz, mert ő nem képes ölni. Attól, hogy néha nyers és faragatlan, neki még jó szíve van! Annak nagyon örültem, hogy Henának nem esett baja, mert abba biztosan belehalt volna, de így még esélye van az új életre, egy jobbéletre!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
