Méltó vagy rá?
Made by LilimKiss

- Úgyis én leszek a jobb! Te nem fogsz sohase felérni a tehetségemhez! – kiáltottam Sorára, miközben átugrottam az elém libbenő trapézra. Ő is éppen véghezvitte saját ugrását, mely valóban jól nézett ki. Jobb volt, mint az enyém. Ezt nem engedhetem.
- Azt majd meglátjuk May! Győzzön a jobb! – köpi felém öntelten, és én már ugrom is tovább. Ez jobb lett, mint az előző bénázásom, melyet Sora miatt ugrottam. Nem győzhet le! Nem engedhetem meg magamnak, hogy legyőzzön. Én vagyok a jobb, és ezt mindenki tudja. Csak azért, mert Laylanak nem volt minőségi csapata, azért választotta Sorát. Ezért dicsőíti mindenki Sorát. De én megmutatom nekik! Ugrottam, de megejtettem a hibát. Egyik kezem megcsúszott a rúdon, és lecsúszott. Ez is mind miatta van! Nem tudtam koncentrálni. De még most sem adom fel. Nem engedem meg magamnak! Nem fog legyőzni! Egy kézzel lendülök tovább; eggyel többet, mint ha nem hibáztam volna. És ugrom. Fordulok a levegőben, és már látom is a felém közeledő trapézt. Mindjárt elérem… sikerülni fog… nem győz ellenem… nem engedem…
- May, vigyázz! – kiált hirtelen rám, és már én is látom, hogy a rúd, melyet elérni akartam, elérte lendülete végét, és vissza fog fordulni. Nem értem el… veszíteni fogok… le fogok esni… és nincsen háló…
- Te ostoba! – kiált rám egy másik hang is. Egy komoly, fagyott hang. Én már esek, de hirtelen elkapja a kezemet… Leon. Fölhúz magához és megtart, majd amikor visszalendülünk, leugrik a trapézról, és magával ránt. Biztonságban vagyok. Megmentett. Mióta nézhette az ostoba ügyetlenkedésemet?
- Máskor figyelj jobban, mert így, még te sem lehetsz méltó hozzám. – leheli felém, miközben már hátát fordítva nekem, megy a létrához, hogy leereszkedjen. Én bambán állok, és még mindig nem fogtam fel mit hallottam. Szégyent vallottam. Nem vagyok méltó, hogy a partnere legyek… ez nagyon fáj… miatta történt az egész…
- May, jól vagy? Nem esett bajod? – érkezik mellém ugorva Sora, és már karolná át a vállamat, de ellököm a kezét.
- Hagyjál békén! Nem vagyunk puszi pajtások, vagy ilyesmi! – üvöltök rá, és próbálom elrejteni a megsemmisültséget, mely az arcomat tépi szét. – Ezúttal szerencséd volt. Következőleg már nem lesz, ezt jól vésd abba az ostoba fejedbe!
- Úgy lesz May. De még akkor is küzdeni fogok ellened. – néz rám komolyan, és pedig porig rombolva hátat fordítok és lemászom az emelvényről. Hát megbuktam. Nem vagyok méltó Leonhoz. Sora legyőzött engem. Kudarcot vallottam. Könnyek szöktek szemembe és elrohantam. A színpadról kifele jövet, valakit majdnem felborítottam, de még az sem érdekelne, ha az ország minisztere lenne. Csak futottam végig a parton. Észre sem vettem, hogy elmúlt fölöttem a nap is, és besötétedett. Teljesen kimerültem a sok rohanásban. Lassítottam lépteimet, míg végül teljesen meg nem álltam. Langyos szél kapott a hajamba, amint a víz felé fordultam. Sóhajtottam egy nagyot, és ismét néhány könny csillant meg a szemem sarkában. De nem sírhatok! Hiszen megmondtam, hogy ez csak szerencse volt. Jobb vagyok Soránál, ez biztosabb a napnál és a holdnál is. Mélyet lélegeztem a friss, enyhén fűszeres levegőből és letöröltem könnyeimet. Sétálva indultam vissza a színpadhoz. Út közben elfantáziálgattam, hogy hogyan fog Sora veszíteni egy általam végrehajtott hihetetlen ugrástól. De amint, visszafelé sétáltam, lassan egy emberi sziluett került elém a sötétben. Ahogy egyre közeledtünk egymás felé, fölismertem a kecses és erős sziluett gazdáját. Az ezüstösen csillámló hajat a szél lobogtatta, néha egyenesen Leon szemébe. Nem lehet igaz, hogy kerül ő ide? És miért tart egyenesen felém? Mikor elértük egymást, néhány lépésnyi távolságban, megálltunk. Nem szólt hozzám, csak nézett. Én sem voltam képes kinyögni a kérdést, ami a szívemet feszítette. Miért van itt? Értem jött? Miért?
- Meg fogsz fázni. – lehelte felém nyugodtam, de mikor elért a hitem szerinti jeges csapás, nem is volt jeges. Sőt. Kissé felmelegített. Meleget árasztott felém, csak ezzel az egy mondattal. Majd közelebb jött, és rám terítette pulóveremet, amit még a színpad mellett hagytam az összecsapásnál. De nem vette el kezét, hanem megszorította a vállamat. Erre egy kis fájdalom nyilallt a bal vállamba, mely ma húzódott meg, és ami miatt hibáztam. Halkan szisszentem egyet. Nem vette figyelembe, szorította a vállamat, és magához húzott. Az egész teste csak úgy forrt. Most éreztem meg, hogy valójában én mennyire fáztam.
- Miért… - nyöszörögtem halkan, de nem akartam rá választ kapni. Nem is kaptam. Csak álltunk egymáshoz közel, szinte összeolvadtan. Árnyékunk csak egy volt. Hirtelen olyan messze éreztem magam mindentől, de ez is véget ért. A szorítás lassan elmúlt. Egyik vállamat elengedte és hirtelen elindult. Rohant. Engem magával rángatott, és én mentem. Nem tudom miért, merre és onnan hogyan tovább, de követtem. Más választásom sem lett volna, hiszen erősen fogott, még ha nem is szorított. Megláttam a távolban egy autót. Közel állt a parthoz. Oda tartottunk. Leon autója. Most már tudni akarom, mi folyik itt. Mi a célja velem Leonnak? Mi történik egyáltalán? Miért velem? Elértük az autót, és Leon szinte feltépte az ajtót, majd belökött a hátsó ülésre és ő is bemászott… fölém.
- Mit csinál… - kezdtem bele, de befogta számat… egy csókkal. Kissé hűvös ajkai körülölelték szám, nyelve az enyémmel járt érzéki táncot, nyálunk eggyé olvadt. Lefogta kezeimet, így lecsúszott a vállamra rakott pulóver. Mi történik? Nem értem mi folyik itt. Leon… és én… a kocsiban… együtt… mi ez az egész? Elengedte egyik kezemet, és lerángatta magáról saját pulóverét. Az első ülésre dobta, majd ismét megragadta kalimpáló kezemet. De miért akarok menekülni? Nem értem mi történik, de nagyon jó. Fölnyújtottam mind a két kezemet, és megtámasztottam a kocsiajtóban. Leon érezte, tudta, vagy már nem is tudom, de elengedte a kezemet és kissé megemelte a hátamat, hogy a ruhám zipzárjához férjen. Én előre tettem kezeimet, így lehúzta felsőtestemről a ruhát. Nyakamat kezdte el nyalni, gyengéden, kényeztetőn, majd beleharapott a bőrbe, és én magamhoz rántottam. Meghallottam a hangokat… a hangokat, amiket én adtam ki. Kéjesen nyögtem és sóhajtoztam kezei közt, míg föltolta sportmelltartómat, hogy melleimhez férjen. Mellbimbómat fogai közé véve izgatta, míg finoman meg nem keményedtek. Nyálával vonta be egész felsőtestemet, és én halkan leheltem felé:
- Méltó… vagyok… én… erre…? – de választ nem kaptam. Nem adott nekem választ. De a testemben éreztem; nem érdekli, hogy méltó vagyok-e rá. Megállt, és rám nézett. Valamiért, elkezdtem homályosan látni arcát. A hangja is megváltozott. Valami női hang szólított messzebbről.
- May, ideje felkelni, hogy bevedd a gyógyszeredet. Hallod, May! Kelj fel! – és én körbenéztem. Minden homály kezdett elfoszlani, és feltűnt, hogy itt fény van. Lassan kitisztult a kép, és megnézhettem magamnak, a velem szemben lévő kedves kis képet, amin valami apáca volt. Elfordítottam a fejemet, és egy ablak fogadott, ami a színpadra nézett. Másik oldalon egy szőke hajú nő állt, akit már láttam, csak nem tudom hol. Kedvesen mosolygott rám, amiért az, az érzésem támadt, hogy mindjárt felpofozom.
- Látom már jobban vagy. Tegnap Leon hozott vissza a partról. Megerőltetted a szervezeted, és a hűvös sem tett jót neki. Még ezt a napot végigpihened, utána kutya bajod sem. Viszont ezt a gyógyszert, azért még nem árt bevenni. – adott a kezembe egy poharat, amibe valami gőzölgő folyadék van. Leginkább teára hasonlít. Félretettem a poharat az imént látott kisasztalra.
- Mi történt tegnap este? – kérdezem az orvosnak látszó nőtől.
- Amikor véletlenül lecsúsztál, és utána elrohantál, Sora elkezdett aggóni, így megkérte Leont, hogy hozzon vissza. Leon pedig ájultan hozott vissza az ölében. – magyarázza nagy gesztusokkal. Az a nyamvadt Sora! Ki kérte, hogy aggódjon értem? Ki kérte, hogy sajnáljon? De viszont, ha ájultan hozott vissza, akkor ez az egész nem történt meg?
- Még valami May. Kaptál egy kis csokrot Sorától, és egyet egy névtelentől. Ott van azon a másik asztalon. – szakítja meg gondolataimat ismét a nő, majd miután tekintetem rávezeti a virágokra, kimegy a szobából. Engem nem is érdekel Sora csokra. Utálom, hogy folyton olyan bután kedves akar lenni. De a másik vajon kitől van? Fölálltam, és odamentem ahhoz a kis asztalhoz. Amint kissé megemeltem a vázát a csokorral leesett egy papír a földre, amelyen egy aprócska szöveg állt:

”Szerinted méltó vagy rá?”