HENTAI- Szabad szerelem(Wolf's Rain)

A fehér hóban kusza farkaslábnyomok mélyedései váltak láthatóvá, miközben langy, elmosó havazás ereszkedett lassan rájuk...
-Nincs olyan hely, hogy Paradicsom...
Az ezüstös havazás hulló csillagok parányi könnyeiként csillámlott lefele a menyekből.
-A világvége után nincsen semmi...
A kusza farkasnyomok lassan összeolvadtak, majd elmosódtak. A fehér buckák közé olvadva egy fehér farkas elterült alakja vált láthatóvá a csendes hó gyászos függönyében.
-Nem számít milyen messze mész, a végtelen út sosem ér véget...
A pelyhek lassan borították be az állatot, hidegen takarva be és olvasztva össze a nyugodt és mozdulatlan föld habjaival.
-De a harag ellenére...miért űz valami, hogy megtaláljam?
A farkas fakó, arany szemeivel halkan nézte a fehér végtelent. A hó lassan esett...Elrejtő fátyola nyugodtan gyöngyöződött a levegőben, szelíden borítva be lényét. Szemei álmosan becsukódtak...
-Hallom, hogy valaki szólít engem...azt mondja: Találd meg a Paradicsomba vezető utat...




Kiba nyugodtan letekintett a csillámló vízfelszínre, melyben tükröződött igazi lénye: a büszke fehér farkas. Tekintete zavartalan volt, úgy kéklett, akár a nyugodt, szélcsendes tenger sima tükre. Szomjas volt, kezét mohón a vízbe márotta és inni kezdett. Hirtelen bájos, huncut, női kacaj hullámzott végig a levegőben. A szivárvány színeiben pompázó, kis tó túloldalán szép, vidám lány ült, ki barátságosan Kibára tekintett. A fiú barna tincsei meglepetten lengtek a kellemes szél habjaiban, amint gyönyörű szemeivel az ezüstös vízre tekintett, melynek mélyén egy hiúz ült nyugodtan és békésen, mintha várna valamire. Kiba lassan felemelte fejét és a lányra nézett:
-Ki vagy?
-Én?-nevette játékosan a lány-Myu...De nem számít. Mert ezen a helyen senkinek sem számít, hogy ki vagy.
-Mit akar ez jelenteni?
-Ez az a hely, ahol mindenki szabad lehet.
A fiú néhány hallgatag percig nézte az idegent, majd lassan elindult a zöldellő domb aranyozott fűszálait taposva. Nyugodtan maga mögé tekintett, hangja mégis zavart volt és kissé dühös:
-Ne kövess engem.
-Miért ne?
-Nem félsz tőlem?
-Nem.-mondta nemes és zavartalan egyszerűséggel a lány.
-Farkas vagyok.
-Látom...-mosolygott.
Kiba lassan a domb tetejére ért. Lélegzete fennakadt, szemei pedig döbbenten elkerekedtek a gyönyörűségtől, amint a napsugaraktól aranyozott táj felvillant előtte teljes, szűzi gyönyörében, mint egy lehetetlen látomás, mely láthatatlan ujjaival bundájába túrt. A fák és a fű ártatlanul zöldellettek a csillogó, kristálytiszta patak ezüstjével megtörve, melyben a vízi állatok úsztak. Bölények, szarvasok és egyébb terentmények legelésztek nyugodtan a mézédes fűből falatozva, miközben a meleg és szerető nap sugarainak függönye vetült rá az egész szépség természetes völgyeire, szeretően itatva a virágok havas mezeit. Kiba gyönyörködött a természet érintetlen szüzében, miközben csodálkozó ajkai vágyakozva elszakították egymást:
-Ez...A paradicsom?
-Paradicsom?-lépett melléje Myu.
-Ezt a helyet kerestem...már nagyon régóta. Ez az a hely...ahol szabad lehetek.
-Ha úgy gondolod, akkor igazad van. Ez a Paradicsom...neked.
A lány szelíden a fiúra tekintett, majd hátat fordított neki és játékosan szaladni kezdett.
A napsütötte dombok könnyes fűszálai közt egy kecses hiúz ugrándozott nyomában egy fehér farkassal. A kis állat pimaszul üldözőjére meredt, előtte szökkenve. Kiba hirtelen ráugrott és játékosan kitáltotta száját.
Myu és a fiú újra, emberi alakban estek a zöldellő fű közé. A lány lila, döbbent szemeivel a megzavarodott Kibára nézett, ki felette magasodott gyengéd testével. A fiú lassan felült, de a lány elkapta a kezét és szerelmesen feküdve előtte, kinyitotta ártatlan ajkait:
-Kiba...Örökre együtt maradunk?
A fiú nem válaszolt, kék szemeit lesütötte, majd fesegítette a lányt.
-Velem akarsz maradni, ha ez a te Paradicsomod?-kérdezte szelíden Myu.
-Különböző terentmények vagyunk.-suttogta a fiú.
-De megértem az érzéseidet.Megértjük egymást. Félsz?
-Nem félek semmitől. Nincs semmi...amitől félek.-nézett rá kék szemeivel.
Gyönyörű volt a lány. A kecses és szerető napsugarak selymes függönye gyöngyözött teste körül, miközben ott ült, mellete, egy érintésnyire a harmatos fű közt. Tudta, hogy természetellenes, de nagyon kívánta, ezért tekintetével máshova próbált öszpontosítani...

Kiba a földön feküdt. Szemeit behunyta, amint érezte a gyengéd kezeket, amint eltolják arcától barna tincseit. Rég nem érzett ilyen nyugalmat. Ilyen mennyei, boldog megnyugvást, mintha nem lenne holnap és nem lenne következő perc sem. Csak a következményektől mentes, boldog, harmonikus most volt, mely szelíd bájjal bizsergette lassú, csendes testét, amint a meleg napfényben fürödve tekintett a kristálytiszta ég gondtalan színpadára, miközben Myu ott ült mellette.
-Kiba...Ugye örökre együtt maradunk?-kérdezte halkan a lány.
A fiú bólintott. Élvezte, amint a napsütötte domb lágy fűszálai csiklandóan bundája közé túrtak egy ártatlan és lassú kézzel. Kiba kissé meglepődött, amint megérezte a szelíd ajkak mézédes nedvét és belséjébe ömlő meleg, szerető lehelletet, mely szerelmes nyállal nedvesítette meg szomjas, kívánó száját. Myu újra lehajolt, kezeivel megsimogatta a fiút. Kiba tovább feküdt. Nem szólt semmit...Neki már minden természetes volt. Érzte a lelkében áradó szabadság gyönyörűségét és émelyítően szép, szárnyaló mámorát, mely jóleső dobbanással áramlott szét nyugodt izmaiba. Myu kimérten vetkőztette le. Kezei aprólékos, élvező gyönyörrel tapadtak rá izmos hasfalának gyengéd völgyeire, miközben ártatlan csókjai kívánó örömmel leheltek rá izzadó nedvességet bőrére. A lány lassú volt. Kiba sosem érzett még ilyet...Ilyen szépet...Még sosem érezte ilyen jól magát...Csak egy halk, apró nyögés hagyta el ajkait, amint Myu a szájába vette a férfiasságát és lassú ütemmel kezdte rajta húzogatni a bőrt. Nyelve égető örömet okozva siklott végig a feszes erek kusza domborulatain, miközben csendes vággyal ízlelve juttatta el Kibát a végső Paradicsomba, kinek teste megfeszült, amint tüzes magja sugárban spriccelve tapadt rá Myu lihegő ajkaira. A fiú felsóhajtott...
A lány úgy magasodott felette, akár valami angyali látomás. A fűszálak csilingelve egymáshoz tapadtak, amint Myu ruhái lassú gyönyörrel a földre hullottak. Kiba érezte, hogy valaki melléje feküdt...Izmos kezei gyengéd hévvel ragadták meg a lányt és tolták oda testéhez, amint sóhajtozva eggyé váltak...

Vonyítás visszhangja ömlött szét a harmattól gyöngyözött levegőben...

Kiba és Myu egymás mellett ülve figyelték a szivárványos víz selymes habjait. A lány halkan a fiú vállára hajtotta csendes fejét. A szabadság és a határtalan, mennyei nyugalom tengerében fürödve mosolyogva nézték a szótlan habokat szótlan szemükkel. Élvezték egymás társaságát. Mintha örökké tartott volna minden...
De hirtelen kavargó, vad és szilaj porfelhő kerekedett fel és ébresztő dühvel az arcukba csapott.A fiú védekezésként az arcához kapta kezét:
-Mi ez?
-Valaki megtalált...-suttogta a lány.
Nem nézett a szemébe...
Hirtelen a tér és idő egy torz, fekete masszává vált, melyet elkezdett felfalni az üres éjszaka, elmosva a ligeteket, a hófehér virágok havas mezeit, a friss és csörgő patakok ezüstös folyamát, az aranyló rétek völgyeit. Myu szelíden Kibára nézett. Arcán fájdalmas búcsú tükröződött, amint csalódott ajkai szomorúan kinyíltak, mégis mosolygott, mert a könnyek túl kínzóak lettek volna:
-Hazudtam...Kiba...ez nem a Paradicsom...
A fiú a kavargó és vad éjben fürödve próbálta elérni a lányt, de nem tudott megmozdulni.
-Ez nem a Paradicsom...-mosolygott szomorú érzékenységgel Myu-Ez az örökkévalóság kertje, ahol az idő megállt és akik itt vannak, elfelejtik, hogy miért is vannak itt. Már én sem emlékszem rá.
-Gyere velem!-próbált üvöltözni, miközben homályos tekintetét fenyegetően szúrta a tajtékzó vihar.
-Nem lehet...Igazad volt Kiba...Mi különbözőek vagyunk...-azzal alakja lassan kezdett szertefoszlani.
-MYUUUUUUUUUUUUU!!!!!!!!!
….......................................................................






Nincs olyan hely, hogy Paradicsom...
A világvége után nincs semmi...
Nem számít milyen messze mész, a végtelen út sosem ér véget...
De a harag ellenére, miért űz valami, hogy megtaláljam?
Hallom, hogy valaki szólít engem...azt mondja: Találd meg a Paradicsomba vezető utat...
Nyugodtan aludt a selymes vízfelszín tükrén, miközben a fehér virágok szelíd takarója ölelte körül lényét. Hirtelen süllyedni kezdett...
Csak egy halk csobbanás hallatszott, amint elmerült a vízben. Még kinyitotta szemeit és láthatta a kifakuló, tisztává váló hold fényét, melynek sugarai fele nyugodt látomásként szökkentek fel szőrszálai a buborékok függönyével együtt...
 

Vége