Álmatlanul feküdtél az ágyadban, hallgattad szíved egyenletes dobogását és a kint vonyító farkasok bús dallamát. Tudtad, soha többet nem térhetsz vissza szeretteidhez, itt ragadtál a középkorban. Már 4 hónap telt el, de minden este felidézted családtagjaid arcát és mélyen emlékeidbe égetted, hogy soha, senki ne törölhesse ki őket. Még égett a remény szikrája benned. Még remélted, hogy a csontok kútja feltárul és te hazajuthatsz. Ám ezen az álmatlan éjszakán ismét rádöbbentél a keserű igazságra: csak álmokat szövögetsz… csak álmokat.

Halk, tompa lépések zaja zökkentett ki merengésedből, felkeltél, mert a kíváncsiságod legyőzte a fáradtságodat. Óvatosan odabotorkáltál az ajtóhoz, ügyelve, hogy a gyér holdfényben semminek se ütközz neki. A résnyire nyitott ajtón csak Inuyasha meglibbenő haját láttad, aki akkor haladt el az ajtód előtt. Felsóhajtottál, majd a becsukott ajtónak vetetted hátadat. Kicsit csalódott voltál.

- Miért pont Inuyasha? – suttogtad a csöndbe. – Miért nem te mész el egyszer az ajtóm előtt?

Aztán még mindig az ajtónál állva felidézted találkozásotok pillanatát.

Egy hónapja barangolhattál Inuyasháékkal az ékkőszilánkokat keresve, mikor Inuyasha az egyik estén morogva felpattant és elrohant. A többiek már hozzá voltak szokva az efféle ki- azaz elrohanásaihoz. Ügyet sem vetettek rá. Te viszont értetlenül álltál az új kardoddal a kezedben, és azon agyaltál, utánamenj segíteni vagy maradj a többiekkel. Kíváncsiságod ismét felülkerekedett a józan észérveken. Óvatosan, hogy ne legyen eltűnésed feltűnő, elindultál a folyó irányába – mint aki fürödni megy -, pont ellenkezőleg annak az ösvénynek, ahol Inuyasha alakja pár perce még látható volt. Amikor már nem láttad a tábort megálltál, elmormoltál egy varázsigét, majd amikor ismét felnéztél tudtad, hogy Inuyasha azon a bokron túl áll, ami mögé teleportáltad magad. A bokor tövébe húzódtál, próbáltál minél csendesebb lenni, de elfelejtetted, hogy az illatodat a könnyű nyári szél épp Inuyasha felé sodorja.

Ahogy kinéztél a bokor ágai közül, láttad a hanyout és egy csodálatos idegent, amint farkasszemet néznek egymással, majd a következő pillanatban előrántják kardjaikat, amin a hold első sugarai ezüstösen csillantak meg. A harc csak percekig tartott, de neked ez a rövidke idő is óráknak tűnt. A csata után arra eszméltél, hogy Inuyasha ott áll feléd magasodva és kíváncsian várja a magyarázatodat, hogy mégis minek guggolsz itt és leselkedsz. De te nem válaszoltál, szemedben megcsillant az aggódás fénye, amit furcsa mód, nem a társad Inuyasha hanem a különös idegen iránt éreztél. Első látásra beleszerettél. Mint utólag kiderült, az idegen Inuyasha bátyja Sesshoumaru volt.

Azóta még kétszer láttad, viszont ő csak a legutolsó találkozásotokon látott meg téged. Hideg tekintete meg sem rezzent, ajkai egyetlen szót formáltak: Ember. Ez a szó halálos szívdöfésként ért, nem hitted volna, hogy álmaid hercege ilyen kegyetlenül rideg és lenéző. Hiába mondták már a társaid korábban, te nem hittél nekik. De igazuk volt.

Ismét visszatértek szárnyaló gondolataid testedbe, s te búsan, gombóccal a torkodban – amit a visszatartott sírás okozott – visszatértél az ágyadba.
Arra ébredtél, hogy valaki belép a szobádba.

- Ki az? – kérdezted, s hangodban nyugtalanság csengett.

Az illető nem válaszolt.

- Ki az? – ismételted.

Nem hallottál mást, csak az alak lépteinek közeledését.
Félelmedben és elővigyázatosságból ugrásra készen térdeltél az ágyon. Az ismeretlen csak közeledett és közeledett. Mikor érezted, hogy megfelelő távolságba ért, elrugaszkodtál és körmeidet húsába vájtad. Ő csak felszisszent, majd megragadta a csuklódat. Ijedten próbáltál menekülni, próbáltad kitépni magad az egyre szorosabb és fájdalmasabb szorításból. Kiáltásra nyitottad a szád, de ajkaidat egyetlen szó, sőt egyetlen hang sem hagyta el. Az idegen a másik kezével hátracsavarta a még szabadon lévő kezedet, nehogy ismét támadásba lendülj. Majd megszólalt:

- Maradj nyugton és elengedlek – hideg hangja szinte megfagyasztotta a szobában a levegőt.
- Rendben – lehelted erőtlenül és megadóan.

Mikor kiszabadultál, ismét feltetted a kérdést:
- Ki vagy?
- Az nem lényeges.

A hold fényét felhők takarták el, s te nem láthattad az idegent. Viszont a hang alapján arra következtettél, hogy férfi lehet az.

- Kérlek, áruld el, hogy ki vagy! Nem látlak, nem ismerlek – kérlelted.
- Én sem ismerlek, látni is csak egyszer láttalak.
„De arcodat és pillantásodat a mai napig őrzöm” – folytatta a férfi gondolatban válaszát.

A felhők lomhán tovagomolyogtak az éjszakai égbolton, s előtted végre kirajzolódott az idegen arca.

- Sesshoumaru? – hallottad saját megdöbbent hangodat, miközben tágra nyílt szemekkel nézted az előtted álló démont, attól tartva, hogy csak álmodsz.

A férfi bólintott.

- És mégis mit keresel itt Nem látott meg senki? Inuyasha biztos megérzi a szagodat és harcolni akar majd veled! Mondd, mit akarsz? – záporoztak Sesshoumaru felé kérdéseid, miközben azon járt az eszed, hogy hogyan lehetnél biztonságban és kettesben vele.
- Gyere! Menjünk innen! – szólt hidegen, majd megragadva egyik kezed elindult ki a szobából.

Negyed óra múlva kiértetek egy erdei tisztásra, ahol a holdfényben végre tisztán láthattad őt. Mikor belenéztél igéző szemeibe, mintha valami különös fényt fedeztél volna fel benne. Majd tekinteted tovább siklott, és csak akkor láttad, hogy mekkora karmolásnyomot hagytál a mellkasán. A démon kimonója ott el volt szakadva, s sötétlett a kiszivárgott és megalvadt vértől.

- Még fáj? – kérdezted a sebre mutatva.
- Nem.
- Biztos? Hagy nézzem! Lehet, hogy mély a seb –egy könnyed mozdulattal közelebb léptél Sesshoumaruhoz, lecsatoltad súlyos páncélját, majd kioldottad kimonóját, hogy szemügyre vehesd a karmolást.

Csak akkor kaptál észbe, mikor végigsimítottad a seb körüli bársonyos bőrt. „Te jó ég! Mit csinálok én?” tetted fel magadban a kérdést, de a választ már nem vártad meg.

- Nem mély, de jó lenne valamivel kezelni. A szobámban van egy krém, két pillanat és itt vagyok – ezután elmormoltál egy varázsigét, majd eltűntél.

Sesshoumaru még fel sem fogta, hogy mit mondtál, egy halk pukkanással vissza is teleportáltad magad, krémmel a kezedben.

- Ülj, vagy feküdj le! – utasítottad a démont.
Sesshoumaru nem ellenkezett, leterítette kimonóját, majd ráfeküdt.

Közben te mellé térdeltél és elkezdted bemasszírozni a krémet a sebbe. Szemeiddel lopva végigmérted az izmos felsőtestet. Mikor végeztél, és fel akartál állni, Sesshoumaru a csuklódnál fogva visszarántott és te ráestél a démonra. Pár másodpercig farkasszemet néztetek, majd megcsókolt. Forró ajkai szorosan tapadtak a tiédre. Mikor ismét találkozott a tekintetetek, láttad, hogy szemei kívánkozva mérnek végig téged.
Fölétérdeltél, majd megcsókoltad. Ajkaiddal kényeztetted az izmos hasfalat. Ezután kioldottad a démon övét is, lehúztad róla a nadrágot és kezeid közé fogtad a duzzadó férfiasságot. Lágyan simogatni kezdted, majd amikor egyre keményebb lett, lehajoltál, s szádba vetted. Szemeidet lehunyva ízlelgetted.
Sesshoumaru izmai megfeszültek a vágytól, ami elhatalmasodni készült rajta. Ujjaival hajzuhatagodba túrt, s simogatott.
Nyelveddel egyre gyorsabban köröztél a duzzadt hímtagon, mikor meghallottad, hogy Sesshoumaru kéjesen felsóhajt és abban a pillanatban érezted a szádban szétáradó forró nedvet.

Sesshoumaru felült és megcsókolt. Gyorsan kibújtatott a pizsamádból és a hátadra fektetett. Ajkaival lassan haladt végig testeden, közben szenvedélyesen simogatta puha bőrödet. Megmerevedett mellbimbóidba kicsit belevájta szemfogait, miközben egy halk sikoly szabadult ki ajkaid közül.
Mikor a szeméremdombodhoz ért, feltárta szentélyed őrző combjaidat, s nyelvével izgatni kezdte duzzadt csiklódat. Felhevült tested egyre görcsösebben rángatózott a kéjtől. Érezted, ahogy Sesshoumaru forró nyelvével nektárodat lefetyeli, s egyre közelebb juttat a beteljesedéshez. Halk nyögéseiddel ezt jelezted is. Mielőtt elélveztél volna, a démon felállt majd feltérdeltetett téged. Mögéd lépett, végigsimította feszes, s kerek fenekedet. Halkan felsóhajtottál, kezeid megremegtek. Sesshoumaru a csípődre tette kezeit és hátulról hatolt be tested forrón nedvedző szentélyébe. Ahogy megérezted a testedben lüktető húst, felsikoltottál. Sesshoumaru egyre gyorsabb ütemet diktált, de te tartottad a ritmust, izzadó testetek vad táncot lejtett. A démon egy mozdulattal visszafordított téged fekvő pózba, s úgy mozogtatok tovább. Egyik karjával melletted támaszkodott, míg a másikkal melleidet simogatta. Egyszerre értétek el a csúcsot. Éles sikolyod szinte kiszakadt ajkaid közül és Sesshoumaru férfias üvöltésébe beleremegtek a békésen szunyókáló fák. A démon óvatosan kicsúszott belőled, majd öltözködni kezdett.

- Most mégis hová mész? – kérdezted, miközben a felsődért nyúltál.
- Tovább kell keresnem Narakut, hogy bosszút állhassak rajta.
- Akkor… akkor ez az éjszaka semmit sem jelentett neked? – akadozott a hangod. Szemeidben fényes könnycseppek csillogtak.
- Ezt nem mondtam. Csak a kérdésedre válaszoltam. De megérthetnéd, Naraku minden dolgot megragad, hogy ártson ellenségeinek. Nem akarom, hogy te is egy eszköz legyél a kezében. Egy hónapon belül megtalálom és megölöm. Akkor ismét itt találkozunk. Most mennem kell – leguggolt, egy csókot lehelt ajkaidra, majd elindult a hajnali derengésben útjára.
- Egy hónap múlva. Itt… - ismételed magadban, miközben letörölted az arcodon végigfolyó sós nedvességet. – Várni foglak… Szerelmem.

Vége