|
5. rész
2012.02.05. 11:29
Chidori apja sietős léptekkel vonult végig az elegáns ház csarnokán, kikerülve az aktatáskákkal és iratokkal egyensúlyozó embereket. Gondolatai nem a leendő szavazás körül forogtak. Csak az érdekelte, hogy híreket kapjon a lányáról. A lift előtt várakozott, amikor egy katonai egyenruhába öltözött férfi lépett oda mellé. Néhány perces formális társalgást követően egy mappát nyújtott át, aztán távozott.
A képviselő idegesen figyelte, ahogy bezárult a felvonó ajtaja, majd felvillant az első emeletet jelző római szám. Nem bírta ki, hogy ne olvasson bele. Az első oldalon általános tudnivalókat és adatokat közöltek. Név, születési hely, iskola, repülőgép típusa, stb. Gyorsan tovább lapozott. Talált pár képet a becsapódás helyszínéről és három holttestről. Ám sem a gépet, sem a lányát, sem pedig a katonát nem találták meg. Ez egyrészről megnyugtatta, másrészről nyugtalanította.
- Sagara, ezt látnod kell! - sietett ki Kaname izgatottan egy kisebb pálma mögül, ahol pár perccel ezelőtt még a dolgát végezte. Kézen fogta a bambán álldogáló katonát és maga után vonszolta a bozótosba.
- Hová viszel? - kérdezte, miközben igyekezett tartani a lány vad tempóját. - Csak nem megtaláltad az Amerikába vezető utat?
Chidori megforgatta a szemét, de nem kommentálta a gúnyos megjegyzést. A szex óta, a hőség ellenére, olyan fagyos volt közöttük a hangulat, mint az Antarktisz jege.
- Majd meglátod, hogy mit találtam. Azt hiszem, meg fogsz dicsérni a felfedezésemért - halkította le a hangját és lassítani kezdett.
Alig észrevehetően széthúzta az egyik tüskés bokor ágait.
A szemük elé egy falu tárult. A lakók barna bőrű bennszülöttek voltak, akik kezdetleges kis kunyhókban éltek. Hatalmas tűz lobogott a közösség főterén, a határban pedig ott volt a repülőgép teste.
- Talán segíthetnének - suttogta Kaname, miközben leguggolt és maga mellé húzta a fiút is az ingénél fogva.
Sagara csóválni kezdte a fejét.
- Ők biztosan nem - fogta meg a lány karját és húzni kezdte arra, ahonnan jöttek.
- Miért? - kérdezte Chidori szinte hisztisen. Nagyon örült ennek a felfedezésnek és kissé zokon vette, hogy Sousuke csak így lehurrogja. Az a baja, hogy nem ő találta meg? - Megmondhatnák, hogy merre van a legközelebbi civilizált városka. Már ha van itt egyáltalán olyan. Bármit megadnék egy fürdőért egy hatalmas kádban, jéghideg narancslevet iszogatva. Kezd elegem lenni a melegből, a fákból - lecsapott egy kis fekete bogarat, ami a karján mászott. - Ezekből a gusztustalan bogarakból és persze belőled is.
Még mindig nehezményezte, hogy a fiú úgymond kikosarazta a kapcsolat témát.
- Gyerünk innen! - nyomatékosított Sagara mérgesen és még jobban ráncigálta a makacs lányt. - Gyorsan!
Kaname azonban nem mozdult.
- Csak próbáljuk meg! Nézd! Még a gépet is idehozták. Ismerik az újvilág dolgait - mutatott a falura és lakóira, akik szorgosan rohangáltak a roncsban illetve a roncs körül.
Sagara idegesen sóhajtott.
- Ezek kannibálok Chidori. A gépet pedig azért hozták ide, hogy ennivalót keressenek. Felfogtad? Embereket esznek - állította talpra a rémült lányt. - És az ilyen törzsek mindig tartanak... - egy piros nyíl fúródott a közöttük álló fába. - ...megfigyelőt. Tűnés! - kiabálta és futni kezdtek.
Nyilak zápora indult el feléjük, amikor a többi őrszem is felfedezte, hogy vendégeik vannak.
- Van még ilyen remek ötleted? - kérdezte futva a fiú, miközben ügyesen kikerült egy felé szálló mérgezett nyilat.
- Ha tudom, hogy elesek, leülök - vágta vissza mérgesen Kaname, testőre előtt szaladva.
Mögöttük a meztelen léptek zaja egyre erősödött, vagyis az ellenfelek többen lettek és gyorsabbak.
- Ne nézz hátra, csak fuss! - utasította Sagara a lányt, aki most szó nélkül engedelmeskedett.
Aztán mégis megszegte a parancsot, amikor a katona kiáltását hallotta.
- Mi van? - fordult meg, a fejét egy kicsit oldalra fordította.
Sousuke a vállát fogva rohant tovább.
- Eltaláltak! - mondta. - Zsibbad a karom.
Pár másodperc múlva már a földön feküdt és nyöszörögve húzta ki a nyilat.
- A fenébe! - futott vissza mellé Kaname. - Kelj fel, Sousuke!
A bennszülöttek kört alkottak a két túlélő körül. Köpőcsöveikben nyilak álltak, készen a kilövésre, miközben a furcsa párt szemlélték. Csupán egy bordó lepel takarta el férfiasságukat, nyakukban csontokból és tollakból készített ékszerek lógtak, de ezekből a csecsebecsékből jutott a bokájukra, vállukra, sőt a fülükbe és orrukba is. Piros csíkokkal volt keresztezve az arcuk, melyek szemeik körül feketék voltak.
Sousuke feltápászkodott és magához ölelte Kanamet, aki a kannibálokat kémlelte.
- Lázas vagy - suttogta, miközben kezét a fiú homlokához érintette, amely nem a hőség miatt tüzelt.
- Számítottam rá, mivel a nyíl mérgezett volt. - lihegte, miközben erősebben szorította a lányt.
Az egyik bennszülött előrébb lépett. Fején hatalmas csontkorona díszelgett, a vállán jaguárbőr libegett. Sousuke és Kaname nagyot nyelt, miközben a közeledő férfit figyelték.
- Valószínű, hogy a vezér vagy mi - suttogta halkan a lány, mire a katona alig észrevehetően bólintott.
A férfi megállt előttük és érthetetlen nyelven kezdett beszélni, miközben a kezével intett, hogy álljanak fel.
- Mit akar? - kérdezte értetlenül a mellette szuszogó katonát, aki ugyanolyan tanácstalan volt, mint ő.
A vezér még egyszer megismételte a folyamatot, de eredménytelenül, mindeközben egy furcsa nyelven hadovált.
- Talán fel kell mutatni valamit - találgatott Sagara, mire Kaname csóválni kezdte a fejét.
- Ugyan Sagara! Mégis mit emelhetnénk fel? - nyomta meg az utolsó szótagot a lány.
Sousuke szeme felvillant.
- Magunkat - állt fel nehézkesen és a lányt is felhúzta maga mellé.
A törzsfőnök elégedett vigyorra húzta száját és sárga fogaival boldogan mosolygott a túszokra. Majd rájuk mutatott, mire karok ragadták meg őket. Kanamenak még volt ereje ellenkezni, de Sousukenak már nem. Erős kötelekkel kötözték meg őket, majd kisvártatva újra szemük elé tárult a falu.
A lakók izgatottan ugráltak és énekeltek, miközben a hadjárat a falu közepén lévő kis tisztásra dobta a foglyokat. Kaname a mellette heverő katonát figyelte és megpróbálta kiszűrni a körülöttük lévő üdvrivalgást.
- Sagara! Hallassz? - kérdezte.
A katona bólintott.
Egy lándzsa fúródott közéjük, tulajdonosa pedig hol rá, hol Sousukera mutogatott.
Kaname nem igazán értette, mit akar, de valami olyasmire gondolt, hogy tilos a beszéd, ezért meghúzta magát. Hamarosan megragadták a fiút és elhúzták egy közeli kunyhóba. Sousuke olyan volt, mintha már halott lett volna. Chidori kapálózott és ki akart szabadulni, de a béklyók nem engedtek.
- Hová viszik? - kiabálta, aztán ráeszmélt, hogy úgy sem érti senki.
Egy mellette álló oszlopra nézett, amelyen egy emberi csontváz lógott.
- Meggyógyítják - felelt egy kislány, miközben a tömeg magára hagyta és ismét a gépet kutatta.
Kaname csodálkozva nézett rá.
- Te beszélsz japánul? - kérdezte hitetlenkedve.
A fekete hajú, tizennégy év körüli kislány mosolyogva bólintott.
- Egy kicsit. Az apám japán hittérítő volt. Megismerkedett anyámmal, aki a törzs tagja volt. Aztán szerme...szerem...szemre
- Szerelmesek lettek? - kérdezte mosolyogva Kaname, mire a lány vadul rázni kezdte a fejét.
- Igen. Majd megszülettem és a papám itt élt velünk. Japánul tanított engem meg anyámat is, de őt nem igazán érdekelte. Engem viszont annál inkább. És meg is van az eder...erde...
- Az eredménye - fejezte be nevetve a mondatot Kaname, amihez a lány is csatlakozott.
- Nem tudok minden szót kimondani, mert az apám egy napon gyanús körülmények között eltűnt. Két megfigyelő megette - az elkomorodó Kanamera nézett. - Tudod mi embereket eszünk. Olyanokat mint te is - mutatott a lányra.
Kaname nagyot nyelt. Visszataszító és egyben félelmetes volt ezt egy gyerektől hallani. Próbálta másra terelni a szót és nem arra gondolni, hogy a katona meg ő egy kondérban főnek.
- Hová vitték Sagarat? - kérdezte hirtelen.
A gyerek szeme ismét felcsillant.
- Tudod a nyíl miatt méreg került a testébe. Most fertőtlenítik, hogy meggyógyuljon. Ha úgy esszük meg, hogy benne marad, mi is meghalhatunk - foglalta össze a nem éppen szívderítő tényeket, miközben egyfolytában vigyorgott.
Na, azt már nem! Belőlük nem lesz vacsora! Ki kell találnia valamit.
- Segíts nekem - kezdte Kaname. - Látni szeretném azt a fiút.
- Miért? - akadékoskodott a lány. - Ne akard látni!
- Mert ő olyan nekem, mint a te anyukádnak az apukád - vetette be a szülői taktikát Kaname sikerrel.
A lány megrántotta a vállát, Chidori mögé futott és kioldozta a csomót.
- Rendben - mondta mosolyogva.
Kaname lerugdosta magáról a kötelet, majd körülnézett és örömmel látta, hogy mindenki a géppel van elfoglalva. Aztán furcsa érzéssel tekintett a csontvázra. Ez ki lehetett? A stewardess vagy valamelyik pilóta? A gondolattól hányingere támadt. Négykézláb tett meg néhány métert az egyik kunyhóig, aztán felállt és rohanni kezdett. Ha már tényleg meg kell halniuk ezen az átkozott helyen, legalább ne vacsoraként végezzék.
A képviselő örömmel nyugtázta, hogy Dave megkönnyebbült a jó hír hallatán, miszerint lehet, hogy Chidoriék életben vannak. Áthívta ebédelni, hogy megbeszéljék a részleteket és addig sincsenek egyedül.
- El sem hiszi, hogy mennyire jó ezt hallani - kanalazta a levest derűsen. - Alig várom, hogy újra itt legyen velem. Lemondok az egyetemről és neki szentelem az összes időmet.
- Na na! - intett fenyegetően a férfi. - Erről hallani sem akarok. Az én lányom diplomás fiút érdemel. Hiszen Kaname is egyetemet végez majd.
Dave sokszor elgondolkodott már azon, Chidori hogyan bírja ki konzervatív felfogású apja mellett. Ő nem tudna ennyi korlát között élni. Ezek a szabályok csak a férfiakra vonatkoztak. Ez ugyancsak furcsán hangzott. A képviselőt nem érdekelte, az illető kedves vagy hogy mennyire szereti a lányát. Okosnak, intelligensnek kellett lennie, megfelelő háttérrel és minimum egy diplomával.
- Mondja csak - törölte meg a száját egy szalvétával. - Mi lenne, ha a lánya bejelentené, hogy teszem azt, Sousuke Sagaraval akar járni?
- Az én lányom ennél okosabb - köszönte meg az ebédet a szakácsnőnek, aki mosolyogva segített leszedni az asztalt a szobalánynak. - Kötve hiszem, hogy talál valami vonzót egy katonában. Úgy beszélt vele, mint a kutyával. Nem kedvelik egymást, ez látszik rajtuk...
- Gondoljon csak bele! - makacskodott a fiú. - Kiszolgáltatott helyzetben vannak, ketten egy dzsungelben, ahol...
- Az Isten szerelmére Dave! - nézett rá szigorúan. - Az én lányom tudja, hogy hol a helye. És ajánlom Sagaranak, hogy ő is tudja, különben megjárja.
Kaname belesett a kivágott ablakon. Sagara a földön feküdt egy ruhafélén, körülötte edények hevertek. A kunyhó üres volt. Újra szétnézett és bemászott az egyetlen helyiségből álló házikóba. A lány, aki időközben beérte, követte.
- Halkan - fogta be száját, amikor meg akart szólalni. - Nekem nem szabadna itt lennem. Kérlek! Ne buktass le! - a gyerek bólogatni kezdett.
Chidori kissé félve, de elengedte. Sousuke mellé guggolt, aki kinyitotta a szemét. A láza lement, bár a szúrás még egy kicsit piros volt, de megmarad.
- Sagara! - csókolta meg vadul a meglepett katonát. - Már azt hittem, csak a kibelezett hulládat találom itt - suttogóra vette a hangját. - Ezek meg akarnak enni minket.
Sousuke elmosolyodott.
- Sejtettem, hogy mi nem az asztal mellett, hanem rajta foglalunk majd helyet - bólogatott szomorúan.
- Ki kell találnunk valamit - fogta meg a fiú karját Kaname. - Akkor már inkább egy jaguár. Én nem leszek emberek elesége!
Sousuke a lány kezére fektette a sajátját.
- Emlékszel mit mondtam neked a gépen? Kiviszlek innen. Egy jó katona betartja a...
-...a szavát. Tudom Sagara! De most nem mész semmire a hadi tudásoddal, mert itt fekszel, mint egy darab kő...
Ekkor jelent meg mellettük a kislány, aki szintén lekuporodott a pár mellé.
- El akartok menni? - kérdezte kíváncsian.
Kaname a lányról Sousukera nézett és tanácstalanul várt valami választ.
- Nem - vágta rá a katona.
- Ti nem mehettek el - jelentette ki a lány határozottan. - Akkor mit fogunk enni?
A katona érezte, hogy Chidori remegni kezd.
- Mi csak azon tanakodunk, hogy hol is lehetne itt fürdeni. Nagyon piszkosak vagyunk. Te is szoktál fürdeni, nem?
A gyerek nevetni kezdett.
- Igen. De nem lehet sokáig, mert a folyó tele van aligátorral meg Mostorral - magyarázta tudományosan a lány.
Kaname értetlenül nézett a katonára.
- Mostorral? Az meg mi? - érdeklődött.
Sagara nagyot sóhajtott.
- Így nevezik az emberevő kígyókat. Őket tartják a Sátánnak, mert a monda szerint elragadja a kannibálok gyerekeit - mesélte a fiú.
- Hát ők sem angyalok - motyogta Kaname gúnyosan.
- Tehát van folyó a közelben - véste az információkat az eszébe Sousuke.
- Mire akarsz kilyukadni? - értetlenkedett Chidori. - Neked még van kedved játszani?
- Felderítem a terepet. Ismerd meg az ellenfeled területét! - oktatta ki Sagara, mire a lány megforgatta a szemeit.
- Ahogy gondolod - szabadkozott. - Én addig is háttérbe vonulok, te meg szórakozz!
A gyerek nevetni kezdett.
- Ez jó játék - kacagott. - Játszunk még!
Sagara elmosolyodott és további kérdéseket tett fel, amelyekre a lány készségesen válaszolt.
Kaname kisurrant a kunyhóból és visszaszaladt a helyére, ahol a gyerek újra megkötözte, de csak a kezeit és most már nem kellett feküdnie.
- Figyelj rám! - nézett rá Chidori esdeklően. - Szeretném, ha valahogy beszélnél a többiekkel, hogy nem egyenek meg minket. Tudom, hogy ez nagyon vicces és szinte lehetetlen ebben a helyzetben, de nagyon szeretném, ha megpróbálnád.
A lány mosolyogva bólintott.
- Te rendes lány vagy Chidori - vigyorgott a gyerek. - De meg fogunk enni benneteket - ugyanaz a kaján mosoly ült ki az arcára, amivel közölte, hogy ők embereket esznek.
Sagarat a két kezénél fogva vonszolták másnap reggel a tűz mellé, ahol egy hatalmas rúd volt felé függesztve, vízszintesen. Kaname a tömeg első sorából figyelte az eseményeket, amelyek nem kecsegtettek semmi jóval. Őt is fogva tartotta két termetesebb alak. Sousuke a lányra nézett és elmosolyodott. Mintha csak azt sugallná, nincs semmi baj. Pedig dehogyisnem. A katonát szorongató férfiak a leemelt rudat Sousuke hátához támasztották és a derekánál kezdve hozzákötözték. Kaname újdonsült barátnőjét kereste, de nem találta sehol. Aztán egy tizenöt év körüli fiú tört elő a bokorból és kiáltozva közeledett az éppen főzőcskézni készült csapathoz.
- Mostor! Mostor! - ordibálta, miközben Kaname azon gondolkodott, hol hallotta már ezt a szót. Aztán eszébe jutott. A kígyós mese!
" - Igen. De nem lehet sokáig, mert a folyó tele van krokodillal meg Mostorral. "
" - Így nevezik az emberevő kígyókat. Őket tartják a Sátánnak, mert a monda szerint elragadja a kannibálok gyerekeit. "
És a lány nincs sehol.
A tömeg megfeledkezett a vacsora alapanyagairól és rohanni kezdett a fiúcska után. Sagara gyorsan lefejtette magáról a köteleket és a csapat után bámuló lányhoz rohant.
- Gyerünk! Ennél jobb alkalmunk nem lesz arra, hogy kereket oldjunk - ragadta meg Kaname karját, aki nem mozdult. - Mi van?
Chidori esdeklően nézett Sousukera.
- Mentsük meg, Sagara! - szólalt meg halkan. - Nekem annyira a szívemhez nőtt!
A katona csóválni kezdte a fejét.
- Nem, nem Kaname! - húzta maga után a vonakodó lányt. - Ha visszajönnek, akkor folytatják, amit abbahagytak. És ez a lány is enni fog belőlünk.
- Sagara! Nem láttad, hogy mennyire élvezte amikor foglalkoztunk vele?! Nem szólt, hogy nálad jártam, mert akkor már régen halott lennék - megszorította a katona karját. - Könyörgöm Sagara! Segítsünk!
- Esküszöm, hogy nem vagy normális. A gépen csak magadra gondoltál, pedig a pilóta nem falta volna fel a fél karodat még nyersen sem. Ó, bassza meg! - mérgesen sóhajtott és a kannibálok után futott.
A kígyó már majdnem teljesen körbetekerte a lányt, akit tehetetlenül bámulták a gyerek szenvedését. Lándzsáikat nem merték az állatba mélyeszteni, mert az farkával ide -oda csapkodott. Sousuke és Kaname utat tört magának a "közönségben".
- Sagara! Csinálj valamit! - könyörgött a lány színtelen hangon. - Tudod, civilként is segítesz vagy mi a fenét prédikáltál nekem ott a gépen.
- Meg fogom ezt bánni - csapta öklét a tenyerébe, majd kikapott egy dárdát az egyik kannibál kezéből és megközelítette a párharcot.
- Nincs semmi baj! - fordult a tömeghez fontoskodva Chidori. - Ő katona, érti a dolgát! Tudják! Piff-puff, dirr-durr vagy bumm-bumm! Jaj, maguk milyen nyelvet beszélnek?
Sousuke türelmetlenül szúrta a földbe a lándzsát.
- Chidori, a kurva életbe! Muszáj neked mindenhol hangoskodnod? Fogd már be a szádat egy pillanatra! - emelte újra magasba a szúrófegyvert és megközelítette az éhes állatot, aki mérges sziszegéssel köszöntötte. A kislány sírva szenvedett a tekergős test között és már alig kapott levegőt. Meg kellene nyugodnia és nem ficánkolni, akkor a kígyó enyhítene a szorításon. Talán. Felemelte a lándzsát és célpontot keresett. Lehetőleg úgy próbál majd döfni, hogy a lánynak ne essen baja. Jaj, mibe került már megint! Azt menti meg, aki hálából majd megeszi. Csak egyszer jusson ki innen, megszakít minden kapcsolatot Kaname Chidorival, egy életre. Ez a lány csőstül vonzza a bajt.
- Siess már! - rikácsolt Kaname a háttérben sértődötten. - Miféle katona vagy te?
- Ha nem hagysz koncentrálni, én magam foglak felfalni! - megtalálta a megfelelő pontot és szúrt.
Vér serkent elő a pikkelyek alól és a kígyó sziszegve tekeregni kezdett. Aztán még egyszer szúrt, mire az állat lazított a szorításon és a katonára támadt. Ha meg akarja tartani a zsákmányát, el kell távolítania a betolakodót.
Kaname utat tört magának és megragadta a gyerek kezeit, majd húzni kezdte. Csakhogy a kígyó nem akarta elengedni a vacsorát és a félig szabad lányt újból megszorította.
- Sagara! Ez még kevés - kiabálta Chidori, aki erősen fogta a gyerek kezét. - Kitartás! Nem sokára vége van!
A gyerek elmosolygott és abbahagyta a sírást, bár egész testében remegett.
Sousuke idegesen szúrta ismét az anakondába a lándzsát, ami most megint rá összpontosított. Kaname kihasználta a helyzetet és kihúzta a lányt a gyűrűből. A kígyó érezte a vesztét és a víz felé siklott. Sagara azonban megadta a kegyelemdöfést és fejbe szúrta az állatot, ami remegett egy kicsit, majd megmerevedett. Sousuke lihegve lépett le a kimúlt állatról és Kanamet figyelte, aki a gyereket ölelve guggolt a fűben. A tömeg halkan morajlott és sugdolóztak, miközben kisebb léptekkel távolodtak Sagaratól és Kanametól. Már nem vacsoraként néztek rájuk.
- Te elhiszed, hogy megúsztuk? - loholt vigyorogva Kaname Sousuke után, aki kihasználta az öröm ünnepet és megszöktette a lányt.
- Te elhiszed? - lassított, miközben lihegve nekitámaszkodott egy fának.
Chidori nevetve simult a fiúhoz, aki ki akart bújni a helyzetből, de a lány szorosan megölelte, nehogy eszébe jusson elmenekülni.
- Annyira hihetetlen volt, amit csináltál - suttogta furcsa, rekedtes hangon.
- Ha már egyszer ilyen mentőangyalos kedvedben voltál, mi mást tehettem volna? - bontakozott ki a lány karjaki közül. - Menjünk, jó?
Chidori megtörölte a szemét, aztán követte a fiút, aki zsebre dugott kézzel elindult.
Egy óra néma séta után elértek egy kezdetleges betonutat. Sousuke csípőre tett kézzel forgott körbe és a helyes irányra próbált rájönni.
- Induljunk el erre! - intett a lánynak, aki az út mentén üldögélt. - Gyere!
- Sousuke - fogta meg a kezét bátortalanul és gyengén. Éhes volt, fáradt, alig állt a lábán. - Ki jutunk mi innen valaha? Vagy eszkábálsz egy bodegát és letelepszünk?
A katona elmosolyodva megállt és maga felé fordította védencét.
- Ez az út elvezet valahová. Ha van egy kis szerencsénk, akkor egy városkába lyukadunk ki, ahol van egy telefon vagy papír meg toll, amivel üzenhetünk. Tarts ki! Eddig olyan ügyes voltál, annyira büszke vagyok rád!
Chidori halkan baktatott a fiú mellett és egy percre sem engedte el a kezét. Sousuke büszke rá. Mosolyogva nézett rá, miközben csak az járt a fejében, hogyan tudná maga mellett tartani testőrét.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
