Találgatások…

„Bármely egyszerű probléma megoldhatatlanná fejleszthető, ha eleget töprengünk rajta.” (Woody Allen)

A konohai kórházban nagy volt a felfordulás. A Hokage három tanítványával közösen próbálta megmenteni az ismeretlen kunoichi életét.
Amikor a Gai-csapat visszatért, Lee és Ino rohant az Ötödikhez és beszámoltak neki a lányról és a fejpántról - nagy vonalakban. A Yamanaka-lány elmondta, hogyan nyújtott elsősegélyt, mik a megfigyelései és milyen a szőkeség jelenlegi állapota, Tsunade ennek ismeretében döntött úgy, megmenti az eszméletlen szépséget, hátha tud mondani valamit a Hang-faluval és Kabutóval kapcsolatban… arról az aprócska tényről nem is beszélve, miszerint lehetséges, hogy a lány konohai születésű, innen nézve Hokageként kötelessége minden tőle telhetőt megtenni érte.
Tsunade, Shizune, Sakura és Ino már órák óta küzdöttek a fiatal kunoichi életéért. A sérülései súlyosabbak voltak, mint eleinte gondolták és a Yamanaka-lánynak esélye sem volt még csak felismerni sem, nemhogy a helyszínen ellátni, még az Ötödik maga is kétségbe volt esve, pedig ő tapasztalt és sokat megélt medi-nin lévén már rengeteg nehéz esetet látott, már majdnem fel is adta, amikor megtalálta a problémát és szerencsére képes volt kezelni is.
Eközben a folyosón Lee és Gai fekvőtámaszokat csináltak, Neji a történteken gondolkodott, megpróbált értelmes magyarázatot és néhány választ találni megannyi kérdésére, míg Tenten a fiút figyelte; végül nem bírta tovább és feltette az őt legjobban foglalkoztató kérdést:
- Tényleg azt gondolod, hogy nem volt egyedül?
- Biztos vagyok benne. Ráadásul, amikor elindultunk úgy éreztem, figyelnek minket.
- Hogy!? Én nem láttam senkit - lepődött meg a lány.
- Én sem. Ez az, ami aggaszt. Ha valaki figyelt minket, a közelben kellett lennie, de még a Byakugannal sem találtam.
- Talán tudta, hogy nincs esélye ellenünk.
- Annak, aki legyőzte azokat a ninjákat, nem lettünk volna ellenfél - jelentette ki komoran a Hyuuga, mire csapattársnője mélyen megdöbbent. Tudta, hogy a fiúval nem veheti fel bárki a versenyt, és ha Neji azt mondja valakiről, hogy veszélyes, akkor az úgy is van. Azért valami mégsem hagyta nyugodni:
- De nyilvánvalóan a lány is harcolt. Akkor mondjuk fele-fele.
- Tenten… - kezdte kissé gorombán a hosszú hajú jounin, majd kis szünetet tartva, a lány felé fordult s kevésbé bántó hangon folytatta. - Több mint két tucat Hang-shinobi volt ott, és nyilván nem Genin-szintű ninjákról beszélünk, ha valaki egyedül csak a felét elintézi, az nem fog megijedni öt shinobitól, akik közül ráadásul az egyik medi-nin, így a háttérben kell maradnia. Ezt figyelembe véve máris eggyel kevesebb.
A kunoichi hitetlenkedve fogadta társa okfejtését, de ezzel nem volt másként a csapat többi tagja sem, kitágult szemekkel figyelték a Hyuugát és nem értették a viselkedését.
- Ne becsülj alá minket, Neji! - emelte fel kissé hangját Lee, aki szörnyen utálta, ha lenézték erejét.
- Ismerem a képességeinket - mondta nyugodtan a fiatal jounin, nem is nézve a dühös fiúra.
- Nyugodj le, Lee! Szerintem az ellenfelet becsüli túl, én még csak a chakráját sem éreztem – vágta fejbe csapattársát a barnahajú lány.
- Ez nem bizonyít semmit. Ha valóban olyan erős, mint ahogy Neji gondolja, akkor képes elfojtani a chakráját. Ez esetben pedig akkor sem érzékeltük volna, ha ott áll mellettünk - fejtette ki a sensei.
- De ha ott áll mellettünk, akkor láttuk volna, nem? - értetlenkedett tovább a taijutsu bajnok.
- Nem feltétlen… - válaszolt gondterhelten Gai.
- Hogy!? - nézett kitágult szemekkel bálványa szemébe az ifjú ninja.
- Lee, figyelj, elmagyarázom! Képzeld azt, hogy egy fa alatt állsz, háttal a törzsének támaszkodva, és valaki van a másik oldalon, de te nem fordulhatsz meg. Ha az illető képes teljesen elfojtani a chakráját, akkor sem veszed észre, ha nagyon erősen koncentrálsz, mert olyan mintha a másik ott sem lenne. Érted már? - Tenten igyekezett nem felpofozni társát.
- Értem, értem! De Nejinek látnia kellett volna, nem? - igyekezett bizonyítani igazát.
- Talán túl messze volt - érvelt a kunoichi.
- Vagy egy nagyon erős jutsut használt. - A Hyuuga számára ez volt az egyetlen elfogadható magyarázat, egy magas szintű rejtőző-jutsu.
- Ilyen jutsuról nem tudunk. - Gainak nem volt ínyére a tény, hogy ilyen technika - melyen még a Byakugan sem lát át - létezhet.
- Mi nem. De ha belegondolunk, hogy az Akatsuki tagjai mi mindenre képesek, hogy Orochimaru mi mindenre volt képes, nem lepne meg, ha kiderülne, hogy létezik ilyen jutsu, és ha létezik, nyilván van shinobi, aki képes használni.
Bár Neji véleménye senkinek sem tetszett, de tudták, igaza van. Az említettek tényleg elképesztő dolgokra képesek, és senki sem garantálja, hogy az Akatsuki tagjain kívül, nincsenek odakint más, erősebb ninják, akiket nem ismernek. Bele sem akartak gondolni, mi történne, ha egy ilyen erős shinobi Konoha ellen fordulna.
Kicsivel később a komor hangulatot egy vidám hang törte meg, mire mindenki felkapta a fejét:
- Bozontos szemöldök, Neji!
- Naruto! - Lee azonnal rohant barátjához, hogy mindent elmeséljen neki legújabb kalandjairól, míg csapattársai csak egy bólintással üdvözölték a szőkét.
- Mind megsérültetek? - érdeklődött vigyorogva az Uzumaki, mire a barnahajú kunoichi jól fejbe vágta.
- Baka! - tette hozzá a lány.
- És te, mi járatban? - kapcsolódott be Gai-sensei is a beszélgetésbe.
- Sakura-chant keresem, nem láttátok?
- A műtőben van. - Erre a mondatra a szőke egyre sápadtabban nézett a választ adó Hyuugára.
- Nyugi, csak segít! - nyugtatta meg Tenten a fiút.
- Hu… - Naruto egy nagy sóhaj kíséretében engedte ki – az előbb kimondott néhány szó hatására - tüdejében rekedt levegőt.
Ekkor nyíltak a hófehér ajtók s lépett ki rajtuk az Ötödik, nyomában tanítványaival. A folyosón tartózkodók kérdő tekintettel fordultak a meggyötört Hokage felé, aki mélyet sóhajtva ült le a legközelebbi padra.
- Rendbe fog jönni - kezdett bele végül néhány merengéssel töltött perc után. - A sérülései súlyosabbak voltak, mint azt az elején gondoltuk… itt leginkább belső sérülésekről beszélek, melyekről el sem tudom képzelni, hogyan szerezhette - nézett komoran a feszülten várakozó csapatra, s még tanítványait is meglepte, amit mondott, hisz még sosem látták mesterüket ilyen tanácstalannak. - De… szerencsére nem szenvedett maradandó károsodást. Túléli. Szép munkát végeztetek, különösen te Ino! - mosolygott a szőke shannin, majd arcára kiült aggodalma, amit a jelenlévők nem tudtak hová tenni.
- Tsunade-sama? - Shizune félénken próbálta visszarángatni mesterét a valóságba, sikeresen.
- Észrevettem valamit a beavatkozás alatt, amiről meg akartalak kérdezni benneteket - kezdte a csapatra emelve tekintetét. - Nem Ino volt az első, aki ellátta. Valaki megpróbálta meggyógyítani, vagy legalábbis életben tartani - fejezte be, s a meglepett társaság köpni-nyelni nem tudott.
- Honnan tudja, hogy nem Ino volt? Egész úton próbálta stabilizálni az állapotát - Tenten nem értette, mire céloz a Hokage.
- Ino chakráját felismerem, de ez jóval erősebb volt annál. Valószínűleg, ha az, aki megpróbálta megmenteni, rendelkezett volna az én tudásommal és tapasztalatommal, fele ennyi idő alatt rendbe hozta volna, és már ébren lenne. A chakrája erőssége alapján, képes lett volna megmenteni, de nem voltak meg a megfelelő ismeretei az eljáráshoz - fejtette ki az Ötödik.
- Tehát mégis volt ott valaki - igazolódott be Neji gyanúja, s mindenki mereven bámult maga elé rosszat sejtve.
- Ha a társa eljön a lányért, nem biztos, hogy képesek leszünk megállítani - gondolkodott hangosan Gai.
- Nem leszünk képesek. - A Hokage nyugodt válasza mindenkit kizökkentett, s értetlen tekintetüket a shanninra emelték, várva a folytatást. - De erre nem is lesz szükség - fejezte be megkönnyebbülten.
- Akkor… ha idejön, átadjuk neki? - Lee szeretett volna egyenes választ kapni.
- Nem fog idejönni. A lány Konohában született, itt marad a falu ninjájaként, ez az otthona… bár még van néhány dolog, amit tisztáznom kell. Most menjetek, meglátogatni még néhány napig nem lehet, és valószínűleg egy héten belül nem is fog felébredni - állt fel az Ötödik jelezve, hogy befejezte a beszélgetést.
- Hai - hajolt meg egyszerre a társaság, s távoztak, bár volt, aki csak igen keveset értett Tsunade szavaiból, az nyilvánvalóvá vált, hogy a nő nem tart az ismeretlen kunoichitől vagy a társaitól.
 

***

Mélyen elzárva…

„Ha az ember semmi módon nem jut el a szükséges tudásig, a végén azt kérdi: „ki tudja, mi lesz?” - és a képzelet ad rá választ.” (Isaac Asimov)

Az Ötödik Hokage… a Levél-falu vezetője és első ninjája, egy tapasztalt és nagy tudású medi-nin, csokoládébarna íriszekkel, szőke hajjal, tekintélyt parancsoló megjelenéssel és ötven évvel megáldva, ő volt Tsunade-sama. A legendás shanninok egyetlen női tagja épp kipislogta szemeiből a fáradtság első jeleit, ezúttal nem székében ült egy halom papír felett - bár inkább odakívánkozott volna -… a palota alagsorában kutatott már több mint öt órája, és megesküdött, hogy addig el sem hagyja az irattárat, ameddig meg nem leli, amit annyira keres, ám az eddig átbogarászott több száz oldalnyi papír nem kecsegtetett sok eredménnyel. Segédje többször próbálta - szó szerint - kiimádkozni a helyiségből, de a nő meg akart fejteni néhány rejtélyt, mielőtt a kórházban fekvő szőke kunoichi magához tér.
- Ez sem az… - szitkozódott s magában elnyomott egy hosszú válogatott sértéseket tartalmazó, nyomdafestéket nem tűrő káromkodássorozatot.
Este tíz körül járhatott, amikor a kezébe került egy igen régi születési bizonyítvány, mely mély döbbenetet váltott ki a nőből.
- Hát mégis igaz… életben van - suttogta maga elé, ahogy szemeivel átfutotta a barnás papírt.
Gyanúja beigazolódott. Ez volt az egyik, ami miatt idejött… a lány személyazonossága, a műtét közben rájött, melyik klán szülötte, de - mindenki mással együtt ő is - úgy tudta, a fiatal örökös néhány hónappal a születése után meghalt. Most mégis itt volt, Konohában, életben. Ahogy a plafonra emelte tekintetét két shinobi jutott eszébe, két shinobi, kikről rég hallott utoljára, legendás harcosok, kikre a mai napig felnéz.
Már épp állt volna fel, amikor a keze ügyébe került egy jelentés, még akkor sem hitt szemének, amikor már sokadjára olvasta végig a rövid irományt. Nem egyszerűen a lányról volt szó, most már tudta, a jelentés sok mindenre ráébresztette, amit eddig nem értett, de nem foglalkozott vele, mert nem jelentett közvetlen veszélyt a falura.
- Vajon neki… mennyi köze van az eseményekhez? - mondta ki hangosan gondolatait.
Sosem hitte, hogy egyszer ilyesmire lel, egy rövid, egyoldalas jelentés és egy pecsét, melyet csak maga a Hokage tud feloldani. Egy pecsét, egy lezárt titok, melyet a Harmadik hagyott utódjának. Tsunade lázasan gondolkodott, miért nem került a kezébe ez a jelentés már akkor, amikor beiktatták, de hamarosan rájött a válaszra: valószínűleg a tanácsosok csak arról tájékoztatták, amit feltétlenül szükségesnek tartottak, ráadásul a falu épp akkor élte túl Orochimaru támadását, így ez az ügy nem élvezett elsőbbséget. Hálát adott az égnek, hogy az irattárba csak a Hokage léphet be, a tanácsosok és mindenki más ki van zárva a helyiségből.
Ugyan még nem kapott mindenre választ, hisz nem tudta miért is jött vissza a kunoichi, ahogy azt sem miért épp most, de már voltak válaszai. Két legendás shinobi, az unokájuk, aki most a Levél-falu kórházában fekszik, egy tehetséges ninja, aki talán a lány társa lehet, egy csapat, akit számon kérhet, és akik beszélni fognak.
Egyetlen dologban azonban biztos volt; a fiatal tünemény idetartozik, Konoha az otthona, így semmi akadálya, hogy maradjon. Lehunyva szemeit adott hálát az égnek, hogy a Gai-csapat megtalálta és visszahozta az immár több mint tizenhat éve halottnak hitt szépséget, akit már újszülöttként is a klánja jövőjének szántak és most itt van.
- Vajon a sors akarata, hogy pont most? - tette fel a költői kérdést, majd hagyva a rendetlenséget, bezárta az irattárat és irodájába sietett. - Shizune! - kiáltott tanítványát keresve.
- Igen, Tsunade-sama? - rohant mesteréhez a fiatal medi-nin.
Az Ötödik végül - némi mérlegelés után - megszólalt:
- Shizune, keresd fel a következő ninjákat, és holnap reggelre küld őket az irodámba! - Miután felsorolta a nem kevés nevet intett tanítványának, hogy elmehet, aki így is tett. Még az este folyamán ellátogatott az említett shinobihoz, és közvetítette felettese kérését.
A lenyugvó Nap már csak egy gondterhelt Hokagét talált irodájában, aki gondolataiba mélyedve nézte a naplementét, de az sajnos nem tudott választ adni újra és újra felmerülő kérdéseire.
- Miért küldtétek őt ide? Miért most? Mi a tervetek vele? Egyáltalán… fog rátok emlékezni? Fog bármire emlékezni? - hunyta le szemeit a megannyi kérdésre, s nagyot sóhajtva lépett ki az ajtón.
 

***

Holdfény…

„Semmi nem űzi el úgy az álmot, mint egy megoldatlan rejtély.” (Stephenie Meyer)

Konoha nyugovóra tért, de néhány shinobi már érezte a változás szelét. Érezték, az életük megváltozik. Titkok derülnek ki… emberek bukkannak fel a múltból… mindent összezavarva… mindent megváltoztatva… rengeteg régi és új kérdést magukkal hozva.
Aznap éjjel sokan nézték a teliholdat, mindenki válaszok és magyarázat után kutatva. Az Ötödik a Hokage-rezidencia tetején, kezében egy cetlit szorongatva. Hyuuga Neji a családi birtok udvarán, Haruno Sakura az ágya szélén ülve, Maito Gai az edzőpályán, Uzumaki Naruto a háza tetején, Yamanaka Inoichi pedig lánya alvó arcát figyelve. Ők már ismerték a kérdéseket. Válaszokat akartak.
De volt, akinek a kérdés ismerete sem adatott meg. Hatake Kakashi félre tette kedvenc könyvét, mert most először képtelen volt figyelni, Shizune látogatása nyugtalanította, Nara Shikaku a konyhában elmélyedve tanulmányozott egy pohár vizet, nem volt rossz előérzete, de tudta, valami megváltozott, Sarutobi Asuma, kedvese hasát simogatva meredt a távolba, a másnapi találkozó járt fejében.
Uchiha Sasuke hálószobájának plafonját fixírozta mereven. Ő tudta mi nem hagyja aludni… hiányérzete volt, olyan érzés, melyet bátyja távozása óta nem tapasztalt. Felkelt s a konyhába indult, de megtorpant a vendégszoba ajtaja előtt… megállt és hosszú ideig bámulta a nyitott ajtót.
Ám, volt a Hold alatt egy ninja, aki minden kérdést és választ ismert, legalábbis azokat, melyek a Konohai-ninjákban e napon megfogalmazódtak. Azon a harctéren állt, melyen a csata után tanítványát hagyta, azon a harctéren, ahol megpróbálta megmenteni, azon a harctéren, ahol utoljára látta. Büszke volt a lányra, hiszen erős shinobik ellen harcolt, és majdnem győzött is. Két Hang-ninja és egy pokoli jutsu, mely a belső szerveket támadja… ekkor ért oda, ekkor avatkozott közbe. Meg kellett mentenie, hiszen megígérte, hogy sosem hagyja el, de tudta, csak egy valaki mentheti meg az életét, csak egy valaki rendelkezik a kellő ismeretekkel, hogy képes legyen rá. El kellett elengednie. Visszagondolva a mai napjára… alig egy órával a csata előtt váltak el, egy óra… ennyi idő kellett, s máris megtámadták.
„Azt hittem Konohához ilyen közel nem támadnak…” - Ez járt a fejében, a holttesteket nézve. Tudta, hogy nem ő a hibás, de megesküdött, hogy megóvja az életét… és most… majdnem meghalt.
„Tsunade tudni fogja. Ő tudja.”
- Tudom, hogy megvéded… Tsunade-hime.
Végül maga mögött hagyva a csatateret indult magányos küldetésére, egyre távolodó alakját lassan elnyelte az erdő sötétje… egyelőre.