Eligazítás…

„Manapság az emberek nem arra törekszenek, hogy megakadályozzák a bajt, hanem, hogy kikerüljenek belőle.” (Lao-ce)

A shannin látva a rá szegeződő kérdő pillantásokat, vett egy mély levegőt s beszélni kezdett. Tudta, nem mindenkinek fog tetszeni a döntése, de nem volt hajlandó megváltoztatni azt, ezúttal nem.
- Kakashinak már említettem, hogy Tai a 7-es csapat tagja lesz. Veletek fog edzeni és küldetéseket teljesíteni is. Teljes jogú konohai ninjaként marad a faluban - vázolta röviden a vezető.
- De Tsunade-sama, akkor már heten leszünk, az már két csapat - ellenkezett a Haruno-lány.
„Nem kerülhet a teambe, az a lány sokkal szebb, mint Ino. Nem engedhetem Sasuke-kun közelébe!” – A rózsaszín hajú kunoichi egyre dühösebb lett.
Az Uchiha-fiú alig néhány hónapja tért vissza és a küldetések miatt annyira kevés időt tölthetett vele - a sötéthajú persze semmi hajlandóságot nem mutatott a felé, hogy a szükségesnél többet legyen csapattársnőjével. Visszatérte óta együtt edzett a csapattal és néha elment Narutóval ramenezni, barátja legnagyobb örömére, a két fiú kapcsolata rendeződött és immár tényleg legjobb barátokként tekintettek egymásra. Ellenben Sakura közel sem örült annyira, így még kevesebb esélye volt imádottja közelébe kerülni és kettesben maradni vele, azt remélte, hogy amikor a fiú újra velük járhat küldetésre, többet lehetnek együtt. Erre most a nyakába varrnak egy… szőke Istennőt! Igen, nem csoda, hogy a Haruno szörnyen dühös volt, mestere keresztülhúzta számításait, de tudta, Tsunadéval nem jó ellenkezni, az csak Narutónak megy.
- Nem. Yamato és Sai még mindig az ANBU tagjai. A Kakashi-csapatot te, Naruto, Sasuke és Kakashi alkotjátok, és a mai naptól Tai - zökkentette ki gondolataiból a Hokage. - De nem ezért vagytok itt. Ezt Kakashival is el tudtam volna rendezni. Küldetést kaptok, és igen, Naruto, mielőtt megszólalsz, Sasuke is. - A szőke shinobi ujjongott örömében és Sakura is boldog volt, ám az Ötödik még nem fejezte be. Az Uchihára emelte tekintetét és úgy fojtatta. - Személyesen szerettem volna közölni, hogy mától ismét aktív ninja vagy, teljes értékű shinobija a falunak és a közösségnek. Mind számítunk rád – bólintott mosolyogva az Ötödik, mit a fiú szintén egy bólintással vett tudomásul. Ellentétben az Uzumakival, aki körbeugrálta társát és megveregette vállát, majd tanárát, s amikor a rózsaszínhajú kunoichit ölelte volna, az nemes egyszerűséggel leütötte. - Nos, ha Naruto kellőképp ki örömködte magát, elmondanám az első küldetéseteket újra egy csapatként.
- De jó… és mi az? Mi az? - lelkesedett a szőke ninja.
- El kell juttatnotok egy fontos információkat tartalmazó tekercset egy kis faluba, úgy félnapi járásra innen.
- De Baachan…
- Nem fejeztem be. Holnap reggel indultok, és ha siettek vacsorára már itthon is lehettek.
- De miért csak ilyen könnyű küldetést kapunk? Ezt más is meg tudja csinálni… - nyavalygott a hiperaktív szőke.
- Mert Sasukéra szükségem lesz két nap múlva - felelte mosolyogva a shannin. Nem meglepő módon e mondata érdeklődést és döbbenetet váltott ki az irodában lévőkből.
- Szüksége? - értetlenkedett Naruto, Kakashi pedig mindent tudóan vigyorgott maszkja alatt.
- Pontosan. Miután Tainak laknia kell valahol, úgy döntöttem Sasuke egyéni küldetést kap és a lány hozzá költözik - fejezte be sejtelmesen mosolyogva. Az Uzumaki és csapattársnője révedt tekintettel meredt a nőre, s ajkaikat egy-egy hitetlenkedő nyögés is elhagyta.
- Hn - reagálta le az Uchiha egy bólintás kíséretében, míg a jounin és Naruto kitágult szemekkel figyelték a fiút és még mindig próbálták felfogni az Ötödik szavainak jelentését, ami a Haruno-lánynak hála meglepően gyorsan sikerült is.
- Hogy mi?! - üvöltözött a kunoichi. - De Tsunade-sama… - Ám befejezni nem tudta.
- Sakura, elég! - A shannin morcosnak tűnt.
- Igen, Tsunade-sama - higgadt le a rózsaszín hajú, amikor a copy-nin, vállára tette kezét.
- Rendben. Még egy kérés… menjetek be a kórházba, és ismerkedjetek össze az új csapattársatokkal, még ma, lévén holnap küldetésetek lesz!
- Mikor jöhet ki a kórházból? - érdeklődött lelkesen az Uzumaki.
- Ha minden jól megy, akkor ahogy Tsunade-sama említette két nap múlva - adott felvilágosítást Shizune.
- Akkor menjünk, nagyon kíváncsi vagyok! Indulás!
- Nyugi, Naruto, nyugi - próbálta leállítani Kakashi, kissé hiperaktív tanítványát, kevés sikerrel.
- Elmehettek - mosolygott az Ötödik, immár papírjai mögül, ám mielőtt mindenki eltűnt volna, még halkan megszólalt. - Kakashi… - A férfi megfordult és felettesére emelte kérdő tekintetét. - Vigyázz rá nagyon! - mondta aggódva. Az ezüsthajú jounin egy bólintással jelezte, hogy megértette, majd eltűnt a csukódó ajtó mögött.

A kijáratnál három tanítványa várta, akik kérdő tekintettel fordultak felé, amint kilépett a friss levegőre.
- Igen? - kérdezte néhány perc után, ugyanis a fiatalok nem úgy tűnt, mintha szándékoznának megszólalni.
- Akkor bemegyünk a kórházba? - Végül Sakura tette fel a kérdést, bár kedve nem volt a látogatáshoz.
- Rendben, menjünk! - sóhajtott megadóan a sensei.
 

***

A csapat…

„A szerelem fellángolásához egyetlen szó - pillantás - is elég.” (Vágy és vezeklés című film)

A kórház parkjában három fiatal kunoichi beszélgetett felhőtlenül. Tenten leginkább a fegyvereiről, míg Ino a ruháiról és a hajáról faggatta az újdonsült konohai ninját, aki türelmesen válaszolgatott a kérdésekre, leginkább tőmondatokban.
A lányt maga Shizune értesítette néhány órája, hogy a faluban maradhat, mi több, ninjaként teheti. A Yamanaka-lány épp kopogtatott volna a kórterem ajtaján, amikor a Hokage jobb keze távozott. A barna hajú kunoichi pedig kicsivel később érkezett, majd mindhárman lementek a parkba és elbeszélgették az időt.
Ekkor jelent meg egy igazán lelkes shinobi társaival, a nővérek legnagyobb „örömére”. A recepciónál pedig:
- Hello! - köszönt izgatottan. – Tai-t keressük.
A jelenlévők közt volt, aki kérdőn, volt, aki döbbenten és volt, aki úgy nézett Narutóra, mintha hülyét látna. A Haruno sűrű elnézések közepette elvonszolta csapattársát a pulttól, majd mégis visszafordult egy pillanatra és angyali mosollyal arcán megkérdezte:
- Az ismeretlen lányt a 204-esben találjuk, igaz? - S a választ meg sem várva elindultak. A kérdésre a nővérek többsége magához tért, s egyikük gyorsan a csapat után sietett.
- Elnézésüket kérem! A lány, akit keresnek, a kórház parkjában sétál Yamanaka Inoval és egy másik kunoichivel. - Majd magukra hagyta a látogatókat.
- Akkor irány a park!
- Higgadj már le, dobe!
- Sasuke, téged nem is érdekel, kivel fogsz lakni?! - döbbent meg Naruto.
- Nem. - Azzal otthagyta a meglepett szőkét, akit néhány perccel később Sakura egy erőteljes pofonnal térített magához. A rózsaszínhajú kedvén csak rontott az Uzumaki lelkes látogathatnékja.
- Au - nyögte fájdalmasan a hiperaktív genin.
- Gyere! – mosolyodott el a kunoichi, immár megnyugodva.
Kint hamar megtalálták a lányokat, akik egy fa árnyékot adó lombjai alatt pihentek egy padon, az Uzumaki pedig ismét bizonyította, hogy igenis Ő Konoha elsőszámú meglepetés ninjája.
- Sakura-chan… úgy fejbe vágtál, hogy kettőt látok Inoból. - A copy-nin az égre emelte tekintetét és közben megborzolta a szőke fiú rakoncátlan tincseit, majd közelebb lépve megálltak a hármas előtt.
- Sziasztok! - köszönt a sensei és Sakura is, bár ő jóval unottabban.
- Üdv! - vigyorgott Naruto, míg Sasuke csak bólintott.
- Á… sziasztok - mosolygott Ino és Tenten is, előbbi inkább csak az Uchihának, Tai pedig a sötéthajúhoz hasonlóan bólintott.
- Akkor mi megyünk is - állt fel a Yamanaka-lány, de közben az obszidián tekintetű szépség fülébe suttogott egy apró mondatot. - Úgy irigyellek a csapatod miatt! – Az érintett nem igazán tudta mire vélni az elszólást, de valahogy sejtette, hogy újdonsült barátnője a fekete hajúra céloz. A két kunoichi ezt követően távozott, magára hagyva az immár kiegészült csapatot.
- Hatake Kakashi, már találkoztunk - mosolygott maszkja alatt a jounin.
- Igen, emlékszem. - A fiatal szépség arcát is hasonló kifejezés díszítette egy ideig, majd a mosoly eltűnt és már csak nézték egymást a sensei-jel, válaszok után kutatva a másik tekintetében. Az őket körülvevők úgy érezték, megfagyott a levegő, holott kellemes tavaszi nap volt.
- Ennek örülök, köszöntelek a csapatban! - A kunoichi bólintott s úgy tűnt a fagyos hangulat szertefoszlott.
- Mi járatban? - érdeklődött már könnyedebb hangnemben a szőkeség.
- Ismerkedni jöttünk! Uzumaki Naruto vagyok, és egy nap én leszek a legnagyobb Hokage! - Ezzel a lendülettel lehuppant újdonsült csapattársa mellé és rávillantotta rókavigyorát.
- Ez esetben, Tai vagyok.
- Haruno Sakura… örvendek - foglalt helyet a bájos szépség másik oldalán, miközben kezet nyújtott, amit a lány elfogadott, bár az az érzése támadt, mintha a rózsaszín hajú kissé ellenséges lenne.
- A morci pedig Uchiha Sasuke. Ő is nagyon örül - magyarázta az Uzumaki. A sötéthajú és új társa egymásra pillantottak és egy bólintással köszöntötték a másikat, majd figyelmüket ismét egyéb dolgokra fordították. Nem érezték, hogy beszélgetniük kellene, egyszerűen tudomásul vették társuk jelenlétét.
- Hát gyerekek… akkor én megyek is. További jó szórakozást! Veletek pedig reggel a Keleti-kapunál - hadarta a sensei és egy pukkanás, meg némi füst kíséretében eltűnt.
- Jót beszélgettük - jegyezte meg halkan Tai, ahogy még mindig azt a pontot figyelte, ahol a jounin sietősen olajra lépett.
- Mindig ilyen, majd megszokod - magyarázta mosolyt erőltetve arcára Sakura.
- Biztos megint a perverz könyvét olvassa - mondta durcásan Naruto.
- Könyv? - kérdezte sejtelmesen mosolyogva az obszidián tekintetű szépség.
- „Icha Icha Paradise” - világosította fel mindet tudóan, komoly arccal az Uzumaki, mire mindenkiből kitört a nevetés, és még Sasuke is megengedett magának egy félmosolyt, miközben a pad mellett álló fának támasztotta hátát. A szőke shinobi lelkes mesélésbe kezdett arról, hogy mekkora Hokage is lesz, de alig tíz perc után félbe is szakították.
- Nekem is mennem kell, bocsássatok meg! - búcsúzott el a Haruno-lány. - Fiúk holnap reggel találkozunk - mosolygott pironkodva leginkább az Uchihára, aki még csak el sem szakította tekintetét az égboltról, s a medi-nin már indult is.
- Szóval… mi hozott Konohába? - érdeklődött a meglepetés ninja.
- Itt születtem - felelt nyugodtan a kunoichi és érdeklődve figyelte, ahogy a kék szemek elkerekednek és a fiú döbbenetében tátogni kezd.
- Tényleg? Akkor miért mentél el? Mikor? Hol voltál? Miért jöttél vissza? Még sosem láttalak - hadarta, amint rátalált hangjára.
- Hű, de kíváncsi vagy! - A szőke szépség hangjából sugárzott a vidámság, ami arcán is felfedezhető volt. - Egyszerre csak egy kérdés… rendben?
- Igen… igen… bocs… - vakargatta meg tarkóját a mellette ülő. - Miért mentél el? - kérdezte már higgadtabban az Uzumaki.
- A szüleim féltettek, ezért megkérték a Harmadikat, hogy a falun kívül helyezhessenek biztonságba. Északra küldtek a nagyszüleimhez, ők neveltek fel.
- Mikor volt ez? - A fiú érezte, hogy ez egy nagyon régi történet.
- Tizenhat évvel ezelőtt… alig voltam hat hónapos - jelent meg egy fájdalmas mosoly a lány arcán.
- Miért jöttél vissza? - jött a következő kérdés.
- A klánom még mindig itt él, Konohában. Hozzájuk akartam visszatérni, de a mesterem elzárta az emlékeimet erre vonatkozólag, ezt máig nem értem miért tette. Rá sem emlékszem, pedig hellyel-közzel három évet töltöttem vele - mondta elgondolkodva a szőkeség.
- De miért most jöttél vissza? - értetlenkedett Naruto.
- A sensei küldött vissza, azt mondta itt a helyem. Sosem tévedett, így hallgattam rá. Elmondta, hogy a nagyszüleim megígérték a szüleimnek és a Hokagénak, hogy amikor betöltöm a tizennégyet, visszatérek a klánhoz. Mindenre megtanítottak, amire csak tudtak, amit csak képes voltam megtanulni… csakhogy nagyapáékat három éve megölték, így fogalmam sem volt róla, hogy ide kell jönnöm. Valószínűleg azok a ninják engem is megöltek volna, ha a későbbi mesterem nem jelenik meg. Miután vele mentem, tanítani kezdett és sokat mesélt a klánról.
- Ismerted őt azelőtt? - Az ifjú shinobi nem volt jó a rejtélyek kibogozásában, de ez a kérdés jött magától.
- Igen. A nagyiék szerint, amikor kicsi voltam, néhány alkalommal meglátogatott minket az édesapjával, aztán később egy évet töltött nálunk. - S a fiú folytatta a kérdezősködést, a bájos kunoichi pedig türelmesen válaszolt, majd fordult helyzet. A szőkeség jól érezte magát, jó volt beszélgetni valakivel, aki meghallgatta, aki figyelt rá, hisz a mestere sem volt mindig mellette, sok időt töltött egyedül, miután a tragédia történt… magányos volt.
Az Uzumaki jó hallgatóságnak bizonyult, ami magát és fekete hajú csapattársát is meglepte. Az Uchiha-fiú az idő nagy részében tekintetével az eget fürkészve figyelt csapattársnője - és leendő lakótársa - szavaira. A fiatalok több mint három órán keresztül beszélgettek, s ez idő alatt Naruto is sokat mesélt magáról, a faluról, na meg persze a ramenről és arról, milyen nagy Hokage is lesz. Beszélt mestereiről - Ero-senninről és Kakashi-senseiről - és meglepően sokat Sakuráról. Ugyan Sasukéről is tett említést, de a témát kínosan kerülte, ami feltűnt Tainak is, és a sötéthajú figyelmét sem kerülte el.
„Vajon miért nem beszél róla?” - kérdezte magától a szőkeség.
„Mi az, dobe? Csak nem tetszik neked?” - gúnyolódott magában a holló. Határozottan érezte, hogy barátjára nagyon nagy hatással volt a lány.
Sasuke nem szólt közbe, egyszer sem, nem kérdezett, csak hallgatta azt a csilingelő hangot, látott minden őszinte és fájdalmas mosolyt, érezte a levegő rezgését, minden alkalommal, amikor felcsendült az a kacaj, mely új csapattársnőjéhez tartozott és csakis hozzá. Lenyűgöző volt, akár a lány maga. A külseje, a személyisége… és az erejéről még nem is tudtak semmit. Bűbájos teremtés volt, földöntúli és… nem oda illő. Igen, ez jutott eszébe az ifjú Uchihának, egy ilyen tünemény nem ebbe a romlott világba való.
A fekete hajú nem tévedett, az Uzumaki sem volt ezzel másképp. A mellette ülő kunoichi teljesen elvarázsolta és úgy tűnt a dolog kölcsönös, ugyanis amikor Naruto menni készült, búcsúzásként megölelte a szőkeséget és gesztusa viszonzásra talált. Majd a fiú Sasukéhoz fordult:
- Te is jössz?
- Később.
- Hát jó. - Az ifjú shinobi meglepettnek tűnt, de annyiban hagyta. - Sziasztok! - Majd távozott.
Tai a szemben lévő Sakura-fát figyelte ámuldozva, míg sötéthajú társa helyet foglalt mellette, majd ismét az égre emelve tekintetét, gondolataiba mélyedt. Csak ültek egymás mellett… csendben… egyetlen szó nélkül… órákig. Miután lement a nap a lány elérkezettnek látta az időt, hogy visszatérjen szobájába, ám néhány lépés után megtorpant, megállt, de nem fordult a fiú felé. Az Uchiha ekkor szakította el tekintetét az éjszakai égboltról és nézett a - neki háttal álló - kunoichire, aki mintha csak megérezte volna ezt, beszélni kezdett. Hangja halk volt, társa mégis tisztán értette.
- Jó volt veled beszélgetni… megismételhetnénk.
Sasukénak nem kellett látnia a szőkeség arcát, hogy tudja, mosolyog, őszintén mosolyog. Felkelt a padról és csapattársnője mellett elsétálva, mintegy mellékesen közölte:
- Nálam fogsz lakni. - Majd minden további magyarázat nélkül, vissza sem nézve, elsétált, magára hagyva az összezavarodott szépséget, ki elmosolyodva emelte a Holdra éjfekete szemeit.
„Nem gondolhatta komolyan!” - Néhány perccel később megnyugodva indult kórterme felé, hogy álomra hajthassa fejét, remélve, hogy hamarosan elhagyhatja a kórházat. Bár nem tudta, hová is mehetne, de ezen ráér majd akkor aggódni, ha eljön az ideje.