6. rész

Kíváncsivá tettél…

„Olyan ember társaságára vágyom, aki együtt tud érezni velem, akinek a szeme válaszolni tud a tekintetemre.” (Mary Shelley)

Tsunade elégedetten sétált végig a Hokage-palota folyosóján. Elégedett volt a tegnappal, a megszerzett információkkal és döntéseivel. Ezen dolgok fényében tudta, hogy Konoha erősebb lett. Majd az irodája ajtajában eszébe jutott, hogy neki tulajdonképpen a kórházban kéne lennie. Ez a nap egyértelműen rosszabb lesz, mint az előző.
…
A Kakashi-csapat a Keleti-kapunál gyülekezett, s mesterükre vártak… már két órája. Sakura ruhája igazgatása közben gyűjtött erőt, hogy…
- Ö… Sasuke-kun?
- Hn? - pillantott a lányra miközben a falnak vetette hátát s - nemtetszésére - a kunoichi is hasonlóan tett.
- Nem szeretnél… velem… randizni… mondjuk… holnap este…? - bökte ki végül.
- Nem - jött a cseppet sem kedves válasz az Uchiha részéről.
- Öhm… Sasuke-kun… - Befejezni azonban nem tudta egy idegesítő szőke shinobi miatt.
- Sasuke… tegnap délután meddig maradtál? - kérdezte meglepően komor hangnemben Naruto. A rózsaszínhajú már készült leütni az Uzumakit, de a kérdés megállította. Őt is érdekelte, és észrevette a szőke fiú keserű tekintetét, mellyel barátját figyelte.
- Csak nem féltékeny vagy… dobe? - érdeklődött „enyhe” gúnyos éllel hangjában a fekete hajú, és persze tipikus félmosolya is arcát díszítette. Társai még mindig feszülten várták a választ, s a kunoichi fürgén járatta szemeit a két fiú között, kik kihívóan fürkészték egymás tekintetét. - Tízig - felelte végül diadalmasan.
- Mi!? - akadt ki a hiperaktív shinobi. - Még öt órát!? - üvöltözött tovább.
- Talán gondot okoz? - gúnyolódott tovább a holló.
- Te szemét… - kezdte az Uzumaki, aztán leesett neki, hogy Sasuke csak fel akarja húzni… csak játszik vele -… szórakozol velem?!
- Csakhogy leesett… Usuratonkachi - vigyorgott a fekete.
Viszont a rózsaszínhajú nem nyugodott meg, látta Naruto szemében az érdeklődést és a… vágyat, amikor szóba került új csapattársuk… és látta ugyanazt a fényt az Uchiha-fiú szemeiben izzani. Nem volt meggyőződve róla, hogy imádottja csak azért mondta, hogy heccelje a szőkét.
„Még itt sincs, máris ilyen érzelmeket vált ki a fiúkból. Mi lesz, ha Sasuke-kunnál fog lakni?… Vajon tegnap elmondta neki?” - De megkérdezni nem volt ideje, mert megérkezett a sensei és kezdetét vette a küldetés.
A két rivális nem tulajdonított nagy jelentőséget a szóváltásnak. A holló jó heccnek tekintette, és jót szórakozott barátja reakcióján. Meg sem fordult a fejében a gondolat, hogy ő és az a lány… együtt. A meglepetés ninja pedig már el is felejtette az egészet. Talán a kunoichi, talán Sasuke miatt… nem tudta miért kérdezte meg végül, de most már csak egy jót nevetett az egészen.
- Akkor… indulás - hallották Kakashi hangját, ami mindhármukat visszatérítette a valóságba.
…
Eközben a kórházban Tsunade és Tai beszélgettek a vizsgálat után.
- Minden rendben, nincs maradandó károsodás. Néhány nap és teljesen rendbe jössz. Lassan elengedünk… holnap elhagyhatod a kórházat - mondta mosolyogva az Ötödik.
- Értem… és mikor kezdhetek edzeni? - kérdezte kíváncsian a szőkeség.
- Ott még azért nem tartunk… majdnem belehaltál a sérüléseidbe - fedte meg betegét a Hokage, ám látva a lány eltökélt arcát, válaszolt. - Talán a jövő héttől, de csak mértékkel. - Tsunade szakadatlan mosolygott és a kunoichit egyre jobban érdekelte ennek oka. - Milyen az új csapatod?
- Sokszínű… - mondta elgondolkodva, s ajkai felfelé görbültek. - Narutót volt alkalmam közelebbről is megismerni és megkedvelni.
- Őt mindenki kedveli, és… - a Hokage láthatóan habozott feltenni a kérdést, de végül kíváncsisága győzött -… Sasuke? - S mosolya még inkább sejtelmesre váltott.
- Ő… nem is tudom… órákig ültünk egymás mellett, egy szót sem szólva a másikhoz… mégis… ha valakire rá kellene bíznom az életem… Ő lenne az - fúrta határozott tekintetét az Ötödik csokoládébarna íriszeibe.
- Helyesen teszed - válaszolta megnyugodva és immár őszinte mosoly díszítette arcát.
- Miért Ő? - Tai hirtelen kérdése, láthatóan meglepte a szőke shannint.
- Hogy érted?
- Miért Ő róla kérdezett? Négy ember van a csapatban, mégis csak Sasuke érdekelte. Miért?
„Hn. Van esze, az egyszer biztos. Rögtön kiszúrta” - gondolta elégedetten Tsunade.
- Szóval? - A bájos kunoichi tudni akarta.
- Nemsokára mindent megértesz - felelte rejtélyesen a medi-nin, és elhagyta a szobát.
A szőkeség gondolataiba mélyedve lépett az ablak elé, tekintetét a Hokage-emlékműre szegezve eszébe jutott a nő egyik első mondata.
„… holnap elhagyhatod a kórházat” - ezt mondta.
- De még mindig nem tudom, hová mehetnék. - Majd elmosolyodott a gondolatra, hogy talán az Uchiha mégis az igazat mondta.
Nem arról volt szó, hogy nem találta szimpatikusnak a fiút, mert az volt. Mégis a gondolat, hogy egy lakásban éljen vele… megijesztette. Különös érzés járta át testének minden porcikáját, nem volt kellemetlen, de mivel Tai nem tudta sem megnevezni, sem megmagyarázni, így nem is igazán díjazta a jelenlétét. Alapjában véve utált mindent, amit nem értett.
„Uchiha Sasuke. Vajon milyen ember… ki lehet Ő? Bárkivel beszéltem, mind kínosan kerülték a témát. Titkok… kérdések… misztikum veszi körül. Mindenki ismeri… de valójában senki sem tud róla semmit. Áh… információhoz kell jutnom… és már azt is tudom, kihez forduljak” - jutott elhatározásra a szőke szépség, s obszidián szemeiben olyan eltökéltség csillogott, amit Naruto is megirigyelhetett volna.
Kevéssel Tsunade távozása után két fiatal kunoichi látogatta meg a lányt. Ino, aki hozott néhány ruhát új barátnőjének, és Hyuuga Hinata, aki az elején visszafogottan vett csak részt a társalgásban, de szép lassan feloldódott, és a Yamanaka-lány távozása után is sokáig maradt. Végül a fiatal örökös kellemes társaságnak bizonyult. Mesélt a faluról, az emberekről, a klánjáról, egy keveset magáról és nagyon sokat Narutóról.
Tai már majdnem mindenről és mindenkiről hallott és tudott valamit. Tenten nagyrészt a vizsgákról, harcokról és küldetésekről beszélt, a csapatáról és magáról kevesebbet. Hinata az emberekről, ninjákról és klánokról, míg Naruto inkább a team7-ről, barátairól és a Hokagéről. Ino pedig… nos, az éjfekete tekintetű angyal ugyan nem tudta mindig kiről van szó, de azt, hogy az illető mikor szakított, jött össze, feküdt le, veszett össze, békült ki kivel… azt igen. „Mozgalmas hely ez a Konoha!” - Ezt gondolta mindazon alkalmakkor, amikor a Yamanaka-lánnyal beszélgetett. Még nincs két napja, hogy ébren van, máris jobban ismeri mások magánéletét, mint a saját emlékeit.
Koradélután volt, amikor kiürült a kórterem… ezzel jótékony magányt adva az ablakpárkányon ülő fiatal kunoichinek, aki a város nyüzsgését figyelte. Nagyon megkedvelte a lányokat… különösen Inóval jött ki remekül. Egyedüli gyermekként felnőve ritkán került vele egykorúak társaságába. A nagyszülei óvták és féltették, így nem adódott sok alkalma a barátkozásra. Sokat járt ugyan a kúriától nem messze lévő faluban, és voltak is ismerősei, de mivel nem oda járt iskolába, rengeteg gyermekprogramból kimaradt. Nagyapja szerette volna pótolni ezt a hiányt, hiszen bármit megtett volna az „ő kis hercegnőjéért”, így minden fesztiválra elvitte… a környező falvak szinte mindegyikét bejárták, nem is egyszer. A fiatal szépség magántanuló volt, nagyanyja tanítónőként dolgozott a konohai akadémián, így szinte minden elméleti és alap dologra meg tudta tanítani. Nagyapja pedig legendás shinobi volt és a klán legkiválóbb harcosa, így tehetséges unokáját megtaníthatta a legerősebb családi jutsukra is. Tehetséges… igen, az volt… akár későbbi mestere… a klán büszkesége. Ereje majdhogynem vetekedett a hat évvel idősebb férfi erejével, aki tökéletes tanítványra talált a lányban… tökéletes utódra, hogy minden tudását átadhassa neki. Akkor is tanult, amikor elengedte füle mellett „tanárai” szavait… és gyakran tette ezt… utált tanulni, és képtelen volt huzamosabb ideig koncentrálni olyan dolgokra, melyek nem érdekelték. Nagyapja csodálkozott is, hogy a lány abszolút nem figyel arra, amit mond neki, a jutsut mégis tökéletesen végre tudta hajtani… legtöbbször elsőre. Zseninek nevezte… de ő is tudta, nem lehet folyton csak az edzésre összpontosítani… élni is kell… és Ő megadta ezt a fajta szabadságot kis unokájának… hiszen szerette.
Végül Tai, emlékeibe mélyedve aludt el az ablakpárkányon, s a látogatóba érkező Ötödik fektette ágyába és takarta be. Majd elhagyva a szobát még egyszer visszanézett… egy angyalt látott… s már értette mestere miért akarja mindenáron megóvni… még akkor is, ha minden bizonnyal meg tudná védeni magát.
- Vigyázunk rá - suttogta Tsunade a csukott ajtó előtt, ahogy a szemben lévő ablakon kitekintve a narancsos színekben játszó horizontot figyelte. – Ígérem! - Hangja lágyan, puhán és hihetetlenül halkan csengett, mégis szilárd elhatározásként érte a világot, s szemeit egy pillanatra lehunyva tette esküjét.
Néhány perc múlva már a kórház előtt állva a friss levegőn hagyta, hogy az esti szellő lágyan cirógassa arcát, melyet az ég felé fordított. Szemhéja ismét leereszkedett, ahogy elméjébe bekúszott a mindenki más számára ismeretlen férfi arca… már tudta ki Ő.
„Bárhol vagy… bízhatsz bennünk!” - tette hozzá gondolatban, s alakját elnyelte a lemenő nap fénye.
…
Ugyanekkor három kimerült shinobi érkezett a falu Keleti-kapujához. Kakashi húzós tempót diktált a visszaúton… a küldetés elhúzódott, de nem akart az erdőben éjszakázni. Kellemetlen érzés kerítette hatalmába… nem tudta megmagyarázni, de szerette volna elkerülni. Végül sikerrel kézbesítették a tekercset az arra kijelölt személynek. Visszaérkezvén haza küldte tanítványait, míg ő maga úgy döntött a jelentés leadása ráér másnap reggel, majd lakása felé vette útját.
A tájat jótékony sötétségbe burkolta az éjszaka s mindössze a csillagok fényének ragyogása vezette az utazókat… így egy fekete köpenybe burkolózott férfit is, aki nem lehetett szeretteivel… ki egyedül, magányosan járta a világot… hogy megvédhesse a számára fontos embereket… ő az éj eljöttével indult útnak… hogy bevégezhesse küldetését.
 

***

Az első nap…

„Az élet legnagyobb titka és ajándéka, ha két "egyféle" ember találkozik.” (Márai Sándor)

A hajnal eljövetelével a felkelő Nap egy izgatott szőke shinobit talált apartmanjának tetején. Naruto nem tudott elaludni, egész éjszaka a csillagok szikrázását nézte ámuldozva s alig várta az időt, mely elhozza a nappalt. Kimerítő küldetés volt, mégis egyetlen frissítő zuhany és már nyoma sem volt fáradtságának. Nem volt képes kiverni fejéből új csapattársnőjét… lenyűgözve gondolt vissza társalgásukra és örömmel töltötte el, hogy a lány hasonlóan érez. Kedvelte őt és viszont. Elmosolyodott a gondolatra, hogy most az egyszer nem Sasuke volt a sztár… valaki őt - Narutot – érdekesebbnek találta, mint a tökéletes Uchiha-fiút. A Hinatával való szakítása óta egyetlen lány sem volt rá ilyen hatással… bár még mindig érzett valamit a rózsaszínhajú kunoichi iránt, gyerekszerelemnek nyilvánította magában az érzelmet, tudván, sosem talál viszonzásra… s ebben nem kis szerepe volt fekete hajú barátjának.
Végül csak elérkezett a tizenegy óra, s az Uzumaki már a kórház bejárata előtt várakozott - türelmetlenül - társaira. Kivételesen a sensei is csak elhanyagolható húsz percet késett.
- Nos, felkészültél… Sasuke? - élcelődött maszkja alatt vigyorogva Kakashi. Határozottan élvezte idegesíteni az ifjú tehetséget, ismerve a fiút, tudta, mennyire örülhet új lakótársának.
- Hn - vetett gyilkos pillantást tanárára.
- Sziasztok! - hallottak egy vidám hangot felcsendülni maguk mögül.
- Csak őt ne! - sziszegte a rózsaszínhajú alig érthetően. - Szia… Ino - köszönt mosolyt erőltetve arcára… ugyanis, amikor az ifjabb Uchiha jelen volt, a két lány rendkívül rosszul tűrte a másik jelenlétét.
- Taihoz mentek? - érdeklődött kedvesen, mindenki legnagyobb megdöbbenésére… ennél már csak az lepte meg jobban a csapatot, hogy Sasuke ottlétét teljesen figyelmen kívül hagyta.
- Igen, Tsunade-baachan hazaengedte végre - mesélte izgatottan Naruto.
- Ez remek, akkor én nem is zavarok. Öhm… odaadnátok neki ezt? Kitisztítattam a ruháit - nyújtott át egy kisebb táskát a Haruno-lánynak. - Viszlát - intett mosolyogva, és maga mögött hagyta a ledermedt társaságot.
- Ez tényleg Ino volt? - kérdezte az Uzumaki, aki először nyerte vissza hangját.
- Még sosem láttam ilyen… - kezdte hitetlenül Sakura.
-… barátságosnak? - tért magához a jounin.
-… kedvesnek? - jött a következő tipp a szőke ninjától.
-… normálisnak - jelentette ki az Uchiha, amivel elérte, hogy társai ismét ne tudjanak megszólalni egy ideig. Három döbbenten elkerekedett szempár szegeződött a fiúra, aki megvonta vállát s elindult az épület felé.
„Ezt most tényleg Sasuke-kun mondta!?… Nagy bajban vagyok!” - futott át a medi-nin elméjén.
„Remek! Sasuke kedveli Inót… tökéletes!” - dobta félre kételyeit a kiszámíthatatlan shinobi.
„Egyre furább dolgok történnek…” - vonta fel szemöldökét a copy-nin.
„De… Ino ennyire kedveli ezt a lányt… vagy csak azért csinálja, hogy távol tartsa Sasuke-kuntól?” - folytatta gondolatmenetét a rózsaszínhajú.
- Menjünk, gyerekek! - indította el a hátra maradt, csodálkozó társaságot a jounin.
A kórterem ajtaján Sakura halkan kopogtatott és lépett be elsőként, majd őt követték a csapat férfi tagjai, ám úgy tűnt a szoba teljesen üres. A kunoichi letette a Yamanaka-lánytól kapott táskát az ágyra, majd kérdő tekintetét Kakashira emelte, aki a falnak dőlve olvasta kedvenc könyvét. Naruto pedig épp barátját igyekezett felbosszantani - megint. A sensei érezve, hogy figyelik, felelt a fel nem tett kérdésre.
- Megvárjuk. - Majd újra elmerült az olvasás örömében. A rózsaszínhajú nagyot sóhajtott és helyet foglalt egy széken, míg az Uzumaki teljes természetességgel vetette magát az ágyra.
- Naruto… mássz le onnan, azonnal! - szólt rá „enyhén” üvöltve a lány.
- Hn. Mi az, dobe… ennyire be akarsz kerülni az ágyába? - vette elő gúnyos hangnemét a sötéthajú.
- Te… te… - gondolkozott lázasan a szőke shinobi, miközben felugrott fekhelyéről.
- Értem. A visszavágás eltart egy ideig - vigyorgott Sasuke.
Mielőtt azonban a hiperaktív ninja nekieshetett volna barátjának, kinyílt az ajtó és egy mosolygó szőke szépség lépett be, egy térdig érő, halványzöld nyári ruhában. A bent lévők egy perc néma csenddel fogadták… nem volt gyakori, hogy egy shinobi hasonló ruhát viseljen, de káprázatos látványt nyújtott. Kakashit akkor sem nyűgözhette volna le jobban, ha a könyvéből lép elő… az Uchihát nem igazán érdekelte, de azért megcsodálta az elé táruló látványt… Narutót és Sakurát ellenben nagyon felizgatta – persze más-más okból. A fiúnak tetszett, amit lát, míg rózsaszínhajú csapattársnője…
„Sasuke-kunnál fog lakni!” - üvöltötték gondolatai. A Haruno-lány roppant dühös és… féltékeny… igen, az volt, de úgy döntött taktikát vált.
- Szia. Ezt Ino hagyta itt neked - mosolygott bájosan, bár volt, aki látta, hogy ez bizony rengeteg erőfeszítésébe került.
- Köszi! - Tai érezte a kunoichi ellenséges viselkedését, ezért arra jutott, holnap utána kérdez a Yamanaka-lánynál.
- Indulhatunk? - érdeklődött a sensei, aki ismerte rózsaszínhajú tanítványát és sejtette miért nem kedveli új csapattársnőjét.
- Sasukénál fogsz lakni. Hát nem nagyszerű? - lelkesült fel Naruto, még mindig azon gondolkodva, hogy vághatna vissza a hollónak.
„Nocsak, dobe… tegnap még féltékeny voltál… most meg ujjongsz?” - vigyorodott el magában az Uchiha, s a szőkeségre emelte obszidián szemeit… tekintetük találkozott.
A szőkeség elméjébe bekúszott egy tegnap délelőtti beszélgetés foszlánya:
„Miért Ő róla kérdeztél? Négy ember van a csapatban, mégis csak Sasuke érdekelt. Miért?… Nemsokára mindent megértesz.”
… egy elejtett mondat az azelőtti napról:
„Nálam fogsz lakni.”
A két éjfekete szempár még mindig egymást fürkészte… s mindkettejük elméjében ugyanaz a kérdés fogalmazódott meg…
„Tsunade… mit akarsz elérni ezzel?”
… mindez egyetlen pillanat leforgása alatt, de Kakashi figyelmét nem kerülte el… és egy dühös kunoichiét sem.
- Dobe! - sziszegte a fekete hajú, ahogy megragadta barátja ruháját.
- Teme! - válaszolt kihívóan a meglepetés ninja, ám, mielőtt elkezdhették volna egymást püfölni, a jounin közbe lépett.
- Nos, arra gondoltam, miután elvittük Tai dolgait Sasukéhoz, elmehetnénk enni valamit. Mindenki benne van?
- Utána meg megmutathatnánk a falut és bemutathatnánk mindenkinek és… - Ám befejezni már nem tudta, mert ezúttal az Uchiha ütötte le.
- Csak sorjában, Naruto! - csitította a sensei hiperaktív tanítványát.
- Akkor indulás! - mosolygott Sakura. - Gyere, útközben mesélünk neked.
Így is tettek. A jounin a könyvét olvasta, az Uzumaki riválisát idegesítette, a Haruno-lány pedig barátkozott újdonsült csapattársnőjével. Az Uchiha-lakás után Ichiraku felé vették útjukat Naruto legnagyobb örömére, aki egész idő alatt beszélt. A rózsaszínhajú kunoichi megmutatta az útba eső nevezetesebb épületeket, mesélt a medi-nin képzéséről és a faluról. Ám, messze elkerülte a Sasuke témát, ami már kezdte idegesíteni a szőkeséget, hiszen egy lakásban fognak élni, valamit csak kéne tudnia a fiúról, de nem szólt közbe. Türelmesen hallgatta társát, és mint a jó diák, bólogatott, hogy megértette. A Harunóval való „beszélgetés” sokkal inkább emlékeztette egy iskolai előadásra, semmint egy könnyed társalgásra.
„Nagyapa volt mindig ilyen, amíg be nem fejezte a monológját - még ha az órákig is tartott – nem szabadott közbe szólni - úgysem hallotta volna. Bár rendszerint mire végzett, nem emlékezett rá mit is akart kérdezni, mi pedig - nagyival - nem emlékeztünk az előadás elejére.” - Az emlék hatására elmosolyodott, amit a másik lány természetesen mondanivalója humoros voltának tudott be.
- Á… ő Sai, akiről az előbb beszéltem - mutatott egy közeledő fekete hajú fiúra.
„Egy szót sem hallottam belőle… bocsi, Sakura. Másrészt nyilván ő az a Sai, akinek a helyére kerültem” - mérte fel az épp eléjük lépő alakot, mindezt olyan diszkréten, hogy a körülötte lévőknek fel sem tűnt… hacsak nem figyelték élénken minden rezdülését. Az obszidián tekintetű szépség tisztában volt a képességeivel és azzal is, hogy a mestere megtanította neki, hogyan hazudjon tökéletesen… ezért nem is tartott attól, hogy a rózsaszínhajú észreveszi… egész máshol jár az esze.
- Ő Tai, az új csapattársunk. Épp ramenezni megyünk… csatlakozol? - A Haruno sokkal vidámabbnak tűnt az ifjú ANBU érkezése óta, s ez többeknek feltűnt.
- Köszönöm Sakura-san, szívesen! - Majd a kunoichi felé fordult. - Sai vagyok - mosolygott és kezét nyújtotta a szőkeségnek, aki elfogadta.
- Tai – bólintott aprót az ifjú szépség.
Majd miután Naruto is „megfelelően” köszöntötte a feketét, ismét elindultak. Ezúttal az Uzumaki Sait szórakoztatta, míg a rózsaszínhajú Sasukéval volt elfoglalva - a fiú nemtetszésére. Kakashi pedig, aki eddig csendben olvasott és persze mindent szemmel tartott, új tanítványa mellé lépett.
- Ugye mennyire hasonlítanak? - kérdezte hirtelen.
- Kire gondol? - emelte ében íriszeit senseiére.
- Sasuke és Sai - mutatott a két fiú felé a jounin.
A kunoichi előbb az Uchihára majd az ANBUra pillantott, majd még néhány percig járatta tekintetét az említettek közt és válaszolt.
- Szerintem egyáltalán nem - nézett komolyan a férfira.
- Ha te mondod - mosolygott maszkja alatt a copy-nin és az étteremhez sietett, lévén megérkeztek.
„Ez meg mi volt?” - kérdezte magától a megdöbbent lány. Nem értette a sensei miért kérdezte ezt tőle, de abban biztos volt, hogy tanárának célja volt vele.
- Minden rendben? - egy kezet érzett vállán, mely visszarántotta a valóságba, és egy aggódó Naruto állt hozzá közelebb a kelleténél.
- Igen. Jól főznek? - terelte másra a szót… és bejött. Az Uzumaki istenítette a kaját és a tulajdonost, amikor is Tai rájött, a fiú erről az étteremről áradozott két napja a kórház parkjában.
A szőke ninja kérdéseit könnyen elkerülte és remélte, hogy másnak sem tűnt fel, hogy egy időre elmerült gondolataiban… nem akart hazudni, de egyelőre nem szívesen beszélt volna a bensőjében kavargó érzésekről… hisz alig ismerte társait… ellentétben Inóval, akit már kellően ismert és kedvelt. De ezúttal nem volt elég éber. Nem vette észre, hogy egy éjfekete szempár figyeli minden rezdülését… már azóta, hogy kiléptek a kórházból. Eme szempár tulajdonosa nem csak kiszúrta, de merengésének okát is tudta. Hallotta a Kakashi által feltett kérdést és a választ is, mely megmosolyogtatta.
„Tsunadénak oka volt rá, hogy összeköltöztetett kettőnket… csak még azt nem tudom, mi” – fintorgott magában Sasuke. Határozottan utálta, ha nem értette a dolgokat, melyeknek ő a főszereplője.
A ramenezés alatt megbeszélték a másnapi edzést, a legutolsó küldetést, míg Sakura kitartóan próbálkozott az Uchihánál, aki legalább olyan kitartóan igyekezett figyelmen kívül hagyni a lányt. A Harunonak még arra is maradt ideje, hogy gyilkos pillantásokkal bombázza csapattársnőjét… nos, igen… a „legyünk kedvesek akciót” nem bírta sokáig tartani a rózsaszínhajú.
Miután befejezték a hosszúra nyúlt vacsorát, haza indultak - ki-ki a maga módján. Kakashi egy „Viszlát” után eltűnt a szokásos füstfelhőben, Sai diszkréten elköszönt s már ott sem volt, Naruto pedig nehezen ugyan, de elindult - miután vagy két percig sugdolózott Sakurával az egyik sarokban. Míg az Uchiha minden vágya az volt, hogy gyorsan lerázza a rá akaszkodott lányt, ennek ellenére mégis a séta mellett döntött. A Haruno nagy örömére, aki biztos volt benne, hogy a fiú csakis azért sétál, hogy vele lehessen… így „kettesben” lehetett imádottjával - ugyanis a szőkeséget mindössze zavaró tényezőnek tudta be. A rózsaszínhajú Sasukéba csimpaszkodva csacsogott folyamatosan, míg Tai a páros mögött magában mosolygott a szituáción, hisz - bár nemrég érkezett - az már világos volt számára, hogy a lánynak semmi esélye a sötéthajúnál, és ahogy erre gondolt egyszerre rájött a kunoichi ellenségességének okára:
„Uchiha Sasuke” - fejtette meg magában.
„De ha nem kedveli, miért sétálunk?” - Nem értette a hollót, ám gondolatait csapattársnője hangja szakította meg.
- Jó éjszakát, Sasuke-kun - vette elő legbájosabb tekintetét és úgy tűnt valamit nagyon vár a feketétől, de az nem úgy látszott mintha vette volna a lapot. A kunoichi végül feladta és ő is haza indult.
Ketten maradtak és a fiú még mindig a sétát részesítette előnyben. Tait kifejezetten zavarta ez a távolságtartó viselkedés, hisz őt mértékkel ugyan, de közvetlenségre nevelték. Úgy gondolta jobb lett volna, ha Narutohoz költöztetik, vele sokkal inkább kijött és szívesebben is ment volna oda.
- Bírod a gyorsabb tempót? - állt meg hirtelen az Uchiha és fordult felé. A szőkeség meglepetten pillantott társa obszidián szemeibe.
„Hát ezért sétáltunk!” - Jól esett neki a figyelem, de miatta nem kellett volna kitennie magát Sakura rajongásának.
- Igen… persze - bólintott s máris a tetőkön suhantak „közös otthonuk” felé.